2008. december 10., szerda

A Romanovok misztikuma (Viribus Unitis! Blog)


A Magyar Demokrata hetilap december 10-én megjelent, 50. számában Gerhát Petra írását olvashatjuk a Romanovokat övező növekvő tiszteletről. A cikk a jelenség kapcsán foglalkozik más monarchista mozgalmak jelentőségével is. A következőkben kortárs royalista gondolatok jelennek meg.

Royalista reneszánsz

Huszonkétmillió monarchistát tölt el reménységgel az orosz legfelsőbb bíróság legújabb ítélete. Az utolsó cári család rehabilitációja remek táptalajt jelenthet az újjáéledő legitimista mozgalmak számára.


A Romanovok tömeges kivégzése a szovjet rendszer egyik legnagyobb baklövése volt. Az utolsó előtti és az utolsó cár, valamint családjuk kivégzése olyan mártírokat adott a nagy orosz birodalom számára, akikre kevés példa volt a történelemben. Az 1917 februárjában kirobbant vörös forradalom napok alatt lángba borította az orosz királyi várost, Szentpétervárt. A cár szinte rögtön döntött, úgy ítélte meg, katonai beavatkozással helyre lehet állítani a rendet, a zavargásoknak a hadsereg azonban már nem tudott véget vetni. Miklós menteni akarta a menthetőt, a monarchia érdekében egy héttel később lemondott a trónról a maga és fia nevében, átruházva a hatalmat öccsére, Mihail Alexandrovicsra. Az utolsó orosz cár az ellenséges közhangulat hatására, alig huszonnégy óra alatt követte bátyja példáját. 1917. március 6-án a cárizmus megszűnt létezni.

Az egykori cári család Carszkoje Szelóban a forradalmi kormány túszává vált. Öt hónapig éltek fogságban, a viszonylagos biztonság álcája alatt. A „kormány” ez alatt az idő alatt Angliával folytatott tárgyalásokat – ott V György néven Miklós unokatestvére uralkodott –, hogy fogadja be a cári családot. Az angol király azonban féltette saját hatalmát a brit munkásoktól. Úgy vélte, saját monarchiáját diszkreditálná, ha engedne a kérésnek. A családot ezután Tobolszkba telepítették. A város a bolsevikok központjává vált az októberi forradalmat követően. A fehérgárdista mozgalom támadásai következtében azonban a forradalmi kabinet számára már Tobolszk sem nyújtott biztonságot, a monarchista hadseregek cseh segítséggel folyamatosan nyomultak előre, hogy kiszabadíthassák az uralkodót. A Romanovokat a szibériai Jekatyerinburgba menekítették az ellenforradalmárok elől.

Oroszország más részein közben már folytak a kivégzések. A Romanov-család tizenhét tagját gyilkolták meg, és szinte a teljes, cárhoz hű egykori személyzetet. Akiknek végül megkegyelmeztek, azokat munkatáborba vitték. A gárdisták többszöri szabadítási kísérletei folyamatosan kudarcba fulladtak. A kényelmes uralkodó félt kockáztatni a halált, mindvégig bízott abban, hogy végül befogadja őket valamelyik európai monarchia, vagy a hadsereg visszaállítja a rendet.

A fehérek már közel jártak a városhoz, Lenin nem mert kockáztatni. A cár kivégzését amúgy is személyes ügynek tekintő politikus így szerette volna megbosszulni bátyja – a III. Sándor cár ellen sikertelen merényletéért kivégzett áruló – halálát a cári családon. 1918. június 17-ére virradó éjjel ért véget az uralkodó utazása. Börtön-házuk pincéjében egy csoport csekista kivégezte a teljes családot és kiszolgáló személyzetüket. A gyilkosságban több magyar illegális kommunista is részt vett. közük Nagy Imre, a későbbi forradalmár-miniszterelnök.

Míg Miklós halált rögtön elismerték, a közvélemény csak évekkel később szerezhetett tudomást családjának brutális meggyilkolásáról. Nyughelyet a kivégzés után még jó ideig nem nyerhettek, holttestüket

ugyanúgy menekítették valós és képzelt ellenségeik elől, ahogy korábban életükben. 1979-ben kivégzési helyüktől tíz mérföldnyire talált rájuk Alekszandr Avdonyin történész. A vizsgálatok szerint kilenc csontvázra leltek – a cár egyik leánya és a cárevics holttesté eltűnt. Ennek következtében kaptak életre azok a legendák, amelyek a Romanov-kultuszt megalapozták. Az amúgy is mitikus közegben élő oroszok számára a két hiányzó holttest egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a trónörökös és egyik testvére túlélte a borzalmakat. Titokban egyre többen hittek abban, hogy ismét fordul egyet a világ, és a biztonságot jelentő cár atyuska felszabadítja népét az évtizedes terror alól. Többen látni vélték a szibériai lágerek közelében Alekszej cárevicset, az emigrációba menekült Romanovoknak pedig nem egyszer kellett szembesülniük egy-egy Marija- vagy Alexandra-imitátorral.

2006-ban bukkantak rá a hiányzó holttestekre, nem messze a többitől. De hiába a génvizsgálat, az oroszok egy része a mai napig szentül hisz abban, hogy mindez csak szemfényvesztés, hogy a cári rendszert végleg eltemethessék. Az emigrációban működő pravoszláv egyház már a szovjet nyitás idején szentjei közé emelte az utolsó előtti cári családot, majd 2001-ben, immár orosz földön – hivatalosan is megtette ugyanazt. A Romanovok reneszánsza is ekkor kezdődött.

- Kétségtelen, hogy a Romanovok ilyen borzalmas, önbíráskodás-jellegű kivégzésével a bolsevikok hatalmas öngólt lőttek, tényleg mártírt kreáltak egy gyenge, tehetségtelen uralkodóból. Ez most visszaüt. Nyáron egy szavazásos tv-műsorban II. Miklóst tartottak az orosz történelem egyik legnagyobb hősének – meséli Szergej Filippov, az ELTE Ruszisztika Tanszékének vezető adjunktusa.

A Romanov-szakértő történész szerint a média által generált cárkultusz egyelőre inkább divat, mintsem komolyan veendő népakarat. Az azonban tény, hogy az orosz szavazópolgárok tizenhat százaléka már tíz évvel ezelőtt is a monarchia restaurációját látta volna szívesen. Ez a nem csekély számú királypárti orosz mintegy huszonkétmillió embert jelent.

A monarchizmus azonban nem csak orosz földön bontogatja egyre szélesebb szárnyait. Európában minden egykori királyságban élnek olyanok, akik visszavárják uralkodóikat. A demokráciában csalódott tömegek számára az Istentől kapott, öröklött hatalom egy erőskezű, egyeduralmat gyakorló uralkodó kezében gátat jelenthetne a politikusok féktelenségével szemben. Portugáliában a szegfűs forradalom után, 1974-ben jelentek meg az elő monarchista egyesületek. A Monarchista Néppárt, bár az országos politikában még nem, helyi szinten rengeteg önkormányzatban jelen van. III. Don Duarte trónörökös aktív szószólója az elfeledett királyi házaknak. Az olasz királyi családdal szimpatizáló Alleanza Monarchia nevű szervezet a trónörökös, Viktor Emánuel botrányos előélete ellenére is bízik abban, hogy egyszer visszatér a régi rendszer – ám akadnak olyan szervezetek is Taljánföldön, amelyek Bonaparte Napóleon utódainak visszatérését várják. A szerb trónörökös, II. Sándor jelenleg is uralkodói kegyet gyakorol, hazája diplomáciáját segíti. Milosevic elnök bukása óta egyre nagyobb réteg támogatná trón igénylésében. Nevetségesen hangozhat, de még az Amerikai Egyesült Államokban is egyre többször vetődik fel a gondolat, hogy érdemes volna áttérni a demokráciáról a nagyobb biztonságot nyújtó királyságra. Új-Zélandon és Brazíliában is egyre többen érvelnek a hatalom megosztásának megszüntetése mellett.

A trón nélkül uralkodók közül talán a bolgár királynak van a legtöbb esélye arra, hogy visszaszerezze jogos jussát. II. Szimeon 1996 májusában térhetett haza először a kényszerű száműzetésből. Visszatértét több tízezren ünnepelték, látogatása után a közvélemény-kutatások szerint a bolgárok 71 százaléka őt tekintette a legszeretettebb bolgárnak. Az egykori gyermek cár tekintélye is hamar helyreállt, hiszen az újságok a mai napig Őméltóságaként vagy Őfelségeként emlegetik az amúgy szilárd lábakon álló köztársaságban. 1998-ra kapta vissza birtokait és három évvel később már saját pártját, a Második Szimeon Nemzeti Mozgalmát az ország legerősebb pártjának tudhatta. A 2001-es választásokon a szavazatok 45 százalékát sikerült megszereznie, így a 240 fős bolgár parlamentben 120 hely jutott a monarchista mozgalomnak. II. Szimeon cár, a volt miniszterelnök – jelenleg Bulgária második legerősebb pártjának elnöke – igencsak közel került a trónhoz.

A világon több száz royalista szervezet vár arra, hogy a régi rend visszaálljon. Az Angliában megalapított Nemzetközi Monarchista Liga mára sikeresen összefogta a világ szinte összes legitimista szervezetét. Tagjai között található a teljesség igénye nélkül Albánia, Ausztria (osztrák-magyar legitimista mozgalmak), Brazília, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Új-Zéland és a magyar restaurációért küzdő Szent Korona Szövetség is.

