2020. november 23., hétfő

Soproni Tamás szavazatot vásárol (csak kép)




vége

Nyíregyháza a II. világháborúban (csak kép)

 

vége

Kereszténység (csak kép)

 



vége

Az EU jövője (csak kép)

 

vége

Amikor nem értenek veled egyet (csak kép)

 

vége

2020. november 21., szombat

Rónai Sándornak és a többi elmebeteg eu-fannak a vakcinákról

Most olvasom  hogy a DK (Degenerált Koszfészkek) EP-ben élősködő képviselője szerint nem kell az orosz vakcina, mert az szerinte nem elég biztonságos. Ahogy ő fogalmaz:
"nem leszünk sem az orosz, sem más hatalom kísérleti egerei", nem hagyjuk, hogy egy "ismeretlen és kockázatos" vakcinával kísérletezzenek a magyar embereken. "Azon túl, hogy az orosz vakcina magyar tesztelése csak aláássa a vakcinákba vetett bizalmat", az orosz vakcina miután Magyarországra került, eljuthat más európai országokba is, méghozzá mindenféle európai bevizsgálás és engedély nélkül

(Most magát a vakcinát hagyjuk, az olyan amilyen, majd kiderül, hogy mennyire hatékony is igazából, de ebbe a politikának akkor sem kellene beleszólnia.) 

Ki kell, hogy mondjam, hogy ez a Rónai Sanyika (a többi párttársához hasonlóan) egy született idióta! Talán nem most kellene a politikai haszonszerzés céljából kormányellenes és EU segget bő nyállal nyaló megjegyzéseket tennie. Ennyire nem kell nyalni az EUnak. Az pedig teljesen abszurd és a hazugság és nevetségesség határait súrolja, hogy mindezt a jelenlegi kormány - teljesen mindegy, hogy ki mennyire szimpatizál a jelenlegi hatalommal, ebben a kérdésben ez most másodlagos prioritás - az egészségügyi előírások és engedélyezés - ami az uniós ajánlásokon alapszik - megkerülésével vagy figyelmen kívül hagyásával tenné meg. 

Egy kormányzatnak - legyen bármilyen színezetű, akár még baloldali vagy dékás is - kutya kötelessége a polgárok számára egy világ méretű járvány idején a szükséges vakcinát - ellenszert, gyógymódot stb. -beszerezni, ez nem lehet politikai kérdés, ez tudományos és egészségügyi kérdés! Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy visszaszorítsuk ezt a járványt. Ilyenkor nem azt kell nézni, hogy ki szállítsa, vagy kinek az anyagi érdekei sérülnek, mert az emberélet nem lehet pénz kérdése, ahogy ez a politikai szélhámos fogalmaz. 

Az pedig ritka idióta, aki politikai alapon akar gyógymódokat alkalmazni! H az orosz, kínai, arab vagy legyen bármilyen gyártmány a leghatékonyabb, akkor afelé kell orientálódni! Az egy más kérdés, hogy jelen helyzetben egyik vagy másik vakcina mennyire hatékony, de erről döntsenek az egészségügy szakemberek és hatóságok, de ne egy hozzá nem értő politikus, aki ilyen ostoba kijelentéseket tesz politikai haszonszerzés céljából! Azért az is sokat elmond ezekről a trógerekről, mint Rónai Sanyika is, hogy nem azt nézik, hogy a lehető leghatékonyabb gyógymódot találjanak, mondjuk összefogással, hanem, hogy egy bizonyos üzleti érdekcsoport extraprofittal kecsegtető haszna nehogy veszélybe kerüljön!

vége

2020. november 20., péntek

Az én egyetlen igaz HITEM!

Tökéletesség, Tekintély, Erő, Dicsőség, Akarat, Nagyság, Rend, Emlékezés, Biztonság, Rejtély, Áldás, Bátorság, Remény, Egység, Gazdagság,

NEKEM EZ A VALLÁSOM, EZ A HITEM!

DSGDCEDCRFDBDEÁFVRBGBMNEDCRBHNNJAMNDJKEXSTECTFT

Megoldás: 3

VÉGE!!!!!


2020. november 17., kedd

Egy újabb beszari elintézve (csak kép)

 Az egyik youtube kommentemhez valami keménykedő, csicskaféreg, idióta fenyegetően szólt hozzá és találkozni akart velem. Persze a végén el sem mert jönni. 

Azt állítja, hogy ő hungaristaverő, ami ezek szerint annyit tesz, hogy szereti kézzel kiverni a hungaristáknak. Amin őszintén nem igazán vagyok meglepődve.

A youtube videó itt.

Itt megnézhető a féreg, aki beugatott.


Hamarosan videó is lesz, amin majd jól látszik, hogy ez a fosós kézimunkabajnok nem merte odatolni a pofáját a megadott helyre. Direkt csak olyan időpontot adott meg, amikor nem is tudnék menni a kijárási korlátozások miatt. De, amikor meg szabadon lehetett mozogni csak egy anyázásra futotta ennek a paprikajancsinak.

Frissítés:

Az idióta megint előkerült és persze megint beégette magát és továbbra is egy beszari fosós csicska!!!!!!!









vége

Egy újabb exjobbikos köpönyegforgató (csak kép)

 Valami utolsó senkiházi Jobbikban felkapaszkodott ismeretlen senki a Staudt familia tagja belépett a buzzancspárti Momentumba. Mondjuk megértem ezt a megélhetési jobbikost is, a Jobbikból máshová senkinek nem kell. A Mi Hazánk nem kér az ilyen megélhetési politikusokból, oda már nem mehetnek, az MSZP, DK meg nem kér belőlük, így marad a mindenkit befogadó jellemtelen, értéktelen Momentum. Lehet majd feszíteni nemzeti bajnokként a komcsiunoka Donáth Anna és az abortuszpárti Cseh Katka mellett. Szép kis társaság.

vége


EZ EGY JÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS

EZ EGY JÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS, MÉG HA PARÓDIAKÉNT SZÜLETETT IS MEG:

Megnézzük, az elmúlt [10] év előtti elmúlt 8 évben mennyi olyan, apokaliptikus kormányzati döntés született, amiknek a romjait talán még ez a harmadszorra is kétharmaddal megválasztott jobboldali kormány sem fogja tudni eltakarítani, pedig 2010 óta már a hatalom közelében sincsenek ezek a romboló tendenciák.

Az MSZP-SZDSZ kormányok idején volt igazi maffiaállam Magyarországon. Gyurcsány Ferenc és kormánya munkanélkülivé tett több 100 ezer embert, és a többieket is megalázó bérekért dolgoztatta. 2010 előtt gyermeket vállalni azonos volt a szegénység vállalásával. A Gyurcsány-kormány elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, háromszorosára emelte a gáz árát, megduplázta az élelmiszerek áfáját, soha nem fizetett nyugdíjprémiumot, sőt nyugdíjadót akart bevezetni.

2002 és 2010 között a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tizenötször emelték az energiaárakat, a lakosságtól elvett 1060 milliárdot ebben a nyolc évben kitalicskáztak az országból az akkor még külföldi tulajdonú energiacégek.

Gyurcsány és a baloldal csak elherdálni és ellopni tudta a nemzeti vagyont. A magyar baloldal kormányzása alatt szétlopták az európai uniós forrásokat, óriási bajban volt a közpénzfelhasználás, és csökkent a gazdasági növekedés. Gyurcsányt a kormányzása alatt se a versenyképesség, se az oktatás, se a bérek nem érdekelték. Saját kormányzásuk alatt eszükbe se jutott az állami cégvezetők bérét csökkenteni. A Gyurcsány–Bajnai-kormány alatt a benzinköltség, a kilométerállás és a megtankolt literek a csillagos égig értek.

A 2010 előtti ciklus teljesen koncepciótlan volt, a Gyurcsány-Bajnai-kormány a források töredékét volt képes lehívni, és amit lehívtak, annak a 76 százalékát is szabálytalanul költötték el, ezzel százmilliárdokat hagytak veszni. A Bajnai-kormány világcsúcsot állított fel az államadósság növelésében. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején a szélsőséges gazdaságpolitika árát sorozatos megszorításokkal a magyar embereken hajtották be, mást se csináltak, csak adókat emeltek.
Sem Gyurcsány Ferenc, sem az MSZP más miniszterelnökének kormányzása idején nem látogatott el Izrael miniszterelnöke Magyarországra, Magyarország megítélése romokban hevert, rajtunk köszörülte a nyelvét a fél világ az őszödi hazugságbeszéd és a miniszterelnöki casting miatt.

Az MSZP kormányon csak a saját zsebét tömte, az összes hazugsága árát pedig a magyar emberekkel fizettette meg. Gyurcsányék eladósították Magyarországot, tönkretették a gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, agyonadóztatták a családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat, feladták az ország gazdasági szuverenitását, és hagyták, hogy külföldi gazdasági érdekek érvényesüljenek, miközben a magyar emberek megalázó bérekért dolgoztak, és megszorításokat szenvedtek el. Az MSZP megalázta a nyugdíjasokat.

A szocialisták a külföldi bankokkal lepaktálva megszüntették az olcsó otthonteremtési hiteleket, és hagyták, hogy a bankok becsapják az embereket. A kormányzásuk alatt hagyták elszegényedni a vidéket, külföldiek kezére játszották a földeket, leépítették a magyar agráriumot, a magyar élelmiszeripart, a családi gazdaságokat és munkanélkülivé tettek egész térségeket. Gyurcsány Ferencék a magyar családok helyett mindvégig a külföldi multik oldalán álltak, világéletükben a külföldi gazdasági érdekeket és a multikat szolgálták, devizahitelekbe kergették az embereket – akik saját erejükből jöttek ki abból a gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította őket –, és ha a szocialistákon múlott volna, ma is több mint egymillió család lenne kitéve a devizaspekulációnak.

A volt miniszterelnök és kormánya az összeomlás szélére sodorta a betegellátást, eladósította a kórházakat, 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, a betegeken pedig csak üzletelni és nyerészkedni akart. Az egészségügyben dolgozók a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt csak egy költségvetési tételt, egy tizedesjegyet jelentettek. 3000-nél több bezárt iskola és cserbenhagyott falu, több 10 ezer elbocsátott vagy megalázott pedagógus, megcsapolt bérek, semmivé lett szakmunkásképzés, gyakran értéktelen diplomák, segélyezettek tömege maradt azután az oktatáspolitikájuk után. Az MSZP-t a kormányzása idején egyáltalán nem érdekelte, hogy több százezer rászoruló gyermek éhezik.

Magyarország 2010-ben nemcsak gazdasági értelemben állt a csőd szélén, hanem sok minden mással egyetemben romokban hevert a rend és közbiztonság is. Magyarország 2010 előtt a felbomló rend állapotában volt, magánhadseregek grasszáltak az országban, a politikai osztály egy része pedig úgy érezte, hogy a törvények felett áll; ezek a folyamatok kikezdték a társadalom morális rendjét, és lerombolták az emberek igazságérzetét.

A volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával, és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére. Az MSZP 2006-ban békés megemlékezők szemét lövette ki az utcán. A Gyurcsány-kormány minden erkölcsi, jogállami és demokratikus határt átlépett hatalma megtartása érdekében, képes volt az alvilággal is lepaktálni, a Gyurcsány-kormányok idején a titkosszolgálatokat – akár az alvilággal karöltve is – politikai célokra használták: Gyurcsány titokminisztere, Szilvásy György maga volt az, aki megbízta Portik Tamást, hogy járasson le vezető fideszes politikusokat, köztük Rogán Antalt is.

(forrás: 444 .hu "Azok a nyomorult kétezres évek: ilyen volt az életünk 2002 és 2010 között, ha egyáltalán lehetett ezt életnek nevezni")

vége

Turner naplók: Nyolcadik fejezet


8 Fejezet. 

November 4, 1991. Ma leves és kenyér megint, és abból sem sok. A pénzünk majdnem kifogyott, és még mindig nincs semmi a WTP-től. Ha a fizetésünk nem jön át a következő pár napban, megint fegyveres rabláshoz fog kelleni folyamodjunk – egy kellemetlen kilátás.

A 2-és egységnek még mindig van egy - úgy néz ki - kifogyaszthatatlan élelmiszerkészlete, és sokkal rosszabbul lennénk ha nem adták volna azt a kocsiteli konzervet egy hónappal ezelőtt – főleg mivel most hét embert kell etetnünk. De most egyszerűen túl veszélyes felvezetni Maryland-be ételért. Túl nagy az esélye annak hogy belefutunk egy rendőrségi útblokádba, ellenőrzőpontba. Ez a legészrevehetőbb, és a nyilvánosság részére legkényelmetlenebb, idegesítőbb eredménye a terrorkampányunknak. A magánkocsis utazás legalábbis Washington környékén, egy rémálom, óriási úttorlódásokkal mindenütt, amelyeket a rendőrségi ellenőrzőpontok okoznak. Az utóbbi pár napban ez a rendőrségi tevékenység jelentősen megnőtt, és úgy néz ki az élet rendszeres része lesz, a belátható jövőben. Habár eddig, még nem kezdték el megállítani a gyalogosokat, a bicikliseket és a buszokat. Tehát még mindig eljuthatunk oda ahova akarunk, csak nem olyan jól és könnyűszerrel mint eddig.