Oroszország történetében a monarchizmus a forradalom fellendülésével együtt szállt alá. A cár kiszabadítására és az ország rendjének helyreállítására felesküdött fehérgárdistákra halál várt. Egy részüknek sikerült külföldre menekülni, ám nagy többségük életét vesztette a cár halálát követő hónapokban. Az emigrációban élő gárdisták nem jelentéktelen, több tízezer főt számláló mozgalma a világ legkülönbözőbb pontjain rendszeresen biztosította támogatásáról a cári család túlélőit, minden erejüket bevetve igyekeztek minél több emigráns oroszt meggyőzni az ügynek. A rendszerváltás után az anyaországban is rögtön megindult a propaganda-hadjárat. Ekkoriban még bőszen élt a legenda Alekszej cárevics túléléséről.

A komolyabb figyelmet érdemlő, az uralkodóházhoz hű csoportosulások Jelcin elnök idején kezdtek kibontakozni. Ekkor alakult meg többek között az Országos Monarchista Központ, az Orosz Nép Uniója és az Orosz Monarchista Szervezet, de csatlakozott a mozgalomhoz az Orosz Birodalom Unió Érdemrendje is, támogatva a cári család életben maradt tagjait.

A forradalmat a Romanov-család 19 férfitagja élte túl. A Franciaországba, Spanyolországba és az Egyesült Államokba menekült családtagok a mai napig dinasztiának tekintik magukat. A dinasztia jelenleg 12 férfitagot számlál. Jelen vannak Oroszországban is, a Romanov-család Tagjainak Egyesülete képviselettel rendelkezik a Föderációban. A jelenlegi trónörökös a Madridban élő Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő fia, Grigorij. A család többi tagja azonban vitatja címét. Marija Vlagyimirovna hercegnő az emigrációban, 1924-ben megkoronázott utolsó cár, Kirill Vlagyimirovics unokája. Már Kirillt – aki II. Miklós nagybátyja, II. Sándor cár harmadik fiaként – sem fogadta el a teljes család cárként, hiszen korábban házassága miatt száműzötté vált. Utódai emiatt szintén nagy belharcokra számíthatnak, ha a jövőben felmerülne a cári rendszer restaurációja. A család tagjai jelenleg nem látják esélyét a restaurációnak, ám Miklós rehabilitációjával egy lépéssel megint közelebb kerültek hozzá.

A család fejének számító Marija Vlagyimirovna 2005-ben kérvényezte a legfelsőbb bíróságnál kivégzett rokonai rehabilitációját. A nagyhercegnő így szerette volna a Romanov-ház becsületét, jó hírét és megítélését helyreállítani. 2008. október l-jén az orosz Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán végre minden kétséget kizáróan megszületett az első nagy port kavaró ítélet a kommunizmussal szemben. A Romanov-per lavinaként indíthatja el hasonló ítéletek sorát a régi rendszerrel szemben.

- A bíróság ítélete nyomán még objektívabb, pozitívabb lehet a forradalom előtti rendszer megítélése. Már most egyre erősödik a forradalom, majd a Sztálin idejében elkövetett bűnök bírálata. Egyre többen mondják, hogy a bírósági ítélet nyomán el kell űzni Lenint a Mauzóleumból, hiszen ő volt a vörös terror atyja – sorolja Filippov professzor a lehetőségeket. – Lehetőség nyílik más, hasonló ítéletekre is, például a katyini lengyel katonákkal szemben, ugyanis ez ügyben is folyik az eljárás.

A cár rehabilitációja fellendítheti az eddig elhallgatott történelmi igazságok nyilvános kinyilatkoztatását, azonban a restaurációnak még nem jött el az ideje

- A nemesi hagyományok a mai Oroszországban nem működőképesek, legfeljebb a történelmi érdeklődés szintjén. A volt orosz nemességnek semmilyen tényleges politikai vagy társadalmi vonatkozása nincs, hiszen túl hosszú ideig célszerűbb volt titkolni a nemesi származást – avat be a történész a meglehetősen bonyolult orosz társadalmi rendszerbe. – A cárizmus csak a „putyinizmus” kifulladásával válhat igazán komoly divattá. 2000-ben az orosz lakosság mintegy 16 százaléka kívánta a monarchia visszaállítását, de ismerve Putyin népszerűségét, nem hiszem, hogy a monarchisták száma nőne. Már csak azért sem, mert egy erős elnöki rendszer jelenleg vonzóbbnak tűnik a bizonytalan monarchiánál. A legfontosabb kérdés pedig nyitott: ki legyen az uralkodó?

Gerhát Petra

(Magyar Demokrata, 2008. december 10. XII. évfolyam, 50. szám)

Képek: a Romanovok címere és a rehabilitált cári család (Olga hercegnő, Tatjana hercegnő [felső sor], Mária hercegnő, Alexandra cárné, II. Miklós cár, Anasztázia hercegnő [középső sor], elől Alexej herceg)

vége

2008. november 2., vasárnap

A Vörös Hadsereg rémtetteiről mesél az Egy nő Berlinben (delmagyar.hu)

Képtalálat a következőre: „vörös hadsereg rémtett”

Hamarosan egy új filmet mutatnak be Németországban, amely az oroszokat és a németeket is arra sarkallja majd, hogy vizsgálják felül történelmük bizonyos szakaszát, amit bizonyára mindkét nemzet igyekezett elfelejteni.
Oroszország és Németország között igen hideg a viszony Vladimír Putin nyári kardcsörtéje óta, és úgy tűnik, a válság tovább mélyül a két ország kapcsolatát illetően. Hamarosan egy új filmet mutatnak be Németországban, amely az oroszokat és a németeket is arra sarkallja majd, hogy vizsgálják felül történelmük bizonyos szakaszát, amit bizonyára mindkét nemzet igyekezett elfelejteni.

A film, az Egy nő Berlinben (A Woman In Berlin) a német újságíró, Marta Hillers naplójából készült, és bemutatja mindazokat a borzalmakat, amelyeket a Vörös Hadsereg katonái követtek el a Harmadik Birodalom fővárosában 1945 áprilisában és májusában.

Marta egyike azoknak a nőknek, azon nők millióinak, akiket a Vörös Hadsereg katonái megerőszakolta egy, vagy több alkalommal. A második világháború végének sajátossága volt, hogy az orosz „felszabadítókkal" szemben – akik elfoglalták Kelet-Németországot – a történészek meglehetősen engedékenyek voltak, és szemet hunytak olyan dolgok felett, amelyek igenis megtörténtek.

Az oroszok négy éven át tartó harca a Wehrmacht ellen sokak számára fájdalmas volt. Az oroszok által Nagy Honvédő Háborúnak hívott időszak volt ez, amikor minden ötödik német katonát megöltek. Miden öt közül négyen a Keleti Fronton haltak meg.

Manapság nagyon sok orosz számára elfogadhatatlan az a tény, hogy a Nagy Honvédő Háború idején a Vörös Hadsereg végigerőszakolta Poroszországot és Kelet-német országot is. Amikor Antony Beevor erről írt Berlin: The Downfall (Berlin: A bukás) című könyvében, a Londonba kinevezett orosz nagykövet, Grigorij Karasin „istenkáromlással" vádolta meg a történészt, mondván: azokat rágalmazza meg, akik megszabadították a világot a náciktól.

Hasonlóan reagálnak a ma élő németek is: nem akarnak arról beszélni, hogy valóban megtörtént az erőszak, és nem akarják, hogy anyáik és nagyanyáik a nyilvánosság elé álljanak, és elmondják saját történetüket. Pedig ez a film ezt teszi.

Nagyon sok olyan német nő él még ma is, aki soha nem beszélt a történtekről a frontról visszatérő férjének.Ez volt 1945 elhallgatott történése. És most nem csak a történelemkönyvek lapjára kerül, hanem a nemzetközi hallgatóság is szembesülhet az áldozatok elhallgatott, fájdalmas emlékeivel a villódzó képernyőn és mozivásznon.

1941 júniusában hárommillió fős német hadsereg lépte át a szovjet határokat. A totális háborúban, ahogy ez a háborúkban gyakran megtörténik, védtelen nőket, kislányokat és idős asszonyokat is támadtak. Nagyon sokuknak volt abortusza, mások sokáig szenvedtek szifilisztől. A nemi betegséget megerőszakolóiktól kapták el. Az így fogant, megszült gyerekek zömét elhagyták.

Laurence Rees történész World War Two: Behind Closed Doors (A második világháború: Zárt ajtók mögött) című új könyvében rámutat arra, hogy habár a nemi erőszak hivatalosan bűncselekménynek számított a Vörös Hadseregben, tény, hogy Sztálin világossá tette: a nemi erőszak és a német civilek terrorizálása egyfajta „jutalom" a katonáknak. Sztálin azt mondta: az embereknek meg kellene érteniük: a katona – aki több ezer kilométert harcolt végig vérben és fegyvertűzben és halálban – megérdemli, hogy egy kicsit szórakozzon a nőkkel.

Egy másik esetben, amikor azt állították, hogy a Vörös Hadsereg katonái fogva tartott németeket bántalmaztak, Sztálin azt mondta: „Túl sok előadást tartottunk a katonáinknak, hagyjuk, hogy egy kicsit kezdeményezőek legyenek!" A nemi erőszak egyébként egyfajta fegyvere volt Sztálin állami katonai rendőrségének, Lavrentyij Berija például sorozatosan követett el nemi erőszakot. Egy alkalommal egy amerikai diplomata, Berija testőre és Tatjana Okunyevszkaja színésznő is szemtanúja volt annak, hogy Berija megállította fekete autóját az utcán, belökött egy nőt a kocsiba, és hazavitte az ágyába.