Hopp, megint elvették a villanyt. Ez már a második alkalom ma este hogy elő kellett szedjük a gyertyákat. Idénig a legrosszabb elektromos áram hiányok nyáron voltak, de most már November, és még mindig hatályban van az ”ideiglenes” 15% feszültség csökkentés amit Júliusban hoztak be. Még ez az állandólagos ”fakulás” sem ment meg az egyre gyakoribb áramszünetektől.

De viszont nyilvánvaló hogy valakik hasznot húznak az áramhiányból. Mikor Katherine elég szerencsés volt hogy gyertyákat találjon egy élelmiszer üzletbe múlt héten, 1 dollár 50 centet kellett fizetnie értük darabonként. Az olaj és benzin lámpák ára az égig ütött, de a szerszám és felszerelés üzletekben úgy is csak ritkán találhatóak. Mikor van egy kis időm meglátom mit tudok összeeszkabálni abban az irányban.

Fenn tartottuk a nyomást a Rendszer ellen az utóbbi hét alatt, sok egy-emberes, alacsony reszkirú tevékenységgel. Például körűl belül 40 gránát támadás történt Szövetségi (kormány) épületek ellen, és a sajtó ellen Washingtonban, és az egységünk felelős 11-ért ezek közűl.

Mivel mostanában lehetetlen hogy bármelyik kormányépületbe behatoljunk egy teljes testszerti vizsgálás nélkül, a Posták kivételével, zseniálisak kellett legyünk. Egyik esetben henry kihúzta a biztosító pöcköt egy gránátból, és becsúsztatta egy megrakott targonca két doboza közé amely a Washington Post teherszállítmány-fogadó bejárata előtt várakozott, úgy dugva be azt hogy a biztonsági fogantyúját a ládák tartották a helyén. Nem várakozott a következményre, de hírjelentések később jelentették hogy robbanás volt a Post épületében, amely megölt egy ott dolgozót, és komolyan megsebesítet három másikat.

De a legtöbbször sörétes puskákra szerelt saját készítményű gránátkilővőket használtunk. Ezek egy maximum 150 méternyi lőtávval szolgáltatnak, de a gránát mindig ez előtt robban hacsak a gyutacsa nem módosítódik. Hogy sikeresen használja valaki ezt a fegyvert csak egy rejtekhelyre van szüksége 100 méterre a célponttól.

Gránátokat lőttünk egy mozgó autó hátsó üléséről, egy közeli épület véceablakából, és éjjel a célpont épülettől átellenben, az utca másik felén levő kis park bokrai közűl. Egy kis szerencsével el lehet találni egy ablakot, és robbanást okozni egy irodában vagy folyosón. De még akkor is mikor a gránát lepattan az épület külső oldaláról a robbanás kitör ablakokat, és a szilánk mindig ugratja az ott dolgozókat.

Ha elég sokáig fent tartjuk akkor rákényszeríthetjük a kormányt hogy ablakfedőt tegyen az összes ablakokra, az összes Kormányépületen, amely biztos hogy befolyásolni fogja a kormánynak dolgozók helyzettudatát ((lelkiismeretét – consciousness, érzetét, tudatát)). De nyilvánvaló hogy nem fogjuk tudni ez efféle tevékenységet örökre fenntartani. Tegnap elvesztettük az egyik legjobb harcosunkat Rodger Greene-t, a 8-as egységből, és még több embert fogunk veszteni ahogy telik az idő. A Rendszer előbb utóbb megnyer egy bármilyen féle számháborút, fígyelembe véve a roppant számbeli fölényét.

Ezt a problémát már átbeszéltük sokszor magunk között, és mindig visszatérünk ugyanarra az akadályra: egy forradalmi légkör ((revolutionary attitude)) csaknem teljesen hiányzik Amerikában, a szervezeten kívűl, és az összes tevékenységünk eddig úgy néz ki nem változtatott ezen a tényen. 

A tömegek egyáltalán nem szeretik a Rendszert, és az elégedetlenkedésük ((elégedetlen mormogásuk)) egyre növekedett az utóbbi hat vagy hét éven át, ahogy az életszínvonal csökkent, - de még mindig túl nagy kényelemben vannak, és tul közömbösek ((lusták passzívak, letelepedettek – complacent)) hogy a forradalom gondolatát forgassák a fejükben. 

Ezen túl ott van az a roppant hátrányunk, hogy a Rendszer teljesen irányítja azt a képet rólunk ami a nyilvánosságot eléri ((a szervezet nyilvános imázsát)) Rendszeres visszajelzéseket kapunk a ”legálisainktól” arról hogy a nyilvánosság mit gondol rólunk, és a legtöbb közönséges ember elfogadta megkérdőjelezés nélkűl a Rendszer festett képét rólunk mint ”banditák” és ”gyilkosok”. 

Valamilyen együttérzés nélkül az általános nyilvánosság részéről, nem lesz lehetséges elég újoncot találnunk hogy pótoljuk a veszteségeinket.

És hogy a Rendszer irányítja a nyilvánosság minden információ szerző útvonalát hozzánk, illetve a mi minden információ közlő útvonalunkat a nyilvánossághoz, nehéz belátni hogy hogy fogjuk kitermelni ezt az együttérzést. A szórólapjaink, és a néha végre hajtott pár perces rádió vagy televízió adó elfoglalások – egyszerűen nem tudnak eléggé előretörni a szüntelen, szünet nélküli agymosási áradat ellen amit a Rendszer használ hogy az embereket irányítsa.

Az elektromosság visszajött, most hogy kész vagyok lefeküdni. Néha úgy gondolom hogy a rendszer saját gyengeségei és hibái fogják lehúzni és pont olyan gyorsan a segítségünk nélkűl is, mint a segítségünkkel. Az állandó áramszünetek csak az egyik repedés sok ezer közűl ebben a romladozó építményben amit mi olyan elkeseredetten akarunk le húzni.

November 8. Az utolsó pár napban egy nagyméretű változás történt az otthoni életünkben. A ”lakosság” a műhelyünkben meg növekedett nyolcra a múlt Csütörtökön, de most megint lecsökkent négyre: én, Katherine, és Bill és Carol Hanrahan akik a 6-os egység tagjai voltak régebben.

Henry és George új egységbe kerültek Edna Carlsonnal, aki a 6-os egység katasztrófája után került hozzánk, és Dick Wheelerrel, az 1-es egység egyetlen túlélőjével – a búvóhelyük ellen intézett Csütörtöki rendőrségi rajtaütés után. Ők négyen egy új helyiségre költöztek a Washington környéken.

Az új berendezkedés jobb működési szempontokból is mint azelőtt, azon kívül hogy megoldotta azt a személyes gondot ami engem és Katherine-t aggasztott. Mi itt a műhelyben most ténylegesen egy teknikai támogató-szolgáltató egység vagyunk, amíg a négyen akik elmentek egy rongálás ((szabotázs)) és orvgyilkosság egység.

Bill Hanrahan egy gépész, autószerelő, és nyomdász. Két hónappal ezelőtt ő és Carol egy kis nyomdászatot működtettek Alexandriában. A felesége nem osztja Bill gépészeti zsenialitását ((thetségét)), de egy elég ügyes nyomdász. Ahogy szerezünk egy másik nyomdagépet, az ő feladata lesz termelni azoknak a szórólapoknak és más propaganda anyagoknak a többségét amit a Szervezet rejtetten szétoszt a környéken.

Én továbbra is felelős leszek a Szervezet kommunikációs felszereléséért, és a különleges muníciókért ((lőszeranyagért)). Bill segíteni fog nekem az utóbbival, és színtén ő lesz az egységünk fegyverkészítési mestere, és fegyverraktárosa. Katherinnek megadódik újból az a lehetőség hogy szerkesztői tehetségeit gyakorolja, már egy korlátozott mértékben, amúgy hogy az ő dolga lesz előkészíteni a WTP-től kapott írott anyagot a nyomtatásra. Saját belátásait használhatja hogy összevonásokat, kitörléseket, és más változtatásokat csináljon az anyagon hogy beleférjen egy egy szórólapba..

Bill és én befejeztük az első különleges muníciós fegyverkezési munkánkat tegnap. Átalakítottunk egy régi 4.2 hüvelykes aknavetőt hogy 81 mm-es lövedékeket tudjon ellátni. A módosítás szükséges volt mert eddig el nem tudtunk szerelni egy 81 mm-es aknavetőt a 81 mm-es lövedékeknek amit az Aberdeen Kipróbáló Térségen végrehajtott rajtaütés során ragadtunk meg mult hónapban. Egyik fegyvermániás tagunknak viszont volt egy működőképes 4.2 hüvelykes aknavetője amit az 1940-és évek vége óta tartogatott elrejtve.

A Szervezet egy nagyon fontos hadműveletet tervez a következő egy-két napban, amelyben sor kerül majd az aknavető használatára, és Bill és én nagy nyomás alá kerültünk hogy befejezzük a munkát idejében. A fő nehézségünk egy kellő (belső) átmérőjű acél csövet találjunk amit belehegeszthetünk a 4.2 hüvelykes csőbe, mivel nincs most marógépünk, vagy bármilyen más gépészeti felszerelésünk. Egyszer találtunk egy ellátót amely a szükséges átmérőjű csövet forgalmazta, a többi eléggé könnyű volt, és büszkék vagyunk az eredményre, habár háromszor olyan súlyos mint amilyen súlyosnak egy 81 mm-es aknavetőnek kellene lennie. 

Ma színtén megcsináltunk egy munkát amely elméletileg eléggé egyszerű kellett volna legyen, de ami gyakorlatban nehezebb volt mint gondoltuk volna: kiolvasztani a robbanótöltetet az 500-fontos bombából. Nagy mennyiségű erőlködéssel és izzadással, és egy pár jó égetéssel a forró víztől amit magunkra is sikerült öntenünk, kiszedtük a tritonal többségét a bombából, és bele egy kamra teli borkánba, és üres nagyobb konzerves dobozba, és más tartóedényekbe. A munka eltartott egész nap és mindenki türelmét kifogyasztotta, de most megvan az anyagunk elég közepes méretű bombára hogy hónapokig tartson.

Azt gondolom Bill Hanrahan egy nagyon alkalmas társnak fog bizonyulni új feladataink elvégzésében. (Az új megjelölésünk 6-os egység és én irányítom). És természetesen az új berendezkedés sokkal jobb nekem és Katherinnek mint a régi, most hogy a MI épületünket egy másik házaspárral osztjuk meg két egyedülálló férfi lakótárs helyett.

Azt irtam ”egy másik házaspár”, de, persze ez csak egy csúszása volt a tollnak, mivel Katherine és én még nem vagyunk formálisan házasok. Az utóbbi két hónapban, és különösen az utóbbi két-három hétben annyi mindent átéltünk együtt, és olyannyira egymásra utaltak lettünk társaságért, hogy egy legalább olyan erős kapcsolódás jött létre közöttünk mint a házasság. A multban mikor bármelyikünk kapott egy feladatot, azon ügyeskedtünk hogy együtt tudjunk dolgozni rajta. Most az ilyen együttműködéshez nem lesz szükség ügyeskedésre.

Érdekes viszont hogy a Szervezetben működés, amely rákényszeríttet mindannyiunkat egy olyan életmódra amely természetellenes sok szempontból, egy sokkal természetesebb viszonyhoz vezetett a nemek között a Szervezeten belül mint ami létezik ezen kívűl. Habár az egyedülálló női tagjaink elméletileg ”egyenlőek” a férfi tagokhoz, főleg abban hogy pont úgy alá vannak vetve a Szervezeti fegyelemnek, a mi nőink sokkal jobban értékeltek, és védettek mint a nők az általános társadalomban.

Vegyük például a nemi erőszakot, amely egy olyan mindenütt jelenlévő sújtássá vált manapság. Évente 20-25% növekedett az előfordulása az 1970-és évek óta, amíg tavaly a Legfelsőbb Biróság úgy itéllt hogy az összes törvény amely a nemi erőszakot külön bűnténnyé nyilvánítja alkotmányellenes, mivel jogi különbséget feltételez a nemek között. A nemi erőszakot a bírók úgy határoztak, csak a nem sexuális fizikai támadást büntető törvények alapján lehet büntetni. Más szóval a nemi erőszak egyenlővé lett téve egy orrbavágással, vagy pofoncsapással. Azokban az esetekben mikor fizikai sérülést nem lehet bizonyítani, most valósággal lehetetlen egy törvényes eljárást szerezni, vagy akár egy letartóztatást is.

Ennek a bírósági gonoszkodásnak az lett az eredménye hogy a nemi erőszak előfordulása olyan rohamosan megnőtt, hogy bűnügyi statisztikusok szerint minden két Amerikai nőből egy elvárhatja hogy az életében legalább egyszer megerőszakolják. A legtöbb nagyvárosunkban persze, még rosszabb a helyzet.

A feminista csoportok elkeseredéssel fogadták ezt a fejleményt. Nem éppen erre gondoltak mikor két évtizeddel ezelőtt elkezdtek ”egyenlőségért” agitálni. Legalábbis elkeseredés van a csoportok közönséges tagjai között, van egy sejtelmem hogy a vezetőik, akiknek többsége zsidóné, valami ilyesmit akart az elejétől.