Távol vagy mindentől és mindenkitől, tehát ha sikoltozol, az sem baj – mondta Berija a nőnek, amikor a dácsájába értek. – A kezemben vagy. Úgyhogy gondolkozz el ezen, és ennek megfelelően viselkedj.

Az NKDV vezetője több mint száz iskolás korú kislányt és fiatal nőt rabolt el és erőszakolt meg. Rees szerint így nem is volt csoda, hogy amikor a Vörös Hadsereg katonáinak gaztetteiről szóló jelentések Moszkvába értek és Berija kezébe kerültek, a katonák szörnyű tetteinek nem lett semmilyen következménye.

Berlin női lakosságának megerőszakolása - és mindenki veszélyben volt 13 és 70 éves kor között - hihetetlenül elvetemült és bűnös dolog volt. Egy berlini ügyvéd mesélte el szívettépő történetét. Az ügyvéd valahogyan megmentette zsidó feleségét a németek karmaiból, és megpróbálta az asszonyt megmenteni a Vörös Hadsereg katonáitól is. Miközben sebesülten feküdt, végig kellett nézni a, hogy a feleségét megerőszakolják a katonák.

– Egy szót sem beszéltek oroszul, és ez könnyebbé tette a dolgot - írta haza küldött levelében a Vörös Hadsereg egyik katonája 1945 februárjában. - Nem kellett győzködni őket. Csak rájuk fogtuk a revolvert, és azt mondtuk nekik, hogy feküdjenek le. Aztán elvégeztük a dolgunkat és tovább mentünk."

Nem volt szokványos, hogy a szovjet katonák bevallották rémtetteiket, ráadásul, hogy mindezt a családjuknak írt levélben tették. Ezért van az, hogy az új német film szinte sokkolja a közvéleményt.

A német könyvkiadó, Hans-Dietrich Müller Grote levelet írt Truman elnöknek, aki a potsdami konferenciára érkezve az üzletember házában szállt meg. „A ház lakói az Ön érkezése előtt állandó félelemben és rettegésben éltek. Nap nap után és éjszakánként is fosztogató orosz katonák jártak ki-be, megerőszakolták a lánytestvéreimet a szüleik és gyermekeik szeme láttára, idős szüleimet megverték. Minden bútort felszaggattak szuronyaikkal, mindent összetörtek."


Drezdában a Vörös Hadsereg támadásai a német nők ellen 1945 tavaszán hágtak tetőpontjukra. A város rengeteget szenvedett már addig is a szövetségesek bombázásaitól. A szovjet katonák szisztematikusan járták végig a házakat egymás után. John Noble így emlékezett vissza erre az időszakra: „A szomszéd házba betörtek a szovjet katonák. Kilökték az ott lakó nőt az utcára, és megerőszakolták. A férfiaknak végig kellett nézni, aztán lelőtték őket. Az utcánk végében egy nőt egy vasúti kocsi kerekeihez kötöttek. Iszonyatosan bántak vele."

Chris Bellamy történész szerint habár erről az időszakról nem születtek feljegyzések a túlélőktől, bizonyos, hogy a többszörös nemi erőszak sem volt ritka, sőt, a szovjet vezetés ezt is elnézte katonáinak.

A Vörös Hadsereg katonái a becslések szerint kétmillió alkalommal követtek el nemi erőszakot Németországban. Ebből 70 000-100 ezret Bécsben, 50 000-200 ezret Magyarországon. Több ezer nőt erőszakoltak meg Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában is. Egyes történészek az állítják: a szovjet katonák azokat a német egyenruhát viselő orosz nőket sem kímélték, akikre a felszabadított koncentrációs táborokban bukkantak. Egy szovjet katona naplójában azt is feljegyezte, hogy különösen szerették megerőszakolni a náci párt funkcionáriusainak feleségeit.

A vodka persze nagy szerepet játszott ezen bűncselekmények elkövetésében, de emellett ezek a katonák érzéketlenek és agresszívak is voltak. A nemi erőszakot gyakran követte kínzás, sőt, gyakran előfordult, hogy az áldozatot agyonlőtték vagy agyonverték.

Richard Evans, a Cambridge-i egyetem professzora most publikált könyvében egy fiatal szovjet tisztet idéz. A katona arról számol be, hogy megtaláltak egy csapat menekülő német nőt és gyereket. „A nők, anyák és gyerekeiket lefektettük az út jobb oldalára, mellettük ott álltak a katonák letolt nadrággal. Azokat a nőket, akik tiltakoztak, átlökték a másik oldalra, és agyonlőtték, ahogyan azokat is, akik a gyereküket védték." A tiszt azt mondta: minden katona részt vett ebben.

2008. október 20., hétfő

Dél-Afrikában élő olvasónk írása kártékony és ostoba feketékről, elfajzott búrokról és uszító zsidókról (Kurucinfó)


Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás.

Az európai köztudatban Dél-Afrika (ezután DA) valamikor úgy élt, mint mesés arany- és gyémántlelőhely, a harcias zulu-kaffer törzs vidéke, és ahol valamikor búrok háborúskodtak a mohóan terjeszkedő angol világbirodalommal. A II. világháborút követően, az "apartheid" rendszer hivatalossá tétele után (1948) DA a nemzetközi érdeklődés előterébe került. Az ország mai állapotának megértéséhez hasznos egy vázlatos történelmi áttekintés. Itt jegyezhető meg, hogy Afrika neve az arab "kafir" (hitetlen) szóból ered. Az arabok így nevezték a feketéket, akik nem hallottak Allahról.

Afrika déli része az ember egyik legősibb megjelenésének színhelye, amit számtalan barlangi lelet bizonyít. Az ország ma is azonosítható embertípusai közül a busmanok már 30000 évvel ezelőtt is ezen a vidéken vadásztak. Az állattenyésztő hottentották nyomai Krisztus koráig vezetnek vissza. Az első fekete (néger) törzsek Kr.u. 300 körül északról jelentek meg a Limpopo folyó déli partján. Ezután DA keleti részén, főleg az Indiai-óceán partvidékén lassan vándoroltak dél felé, amíg Kr. u. 700 körül el nem értek a kontinens délkeleti vidékéhez (a mai Port Elizabeth város környéke). Innen már nem vándoroltak tovább.

DA modern történelme a 17. század közepével kezdődik, amikor a Holland Kelet-indiai Társaság a mai Fokváros helyén élelem-, és vízutánpótló állomást, kórházat és erődöt épített. A lassan gyarapodó fehér telepesek - javarészt puritán, protestáns hollandok és franciák (hugenották) - a következő 100 évben kiterjesztették hatásterületüket a mai DA délnyugati felére. E túlnyomóan száraz területen akkor csak a hottentották kisebb csoportjai éltek. A fehérek és feketék 1770 körül találkoztak a már említett délkeleti partvidéken. Közel 100 évig az óceánba torkoló Great Fish (Nagyhal) folyó volt köztük a nem hivatalos határ. Közben állandó csetepaték zajlottak a két faj között a feketék marhalopó expedíciói miatt (a marhák száma a feketéknél a mai napig státuszszimbólum).

A 18. század végére az angolok lettek a legerősebb és legerőszakosabb gyarmatosítók. A független életmódjukat féltő búrok ("voortrekkerek") a mai ország középső és északi részébe húzódtak, és megalapították az Orange Szabad Állam és Transvaal köztársaságokat. A déli és keleti rész Cape Province es Natal néven Anglia gyarmatává vált.

A gyémánt- és aranylelőhelyek felfedezésével (1867 ill. 1886) mindkét búr területen gyökeresen megváltozott a helyzet. Egyrészt tömegével érkeztek szerencsevadászok a világ minden részéből, köztük a zsidók tízezrei. Ezzel egy időben a kincsek megszerzésére az angolok megtámadták a két búr köztársaságot. Az első háborút a búrok nyerték, de a véres 2. háborúban (1899-1902) a világbirodalom irgalmatlan kegyetlenséggel mindent bekebelezett. Közel 30 ezer búr farmot földig égettek, a férfiakat kényszermunkára vitték, a nőket és gyerekeket a világ első koncentrációs táboraiba terelték, ahol 27 ezren elpusztultak, nem is beszélve a sok fekete farmmunkásról.

1910-ben megalakították a Dél-afrikai Uniót. Anglia igyekezett békítő politikát folytatni. Óriási gazdasági fejlődés indult meg, elsősorban a bányaiparban. A nagy angol vállalatok a legalacsonyabb bérek fizetésére törekedtek s ezért fehéreket csak korlátolt számban alkalmaztak. Ehelyett Afrika déli feléből a feketék százezreit csődítették a bányákhoz.

Az Angol Világbirodalom (British Commonwealth) részeként DA, a búr többség akarata ellenére, belesodródott mindkét világháborúba.

1948-ban a búr Nemzeti Párt (NP) győzött a választásokon, s a hosszú másodrendűség és megaláztatás után megszerezték a politikai és kulturális hatalmat az angolokkal szemben, tágabb értelemben a fehér kisebbség uralmát a nem-fehér többséggel szemben. A következő 40 évben az NP sikeresen azonosította magát a fehérek létérdekeivel és ezért hozzálátott az "apartheid" (azaz racial segregation, magyarul faji elválasztás) megvalósításához.

Az apartheid politika fő alapja azon a reális megállapításon nyugodott, hogy életfelfogásban, értékrendben, szokásokban és hagyományokban annyira különböző fajok, mint a fehér és fekete, nem képesek harmonikus együttlétben élni. Az apartheid valójában az állatvilág és az emberi közösségek egyik íratlan törvénye ("hasonló örül a hasonlónak"), de egy sokfajú, gazdaságilag fejlett országban, ahol a fajok munka révén egymásra vannak utalva, teljes különélésük szinte megvalósíthatatlan.

Mielőtt folytatnám a történetet, talán hasznos felsorolni a fontosabb fajokat és közelítő számarányukat. Az ország lakossága jelenleg 45 millió körüli, de a több millió Zimbabwéből beáramlott feketével közel lehet az 50 millióhoz. Ebből 80% fekete, akik 11 főbb törzsből származnak; a fehérek 10%-ot tesznek ki, azaz legfeljebb 5 milliót; a főleg fehér/fekete/maláji keverékből kialakult színesek száma 3,5 - 4 millió; végül az Indiából származó muszlimok és hinduk száma 1 millió körüli. A hottentottákat a fehérek tizedelték meg, maradványukból keveredés révén színes lett. A feketék a busmanok sorsát pecsételték meg, a kevés túlélő összeolvadt velük, vagy a Kalaháriba húzódott vissza, ahol a mai napig ősi életmódjukat folytatják.

Az apartheid-évek alatt az országban biztonság uralkodott. Miután DA saját elhatározásából 1961-ben megszűnt az Angol Világbirodalom tagja lenni, hallatlan gazdasági fejlődés indult meg, amely a nyolcvanas évek végéig tartott és minden emberfajra előnyös volt. Európából ezekben az években érkezett a legtöbb fehér bevándorló, nagy többségükben szakemberek. Megemlíthető, hogy a feketék részére ekkor létesültek modern egyetemek és a déli félteke legnagyobb és valószínűleg legjobb kórházai.

A merev apartheid-törvényeknek kétségkívül nagy hibái is voltak, melyek az emberi méltóság megsértésére vonatkoztak, és talán főképpen az, hogy a gyakorlatban nem lettek végrehajtva logikusan és becsületesen. Például a feketék szabadon vásárolhattak a fehér üzletekben és áruházakban, vagy a fehér családokban nagyon sokszor fekete dadák gondozták a kisgyerekeket (különösen búroknál). Viszont nem léphettek be éttermekbe, egyesületekbe, sőt, még a református templomokba se.





A hatvanas évektől kezdve a liberális és kommunista propaganda által felszította hisztéria DA boszorkányüldözésévé fajult. Célja egy olyan bűnbak felállítása volt, aki Afrika minden bajáért felelőssé tehető, s emellett jó szolgálatot tesz nyugati politikusok népszerűsítésének (pl. Bob és Edward Kennedy, és sokan mások).





A XX. század totalitárius szelleméhez méltóan a propaganda nem tétovázott a "fajgyűlölő" DA-i rendszert az abszolút rosszal azonosítani, és erőszakos megdöntését előkészíteni. A fehér uralom elsöprésének tervét nem a fekete tömegek iránti együttérzés sugallta, hanem az ország kincseinek megkaparintása.





Az apartheid korszak utolsó elnökét, a 73 éves Pieter Botha-t, az NP liberális beállítottságú kormánytagjai 1989-ben a parlament segítségével "betegszabadságra" küldték, azaz eltávolították a hatalomból. Az új elnök De Klerk miniszter lett, aki rohamléptekben számolta fel az apartheid korszakot. 1990 elején kiszabadultak a politikai foglyok (néhány százan lehettek, a legnevesebb Mandela volt), legalizáltak minden terrorista mozgalmat (az ún. "felszabadító hősöket") mint az African National Congress-t (ANC) és a kommunista pártot is.

Ezután gyorsan következtek az események. Három évig tartó fehér-fekete "alkotmányhozó" tárgyalások után De Klerk tálcán adta át a hatalmat az ANC-nek. Az 1994-ben tartott általános választásokon az ANC fölényesen győzött.

Az első elnök Mandela volt. Javára legyen mondva, hogy 27 évi börtön és házi fogság után a fajok közti békítő politikát hirdette. Utódául Mbekit jelölte, akit saját pártja, az ANC, az elmúlt hetekben rúgott le az elnöki "emelvényről". Mbeki egy karakter nélküli, az ország valódi problémáit mellőző, alattomos fehérgyűlölő, senkiházi hazudozó volt. Kilenc éves garázdálkodása többek között a közbiztonság vészes romlását, az ország kitűnő infrastruktúrájának lezüllesztését, a fehér szakemberek, orvosok, ápolónők, stb. tömeges kivándorlását, az AIDS elterjedését és még sok más bajt eredményezett. Mbeki minden fontos probléma megoldása elől kitért, vagy egyenesen tagadta, hogy létezik. Jellemzésére csak két példát említek: Mbeki szerint ő még életében nem találkozott AIDS-sel (a DA-i feketék ±30%-a AIDS-es); vagy Zimbabwében nincs se vérengzés, se éhínség (mégis a zimbabwei menekült feketék milliói élősködnek rajtunk).

Több mint 40 éves dél-afrikai tartózkodásom alapján szeretném (ezek után) megosztani személyes véleményemet a DA-ban élő emberfajtákról, elsősorban a feketékről.

Feketék

Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás. A még törzsi kötelékben élő feketéknél az egyik első dolog, amit egy kisfiú megtanul: hogyan kell ellopni valamit a szomszédtól anélkül, hogy észrevegyék. Sokan közülük rabló és gyilkos hajlammal születnek. Ezért nem meglepetés, hogy DA-ban egy évben átlag 20 ezer gyilkosság történik, ez az arány a világ legmagasabbjai között van. Különösen elterjedt köztük gyermekeik és általában a saját fajú gyerekek kínzása és gyilkolása, törzsi területeken sokszor rituális célokból. Nagyon gyakran pedofil hajlamaik kielégítésére használják őket.

Pusztító hajlamukra álljon itt egy példa. A nyolcvanas évek végén az apartheid törvények lazulásával megindult a feketék ellenőrzés nélküli beáramlása a nagy fehér városokba, különösen Johannesburgba. Először a városközpont 10-15 emeletes bérházait szállták meg, egy kis lakásba 20, 30 vagy még több jutott. A lakások heteken belül csatatérként nézték ki: kitörték az ablakokat, szétverték a WC-t, fürdőszobát (mikor a WC ürülékkel megtelt, a fürdőkádba végezték dolgukat), összetörték az ajtókat, a padlón tüzet gyújtottak, ami miatt sok egész bérház leégett. Mondani sem kell, hogy a belvárosok fehér lakói az invázió elől a külvárosi negyedekbe húzódtak vissza.

A volt francia és belga gyarmatokon működő orvosoknak feltűnt, hogy a fekete gyerek első éveiben minden téren, agyilag is, gyorsabban fejlődik a fehérnél. Előbb vesz tudomást környezetéről, előbb beszél és előbb tud járni. Ez az előny kb. 3 éves korban a legnagyobb. Hároméves kortól 10-12 évig a fehér (és minden más fajú) gyerek behozza a hátrányt. Ekkor intelligenciájuk nagyjából hasonló. Azonban amíg a más fajú gyerek ezután testben és szellemben tovább fejlődik, a fekete szellemi fejlődése megáll és így marad. Tapasztalat szerzése, lexikális tudása növekedhet, de intelligenciája nem. Absztrakt gondolkodásra képtelenek. Jellemző, hogy a fekete saját nyelven legfeljebb ötig tud számolni, azon túl már csak angolul. Nincsen bennük kezdeményező képesség, önálló gondolkozás, kritikus helyzetekben nem reagálnak, pl. ezért nem hallani DA-i légitársaságoknál fekete pilótáról.

A fekete jövőképe legfeljebb öt nap, ennél hosszabb távra képtelen tervezni. A mának él, lehetőleg mindent azonnal össze szeretne harácsolni. Ami a kezébe kerül, azt addig nyüvi, amíg tart. Utána újat követel.

Ezek után joggal felmerül fel a kérdés, hogy akkor miben tehetségesek? Kitűnő ritmusérzékük van a táncoláshoz és a zenéhez, különösen jól énekelnek kórusban. Nyelvtehetségük nagy. Még a hetvenes években Délnyugat-Afrikában (most Namíbia) néhány napot töltöttem a vadállatokban bámulatosan gazdag Etosha nemzeti parkban (30 ezer km² területű). Egyik este a vacsorát kiszolgáló fekete pincér nyelvtudásával büszkélkedett. Megkértem, hogy mondjon valamit németül. Erre ő: Heil Hitler!

Vannak sikeres természetgyógyászaik, bár több a csaló, mint a becsületes. Néhány jó orvos is akad közöttük. Részemről 1 vagy 2 százalékra teszem a feketék számát, akik intelligencia tekintetében képesek felvenni a versenyt a többi fajtával.

A következő eset, amely valóban megtörtént, jól jellemzi a fekete mentalitást. Egy birkafarmernál 30 évig minden nyár végén egy fekete munkása nyírta a gyapjút. Jó munkája jutalmául a farmer 100 birkát adott neki, hogy törzsterületen gondok nélkül megéljen belőlük. A farmer nagy meglepetésére a fekete egy év után megjelent nála, és munkát kért. A farmer csodálkozva kérdezte, hogy miért nem tud a birkákból megélni? Válasz: lenyírtam őket télen, és mind elpusztult a hidegben. Farmer: hogy tehettél ilyet, mikor 30 évig mindig nyáron volt a nyírás?! Fekete: mert nem volt ott a baas (főnök).

Hasonló esetek történnek minden más munkaterületen. Nálunk pl. már egy éve hetente egyszer jön egy fekete bejárónő lakást tisztítani. Feleségem megmagyarázta, hogy mit és hogyan kell tennie. A fekete néhány hétig mindent jól csinál, azután hirtelen egymás után másként teszi a dolgokat, mint ahogy megtanulta.