Fekete civil jogok szóvívők, a másik oldalon, viszont nagyon dicsérték a Legfelsőbb Biróság döntését. A nemi erőszak törvények, úgy gondolták ,”rasszisták” voltak, mert a létszámarányoktól eltérően nagy mennyiségű feketét tartoztattak le alattuk. Mostanában Fekete bandák parkollók és iskola udvarok körül lézengnek, iroda épületek és bérházak folyosóin barangolnak, bármely vonzó, kiséret nélküli Fehér nőre vadászván, és annak tudatában hogy büntetés, akár a lefegyverzett polgárság részéről, vagy a jogiilag lebilincselt rendőrség részéről nagyon valószínűtlen.

A csoportos nemi erőszak az iskolai tantermekben egy különösen népszerű új sport lett. Egyes különösen liberális nők lehet úgy találják hogy az ilyen helyzet egy bizonyos mennyiségű kielégítést szolgáltat az önmarcangoló hajlamaiknak, egy út arra hogy bűnhődjenek a Faji ”bűnösség” érzésükért. De az átlagos Fehér nők számára mindez a helyzet egy mindennapos rémálom.

Az egyik legbetegebb dolog az egészben, az hogy sok fiatal Fehér, ahelyett hogy ellenszegüljön ennek a Fajuk elleni új ártalomnak, és veszélynek, úgy néz ki úgy döntöttek hogy inkább csatlakoznak hozzá. Fehér nemi erőszakosok is sokkal gyakoribbak lettek, és az utóbbi időben még fehér nőkre vadászó vegyes erőszakoskodó bandák is fordultak elő.

Ezen túl a lányok sem maradtak teljesen passzívak a romlásban. Sexuális utálatosságok ((elvetemültségek)) minden féléje fiatal Fehér nők és férfiak részéről, és még tizenéven aluli gyerekek részéről is egy olyan színtet ért el amely elképzelhetetlen lett volna csak egy pár évvel ezelőtt. A buzik, a fetishiszták, a kurvák, pornkurvák, a fajilag kevert ”párok”, a szadisták, és az exibicionisták – a tömegsajtó által buzdítva és segítve – parádéra teszik a perverzióikat a nyilvánosság előtt, és a nyilvánosság csatlakozik hozzájuk.

Csak a mult héten volt, hogy mikor Katherine és én lementünk a város központba hogy felvegyük a fizetést az egységünknek – ami végre átérkezett, mikor már az utolsó kanna levesünkig ki voltunk fogyva élelemből, hogy egy ronda kis dolog történt. Amíg vártunk egy buszállomásnál egy hazafelé tartó buszra úgy döntöttem hogy befutok egy kisüzletbe egy pár méterrel arrébb hogy vegyek egy újságot. Nem voltam oda több mint 20 másodpercet, de mikor visszajöttem egy zsíros kinézésű ifjú – körülbelül Fehér, de egy ”Afró” hajsílussal ami népszerű lett fiatal degeneráltak között mostanában – Katherinet rondaságokkal zaklatta, amíg körbetáncolta és ugrállta mint egy boxoló. (jegyzet az olvasónak: ”Afró” a néger vagy Afrikai Fajra utall, amely, a nagy forradalom alatti hirtelen eltűnéséig, egy egyre degeneráltabb befolyást gyakorolt Észak-Amerika lakosságának kultúrájára és életmódjára.)

Megragadtam a vállánál, megpörgettem, és olyan keményen pofán végtam amilyen keményen csak tudtam. Ahogy lement egy mély primitív kielégülést éreztem, amint láttam hogy vagy öt foga kimosódott a roncsolt száján, egy bőséges sötétvörös vér folyamon. A zsebembe nyúltam a pisztolyom után, teljesen azt szándékozva hogy megölöm ott abban a helyben, de Katherine megfogta a karom, és az óvatosság visszatért. Ahelyett hogy kilyukasszam az Afróját a homloktájt, odaléptem és az ágyékába rúgtam teljes erőmből háromszor. Felrándult, és egy rövid fulladozó üvöltést engedett ki az első rugással, és aztán mozdulatlanul kiterült.

Járókelők elhárították a szemüket, és továbbsiettek. Az út másik felén két fekete bámult és huhogott. Katherine és én elsiettünk és letértünk az első sarkon. Vagy hat keresztutcányit gyalogoltunk, aztán visszafordultunk és felültünk egy buszra egy másik megállónál. Katherine mondta nekem később hogy az ifjuság odafutott hozzá, azonnal ahogy én beléptem az üzletbe. Köréje tette a karját, ajánlatot tett neki, és elkezdte tapogatni a melleit.

Katherine elég erős és mozgékony, és elhuzta magát tőle, de az elállta az utját és megakadályozta hogy kövessen az üzletbe. Rendszerint Katherine pisztolyt hord, de a nap szokatlanúl meleg volt, nem volt alkalmas kabát viselésére, és olyan ruha volt rajta amibe nem lehetett volna elrejteni egy pisztolyt. És mivel velem volt még egy könnygáz spréjt sem hordott amely egy elengedhetetlen öltözködési cikk lett a nők számára manapság.

Ebből a szempontból érdekes megjegyezni hogy ugyanazok az emberek akik olyan hisztérikusan agitáltak a fegyver elkobzásért a Kohn rendelet előtt, most a könnygáz betiltását követelik. Még olyan esetek is voltak hogy nők akik a könnygázukat arra használták hogy nemi erőszakot szándékozókat elkergessenek, fegyveres támadással lettek megvádolva! A világ olyan őrült lett hogy már igazán semmi sem lep meg..

A külső helyzet ellenében, a Szervezeten belül a nemi erőszak elképzelhetetlen. De nincs kétely abban hogy ha egy nemi igazi kényszeríttet nemi erőszak esete valóban előfordulna, az elkövető jutalma egy pár golyó lenne orákon belül.

Mikor vissza értünk a műhelyhez, Henry és egy másik ember vártak reánk. Henry azt akarta hogy adjak neki egy utolsó eligazítást az általlunk módosított aknavető célzó szerkezetének beállításain. Mikor távoztak akkor magukkal vitték az aknavetőt is. Még mindig nem tudom mire fogják használni.

Katherine és én mindketten nagyon kedveljük Henryt, és hiányozni fog nekünk. Ő egy afféle személy akin a Szervezet sikere végső soron mullni fog. Katherine már megtanította Henrynek az arcelálcázási trükkjei legtöbbjét, és mikor távozott az aknavetővel, odaadta neki a parókái, álszakállai, műanyag szerkentyűi, és arcfestékeinek nagyobbik részét.

folyt. köv.

Turner naplók: Hetedik fejezet


7 Fejezet.

1991, október 23. Ma reggel volt először lehetőségem írni, mióta Katherine és én felszedtük a hadianyagot múlt héten Marylandben. Egységünk három küldetést hajtott végre az utolsó hat nap alatt.

Mindent összevéve, több mint 200 különböző incidensért teszik felelőssé a Szervezetet az ország különböző részein, a hírek szerint. Most már igazán egy gerilla háború sűrűjében vagyunk.

Múlt hétfőn, éjszaka, Henry, George és én rajtaütöttünk a Washington Poston. Egy gyors dolog volt, kevés előkészületet igényelt, bár jó pár percet vitatkoztunk előtte, arról hogy hogy hajtsuk végre.

Henry szeméjeket vett volna célba, de ehelyett úgy sült el hogy csak egyik nyomdagépüket pusztítottuk el. Henry ötlete az volt hogy mi hárman törjünk be a hatodik emeleti a hírfogadó szobába és szerkesztői irodákba, és repeszgránátokkal és géppuskákkal öljünk meg annyi embert amennyit csak tudunk. Ha épp az esti 7:30- as lapzártájuk előtt csapnánk le, majdnem mindenkit bent érnénk.

George elvetette ezt a manővert, mint olyant amilyent részletes terv nélkül túl kockázatos kivitelezni. Százak dolgoznak a Washington Post épületében, a gránátok és lövések hangja a hatodik emeleten valószínűleg kikergetné nagy részüket a lépcsőházba és a folyosókra. Ha a lifttel próbálnánk lejönni viszont, akkor valaki kikapcsolhatná a főkapcsolót, és csapdába esnénk.

Másfelől viszont, a lobbyból be lehet látni a nyomda szobába egy nagy táblaüveg ablakon keresztül. Tehát fölszereltem egy rögtönzött bombát, úgy, hogy egy kézigránátot erősítettem egy kis harckocsi-aknára ragasztószalaggal. Az egész kb. 6 font volt és elég esetlen, de el lehetett dobni 50 lábnyira is, mint egy túlméretezett gránátot.

Egy sikátorban parkoltunk le kb. 100 yardnyira a Post főbejáratától. Amint George lefegyverezte az őrt, Henry egy óriási lyukat lőtt rövidre vágott csövű sörétes puskájával a nyomdaszoba ablakába. Ekkor meghúztam az általam készített gránát-akna kombináción a pöcköt, és behajítottam a legközelebbi nyomdagép hengerei közé, amit épp akkor készítettek elő az éjszakai munkához.

Amíg a bomba felrobbant, a belőtt ablak alatti tégla falacska mögé buktunk, majd Henry meg én gyorsan fél tucat termit gyújtógránátot dobtunk a nyomda szobába. Mindannyian visszatértünk, mielőtt bárki kijöhetett volna akár a járdára is, és így a gyorsaságnak köszönhetően senki még az autónkat sem látta. Katherine természetesen elvégezte a rendszeres ügyes munkáját az arcunkkal.

Másnap reggel a Post kb. egy órával később jelent meg az utcákon, mint szokott, és az előfizetők sem kapták meg újságjaikat, mivel a korai kiadások kimaradtak, de a Postnak nem lett különösebb baja. Alapjában véve csak egy nyomdagépet károsítottunk meg bombánkkal, és egy kicsit megfüstöltünk néhány dolgot gyújtógránátjainkkal, amelyek közül az egyik felgyújtott egy hordó tintát, de erőfeszítéseink ellenére a Post színte semmit sem veszített képességéből, hogy terjessze a hazugságait és a mérgezését.

Nagyon bosszankodtunk emiatt. Világossá vált számunkra, hogy buta módon olyan kockázatot vállaltunk, ami messze nem állt arányban azzal az eredménnyel, haladással, amit legjobb esetben elérhettünk volna vele.

Eldöntöttük, hogy a jövőben saját kezdeményezésű küldetést nem fogunk indítani, amíg nem mértük alaposan fel a célját, és nem győződtünk meg róla, hogy megéri a kockázatot. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csupán az ütés kedvéért üssünk a Rendszer ellen, különben egy sereg bolhához fogunk hasonlítani, amelyek egy elefántot akarnak halálra csípni. Minden ütést gondosan ki kell mérni a hatására tekintettel.

Visszatekintve sokkal jobbnak tűnt Henry terve, hogy támadjuk meg a hírfogadó szobát és az irodákat. Várakoznunk kellett volna néhány napot, hogy kieszeljünk egy jó tervet, ami igazán megbénította volna a Postot, ahelyett, hogy belesiessünk egy féligmeddiges rajtaütésbe a nyomdáin. Amit elértünk, az csak az, hogy a Post jobban őrzött lett és megnehezítettünk minden jövőbeni akciót.

Bár a küldetés utáni reggelen visszanyertük a becsületünkből egy kicsit. Gyanítva, hogy a szerkesztői banda nagy része az éjszakáját az irodákban töltötte, hogy megírja az éjszaka történéseit, és otthon lesznek hogy kialudják magukat, úgy határoztunk, egyiküket meglátogatjuk.

Miután átnéztük az újságot, megállapodtunk a szerkesztői oldal főszerkesztőjén, aki egy különösen vérengző cikket írt rólunk. Szavaiból csöpögött a talmudi gyűlölet. Rasszisták, irta, nem érdemelnek emberszámba vevést, sem a rendőrségtől, sem pedig egyetlen tisztességes polgártól sem. Szerinte le kéne lőni minden hozzánk hasonlóan gondolkodót mint megannyi veszett kutyát. Ellentétben általános támogatásával nemi erőszakban bűnös vagy gyilkos Feketék irányába, és a hosszú prédikációival a “rendőri brutalitásról” és “túlkapásról” ezekben az esetekben!

Henry és én bementünk busszal a belvárosba, és aztán leintettünk egy taxit, egy Fekete vezetővel. Mikor felmentünk a szerkesztő Silver Spring-i kocsifeljárójára, a Fekete már a csomagtartóban volt-döglötten.

A taxiban vártam, amíg Henry csöngetett, és a válaszoló nőnek azt mondta, csomagot hozott a Posttól, és egy aláírásra van szüksége. Mikor pár pillanat múlva megjelent az ajtóban az álmos szemű szerkesztő, egy fürdőköpenyben, Henry szó szerint kettélőtte két lövéssel a kabátja alatt felhozott levágott csövű sörétes puskájával.

Szerdán mind a négyen (Katherine vezette az autót) végleg megsemmisítettük a Washingtoni terület legjelentősebb tévéállomását. Kemény volt, és voltak olyan pillanatok, mikor nem hittem, hogy elmenekülünk.

Még mindig nem tiszta, hogy milyen hatással van tevékenységünk az általános közvéleményre. Nagyrészt az emberek csak a saját ügyeikkel foglalkoznak, mint ahogy mindig is tették.

Bár voltak hatásai. Egy tucat állam Nemzeti Gárdáját kihivták, hogy erősítsék meg a helyi rendőri erőket, és most mindenfelé nagyméretű állandó örségek vannak, minden Washingtoni kormányépület előtt, sok város nagyobb sajtóirodái előtt, és kormányemberek százainak lakásainál.