Felsorolt tulajdonságaik miatt a feketék képtelenek egy modern állam vezetésére, nem is beszélve a szükséges fejlesztésekről. A fekete adminisztratív hierarchia ellenben kitűnően ért a közpénz és külföldi adományok zsebre vágásához. Az állami pénzből saját fényűző házaikat építik fel, biztonsági őrökkel veszik körbe magukat, és évente cserélik a magáncélokra használt hivatalból járó luxusautóikat. Talán még ennél is nagyobb veszteséget jelent az országnak, hogy az állami intézményeknél és egyre több magánvállalatnál a munkájukhoz semmit se vagy alig értő feketék töltik be az igazgatói és más magas rangú pozíciókat, míg a fehér (hindu, esetleg színes) jóval alacsonyabb fizetésért végzi a munkát. A mázsánál is súlyosabb disznóra hízott igazgató tevékenysége abból áll, hogy ritkán bejön a munkahelyre és aláírásokat firkant.

Hasonló példákat a végtelenségig lehetne folytatni.

Összefoglalva a feketékről írottakat: fizikai tulajdonságaikat tekintve emberek, mert más fajú nővel való közösülésükből (sajnos) utódok születnek. Szellemi és lelki téren viszont nemcsak hogy nem érik el más fajok nívóját, hanem nézetem szerint a legtöbb emlős állatét, sőt, a madarakét sem. Az állat ugyanis csak önvédelemből és megélhetéséért öl, és kicsinyeit példamutatóan neveli (szemben sok emberrel).

Tudni kell, hogy DA-ban nem egy, hanem két választott faj van, akik kritikán felül állnak: fekete és zsidó. A legkisebb kritikáért rasszistának/antiszemitának leszel bélyegezve.

Fehérek

Valamivel több, mint 50%-uk búr, a többi angol, portugál, zsidó, görög, német, olasz és más európai bevándorlók. A búrok legértékesebb hányada a kb. 50 ezer farmer, akik az egész országot ellátják élelemmel és múltjukat tisztelik. Nem elhanyagolható kisebbségük üzletember, iparos, orvos, jogász, mérnök és egyéb szakember. Az apartheid-korszakban a városi búrok jelentős része az állami, provinciális és városi adminisztrációban talált állást. Java részük hivatalnoktípus, akik lustaságukról híresek. Úgy látszik ez fekete hatás! A farmerek kivételével nagy többségük elvesztette régi erényeit, főképpen a búr háborúban mutatott hősiességüket.

A 40 évig kormányon lévő Nacionalista Párt túlnyomóan búr szavazókra támaszkodott.

1994 óta a fekete uralom a hivatalokat is egyre növekvő számú semmittevő fajtájával duzzasztja, a fehérek, ha tudnak, más munkaterületeken kísérelnek szerencsét. Az ott ragadók (a kevésbé képzett munkaerő) fekete főnökeik iránti alázatossággal igyekeznek állásukat megtartani.

A búrokra jellemző a kétszínűség, ezt szomszédainkon is tapasztaljuk. Ezen a téren túltesznek az angolokon is. Jó példa kétszínűségükre, hogy az apartheid korban a felszínen szigorú, rendszeresen templomba járó reformátusok, akiknél vasárnap tilos volt a munka és szórakozás (kisebb vidéki helyeken még a vasárnapi autózást se nézték jó szemmel) s alkoholt se engedtek vásárolni, a valóságban gyakran kirúgtak a hámból. 1975 előtt többször voltam a szomszédos portugál gyarmaton, Mozambikban, különösen a vidám, eleven életű latin jellegű fővárosában, Lourenço Marquesban (most Maputo). Mint kikötőváros, természetesen volt kurvanegyede, ahol bárokban zajlott az élet. Arra autózva az utcákon megszokott volt a komoly kinézésű, testes búrok és a rossz lányok enyelgése.

Főként régebben nemritkán előfordult köztük a rokonságon belüli házasság, ezért viszonylag sok a szellemileg fogyatékos és torz fizikumú (általában betegesen kövér) egyén.

A búr háború következményeképpen a búrok nagy része ellenszenvesnek tartja az angolokat, különösen vidéken és a "rooie"- nek (angolul red neck, azaz 'vörös nyakú') gúnynevet használja azonosításukra. Ellentétben DA többi nem fekete fajával, a búrok nagy többségének vészidők esetén se lenne hova kivándorolnia.

Az angol eredetű fehérek száma 1 millió körüli. Elsősorban a kereskedelemben és az üzleti világban működnek, sokan orvosok és a technikai pályán működő szakemberek. Számos nagyvállalat, bánya és multinacionális cég is hozzájuk tartozik. Ezek közül kiemelkedik az Anglo-American, akik nem csak a legtöbb dél-afrikai aranybánya tulajdonosai, hanem nagyon sok bank, biztosító-társaság is hozzájuk tartozik (legalábbis főrészvényesek), és világszerte vannak bányáik és vállalataik.

Az apartheid idején az angol szavazók voltak a konzervatív liberális párt támogatói. A fekete uralom egyre nyomasztóbb viszonyai között a legtöbb külföldre emigráló angol nyelvű szakember.

Más fehér fajok közül kiemelkedik a félmillió portugál, akik nagy része Madeira szigetéről és az 1975-ben fekete államokká alakult Angolából és Mozambikból érkezett DA-ba. Igen szorgos nép, kitűnő építők és a zöldség-gyümölcs kereskedelem is nagyrészt az ő kezükben van.

Végül nem hagyható ki a "választott faj". Közelítőleg 150 ezren élnek az országban. Johannesburgban (=Jewburg) és Cape Townban koncentrálódnak. Többségük ortodox zsidó. A pénzvilágot uralják, de jelentős szerepük van a nagykereskedelemben és bányaiparban is. A búrok után a zsidó jogászok, ügyvédek és orvosok száma a legnagyobb. Akárcsak majdnem mindenütt másutt, Izrael és talán az USA kivételével, az itt született zsidók óriási többsége sohase tekintette hazájának DA-t. Annak ellenére, hogy az apartheid kor legnagyobb haszonélvezői között voltak, sajtójuk és közéleti személyiségeik állandóan gyalázták a rendszert és a nem fehéreket ellene uszították. A fekete uralom első éveiben dicshimnuszokat zengtek a fényes jövőről, de a helyzet rosszabbodásával elhallgattak, és sokan zöldebb mezőkre emigráltak. Azonban itt mindig meg fog maradni egy nagyon gazdag csoportjuk, mely a feketék hülyeségeit meglovagolja és még jobban növelik vagyonát. Az a mondás járja a fehérek között, hogyha majd ezek is kezdenek külföldre szállingózni, akkor már minden elveszett.

A többi fajra nem térek ki, kivéve néhány szóval a hindukra, akik zöme Durbanban és környékén él. Szellemi képességeiket tekintve nemcsak hogy elérik a fehéreket, hanem túl is szárnyalják. Főként a kiskereskedelemben működnek, és ahol lehet megkopasztják fekete vevőiket. A fekete ezért jobban utálja a hindut, mint a fehért. Sokan a vendéglátóiparban dolgoznak, de úgyszólván minden intelligenciát követelő foglalkozásban is ott találni őket. Nemhiába áll mögöttük a világ egyik legnagyobb ősi kultúrája: az összes faj közül ők keverednek legkevésbé más fajokkal és legjobban ragaszkodnak tradícióikhoz.




















Karádi Zoltán

vége

2008. augusztus 31., vasárnap

Hasfelmetsző Jacket is lepipálja Helmeczy László, a szabolcsi rém (Kurucinfó)




Autócsempész, sorozatgyilkos, az ukrán és az orosz maffia helytartója, korrupt, törvényszegő gazember, mindennek tetejébe pedig ügyvéd; ki az? Kevesen tudják a helyes választ: pedig az nem más, mint Helmeczy László! S, hogy mindezt honnan tudjuk? Tartsanak a Kuruc.info kiküldött oknyomozó riporterével, és Önök is megtudhatják, ki is valójában Helmeczy László!

Ha valaki Nyíregyházán jár, végezze el azt a próbát, amit én megtettem. Már a vasútállomáson érdeklődtem egy egyszerű embertől, hogy kik az igazi maffiózók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Az öreg hirtelen három nevet sorolt : Helmeczy, Veres és Sziki Gyula. 

Hozzátette, hogy vannak még kis gazemberek, de ez a három maffiózó uralja a megyét. Aztán beljebb mentem a Kossuth tér felé, és ismét föltettem a kérdést egy járókelőnek. Elsőként megint Helmeczy László neve hangzott el, a „bűnöző kancsi ügyvéd”-é, ahogy aposztrofálták ezt a torzszülöttet. Este egy diszkóban voltam az ottani haverjaimmal, akiktől érdeklődtem, hogy ki a császár a megyében? Visszakérdeztek: - Az ukrán maffia főnökre gondolsz? Mert az Helmeczy. 

Nem hagyott nyugodni a kérdés, ezért utánaolvastam Helmeczy László viselt dolgainak. Elővettem régi idők írásait, amiket ezúton is ajánlok a Kuruc.info olvasni szerető rendszeres látogatóinak figyelmébe, hiszen erről a dupla nullás ügyvédről - azaz a kommunista rendszer szigorúan titkos, legbizalmasabb beépített, annak rendszeresen jelentő, másokat rendre besúgó spiclijéről - már régen feljegyezték, hogy az orosz és ukrán maffia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helytartója, egyben fő védelmezője. 