Egy héten belül, úgy sejtem, minden Kongresszusi tagnak, minden központi kormány ((federal)) bírónak, és minden központi kormány ((federal)) bürokratának az asszisztens-titkári színtről felfelé, kirendelnek egy állandó testőrséget. A sok homokzsák, géppuska, és khaki színű egyenruha, ami már Washington minden részén kezd megjelenni, ha akarják ha nem növeli a közvélemény tudatosságát - habár lefogadom, hogy kinn mondjuk Iowa Állam kukoricamezőin messze sem ilyen dramatikus a helyzet.

A legnagyobb nehézségünk az hogy a nyilvánosság minket és minden tetteinket csak a sajtón keresztül látja. Képesek vagyunk magunkat egy eléggé nagy problémává tenni, hogy a média nem engedheti meg magának, hogy ne beszéljen rólunk, vagy lekicsizzen minket, tehát pont az ellenkező taktikát használják, elárasztják a nyilvánosságot torzításokkal, féligazságokkal, és hazugságokkal rólunk.

Az utóbbi két hét alatt folyamatosan mocskoltak, megpróbálva meggyőzni mindenkit arról hogy mi a gonoszság földi megtestesítői vagyunk, egy fenyegetés mindarra ami rendes, tisztességes, nemes, és érdemes, - értékes. szép és jó.

Ránkszabadították a tömegsajtó egész erejét, nem csak a szokásos ferdített-hírek kezelést kaptuk, de hosszú “háttér” cikkeket a vasárnapi újságokban, kiegészítve hamisitott képekkel Szervezet gyűlésekről és tevékenységekről, “szakértők” beszámolóit TV programokon – mindent! reánk zúdítottak!

A rólunk kitalált mesék közül egyesek igazán csak “fantasztikusak”, de tartok attól hogy az Amerikai nyilvánosság eléggé buta ahhoz hogy elhiggye.

Ami most történik, emlékeztet a Hitler és a Németek elleni médiahadjáratra, az 1940-es években, történetek arról hogy Hitler dührohamokat kap és dühében szőnyegeket rág, és hamis német tervek Amerika inváziójára, a németek csecsemőket nyúznak meg élve hogy lámpaernyőket készítsenek belőlük, aztán szappant főznek belőlük, és gőzgépekkel irtják az ártatlan zsidókat. A zsidók meggyőzték az Amerikai embereket, hogy ezek a történetek igazak voltak, és az eredménye a II. Világháború volt, amelyben Fajunk legjobbjainak milliói mészárolódtak le – általunk - és egész Kelet- és Közép- Európából egy óriási kommunista lágert ((börtöntábort)) csináltak.

Most nagyon úgy néz ki, hogy a Rendszer még egyszer egy szándékos döntést hozott, hogy háborús hisztériát kelt, azáltal hogy még veszélyesebbnek mutatnak be mint amilyenek vagyunk. Mi vagyunk az új németek, és az országot pszihologiailag felhúzzák, ((mint egy felhúzhatós játékszert, vagy szerkezetet)), hogy eltöröljenek minket.

A Rendszer így sokkal jobban segít nekünk abban hogy felébresszük a nyilvánosság tudatát harcunkról, mint remélhettük volna. De ami ijesztő ebben, az az erős sejtelmem, hogy a Rendszer legfelsőbb rétegei nem igazán aggódnak miattunk, nem gondolják hogy igazán veszélyt jelentenénk reájuk, és cinikusan ürügyként használnak minket egyes saját programjaik véghezviteléhez, mint pl. a belső útlevél programjuk.

Egységünk - az FBI bombázása után- általános feladatként a helyi média elleni direkt akciós fellépést ((közvetlen támadását)) kapta, pont úgy mint más egységek a Rendszer más részlegeit kapták célpontul. De az világossá lett, hogy direkt akcióval egyedül nem győzhetünk, túl sokan vannak ők, és túl kevesen vagyunk mi. Meg kell győznünk az Amerikai embereknek legalább egy jelentős részét, hogy az amit teszünk, az szükséges is és helyes is.

Az utóbbi egy propaganda feladat, és eddig nem voltunk valami sikeresek ebből a szempontból. A 2-es és 6-os Egység a fő felelősek a propagandáért, a Washington térségben, ha jól tudom a 6-os emberei szétszórtak néhány tonnányi röplapot az utcákon a mi nap; Henry tegnap felvett egyet a belváros járdájáról. De attól tartok, a röplapok önmagukban nem tudnak előretörni a Rendszer tömegsajtójával szemben.

A leglátványosabb propaganda akciónk múlt szerdán volt, és sulyos tragédiával végződött. Ugyanaznap amelyen egységünk fölrobbantotta a tévéállomást, a 6-os Egység három embere elfoglalt egy rádióállomást és elkezdtek sugározni az embereknek egy felhívást, hogy csatlakozzanak a Rendszert szétzúzásáért folytatott harcunkhoz. 

Üzenetüket felvették szalagra, és bomba-csapdákkal biztosították az állomás ajtait, miután minden alkalmazottat bezártak egy raktárszobába. Azt tervezték hogy lelépnek, amíg a szalag játszódik, azt remélvén hogy a rendőrség azt fogja gondolni hogy még mindig bent vannak és ostrom alá veszi a helyiséget könnygázzal, - így fél óra sugárzó idöt kaptak volna és nyugodtan le is léphettek volna amíg a rendőrök ott időznek, és kisütnek egy rohamtervet. De a rendőrség a előbb érkezett mint számították, és színte azonnal megrohamozta az épületet, beszorítva embereinket. Kettőjüket lelőtték az ezt követő tűzharcban, és a harmadikúk sem néz ki úgy hogy életben fog maradni. A Szervezet üzenete kevesebb, mint 10 percig sugárzott.

Ezek voltak az első elszenvedett veszteségeink itt, de majdnem teljesen kiirtotta a 6-os Egységet. A túlélőik, két nő és egy férfi ideiglenesen hozzánk jöttek. Egy emberükkel a rendőrség kezén, természetesen azonnal el kellett hagyniuk a saját szállásukat.

A lakhelyükkel együtt elvesztettük a Szervezet két Washington területi nyomdagépének egyikét, bár nyomtatási felszerelésük és egyéb könnyű felszerelésük nagy részét sikerült kimentenünk. És megszereztük kisteherautójukat, ami igazán hasznos lesz, ha itt maradnak.

Október 28. Múlt éjszaka kellett eleget tennem a legkellemetlenebb feladatnak amit kaptam, mióta a Szervezethez csatlakoztam 4 éve. Részt vettem egy zendülő kivégzésében.

Harry Powell az 5-ös Egység vezetője volt. Múlt héten, mikor a WTP azt a feladatot bízta egységére, hogy nyirják ki a fajkeverés két legpimaszabb és leghangosabb sürgetőjét a környékünkön - egy papot és egy rabbit, egy olyan széleskörben elterjesztett kérés rész-szerzőit, amely a Kongresszustól különleges adókedvezményeket kért a megházasodott kevert ”pároknak” - Powell megtagadta a parancsot. Visszaküldött egy üzenetet a WTP- nek, hogy ellenzi a vérengzés további alkalmazását, és egysége nem fog részt venni több terrorista akcióban.

Azonnal letartóztatták, és tegnap a WTP minden egységből egy képviselő gyűlt össze - beleértve az 5 egységet is- hogy ítéljenek fölötte. A 10-es Egység nem tudott senkit küldeni így 11 tag - nyolc férfi és három nő - találkozott egy tiszttel a WTP-től egy “legális” emberünk tulajdonában lévő ajándékbolt pince raktárában. Én voltam az 1-es Egység képviselője.

A WFC tisztje nagyon röviden adta elő a tényállást Powell ellen. Az 5-ös Egység képviselője megerősítette a tényeket: Powell nemcsak megtagadta a parancsot, hanem az egység többi tagjának is utasítást adott hogy ne engedelmeskedjenek. Szerencsére, ők nem hagyták magukat eltéríteni.

Powell kapott egy lehetőséget, hogy beszéljen a maga érdekében. Meg is tette több mint két órán át, néha-néha egyikünk-másikunk kérdésével félbeszakítva. Amit mondott, nagyon megrázott, de megkönnyítette döntésünket mindannyiunk számára – ebben biztos vagyok.

Harry Powell lényegében egy “felelősségteljes konzervatív” volt. A tény, hogy nem csak hogy a szervezet tagja volt, hanem egy egység vezetőjévé vált, sokkal inkább terheli a Szervezetet, mint őt. Az alapproblémája az volt, hogy terrorcselekedeteink a Rendszer ellen csak rosszabbá tesznek dolgokat, azáltal hogy egyre jobban és jobban elnyomó intézkedésekbe “provokáljuk” a Rendszert.

Hát, természetesen mindannyian értettük ezt! Vagy legalábbis gondoltam, hogy mindenki értette. Úgy néz ki Powell nem értette. Vagyis nem értette hogy a politikai terror legfőbb céljainak egyike, bárhol és bármikor az, hogy kényszerítsék a hatóságokat, hogy reagáljanak rá, elnyomóbbá váljanak, így elidegenítsék a lakosság egy részét, és szimpátiát termeljenek a terroristák iránt. A másik cél a lakosság biztonságérzetét és a kormány sérthetetlenségébe vetett hitét megsemmisítve nyugtalanságot kelteni.

Ahogy Powell beszélt, egyre tisztábbá és világosabbá vált, hogy ő egy konzervatív, nem pedig forradalmár. Úgy beszélt, mintha a Szervezet egész célja az lenne, hogy a Rendszert bizonyos reformok végrehajtására kényszerítse, ahelyett hogy megsemmisítse a Rendszert, gyökértől rűgyig, és a helyébe valami radikálisan és teljesen másat építsen.

Azért állt szemben a Rendszerrel, mert túlságosan megadóztatta a vállalkozását(egy hardver boltja volt, mielőtt föld alá kényszerültünk). A Rendszer Feketék iránti engedékenysége is azért zavarta, mert a bűnözés és az utcai zendülések rossz voltak az üzletelésre nézve. Azért állt szemben a Rendszer lőfegyver- elkobzásával, mert úgy érezte, személyes biztonsága megköveteli a fegyvert. Motivációi egy libertáriánus ((egyéni szabadságpárti)) motivációi voltak, az én- központú egyedé, aki a kormányzás ((minden kormányzás és kormány)) alapvető rosszát a szabad vállalkozás és az egyéni szabadság korlátozásában látja. 

Valaki megkérdezte tőle, hogy vajon elfelejtette- e amit a Szervezet újra és újra elismételt, vagyis, hogy harcunk célja Fajunk, vérünk jövőjének biztosítása, és hogy az egyéni szabadság szempontja, alárendelt ennek a hatalmas célnak. Válasza erre az volt, hogy a Szervezet vérengző taktikája sem Fajunknak, sem a személyes szabadságnak nincs hasznára.

Ez a válasz megint bebizonyította, nem igazán érti, hogy mit próbálunk csinálni. Kezdetben azért értett egyet a fegyveres erő alkalmazásával, mert naivan úgy gondolta, hogy az egész célja az volt hogy: majd megmutatjuk azoknak a gazembereknek! Mikor a Rendszer, ahelyett, hogy meghátrált volna, még jobban elkezdte megszorítani a csavarokat, úgy döntött, hogy terrorista hozzáállásunk káros.

Egyszerűen nem tudta elfogadni a tényt, hogy a célunk és utunk nem a történelmünk egy korábbi szakaszához vissztérés, hanem le kell győznünk a jelent, és előretörnünk a jövőbe, amúgy hogy mi választjuk és határozzuk meg ennek a jövőnek az irányát nem pedig a Rendszer. Amíg nem téptük ki a kormányrudat a kezéből, és hajítottuk a Rendszert a habok közé, az állam hajója tovább fog rohanni a rombolódás útján, és a halálba viszi egész Fajunkat. De nem lesz megállás, visszaút. Már a zátonyok és sziklák között vagyunk, és valószínűleg elég csuful össze-vissza horzsolódunk mielőtt bármilyen nyilt vizekre találunk.

Talán igaza volt, hogy taktikánk rossz, a lakosság reakciója majd megválaszolja ezt a kérdést. De egész hozzáállása, beálítása volt rossz. Ahogy hallgattam Powellt, egy 19. szd.-i író jutott eszembe, Brooks Adams, és az emberi fajta két osztályba osztása: szellemi és gazdasági ember. Powell gazdasági ember színte egy karikaturába illő példája volt.

Az elvek, végső célok, a Rendszer és a mi világnézetünk közti teljes ellentét, mindez semmit sem jelentett neki. A Szervezet hitvallását vajmi ideológiai légypapírnak tekintette, ami egyszerűen arra való, hogy új tagokat fogjunk be vele magunknak. A Rendszer elleni harcunkat csupán a hatalomért folyó küzdelemnek látta, semmi egyébnek. Ha nem tudjuk legyőzni őket, meg kell próbáljunk alkut kötni velük, előnyösebb körülményekért.

Elgondolkodtam azon, hogy még hányan gondolkodnak a Szervezetben úgy, mint Powell, és beleborzongtam. Túl gyorsan kényszerültünk felnőni. Nem volt elég idő, hogy kifejlesszük minden emberünkben a ténylegesen vallásos hitet célunk és tanaink irányába, ami megelőzte volna Powell esetét, mert kirostáltuk volna a maga félét még a harc előtt.