A megyében nyílt titok, hogy megvette és rendszeres fizetést adott (talán ad még ma is) magas rangú megyei rendőrtiszteknek, együtt iszik a megyei főügyész-helyettessel (egyeztetve egyes eljárások kimenetelét, azaz befolyásolva a vádlottak tisztességes eljáráshoz való alapvető emberi jogát) és a bírói kar korrupt tagjainak rendszeresen ő fizeti a külföldi utazásait, nyaralásait. Ez a gengszter dupla nullás „ügyvéd” hírforrásaink szerint már a rendszerváltás hajnalán fő szervezője és rendezője volt az autócsempészeteknek, amely akciók során Ukrajnába szállították a Németországban valamint Ausztriában lopott gépkocsikat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei „pihentetés” után. 

Dokumentumok őrzik annak az ominózus tűzpárbajnak is az emlékét, amely a szabolcsi rendőrök és az ukrán bűnözők között tört ki a nagyértékű autók kicsempészése közben, amikor is az egyik ukrán főnököt meg is lőtték a zsernyákok. Képzeljék el, hogy Helmeczy a saját ügyvédi irodájában bújtatta a gengsztert, orvost szerzett neki és ellátást, amíg ki nem tudták menekíteni az országból. De azt is feljegyezték biztos helyeken a krónikások, hogy a vámosok által már lefoglalt, szintén külföldön elkötött 150 gépkocsit az egyik hétvégén - pénteken, szombaton és vasárnap - Szaszala László autókereskedő haverjával, valamint Hajzer László akkori rendőrfőkapitánnyal egyetemben magas rangú vámtiszteket és határőröket bevonva az akcióba, Helmeczy egyik napról a másikra hivatalos dokumentumokkal felszerelve, nemes egyszerűséggel kilopta Ukrajnába a zöld határon! 

Egy régi bölcs mondás szerint, aki hazudik az lop, aki lop, az csal, sőt képes ölni is. Így van ezzel a jelek és a dokumentumok tanúsága szerint Helmeczy László is, ez a gyilkos természetű „ügyvéd”, aki arra is képes volt, hogy egy betöréses sorozatban lefülelt  bűnöző védelmében felajánlotta, hogy a tolvaj a megszerzett több milliós értékű ékszert nemkülönben a  több tízmillió forint értékű készpénzt helyezze nála ügyvédi letétbe, mert így a rendőrök nem találják meg. Miután az így is tett, Helmeczy kicsalta a bűnözőt Ukrajnába, ahol a”baráti köre” pillantok alatt eltette láb alól, így Helmeczynél maradt a rengeteg ékszer és a készpénz. Aki viszont egyszer gyilkol, az képes többre is. Helmeczyre ez is igaz, hiszen felhívták arra a figyelmemet, hogy hátborzongató módon ennek a rettenetes kinézetű gnómnak egy ártatlan kislány halála is a lelkén szárad. És valóban: a korabeli adatok tanúsága szerint Olasz Rita a nyíregyházi erdőben tűnt el, a nyomozás szálai pedig Helmeczy balatoni nyaralójáig vezettek. Az egyik Helmeczytől  fizetést kapó nyomozó értesítette azonban a gyilkos „ügyvédet”, hogy a balatoni nyaralóban házkutatás lesz, és mire a rendőrök odaértek, már hűlt helye volt a szervkereskedőknek felajánlott fiatal lány holttestének. Természetesen ez is dokumentálva van, utána lehet nézni, ajánjul figyelmébe a nyomozóhatóságnak, „a régen lezárt de most újra felelevenített ügyek osztályának”, az ügyészségnek és a bíróságnak. 

Így működik egy „sztár ügyvéd”, ezért hívják Helmeczyt a nemzetközi és maffiabűnözők védőjének, ezért tudja eladni Veres János jobbkezeként zsidó és kommunista médiafelületeken, hogy ő olyan ártatlan mint a ma született bárány, aki tökrészegen riporteri kérdésre válaszolva, büntetlenül telefonba mondhatja, hogy vérdíjat tűz ki a hírtévések fejére. És ezt az „embert” még beengedik mind a  mai napig a bíróságok épületeibe, ez az „ember” tárgyalásokon ügyfeleket képviselhet, és ezt az „embert” a Magyar Ügyvédi Kamara még mindig a tagjai között tudja. 

Hol van itt a jogállamiság, hol van az igazságszolgáltatás, hol az ügyvédi tisztesség, mikor nyitják már föl végre az informátorok szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalban vezetett Helmeczy-aktát, és nézik végig tételesen, hogy ez a köztörvényes bűnöző, ez a többszörös gyilkos, a magyar maffia doyenje mit művelt ebben az országban évtizedeken keresztül büntetlenül, amíg eljutott arra a gyalázatos pontra, hogy Veres János megbízásából még a két fiatal ártatlan hírtévést is börtönbe akarja juttatni? 

Vajon hány ember élete és/vagy hosszú börtönéve nyomja ennek a gazembernek a lelkét? Csak pihentetésként emlékeztetném mindnyájukat arra a tényre, hogy Kabai Károlyt együtt védte a volt igazságügy-miniszter Bárándyval ez a mocskos gazember. 

Legközelebb a Kuruc.info Helmeczy pénzügyi bűncselekményeire irányítja olvasói figyelmét, többek között szót ejtünk a Sziki-Helmeczy-féle kábítószerterítésről, a Veres-Helmeczy páros ukrajnai befektetéseiről, valamint a külön fejezetet érdemlő politikai ámokfutásáról. 

Higgyék el, nem fognak unatkozni! De addig is azt ajánljuk, hogy az utcán még a túloldalról se köszönjenek ennek a sátánfajzatnak, mert még azt is felveszi magnóra ez a patkány, spicli, gyilkos, duplanullás gazember. Az általunk is elbúcsúztatott Lomnicionistához hasonlóan addig írunk erről a gyilkosról amíg Guantanomóba, vagy más hasonlóan bensőséges büntetésvégrehajtási intézetbe nem kerül, megérdemelt büntetését megkezdve. 

Reméljük, hogy a most induló Helmeczy-sagát olvassák Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendfenntartói, igazságszolgáltatási szakemberei, ügyészei, nyomozói, nemkülönben a  beépített igazságszolgáltatók is, akik közül előbbiek talán leporolják az elfektetett aktákat, míg az utóbbiak magukra ismerve reméljük, hogy rögtön lemondanak tisztségükről. Informátoraink persze azt is elmondták, hogy egy nagy veszély fenyeget: ha mindez így történne, félő, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség, bíróság - s ki ne hagyjuk az ügyészséget-, vezetők nélkül marad. 


Lányi Péter

2008. július 15., kedd

A Gömbös Gyula vezette Fajvédő Párt programja (Szózat)

A fajvédők kecskeméti programmja Megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt

(Közli: Szózat, 1924. október 21. 1-2.) (Forrás)

Régi emberek és pártok elavult programmokkal és módszerekkel a nemzeti és keresztény erők ellenforradalmát elposványosították. Erőteljes nemzeti közvélemény helyett bizonytalanság és az erők szétzüllése jellemzi közéletünket. A gazdasági erők helyes és igazságos megosztása helyett a bankokrácia rémuralmát szenvedjük. A kormány kapkodó kormányzása lidércnyomásként üli meg a lelkeket. A kormány szolgalelkű külpolitikájával és rendszertelen belpolitikájával szemben ösztönösen érezzük, elméletből és gyakorlatból tudjuk, hogy a mi célkitűzéseink, elveink és igazságos módszereink teremthetik meg egyedül az új Magyarországot.

Ennek az új Magyarországnak a felépítése érdekében a mai napon országos pártot alapítunk.

Egyetemes törekvéseinknek megfelelően pártunk neve: Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt, röviden: fajvédők.

Mit akarunk?
Akarjuk a magyar nép egyetemének öntudatra ébresztését és megerősítését, ismerje meg és becsülje meg önmagában a maga ősi gyökerű faji, erkölcsi, szellemi és testi erőit, fejlessze ki azokat a maguk teljességében és készüljön fel nagyszerű világtörténelmi küldetésére.

Akarjuk a szabad és egységes nemzeti társadalom szerves felépítését, a keresztény vallás örökéletű erkölcsének és szellemének s a fajtestvéri köteléknek megszilárdításával, a magyart a magyartól elválasztó osztályellentétek tudatos lerombolásával: minden javaknak a szigorúan védett magántulajdon elve alapján, de az egyetemes nemzeti és faji érdekek szerint való arányos és igazságos megosztását, a termelőmunka megbecsülését és újjászervezését, a munka és a munkás erőteljes állami, társadalmi védelme, a nemzeti hivatásáról megfeledkezett nagyvagyon és kapitalizmus súlyos kinövéseinek megszüntetése, s a lelki-testi kiválóság szabad kibontakozásának biztosítása révén.

Akarjuk a lelkében-testében megerősített magyar nép politikai, gazdasági és művelődési felszabadítását, s ennek törvényhozási úton való azonnali biztosítását: a népies erőket elsorvasztó zsidóság által megszerzett minden földbirtoknak, ipari, kereskedelmi és banktőkének a zsidóság országos néparánya határáig való visszahódítását céltudatos, tervszerű törvényhozási, társadalmi és kormányzati munkával.

Akarjuk az újjászervezett nemzeti társadalomra, az ősi apostoli királyság, történelmi formájában, erős és független nemzeti állam szerves felépítését a lelki-testi kiválóság természetes kiválasztódásának és az egységes magyar nemzet akaratszabadságának elve szerint. Legyen a magyar állam csupán továbbfejlődési formája, öntudatos hatalmi szerve a magyar társadalomnak, hassa át mindkettőt ugyanaz az egységes nemzeti szellem, az állam biztosítása (sic) a népies erők szabad fejlődését, de törjön le minden tervet vagy megmozdulást, mely a nemzeti állam ellen készül, törje le elsősorban a kapitalizmusnak és az ezzel szövetkezett nemzetközi forradalmi erőknek nemzet- és keresztényellenes, az állam fölibe törekvő hatalmi túltengését.

Akarjuk Magyarország gazdasági életének agrár szellemben való újjászervezését; a népies gazdasági erőknek az állam céltudatos gondoskodása útján való kifejlesztését, szemben a gazdasági liberalizmussal, mely a tőkeérdeket mindenhatóvá tette és a gyengébbeket védtelenül kiszolgáltatta a gazdaságilag erőseknek.

Az ekként újjászervezett magyar nemzet számára politikailag független, területileg és gazdaságilag életképes Magyarországot akarunk. Csak a magyar kérdés becsületes rendezése adhatja vissza Magyarországot világtörténelmi küldetésének, melyet a művelt népek társaságában ezer esztendőn keresztül mindenkor dicsőségesen töltött be.

Külpolitikánkban
követeljük az öncélú és cselekvőképes magyar külpolitikát, amely megvalósuláshoz segíti a politikailag és gazdaságilag független, életképes Magyarországot. E cél elérésére a szlávság túlsúlyra irányuló törekvésével szemben a velünk szoros érdekű nemzetekkel való szoros barátságot és együttműködést. A legélesebben elutasítunk magunktól minden, a volt osztrák-magyar monarchia vagy Duna-konföderáció létesítésére irányuló gondolatot, amely Magyarországot végeredményben szláv többségű államok befolyásának vetné alá és a magyar nemzeti akaratot többségi szóval teljesen elnémíthatná.

Követeljük a wilsoni elveket megcsúfoló és erőszakkal reánkkényszerített igazságtalan trianoni békeszerződés revízióját és szembehelyezkedünk minden politikával, mely a trianoni határok közé szorított életképtelen Magyarországot jelen helyzetébe megmerevíti.

Követeljük a békeszerződés és kisebbségi szerződések becsületes végrehajtását a trianoni határokon túl élő magyar kisebbségek jogainak hatásos védelme és a katonai leszerelés általános és egyforma végrehajtása és ellenőrzése tekintetében. Élesen elítéljük a jelenlegi kormányzati politikát, mely a Népszövetség egyoldalú, s a győzők hatalmi érdekeit részrehajlóan kiszolgáló eljárásával szemben a nemzeti szempontokat nemcsak hogy megvédelmezni, de kifejezésre juttatni sem képes.

Közgazdasági téren
követeljük az egész gazdasági életnek a nemzetfenntartó magyarság érdekei szerint és a nemzet agrárjellegének megfelelő gyökeres reformját: ezért követeljük az ingó tőkének, elsősorban pedig a pénznek és a hiteleszközöknek a nagybankok kirívóan faji önkényuralma alól való felszabadítását és követeljük, hogy minden 20.000-nél nem népesebb községben bankmonopóliummal ellátott községi takarékpénztár állíttassék fel, a 20.000-nél népesebb községekben pedig a betétgyűjtéssel foglalkozó összes pénzintézetek a törvényhozás által részletezendő szempontokból hatósági felügyelet alá helyeztessenek.

Követeljük a Nemzeti Bank alapszabályainak akként való megváltoztatását, hogy a Jegybank által kihelyezett hitelek összegének legalább 30 százaléka mindenkor a mezőgazdaságnak, 20 százaléka pedig a Budapesten kívül levő iparnak és kereskedelemnek jusson.

Követeljük az összes közszükségletet képező ipari tömegcikkek, a kisipar üzeméhez szükséges nyersanyagok, a mezőgazdasági termeléshez szükségelt tömegcikkek vámjának teljes eltörlését és a jelenlegi nemzetsorvasztó vámrendszerrel szemben egy olyan vámrendszer sürgős megvalósítását, amely élősdi ipari hitbizományok lelkiismeretlen tenyésztésével szemben a fogyasztók millióinak és a nemzeti termelés alappillérének a magyar mezőgazdaságnak érdekeit tartja szem előtt.

Követeljük, hogy azon vérlázító adózási aránytalanságok, melyek egyfelől főként a kisiparosok, a kisgazdák és a fixfizetésű egyének terhére, másfelől pedig a nagytőkések a nagyvállalkozók, a nagybankok és egyéb hasonló gazdasági tényezők javára fennállanak, haladéktalanul kiegyenlíttessenek, a közismert és botrányos adócsalások, adóalapeltitkolások és más adózási visszaélések pedig könyörtelen szigorral üldöztessenek, még pedig tekintet nélkül az érdekeltek társadalmi állására, előkelő összeköttetéseire és vagyoni viszonyaira.

Követeljük a földreform gyors, részrehajlatlan és lelkiismeretes végrehajtását, követeljük az erkölcsi és kulturális testületek, úgyszintén a történelmi középosztály birtokállományának fokozott védelmét, követeljük az összes idegen kézen levő nagybirtokok megváltását, követeljük az ezer holdnál nagyobb terjedelmű hitbizományok megszüntetését és követeljük a magánbirtokoknál - az erdőterületek levonásával - a 15.000 holdas birtokmaximum törvénybeiktatását.

Követeljük a magyar faj gazdasági érdekeinek intézményes védelmét s ezért követeljük a magyar faj és a vele testvéri egyetértésben élő nemzetiségek rovására elhatalmasodott zsidóságnak nemzeti kisebbséggé való nyilvánítását: vagyis követeljük, hogy a zsidók törvényeink és hatóságaink által a jövőben mindenkor egy külön nemzeti kisebbség módjára akként kezeltessenek, hogy újabb gazdasági és társadalmi térfoglalás által a nemzet őslakóinak további kiszorítása, kifosztása és elsorvasztása megszűnjön.

Követeljük a zsidó bevándorlás törvényhozási tilalom folytán való gyökeres beszüntetését és minden nem magyar honos zsidónak haladéktalan kiutasítását.

Követeljük egy országos foglalkozási kataszter felállítását és egyúttal törvényes intézkedést arra nézve, hogy zsidók ezután sem az ipar, sem a kereskedelem, sem a szellemi foglalkozások terén újabb elhelyezkedésre mindaddig ne bocsáttassanak, amíg az általuk jelenleg elfoglalt helyek száma foglalkozási áganként és községenként a törvényhozás által megállapítandó határig le nem csökkent.

Közjogi téren
követeljük a törvényhatóságok és községek életképes önkormányzatát, mely oknál fogva a törvényhatósági és községi tisztikarok államosítását és az állami felügyeleti jog további kiterjesztését ellenezzük: követeljük úgy a törvényhatóságok, valamint a községek pénzügyi életének olyan módon való törvényes megszervezését, hogy ezek gazdasági tekintetben önállóak és függetlenek legyenek.

Követeljük az állami központi (miniszteriális) igazgatásnak decentralizálását, az igazgatás lényeges egyszerűsítését és a pénzt, időt, munkaerőt fecsérlő bürokratikus rendszer sürgős megszüntetését.

Követeljük a bírói függetlenségnek fokozott mértékben leendő biztosítását és tiszteletbentartását, úgyszintén a kufár szellemnek úgy törvényeinkből, valamint az igazságszolgáltatásból leendő kipusztítását.

Követeljük a választójognak a nemzeti álam érdekei szerint való szabályozását a titkosság alapján.

Kulturpolitikánkban
követeljük a római katolikus egyház autonómiáját.

Követeljük a keresztény felekezetek békéjének és együttműködésének megvalósítását az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtását.

Követeljük a mai foltozgatás helyett iskolarendszerünknek a fajvédő gondolat és a múlténál határozottabb nemzeti szelem jegyében s az ország agrárius jellegének kidomborításával megvalósítandó gyökeres, átfogó és egységes újjászervezését; a mai puszta ismeretközvetítés mellett határozott jellemnevelést, a keresztény vallás erkölcsének és szellemének s a fajtestvéri együttérzésnek és kötelességnek az ifjú lélekbe való minél teljesebb beleplántálását.

Követeljük a céltudatosabb, szélesebb és teljesebb népnevelést s a kötelező ingyenes népoktatásnak a gyermek 14. életévéig való felemelését: a kötelező népoktatás utolsó négy esztendejében rendszeres mezőgazdasági, vagy ipari, kereskedelmi szakoktatást; a falusi és tanyai iskoláztatás nagyarányú kiépítését; egész népszakoktatásunknak, elsősorban mezőgazdasági népszakoktatásunknak korszerű reformját, a népiskolák, vagy szakiskolák mellett minden községben a birtokreformkapcsán szervezendő kis mintagazdaságok felállítását.

Követeljük az egységes nemzeti szellem biztosítására középiskoláinknak egységesítését a gyermek 14. életévéig, hogy így a középiskoláknak csak felsőbb négy osztályában váljon el a gimnázium a reálközépiskolától.

Követeljük a közoktatási numerus claususnak az összes főiskolákra és középfokú iskolákra leendő kiterjesztését és lelkiismeretes megtartását.

Követeljük az új nemzeti diákszellem jegyében főiskoláinkban az ifjúság autonóm szervezeteinek és gazdasági önsegélyt célzó intézményeinek további kiépítését és hathatós állami támogatását.

Követeljük egész iskolarendszerünkben a kisdedóvótól az egyetemekig a testnevelésnek a szellemi oktatással való egyenrangúsítását; egy nagyszabású testnevelési tervnek iskolarendszerünkbe való szerves beépítését; a mai végrehajtatlan testnevelési törvény megfelelő kiegészítését a minden magyar ifjúra és nőre 20-ik életévéig kötelező testnevelés elve alapján s e törvény sürgős és erélyes végrehajtását; a cserkészmozgalomnak az általános nevelési rendszerbe való szerves beillesztését és megfelelő állami támogatást.