Így ahogy volt, nem igazán volt választásunk Powell sorsára nézve. Nem csak engedetlensége volt a baj, hanem hogy teljesen megbízhatatlannak bizonyította magát. Hogy legyen közöttünk valaki - és egy egység vezetője ráadásul - aki nyíltan beszél a többi tagnak arról hogy alkudozzunk a Rendszerrel, még a Háború elején…. Csak egy mód volt rá hogy a helyzetet megoldjuk..

A nyolc jelenlévő férfitag sorsot húzott, és hárman, köztük én is, a kivégző osztagba kerültünk. Mikor Powell rájött, hogy meg lesz ölve, megpróbált szabadulni. Megkötöztük kezét és a lábát, és akkor be kellett tömnünk a száját mikor el kezdett kiáltozni. Elvezettük egy Washingtontól 10 mérföldre eső erdős területre, lelőttük, és eltemettük.

Valamivel éjfél után tértem vissza, de még mindig nem tudtam elaludni. Nagyon- nagyon lehangolt vagyok.

folyt. köv.

Turner naplók: Hatodik fejezet


6 Fejezet.

Október 13, 1991. Tegnap reggel 9:15 kór a bombánk felrobbant az FBI országos központjában. Aggodalmunk bomba viszonylagos kis mérete miatt alaptalannak bizonyultak, a rombolás óriási. Biztos hogy megszakítottuk az FBI központi működését ((központjának a működését)) legalább az elkövetkező pár hétre, és úgy néz ki elértük azt a célunkat hogy szétromboljuk az új számítógépes központjukat.

A munkám egy kicsivel reggeli öt ora előtt kezdődött tegnap, mikor nekifogtam segíteni Ed Sandersnek hogy az ammónium nitrát műtrágyát összekeverjük fűtési olajjal a 8-as egység garázsában. Az 500 fontos ((kb 200 kilós)) egyik végükre állítottuk egyenként, és mindegyik zsák tetején egy kis lyukat szúrtunk egy csavarhúzóval, éppen csak elég nagyot hogy egy tölcsér végét be tudjuk dugni. Amíg én tartottam a zsákokat és a tölcsért, Ed beöntött egy gallon (kb 4 és ½ liter) olajat. Azután pedig leragasztottuk a lyukakat egy egy nagy darab erős szigetelőszalaggal, és én többször egyik végéről a másikra fordítottam a zsákot hogy a tartalmát jól összekavarjam amíg Ed megtöltötte az olajos kannáját az olajmelegítőjük tartájától az égetőig vezető csőből. Majdnem 3 óránkba telt amíg mind a 44 zsákot elkészítettük, és a munka igazán kifullasztott. 

Ugyanezalatt, George és Henry kint voltak teherkocsit szerezni. Két és fél tonna robbanószerrel nem volt szükségünk egy nagy utánfutós kamionra, szóval úgy döntöttünk hogy megragadunk egy iroda kellékeket forgalmazó céghez tartozó kisebb szállító teherautót. Egyszerűen követték a teherautót ami nekik kellett a kocsinkba amíg megállt hogy lerakjon egy rendelést. Mikor a sóför – egy Fekete – kinyitotta a teherautó hátulját és belépett, Henry felugrott utána, és elintézte gyorsan és hangtalanúl a késével.

Ezután Henry követte George-ot (aki elől vezetett a kocsinkban hogy bármilyen akadályt észre vegyen) a teherautóban a garázsig. Behátrálltak pont ahogy Ed és én már majdnem befejeztük a mi munkánkat. Biztosak voltak benne hogy az utcán senki nem vett észre semmit a teherkocsi szerzésből.

Még egy félóránkba tellt hogy lerakjunk egy tonna papírt és más irodai felszereléseket a teherautóból, és hogy ezek után óvatosan felpakoljuk a dinamittal töltött ládákat és az anfos (ammónium nitrát-üzemanyagolaj robbanószeres) zsákjainkat a helyükre. Nekem színtén a munka közben el kellett vezetnem az indítóktól a kapcsolókig vezető kábelt a teherrészlegből a sóförfülkéig. A teherrészleg alján át vezettem a kabin alján fel, és alaposan becsavartam szigetelőszalaggal, és gondosan elálcáztam – arra az az eshetőségre tekintettel ha netán közelebbről megnézné valaki a kocsit kívülről útközben, és arra is vígyáztam hogy a lyukak szélét béleljem, és semmi éleshez ne érjen a drót útjaközben. A sóför hulláját a kocsi hátuljában hagytuk.

George és én az FBI épület felé indultunk a kocsiban, amíg Henry követett a teherautóban, és a 8-as egység agyonfegyverkezve követte őt (és nem irígyeltem volna azt a rendőrt aki megállítja Henryt). Mi a ”10-edik” utcai teherszállítmány-fogadó bejárat közelében szándékoztunk parkollni, és fígyellni amíg a pincetérhez vezető ajtót kinyitották egy másik teherkocsinak, amíg Henry várt a ”mi” teherautónkkal két keresztutcával odébb. Mikor minden jó volt jeleztünk volna neki kézirádióval.

De ahogy elvezettünk az épület előtt, láttuk hogy a pincetérség bejárat nyitva volt, és senki sem volt a közelben. Jeleztünk Henrynek és továbbmentünk hét-nyolc keresztező utcával, amíg kaptunk egy jó helyet parkollni. Ezután megindultunk lassan visszafelé az épület felé, és félszeműnket az óránkon tartottuk.

Még két keresztutcával odébb voltunk mikor a járda durván megrázkódott a lábunk alatt. Egy pillanattal késöbb megütött a robbantás hulláma (lökés hullám) – egy süketítő “bumm”, amit egy roppant dübörgő, összeomlási zaj követett, a körülöttünk kitörő ablakok magasabb hangjával keverve. 

A mellettünk levő üzlet kirakatának üvege, és az utcán látható összes többi ablak és kirakat üvege szilánkokra loccsant. Egy csillogó és veszélyes üvegeső hulott az utcára egy jópár másodpercig a közeli épületek felsőbb emeleteiről, amíg egy korom-fekete füstoszlop lövellt egyenesen fel az égbe előttünk. 

Az utolsó két keresztutcányi távolságot futva tettük meg, és elszomorított látni azt ami első pillantásra egy teljesen ép FBI központnak nézett ki, - kivéve persze hogy a legtöbb ablak hiányzott. A 10-edik utcai teherszállítmány-fogadó bejáratok felé vettük utunkat, ami mellett elvezettünk egy pár perccel korábban. Vastag, folytó füst ömlött ki a pincetérséghez vezető lejárón, és lehetetlen lett volna ott bemenni.

Emberek tucatjai nyüzsögtek a központi udvarhoz vezető teherszállítmány-fogadó bejárat körül, egyesek bementek, mások kijöttek. Sokan komolyan véreztek vágások miatt, és mindegyiknek sokk és elbambult hitetlenség volt az arcán.

George és én egy egy mély leheletet vettünk és átsiettünk a bejáraton. Senki nem próbállt megállítani, vagy akár fígyelt fel ránk bárhogy. A kép ami fogadott az udvarban az a teljes szétromboltságé volt. Az épület egész Pennsylvania Utcai szárnya, mint ahogy most már láthattuk, összeomlott, részben az épület közepén levő udvarra, és részben a Pennsylvania Utcára.

Egy hatalmas tátongó lyuk volt az udvar aszfaltjában az összeomlott épület törmeléknek pont a szélén, és ebből a lyukból omlott az a fekete füstoszlop nagy része amit láttunk.

Felborított teherautók és kiskocsik, szétrepesztett irodabútór, és épülettörmelék volt mindehova szétszorva, és köztük a megdöbbentően nagy mennyiségű áldozatok megtört hullái. Minden fölött ott lebegett a fekete füst köde, égette a tüdőnket, és fél-sötétséget csinállt a fényes reggelből. Egy pár lépést tettünk az udvarba hogy jobban felmérjük a rombolást amit okoztunk. Át kellett gázoljunk egy derékig érő papírtengeren, ami egy óriási jobb kéz felöli irodaszekrény hegyből ömlött ki, - volt ott talán ezer is. Úgy nézett ki mintha tömegével csúsztak volna az udvarba az összeomlott szárny egy felsőbb emeletéről, és most egy össze vissza csavarodott hegynyi összetört és szétrepedt szekrényke hegy volt az udvar közepén, ami 20 láb (kb 6 méter) magas, és 80-tól 100 láb (kb 25-30 m.) hosszú volt, a kihulott tartalmukkal keverve, amely a szekrényke hegyen túlterjedt megtöltve az egész udvart papírral. 

Ahogy bámultuk a pusztítást a borzalom és boldogság keverékével, Henry feje megjelent egy pár lábbal arrébb. Épp akkor mászott ki a papírhegy egyik öbléből. Mindketten elképedtük hogy ott láttuk, mivelhogy el kellett volna hagynia a környéket rögtön a teherkocsi parkolása után, és egy megbeszélt találkahelyen várnia ránk.

Röviden elmagyarázta hogy minden olyan jól ment a pincében hogy úgy döntött kivárja a robbanást a környéken. Az inditoszerkezetek időzítőit már az épületbe-vezetés pillanatában bekapcsolta, hogy ne legyen semmi esély arra hogy egy akármilyen felmerülő nehézség eltántorítsa. De semmi nehézség nem merült fel. Senki nem állította meg, csak egy ellegyezést kapott egy Fekete örtől, ahogy behúzott a pincetérbe. Két másik teherkocsi pakolt le egy rakomány terminálnál, de Henry elvezetett mellettük, és a a teherkocsit olyannyira a Pennsylvania Utcai szárny közepe felé parkolta amennyire csak fel tudta mérni.

Volt nála egy összetákolt rakás rakomány-átadási dokumentum, hogy átadja bárkinek aki kérdőre vonta, de senki nem tette. Elsétállt a nem is fígyelő Fekete őr mellett, vissza fel a lejárón, és ki az utcára. Várt egy telefonfülke mellett egy keresztutcányival arrébb amíg már csak egy perc volt a robbanásig, és akkor felhivta a Washington Post szerkesztőségét.

A rövid üzenete a következő volt: ”Három héttel ezelőtt ti és a hozzátok tartozók meggyilkoltátok Carl Hodges-t Chicagóban. Mi most elszámolunk a haverjaitokkal a politikai rendőrségnél. Hamarosan elszámolunk veletek, és az összes többi árulóval is. Fehér Amerika meg fog maradni!”.

Az remélhetőleg megrázza majd őket eléggé, hogy kiprovokáljon egy pár jó Újság feliratot ((címsort, headline)), és szerkesztőségi cikket. Henry csak egy perccel előzött meg az FBI épületéhez, de az egy jól kihasznált perc volt. Egy pár vékonyka világosabb szürkés füstcsíkra mutatott, amelyek a szétzúzott szekrénykék halmazából kezdtek emelkedni, ahonnan kimászott, és egy gyors vígyor lobbant át az arcán ahogy eltette a gyújtóját. Henry egy egyszemélyes hadsereg.

Ahogy elfordult hogy távozzon, egy nyögést halottam, és lenéztem hogy egy körűlbelül 20 éves fiatal lányt lássak, félig egy vasajtó és más törmelék alatt. A szép arca mocskos és felkarcolt volt, és úgy nézett ki hogy csak félig van eszméletnél. Leemeltem az ajtót róla, és láttam hogy egyik lába alája van gyűrve, csúful eltörve, és vér ömlött egy mély vágásból a combján.

Gyorsan levettem a posztóövet a ruhájáról, és elszorítottam vele a seben felüli ereket. A vérfolyás lelassult valamennyire, de nem eléggé. Ekkor letéptem a ruhája egy részét és egy kötést csináltam belőle, amit a sebhez szorítottam, amíg George eltávolította egy közeli hulla cipőfűzőjét és evvel rászorította a kötést a sebre. Amilyen gyöngéden csak tudtuk George és én felvettük hogy kivígyük a járdára. Hangosan felnyögött ahogy a törött láb kiegyenesedett. 

Úgy néz ki a lánynak nem voltak súlyosabb sérülései a lábán kívül, és valószínűleg tuléli. De sok más egyén nem volt ilyen szerencsés. Mikor lehajoltam hogy megállítsam a lány vérzését akkor fedeztem fel először hogy az udvar tele van a sok más sérült egyén nyögésével és ordításával. Kevesebb mint hat méterre, egy másik nő feküdt mozdulatlanúl, az arca teljesen véres volt, és egy nyilt tátongó seb volt a halántékán – egy borzalmas látvány amelyet még mindig élesen látok minden alkalommal mikor becsukom a szemem.

A legutóbb kibocsátott számítások szerint, körülbelül 700 személy vesztette életét a robbantásban, vagy halt meg utána a törmelékben. Ebben benne van körülbelül 150 egyén akik a mély-pincében voltak a robbantás idejében és akik testeit még nem találták meg. Több mint két hét fog kelleni amíg elég törmeléket pucolnak el hogy hozzá férjenek az épületnek ahhoz a színtjéhez, - már a tévé hirek szerint. Ugyanezen tegnapi tévé riport, és mások alapján amiket tegnap halottunk, majdnem teljesen biztosra vehetjük hogy az új számitógép-rendszer a mély pincében vagy teljesen szétrombolódott, vagy nagyon súlyosan megrongálódott. 

Tegnap egész nap, és ma a robbantás helyszínéről sugárzott tévéadásokat néztük, és azt ahogy a mentőegységek kihozzák az épületből a halottakat és a még élő vagy haldokló sérülteket. Ez egy sulyos felelősség amit hordoznunk kell, mivel a bombánk áldozatainak többsége csak csicskás volt, akik semmivel sem voltak jobban elkötelezve a Rendszer beteg filozófiája, vagy a Fajpusztitó céljai mellett mint mi.

De nincs mód arra hogy szétromboljuk a rendszert a nélkűl hogy ne bántsunk sok-sok ezer más ártatlan embert –lehetetlen. Ez egy rákos daganat amely túl mélyen a húsunkba van évődve. És ha nem pusztítjuk el a Rendszert mielőtt elpusztít minket – ha nem vágjuk ki ezt a rákot az élő húsunkból – az egész Fajunk elpusztúl.

Ezt már átgondoltuk, minden cselekedet előtt, és mindannyian teljesen meg vagyunk győződve arról hogy azt amit tettünk teljesen igazolt, és helyes de mégis nagyon nehéz dolog látni a saját népünket, Fajunkbelieket, véreinket, embereinket, olyan élesen, nagyon szenvedni a tetteink miatt.

Mert az Amerikai emberek olyan sok éven át nem voltak hajlandóak a kellemetlen döntéseket meghozni, azért van az hogy most mi arra kényszerülünk most hogy olyan döntéseket hozzunk amelyek valóban nagyon kemények és szigorúak..

És nem ez a kulcs az egész problémához? A népünk (embereink) megrontása a zsidó-liberális-demokrata-egyenlőségesdis betegség által, amely leginkább a puha-elmeiségünkben ((puhaságunkban, puha beálitottságunkban soft-mindedness)), mutatkozik, abban hogy nem vagyunk HAJLANDÓAK felismerni az élet keményebb valóságait, mint bármi másban.

A liberalizmus alapjában egy nőies, szolgaias, ((megalázkodó, önmagát alávető, meghajló, submissive)) világnézet. Lehet egy jobb szó rá a nőiesnél, az az infantilis, (babaias, gyerekes). Olyan férfiaknak a világnézete akiknek nincs meg az erkölcsi keménységük, a lelki erejük hogy felálljanak és harcot vivjanak az élettel, akik nem tudnak alkalmazkodni ahhoz a tényhez hogy a világ nem egy óriási, rózsaszín-és-kék, kipárnázott bölcsőde amelyben az oroszlánok lefekszenek a bárányokkal, és mindenki él boldogan mindörökké. 

Fajunk lelkileg egészséges férfiai, még akkor sem kéne ilyennek kívánják a világot ha ilyen is lehetne. Az egy idegen megközelítése az életnek, nem azoké a Fehér népeké akik a zord északon küzdelem és küszködés által kellett kivívják létüket, a rabszolga népeké, nem a szabad és szabadságra született népeké.

De átitatta az egész társadalmunkat. Még azok is akik nem fogadják el tudatosan a Liberális elveket, megrontódtak tőle. Évtízedről évtízedre a faji probléma Amerikában egyre rosszabb lett. De azoknak a többsége akik egy megoldást akartak, akik Fehér Amerika megmaradását akarták, soha nem tudtak felhúzni magukban elég bátorságot hogy a nyilvánvaló megoldássokkal szembe nézzenek.

A liberálisoknak és a zsidóknak csak annyit kellett tenniük hogy elkezdjenek ”embertelenségről” vagy ”igazságtalanságról” vagy ”Fajirtásról” visongani, és a legtöbben azon Fajunkbeliek közűl akik egy megoldás szélei körül matattak megiramodtak mint rémült nyulak.

Mert soha sem volt egy megoldás a faji problémára amely ”igazságos lett volna mindenki számára”, vagy amelyik elfogadásáról minden érintettet illedelmesen meg lehetett volna győzni bármilyen felfordulás vagy kellemetlenség nélkűl, mind próbálták kikerülni a problémával való foglalkozást, remélvén hogy majd a probléma magától elmegy. És ugyanez igaz a Zsidó problémára, és a színes emigráció problémájára, a túlnépesedés problémára, és az eugéniai problémára (az emebrek minőségi szempontjainak, romlásának problémájára), és ezer más rokon problémára.

Igen, a valósággal való szembenézésre, a kemény döntések meghozására, és a szükséges kemény dolgok megtevésére képtelenség, ez a liberális betegség legkimagaslóbb tünete. Mindig megpróbál kikerülni egy kisebb kellemetlenséget most, és így egy sokkal nagyobb kellemetlenség kikerülhetetlen lesz később, mindig kibújik a jövőért való felelősség alól – így működik a liberális agy

De ennek ellenére, mikor a TV kamera egy szegény lány siralmas, megcsonkított hullájára, vagy akár egy FBI ügynökére koncentrál – amelyeket kihúznak a törmelékből, a gyomrom émelyeg, és nem tudok lélegezni. Egy borzalmas, borzalmas feladat az ami előttünk van.

És máris nyilvánvaló hogy az irányított sajtó is meg akarja győzni a nyilvánosságot, hogy az amit csinálunk, az egyszerűen borzalmas. Szándékosan hangsúlyozzák a szenvedést amit okoztunk, azáltal hogy felváltva mutatják az áldozatokról készített közeli képeket a rokonaikkal készített könnyező interjúkkal.

Az riporterek válaszravezető kérdéseket kérdeznek mint, ” Milyen embertelen állatok tehettek egy ilyesmit a lányoddal?”. Tisztán látható hogy az FBI épület bombázását az évszázad atrocitásának kívánják festeni.

És valóban, ez olyan méretű tett volt amilyen ennek előtte nem volt. Az összes bombázások, égetések, és orvgyilkosságok amit a ”Bal” követett el ebben az országban mind jelentéktelenek voltak ehhez képest.

De mekkora különbség volt a sajtó hozzáállásában!, emlékszem egy hosszú sorozat Marxista terror cselekményre 20 évvel ezelötről, a Vietnámi háború alatt. Egy pár hatósági épületet felégettek, vagy dinamitoztak, és egy pár ártatlan járó-kelő is meghalt, de a sajtó mindig úgy festette ezeket a dolgokat mint idealisztikus ”tüntetési” tetteket.

Volt egy fegyveres ”forradalmár” néger banda, akik a ”Fekete Párducoknak” hívták magukat. Minden alkalommal mikor lövöldözésbe keveredtek a rendőrséggel, a sajtó és a TV a könnyes interjukat a kimúlt Fekete bandatagok családtagjaival készítették, nem a rendőrök özvegyeivel. És mikor egy néger nő aki a Kommunista párthoz tartozott megtervezett egy lövöldözést egy bírósági eljáráson, és még azt a sörétes puskát is ő hozta amivel egy bírót meggyilkoltak, a sajtó drukkoló tábort alkotott a bírósági eljárásán, és megpróbált egy népi hőst ((folk hero – mint pl Rózsa Sándor volt errefelé, vagy Robin Hood kicsivel arrébb)) csinálni belőle.

Hát, ahogy Henry fígyelmeztette a Washington Post-ot tegnap, mi hamarosan elkezdjük azt a számlát is egyenlíteni. Egy nap egy igazán Amerikai sajtónk lesz ebben az országban, de sok szerkesztő torkát fog kelleni elvágni azelőtt.

Október 16. Megint a régi barátaimmal a 2-es egységben. Ezeket a szavakat olajlámpa mellett írom, a csürjük padlásán, ahol Katherinnek és nekem alvóhelyet készítettek. Egy kicsit hűvös és primitív, de legalább teljesen magunkban vagyunk. Ez az első alkalom hogy egy egész éjjelünk van együtt, egyedűl ((egymagunkban)). De valójában nem szénázni jöttünk ide, de felvenni egy rakomány robbanószert. A 8-as egység emberei akiket felküldtek ide hogy találjanak robbanószert az FBI munkához, részben sikeresen jártak: nem találtak sok tömeges robbanószert, túl későre szerezték azt is amit szereztek, és majdnem sikerült kinyíratniuk magukat, de viszont összeszedtek egy nagy rakás össze vissza lőszert a szervezet számára.

Nem mondtak el nekem minden részletet, de sikerült nekik bevezetni egy 2 és ½ tonnás katonai teherkocsit az Aberdeen Kipróbáló Térség (katonai tank, robbanószer, és agyú lőtérre/bázisra), 25 mértföldre innen, megtöletni robbanószerrel, és kivezetni – egy odabent levő emberünk segítségével. De sajnos rajtakapták őket egy tároló bunker kifosztása közben, és onnan ki kellett harcolniuk magukat aztán. A küzdelem során egyikük nagyon súlyosan megsebesült.

Sikerült elmenekülniük az üldözőiktől, és eljutni a 2-és egység Baltimore melletti farmjáig, és azóta ott rejtőzködnek. Az az emberünk akit meglőttek, majdnem meghalt a golyó okozta sokktól ((az M16 és AK47 rohamfegverek golyói úgy vannak tervezve hogy a húst megütve színte forognak, és minden energiájukat gyorsan beledobják az áldozatba így még egy nem halálos helyen történő lövés is sokkot okoz a szervezetnek, sokszor ájulást, ami kezelés nélkül halált okozhat)) és vérveszteségtől, de egyetlen főszerve sem sérült, és most már úgy néz ki hogy túl fogja élni, habár még mindig túl gyenge ahhoz hogy elvígyék.

A másik kettő a teherkocsijuk szerelgetésével tartotta magát elfoglalva, amely pont alattunk van parkolva. Újrafestették, és egy pár más változtatást is csináltak rajta, hogy ne legyen felismerhető mikor megindulnak vissza Washingtonba vele. 

De mikor mennek nem fogják magukkal vinni a lőszer többségét. A nagy része itt lesz tárolva és az egész környék minden egységét ellátja. A WTP a mi egységünknek adta meg a kiváltságot hogy először válogassunk belőle. Elég nagy választék van. Ami valószínűleg a legértékesebb az 30 láda repeszgránát – ez 750 gránát! Két ládát elviszünk.

És akkor van vagy 100 darab sok különféle tipusu és méretű akna – jol jönnek majd csapdák készítésére. Kettőt-hármat elviszünk ezek közűl is. Aztán vannak gyújtószerkezetek ((kanócok)), és erősítő pakolások halomszámra. Ládák teli gyutacsokkal bombák, aknák, gránátok, és minden más beindítására. És nyolc tekercs robbantózsinór ((ami egy a gyutacs töltetéhez hasonló magas robbanószerrel pakolt vezeték amely egy robbantás erejét másodpecek töredéke alatt átvezeti egy másik gyutacsba vagy pakolásba – így lehetséges több robbanószert gyors másodpecekkel egymás utáni sorozatban felrobbantani – hivatásos épület rombolók pl elintézik hogy egy magas robbanószeres v alakban formázott vágótöltet vezeték elvágjon egy vasoszlopot és rögtön utána egy alacsonyabb robbanószeres töltet kiverje a helyéből – robbantózsinórral összekötve gyorsan másodpercek töredékeivel egymás után sorrendbe robbannak az összefűzött töltetek, kirobbantásos szénbányászatban pedig az összes töltetet összekötik evvel és így egy egész hegyoldalon vagy földszakaszon végigfut egy robbantási hullám ahogy leásott dinamit töltetek százai robbannak gyors egymásutánban)) És egy láda thermite gyújtógránát. ((a thermite aluminium vagy más hasonló port használ a robbanószer mellett amely nagyon magas hőfokon ég, és felhevít dolgokat, sőt összeforraszt vasrészeket, gyújtásra és mozgószerkezetek tönkretevésére használatos, - a második vh-ban ágyurekeszeket és generátorokat (stb) tettek tönkre vele az am. különleges erők – személyzet ellen is borzalmas hatásai vannak.)). És sok más ez-az. Még egy 500-fontos ((kb. 250 kg)) általános célú ((légi)) bomba is. Olyan zajt csaptak ahogy az utóbbit a teherautóba hurcolták, hogy egy őr meghallotta őket. De elvisszük ezt is magunkkal. Kb. 250 font tritonallal van megtöltve – ami a dinamit és alumínium por keverék, ezt kiolvaszthatjuk a bombából, és felhasználhatjuk kisebb bombák készítésére.

Katherine és én mindketten nagyon boldogok voltunk hogy együtt tehettük meg ezt az útat, de a körülmények aggasztóak. George először Henryt külde volna el velem, de Katherine reklamállt. Reklamállt hogy neki még nem adatott meg az alkalom hogy részt vegyen az egységünk tevékenységeiben, és valóban, az utolsó két hónap alatt alig hagyta el a bázisunkat. Azt mondta hogy nincs szándéka, csak egy szakácsnak és takarítónak lenni, az egység részére. Mind egy kissé feszültek voltunk a bombázás után, és Katherine egy kicsit élesen hangzott – majdnem mint egy feminista. (Jegyzet az olvasónak: a Nők felszabadítása – vagy a feminizmus – a tömegpszihózis egy formája volt a Régi Korszakban. A nők akiket érintett tagadták nő létüket ((sőt az erre vonatkozó minden erkölcsi szempontot is le próbálták tagadtatni az áldozataival – a meghülyítettekkel a feminizmus zsidó készítői)), és kikövetelték hogy ”emberek” voltak nem ”nők”. Ezt a ficamodottságot is hirdette és erre buzdította az embereket a Rendszer – kihasználta eszközként hogy maga ellen fordítsa Fajunkat, ((és erkölcsi alapjait a sajtóból ömlesztett férfiakra és nőkre célzott erkölcstelenséggel, erkölcs ellenes félrevezetéssel, és a férfiakra célzott szemetesítő pornografikus propagandával nő-leértékelő propagandával együtt tönkre tegyék)).

George hevülten kikérte magának hogy Katherint nem érte diszkrimináció, és hogy az ő álca és arcelváltoztatási tehetségei különösen értékesek voltak az egységünk számára, és hogy a feladatokat kimondottan azon az alapon osztotta ki, hogy a legjobb belátása szerint a lehető leghatékonyabb működést eredményezze.

Én kisimítottam dolgokat avval hogy azt javasoltam hogy talán jobb lenne ha egy kocsi teli illegális rakományt egy nő és egy férfi vezetne, mint két férfi. A rendőrség az utóbbi időben felléptette a működését és sok kocsit állított meg találomra a Washington környéken az utóbbi pár nap alatt.

Henry egyetértett a javaslatommal, és George kelletlenül beleegyezett. De sejtem hogy gyanítja hogy Katherine kilobbanásának oka legalább részben az, hogy inkább lett volna velem, mintsem hogy egy egész napot ott maradjon egyedül vele.

Nem csináltunk feltűnést a viszonyunkból, de nem valószínű hogy Henry vagy George eddig nem jöttek rá hogy Katherine és én együtt vagyunk. Ez egy elég kényelmetlen helyzetet teremtett mindannyiunk számára. Teljesen külön attól hogy George és Henry mindketten egészséges férfiak, és Katherine az egyetlen női személy közöttünk, egy másik probléma a Szervezeti fegyelem.

A Szervezet engedményeket tett házaspárok részére, amúgy hogy párok ugyanazon egységek részei lehetnek, és egy férjnek vétó ereje van bármiféle parancs fölött amit a feleségük kap. De, ezen kivételtől eltekintve, a nők pont úgy alá vannak vetve a szervezeti fegyelemnek mint a férfiak, és, a csaknem minden egységben uralkodó informális ((baráti)) légkör ellenére, bármilyen megtörése a Szervezeti fegyelemnek ((pl. engedetlenség)) egy nagyon komoly dolog.

Katherine és én beszéltünk erről, és annak ellenére hogy a viszonyunk természetesen erkölcsös és helyes, nem valami kimondottan fizikai erkölcstelenség minden felelősség nélkül, nem is akarjuk egyelőre házasság színtjére vinni. Egy ok az hogy még sokat kell tanuljunk egymásról. Egy másik szempont pedig az hogy mindkettőnknek egy mindent felülmúló elkötelezettsége van a Szervezethez, a harcunkhoz, és az egységünkhöz, és nem lenne helyes ha könnyedén vennénk, vagy könnyedén megtennénk bármit ami lehet hogy hátráltatná ezt az elkötelezettséget.

De akárhogy is, meg fog kelleni oldjunk dolgokat vagy így vagy úgy hamarosan.

folyt. köv.

Turner naplók: Ötödik fejezet


5 Fejezet.

1991. október 3. Az FBI-projecten való munkámat váltogattam némi ezermester munkával az épületünk körül. Múlt éjjel befejeztem a riasztórendszert, ma pedig elvégeztem néhány nehéz és piszkos munkát a vészkijáratunkkal.

Végig az épület mindegyik oldalán és a hátulján elástam egy sor nyomásérzékeny szerkezetet, amelyek össze vannak kötve egy benti fénykibocsátó és riasztó szirénával. Ezek a nyomásérzékeny szerkezetek affélék amelyeket gyakran szoktak boltokba a lábtörlők alá tenni, hogy jelezze, ha egy vevő érkezett. Két láb hosszú fémszalagokból állnak, amelyek egy rugalmas műanyag burkolatba vannak zárva, és vízállóak. Egy inch földdel eltakarva észlelhetetlenek, de jeleznék, ha valaki rálép a fölöttük levő talajra.

Ezt a módszert nem tudjuk alkalmazni az épület előtt, mert ott színte minden talaj kocsifelhajtó és a parkoló betonjával van befedve. Miután meggondoltam és elvetettem egy ultrahangos detektor gondolatát, egy fényelektromos sugáron döntöttem a betonos terület két oldalán található két fém kerítésoszlop között.

Annak érdekében, hogy a fényforrást és a fotocellát észrevehetetlenné tegyem, az egyik oldalon a kerítésoszlop belsejébe kellett helyezni, a másikra pedig egy nagyon kicsi és észrevehetetlen fényvisszaverőt szerelni.

Egyik oszlopba több lyukat kellett fúrnom és jó adag bütykölés is szükséges volt, amíg minden helyesen működött.

Katherine nagy segítség volt, fígyelmesen igazította a fényvisszaverőt amíg én beállítottam a fényt és a fotocellát.

Az ő javaslatára változtattam az belsejében a riasztórendszeren, hogy az ne csak jelezzen amikor egy betolakodó rálép a nyomásérzékelőre, hanem a garázsban is indítson el egy elektronikus órát. Így tudni fogjuk ha valaki itt járt, még akkor is, ha éppen senki sem volt itt közülünk, és tudni fogjuk azt is, hogy mikor.

Miközben a kocsik alsó részén dolgozásra és olajcserékre használt szervizveremből mindenféle szemetet tisztítottunk, üres olajoskannákat, olajos rongyokat, és mindenféle más szemetet, felfedeztük, hogy a szerviz verem közvetlenül egy csatornába nyílik, egy a beton alján található vasrácson keresztül.

A rácsot felfeszítve észrevettük, hogy be lehet mászni a csatornába, amely egy négy láb átmérőjű beton cső. A cső kb. 400 yardnyit fut egy nagy, nyitott szennyvizes árokba. A vezetéken végig nagyjából egy tucat kisebb cső nyílik a fő csatornába, láthatólag utcai csatornákból. A csatorna nyitott vége betonba ágyazott fél inches megerősítő rudakból álló ráccsal van fedve.

Ma szereztem egy fémfűrészt, lemásztam a csatorna végére és kettő kivételével átvágtam az összes fém rudat. Így szilárdan a helyében maradt a rács, de lehetővé vált, hogy jó nagy erőfeszítés árán félre lehessen hajlítani annyira hogy ki lehessen mászni.

Ki is másztam, és körülnéztem egy kicsit oda kint. A csatorna széle jól benőtt, jó takarást nyújtva a közeli úttól. És az útról a lakóhelyünket sem lehet látni és egy részét sem annak az utcának amelyen van egy részét sem, a közbeeső épületek miatt. Mikor visszatértem a csatornába, addig nyögtem és erőlködtem amíg visszahajlítottam a rácsot a helyére.

Sajnos az emberek, akik előttünk használták a garázst és a műhelyt, az összes használt olajat ebbe a csatornába önthették éveken át, mert kb. négy inch sűrű fekete olajos sár van a csatorna alján, szerviz vermen találhato akna után. Mikor kimásztam újból a boltba, teljesen belepett az anyag.

Henry és George mindketten kint voltak, és Katherine rákényszeríttet hogy levetkőzzem és leslagozott, mielőtt megengedte volna hogy bemenjek lezuhanyozni. Kijelentette hogy a ruha és a cipő, amit viselek, teljes veszteségek és kidobta őket.

Minden alkalommal mikor veszek egy jéghideg zuhanyt, nagyon sajnálom, hogy Henry és én nem szántunk rá időt, hogy a rögtönzött zuhanyzónkba meleg vizet is vezessünk.

Október 6. Ma befejeztem az indítószerkezet a bombához, amit az FBI-épület ellen fogunk használni. Az elsütő szerkezet ((gyújtószerkezet)) maga nagyon könnyű volt, de megakadtam az erősítőn, egészen tegnapig, mert nem tudtam, milyen robbanóanyagot fogunk használni. Az erősítő, a másodlagos robbanószer ami a gyutacs robbanásától elsütve elég nagy robbanást fejt ki hogy fő töltetet felrobbantsa. Az erősítő szükséges lesz ha egy stabilabb nehezebben indítható robbanóanyagot használunk fő-töltetnek, ha sikerülne elég dinamitot vagy katonai-plasztikai robbanószert szerezni, a gyutacs robbanása is elég lenne a bomba beindításához, de egy alacsonyabb érzékenységű robbanószer esetében szükség lesz egy kissebb adag dinamitot, katonai robbanószert, vagy egy fél kilónyi puskaport vagy más a gyutacs által is beindítható robbanószer adagot pakolni erősítőként a gyutacs köré, ami felerősíti ennek a robbanását eléggé hogy fő töltetet beindítsa. A 8-as Egység emberei egy rajtaütést terveztek, hogy kifosszanak egy raktárépületet, ahol a washingtoni földalatti-rendszert bővítik, de tegnapig nem volt szerencséjük, és akkor sem sok. Csak két láda robbanó zselatint találtak és egy még tele sem volt. Kevesebb, mint száz font.

De legalább megoldotta a problémámat. A robbanó zselatin elég érzékeny ahhoz, hogy egy általam készített ólom-azid gyutacs beindítsa, és száz font ebből bőségesen elég lesz, hogy fölrobbantsa a fő töltetet, ha a 8-as Egység talál még több robbanóanyagot, attól függetlenül, hogy mi az vagy hogyan van becsomagolva.

Körülbelül négy font robbanó zselatint egy üres almakompótos konzervdobozba tettem, ráhelyeztem a tetejére az elemeket és az időmérő szerkezetet, és összekötöttem őket egy kis kapcsolóval egy húsz láb hosszú hosszabbító zsinórral. Amikor megtöltjük a teherkocsit robbanóanyaggal, a konzervdobozt a két láda robbanó zselatin tetejére tesszük. Majd kis lyukakat kell ütnünk a raktér és a vezetőfülke falán, hogy a hosszabbító drótot és a kapcsolót a vezetőfülkébe vezessük.

Vagy George vagy Henry - valószínűleg Henry – fogja vezetni a kocsit az FBI épületen belüli teherszállítmány- fogadó részbe. Mielőtt kiszállna a vezetőfülkéből, átkapcsolja a kapcsolót, elindítva ezzel az időzítőt. Tíz perccel később a robbanószerek felrobbannak. Ha szerencsések vagyunk, ez lesz a vége az FBI-épületnek és a kormány új hárommilliárd dolláros számítógép központjának a belsőútlevél-rendszerükhöz.

Hat vagy hét éve, amikor először elkezdtek kibocsátani
“kísérleti léggömböket”, hogy megfígyeljék, mi lesz az általános vélemény az új útlevélrendszerről, azt mondták, a fő feladata az lesz, hogy leleplezze az illegálisan itt-tartózkodó idegeneket, hogy deportálni lehessen őket.

Habár jópár polgár, helyesen, gyanakodott az egész dologra, a legtöbb mégis lenyelte a kormány magyarázatát, hogy miért lennének szükségesek az útlevelek. Sok munkás, szakszervezeti tag, akik a nagy munkanélküliségben az illegális idegeneket a munkájuk elleni fenyegetésnek látták, úgy gondolta, hogy ez egy jó ötlet, amíg a liberálisok általában ellenezték, mert igencsak “rasszistának” hangzott, - lévén hogy az illegális idegenek csaknem mind nem-Fehérek voltak.

Később, amikor a kormány automatikusan megadta az állampolgárságot mindenkinek akinek sikerült átszöknie az Amerikai-Mexikói határon és két évig az országban maradnia, a liberális szembenállás is elillant, és aktívabb ellenállás nem igen volt a libertáriánusok kemény magja kivételével, akik még mindig gyanakvóak voltak.

Mindent egybevetve, lehangolóan könnyű volt a Rendszernek, hogy megtévessze és manipulálja az Amerikai embereket- akár az eléggé naiv “konzervatívokat”, akár a kényeztetett és ál-értelmiségi (vagy magukat értelmiséginek képzelő) “liberálisokat”. .Még a libertáriánusokat is, akik beállításuk természetétől fogva kormányzás ellenesek, minden kormány ellenesek attol függetlenűl hogy milyen kormány alatt élnek, még őket belefélemlítik a csendes beleegyezésbe, amikor “Nagy Testvér” ((Big Brother – á la “1984”)) bejelenti hogy az útlvélrendszer szükséges, hogy megtalálhassanak és elpusztíthassanak “rasszistákat”- vagyis minket.

Ha csak az Amerikai emberek szabadsága forogna kockán, aligha lenne igazolt a Szervezet létezése. Az Amerikaiak elvesztették a jogukat, hogy szabadok legyenek. A rabszolgaság a helyes és igazságos állapot egy olyan népnek, amely olyan puha, önzően-mohó, nemtörődöm, óvatlan, hiszékeny, és elbúgyutásodott lett mint mi.

Valóban, mi már rabszolgák vagyunk. Hagytuk egy diabolikusan (ördögiesen) találékony, idegen kisebbségnek, hogy láncokat rakjon a lelkünkre és az elménkre. Ezek a lelki láncok igazibb jegyei a rabszolgaságnak, mint azok a vas láncok, amelyek még jönni fognak.

Miért nem lázadtunk, amikor 35 évvel ezelőtt elvették tőlünk az iskoláinkat és színesekkel teli dzsungeleket csináltak belőlük? Miért nem szórtuk ki őket az országból 50 évvel ezelőtt, ahelyett hogy hagytuk volna hogy ők ágyútöltelékeknek használjanak minket, az Európa leigázásáért folytatott háborújukban?

És még inkább, miért nem keltünk fel 3 éve, amikor elkezdték elkobozni fegyvereinket? Miért nem keltünk fel szent bőszülettel és hurcoltuk ki ezeket a gőgös idegen férgeket az utcára és vágtuk át az összesnek a nyamvadt torát? Miért nem pirítottuk meg őket minden utcasarkon Amerika szerte?

Miért nem vetettünk egy végső véget ennek a pofátlan és, szüntelenűl tolakodó klánnak, ezeknek a mocskos ((pestises)) patkányoknak a keleti sennycsatornákból, ahelyett, hogy fejhajtva megengedjük hogy lefegyverezzenek, és védtelenné tegyenek?

A válasz egyszerű. Fellázadtunk volna, ha minden láncot amit az utolsó 50 évben raktak reánk, egyszerre próbálták volna reánk rakni. De mivel a láncokat, észrevétlenül kovácsolták, láncszemről láncszemre, nem lázadtunk. Minden egyes egyedüli új láncszem hozzáadása a lánchoz soha nem volt elég ahhoz, hogy nagy felfordulást csináljunk belőle, hogy cselekedjünk. Mindig könnyebbnek- és biztonságosabbnak- tűnt elhaladni mellettük. És minél messzebb mentünk, annál könnyebb volt még egy lépéssel tovább menni.

Egy dolog, amit a történészeknek el kell majd döntenie – ha lesznek Fajunkbéliek, hogy megírják eme korszak történetét – az az hogy mi volt fontosabb abban hogy egy szabad emberek társadalmából egy emberi birkacsordává változtatott minket – a szándékos tettek, vagy a tétlen csúszás?

Vagyis igazságosan hibáztathatjuk mindazért ami történt velünk a szándékos szubverziót, félrevezetést, amit az irányított tömegsajtó, az iskolák, a templomok, és a kormány gonosz és aljas propagandája által vittek végbe ellenünk?

Vagy a hibásság egy nagy részét a tétlen romlottságunkra kell-e tegyünk – a lelkileg bénító életmódra amibe a Nyugat lakossága hagyta magát csúszni a húszadik században? 

Valószínűleg a két dolog egybefonódik, és nehéz lenne csak az egyiket okolni. Az agymosás a romlottságot elfogadhatóvá tette számunkra, és a romlottság kevésbé ellenállóvá tett az agymosással szemben. Mindenesetre most már túl közel vagyunk a fákhoz, hogy tisztán lássuk az erdő alakját.

De egy dolog ami egészen tiszta, hogy sokkal több forog kockán, mint a szabadságunk. Ha most a Szervezet elbukik feladatában, minden elvesz - a történelmünk, örökségünk, és megszámlálhatatlan sok évezred vére és áldozata és felfelé haladása ((evolúciós fejlődése)). Az Ellenségnek aki ellen küzdünk teljesen szándékában van megsemmisíteni a létünk Faji ((genetikai, vériségi)) alapjait.

A bukásunkra semmilyen mentségnek nem lesz értelme, merthogy csak egy tülekedő, nyüzsgő közömbös korcs horda marad hogy meghallja. Nem marad Fehér ember, hogy megértsen, vagy emlékezzen ránk - akár hogy hibáztasson minket a gyengeségünkért, vagy hogy megbocsásson a hibázásainkért.

Ha elbukunk, Isten nagy Kísérlete véget ér, és ez a bolygó még egyszer, ahogy évmilliókkal ezelőtt tette, felsőbb ember nélkül halad át az éteren.

Október 11. Hólnap van a nagy nap! A 8-as Egység bukása ellenére, hogy annyi robbanószert találjon, amennyit szerettünk volna, továbbhaladunk az FBI- hadművelettel. Az végső döntés erről a 8-as egység hadiszállásán tartott konferencián született meg, ma késő délután. Henry és én is ott voltunk, és egy kar tiszt a Forradalmi Parancsnokságtól- egy jele annak hogy milyen sürgősnek tartja a Szervezet vezetősége ezt a hadműveletet.

Rendszerint a Forradalmi Parancsnokság személyzete nem bonyolódik bele az egységek dolgába kivitelezési színten. A WTP-től kapunk hadműveleti parancsokat és a WTP-nek jelentünk, a Keleti Parancsnoksági Központ képviselőinek néhai résztvételével olyan konferenciákon amelyeken különösen fontos dolgokat kell eldönteni. 

Korábban csak kétszer voltam olyan találkozókon amelyen akárki a Forradalmi Parancsnokságtól részt vett, mindkét alkalommal azért, hogy fontos döntéseket szülessenek a Szervezet kommunikációs felszereléséről, amit én terveztem. És az, természetesen az előtt volt, mielőtt a föld alá mentünk volna.

Tehát Williams Al-Ezredes jelenléte (álnév, azt hiszem) a találkozónkon ma délután mindannyiunkra nagy benyomással volt. Én azért voltam ott, mert én vagyok a felelős a bomba megfelelő működéséért. Henry ott volt, mert ő fogja célba juttatni. ((házhoz szállítani))

És a találkozó oka a 8-as Egység bukása volt abban hogy megszerezze az általam és Ed Sanders által az alapos munkához minimálisan szükségesnek becsült mennyiségű robbanószert. Ed a 8-as Egység katonai és muníció szakértője, és elég érdekesen az FBI korábbi vezér-ügynöke, aki ismeri az FBI- épület szerkezetét és elrendezését is.

Amilyen óvatosan csak tudtuk, kiszámoltuk, hogy legalább 10,000 font Dinamitra, vagy ezzel egyenértékű robbanóanyagra van szükségünk, hogy megsemmisítsük az épület egy számottevő részét és hogy szétroncsoljuk az új, pince alatti pincében ((mélypincében)) levő számítógépközpontot. Biztonság kedvéért 20,000 fontot kértünk. Ehelyett kicsivel kevesebb, mint 5,000 fontot kaptunk, és ennek is nagy része ammónium-nitrát műtrágya, ami sokkal kevésbé hatékony, mint a Dinamit.

A kezdeti két láda robbanó zselatin után, a 8-as Egység még 400 font dinamitot tudott szerezni egy másik földalatti- építő bódéból. Feladtuk a reményt, hogy ily módon összegyűjtsük a megfelelő mennyiségű robbanóanyagot. Habár nagy mennyiséget használnak naponta a földalattinál, kis mennyiségben tárolják és nehéz is hozzáférni. A 8-as Egység két embere majdnem odaveszett, mikor ellopták a dinamitot.

Múlt csütörtökön, munkánk befejezésének kiszabott határideje közeledtével a 8-as Egység három embere egy éjszakai rajtaütést hajtott végre egy farmokat ellátó raktárházon, kb. 50 mérföldnyire innen, Fredericksburg mellett. Nem találtak robbanószereket mint úgy, de találtak egy adag ammónium- nitrátot, amit kipucoltak onnan: 44 db 100 fontos zsákot belőle.

Olajjal érzékennyé téve és erősen lezárt helyen ((vagy tömítve)), hatékony robbanóközeget hoz létre, ahol a cél egyszerűen egy adag föld vagy kő megmozgatása. ((alacsony robbanószerként lassabban haladó lökéshullámot bocsájt ki ami inkább dolgok mozgatására, leverésére jó)) De a mi eredeti tervünk a bombával az volt, hogy egy nagyjábol lezáratlan, nyilt helyen legyen ((ami gyengíti a hatását mivel az erő egy része jobban szétmegy a levegőbe)), és képes legyen átütni két színt vasbeton padlózatot, hogy egy elég erős nyilt téri levegő lökéshullámot hozzon létre, hogy átrobbantsa és szétrombolja a külső falát egy masszív és erősre épített épületnek.

Végül két napja a 8-as Egység nekilátott annak, amit kezdettől fova kellett volna csinálni. Ugyanaz a három ember, akik az ammónium-nitrátot szerezték, Marylandbe indult a kocsijukkal, hogy kifosszanak egy katonai fegyvertárat. Úgy értesültem abból, amit Ed Sanders mondott, hogy van egy legális emberünk bent aki segített nekik.

De ma délutánig, egy szót sem hallottunk tőlük, és a Forradalmi Parancsnokság nem hajlandó tovább várni. A jelenlegi robbanószer készletünnkel nekiállásnak előnyei és hátrányai ezek:

A Rendszer továbbra is árt nekünk azzal hogy a legális embereinket letartóztatja, és jelenleg ezeken mullik a Szervezet gazdasági ellátása. Ha elvágják az anyagi ellátást a legális embereinktől, a földalatti egységeink arra fognak kényszerülni, hogy nagy mértékű rablásokhoz folyamodjanak ellátásuk érdekében.

Így a Forradalmi Parancsnokság abszolút szükségesnek tartja hogy csapást mérjünk a Rendszerre, sürgősen, ami nem csak az embereink összefogdosását fogja félbeszakítani, legalább ideiglenesen, hanem az egész Szervezet morálját emelni fogja a Rendszer megszégyenítésével és cselekvésre képességünk bemutatásával. Abból, amit Williams mondott, arra következtetek, hogy ez a két cél fontosabbá vált még a számítógépközpont kiiktatásánál is.

Másfelől, ha egy olyan csapást mérünk, ami nem okoz valódi kárt a Rendszer titkos rendőrségének, nemcsak hogy nem érjük el ezt a két új célt, de az ellenség fígyelmeztetésével szándékunkról és módszerünkről, nagyon meg is nehezítenénk, azt hogy később pótoljuk a bukást a számítógép ellen. Ez volt a Henry által kifejtett nézet, akinek nagy erénye, hogy mindig nyugodt tud maradni, és hogy pillanatnyi problémák nem vonják el a fígyelmét a hosszú távú céloktól.

De viszont színtén jó katona, és teljesen hajlandó véghezvinni a holnapi művelet rá eső részét, annak ellenére hogy úgy érzi hogy vissza kéne tartsunk addig amíg biztosak lehetünk benne hogy alapos munkát tudunk végezni.

Azt hiszem, a Forradalmi Parancsnokság is fölismeri az elsietett, idő előtti cselekedés veszélyeit. De ők viszont sok olyan tényezőt is fígyelembe kell vegyenek, amelyekről mi nem is tudunk. Williams tisztán meg van győződve róla, hogy muszáj az FBI fogaskerekei közé dobnunk egy franciakulcsot, azonnal, vagy kisimítanak mint egy gőzhenger. Így ma délután a megbeszélés nagy része arra a szűk tényezőre irányult, hogy hogy tudunk minél nagyobb kárt okozni a jelenleg rendelkezésünkre álló robbanószerekkel.

Ha eredeti terveinknek megfelelően egy tehergépkocsit vezetünk a fő árufogadó bejárathoz, és fölrobbantjuk a szállítmányátvevő területen, a robbanás egy nagy központi udvaron lesz, minden oldalról erős falakkal körülvéve, és az ég felé fog nyílni. Ed és én egyetértünk, hogy a jelenlegi robbanószer mennyiség nem elég ahhoz, hogy igazán komoly szerkezeti kárt okozzon ezen körülmények között.

Pusztítást okozhatunk az udvarra nyíló ablakú irodákban, de nincs esélyünk felrobbantani az épület belső homlokzatát ((falát)), vagy átütni a földalatti alagsorba ((pince alatti pincébe)), ahol a számítógépek vannak. Néhány száz embert megölünk, de a szerkezet valószínüleg tovább fog működni.

Sanders kért még egy-két napot az egységének, hogy több robbanóanyagot keressen, de ügye meggyengült, mivel az utolsó 12 napban nem tudták megszerezni, ami kellett volna. A napontai közel száz legális emberünk letartóztatásával, Williams szerint, nem várhatunk még két újabb napot sem, hacsak nem lehetünk biztosak benne, hogy ez meghozza azt amire szükségünk van.

Amit végül eldöntöttünk, hogy megkíséreljük bombánkat közvetlenül az első emeleti alagsorba ((pincébe)) juttatni, aminek színtén van egy rakodóbejárata a 10. utcában, a fő rakodó bejárathoz közel. Ha a bombánkat az udvar alatti alagsorban ((pincében)) robbantjuk fel, a zárt helység lényegesen megnöveli hatékonyságát. Majdnem biztos hogy beleontja az alagsor padlóját a mélypincébe, eltemetve a számítógépeket. Továbbá meg fogja semmisíteni a legtöbb- ha nem az összes- kommunikációs és áram ellátó felszerelést az épület részére, mivel azok az alagsori színteken vannak. A nagy ismeretlen, az hogy elég nagy szerkezeti kárt fog-e okozni, hogy egy jó időre használhatatlanná tegye az épületet. Erre a kérdésre nem tudnánk megkapni a választ egy részletes tervrajz, és egy csapat mérnök, és építészeti szakértő nélkül.

A nehézsége hogy bejussunk az alagsorba, az, hogy ritkán érkezik oda rakomány és rendszerint be van zárva az ajtaja. Henry hajlandó áttörni a kocsival az ajtót, ha szükséges.

Tehát így. Holnap éjszaka sokkal többet fogunk tudni, mint ma.

folyt. köv.