Követeljük a nőnevelésnek korszerű újjászervezését, különösképpen a népnevelés területén, a női jellemnek és különleges gazdasági képességeknek a magyar nő nemzeti hivatásával összhangzatos kifejlesztésére.

Követeljük a magyar faji géniusz legfelsőbbrendű kivirágzásának, a magyar tehetségnek állami és társadalmi védelmét, szabad kibontakozásának biztosítását s e cél elérésére céltudatos fajvédő irodalom- és művészetpolitikát.

Követeljük fajvédő, nemzetnevelő és nemzetszervező társadalmi egyesületek szabad mozgásának és fejlődésének állami biztosítását és védelmét.

Szociálpolitikánkban
követeljük a közalkalmazottak fizetésének egy éven belül a békefizetések mértékére való felemelését; a közalkalmazottak szolgálati pragmaticája törvényhozási úton való sürgős megvalósítását, hogy nemzetünknek ez a nagyértékű az államot elsősorban reprezentáló rétege áthelyezés, előlépés és fegyelmi felelősség szempontjából minden politikai befolyástól mentesíttessék, a B-listára helyezendő közalkalmazottak kiválogatásának azok autonóm szervezeteire bízását.

Követeljük a magántisztviselők és munkaadóik jogviszonyának törvényes rendezését, a magántisztviselők autonóm szervezkedési jogának biztosítását s e szervezkedés állami felügyelet alá helyezését; a magántisztviselők nyugdíjintézetének felállítását a munkaadó terhére és pedig a köteles betegség és baleset ellen való, valamint a rokkantsági és aggkori biztosítás teljes keresztülvitelével.

Követeljük a szégyenletesen elhanyagolt hadirokkant-, hadiözvegy. És hadiárvaügy végleges törvényes rendezését, a meggyógyult vagy ellátott rokkantak kiselejtezése és a valóban ellátatlan rokkantak emberséges létminimumának biztosítása révén, mely nem lehet kisebb legénységi állományban havi 75 aranykoronánál, tiszti állományban 150 aranykoronánál; a hadirokkantak számára ingyenes gyógykezelés és kórházi kezelés törvényes biztosítását; minden köz- és magántisztviselői állá betöltésénél a hadirokkantak elsőbbségi igényének törvénybeiktatását; a birtokreform törvényében biztosított igényeiknek a végrehajtásnál való fokozott érvényrejuttatását; hadirokkant otthonok és hadirokkant műhelyek felállítását; a hadiváltság erélyes és hiánytalan végrehajtását s egy nagy hadirokkant alap létesítését.

Követeljük végül a hadirokkantaknak hatóságok és magánosok részéről kijáró különös tiszteletadásnak és megbecsülésnek törvénybeiktatását és szigorú megtorlást a rokkantakkal szemben elkövetett minden igazságtalanságra, méltánytalanságra és megbántásra.

Követeljük a vagyontalan főiskolai ifjúságnak megfelelő magánlakásokban és fokozott mértékben kiépítendő internátusokban való állami elhelyezését és a menzákon való teljes ellátását; a főiskolai ifjúság gazdasági önsegélyének megfelelő állami támogatását; a birtokreform keretein belül minden főiskola mellett egy nagy diáksporttelep és legalább részben az ifjúság által megművelendő diákgazdaság felállítását, hogy a magyar ifjúság a magyar föld ismeretében, szeretetében és megmunkálásában nőjjön fel.

Követeljük a gyári üzemben legalább egy évet dolgozó minden munkásnak arányos részesítését a tiszta nyereségben, befektetett munkájának tőkésítése alapján; az iparfelügyelet gyökeres törvényes reformját, az iparfelügyelők hatósági jogának és szociális felelősségének lényeges kibővítésével; a munkásbiztosítás gyökeres és átfogó törvényes reformját s abban a kevesebb adminisztráció és több segély elvének érvényrejuttatását, valamint a biztosítás kiterjesztését a rokkantságra és aggkorra; törvényhozási intézkedéssel munkásotthonoknak állami felügyelet és állami segítség mellett az ipari üzemek által való kötelező felállítását. Követeljük a munkásság teljes szervezkedési és munkaszabadságának törvényes biztosítását az állami rend keretein belül; a szakszervezeteknek biztosított nagy gazdasági mozgási szabadság mellett e szervezeteknek minden politikától és párttól való függetlenítését; a nemzeti és keresztény munkásmozgalmakkal szemben megnyilvánuló és a munkaszabadság elvét megcsúfoló szociáldemokrata szakszervezeti terrornak törvényes megakadályozását.

Követeljük a mezőgazdasági munkásság szociális érdekeinek és méltányos bérigényeinek fokozott állami védelemben való részesítését; az iparfelügyelet mintájára széles hatósági joggal rendelkező mezőgazdasági munkásfelügyelet felállítását; a mezőgazdasági munkásbiztosítás gyökeres törvényes reformját s abban a munkás és cseléd kötelező rokkantsági és aggkori biztosítását.

Követeljük gazdasági törvényeinknek, elsősorban a kereskedelmi törvénynek a modern magyar állam újonnan jelentkező szociális szükségletei és agrár jellege kellő figyelembe vételével megvalósítandó reformját; a büntetőtörvénykönyv megfelelő reformját s abban különösen a gazdasági jellegű s a dolgozók munkáját kizsákmányoló, egzisztenciáját és egészségét veszélyeztető bűncselekmények drákói megtorlását; minden szociális tendenciájú kormányzati rendelkezésnek szigorú büntető sanctióját, hogy a nemzet minden tagja érezze minden léptében az állam védő és gondoskodó kezét.

Követeljük a közegészségügy államosítását és a magyar nép egészséges fejlődését biztosító s a helyes decentralizáció elve szerint megvalósítandó újjászervezését.

vége

2008. június 17., kedd

A teljes Xenu történet magyarul


(Ez egy átvett cikk)

Egy ismeretlen jóakaró fordító jóvoltából íme az eredeti angol magyar verziója.

L. Ron Hubbard, vágatlanul.

Mindenki csak saját felelősségére olvashatja el! :) Az egyház szerint tüdőgyulladást is lehet kapni az elolvasásától! A dokumentum szerzői joga is náluk van, én pedig nem haszonszerzési céllal publikálom. Mint ahogy a Biblia is ingyenes (még akkor is, ha Hubbard szerint Krisztus nem is létezett).

Rendben. Akkor ami ezt a bolygót illeti. A konföderációt, az azzal szomszédos huszonegy csillagot és azoknak mind a 76 bolygóját érintő Kettes Incidens (ez maga a Xemu/Xenu-s történet, amiről most szó van. Van egy Egyes Incidens is, ami a világegyetem eredetekor történt - Reformer) nagyon hosszú és összetett volt. 36 napig tartott. Egy elfogó hadművelettel kezdődött. Egy amolyan elfogással. És most ne arra gondoljatok… próbálok futtatni egy elfogást… hogy röpködtök erre-arra a levegőben, aztán egyszercsak valaki rátok dob egy hálót, meg ilyen hülyeségek; az ottani embereknek akkoriban rendkívül hasonlított az öltözetük a mi ruháinkhoz. Ugyanolyan autóik voltak, a vonatjaik és a hajóik is pontosan olyanok voltak, mint itt az ’50-es ’60-as években.
Ez a civilizáció száz százalékig másolja az R6-ot (a Routine 6 rövidítése, a később előbukkanó mozifilmek során beépített implantok tartalma. Továbbolvasva világossá válik - Reformer), mert így tervezték. Ugyanilyenek voltak az utcák, ugyanilyen házakban laktak, satöbbi. Mi a fene.
És jókora kalamajka, felfordulás meg ilyesmi volt, mielőtt az R6 elkezdődött. A Lojális Tisztviselők voltak a testület, a választó testület – Lojális Tisztviselőknek hívták őket, és az ő dolguk volt a népesség megóvása, satöbbi. Ők egy Xemu nevű fickót választottak meg legfőbb fejesnek. És le akarták váltani. Xemu a hatalomban töltött utolsó perceit arra használta, hogy rendesen belecsapjon a lecsóba.
[Egy leeső ceruza hangja] Igen, nem csodálom, hogy eldobtál valamit. [nevetés]
Szóval az utolsó pillanatban jó nagy felfordulást csinált. Persze volt pár jómadár, akik támogatták. Ő volt az univerzum legnagyobb elnyomója. Voltak adminisztrátorai, meg bolygóvezetők mindenféle helyeken és pozíciókban. Kiszúrta az összes jófiút, gyorsan megszabadult tőlük, aztán összeszedte azokat a katonákat, akik minden hamis parancsot végrehajtottak anélkül, hogy látnák, mi a francot csinálnak, ráuszította őket a lakosságra, és begyűjtötte őket, egyiket a másik után, ra-ta-ta-ta-ta-ta-ta. Az egyik módszerük az volt, hogy azt mondták, jövedelemadó-ellenőrzésre jöttek. Az Egyesült Államok amúgy a jövedelemadót is úgy másolta. Az is R6. Ezek a fickók csak egy rakás dramatizáló pszichopata [az amerikai adóhivatal].
Szóval bementek, és a katonák elkezdték lemészárolni őket. Aztán elküldték a katonákat, hogy nyírják ki azokat a renegát katonákat, akiknek megparancsolták, hogy nyírják ki az őrült katonákat, úgyhogy végül szépen lelövöldözték és implantálták egymást. Teljesen lepusztították ezeket a bolygókat, olyanok lettek, mint egy billiárdgolyó.
Egész pontosan… az volt a trükk, hogy le kellett lőni, lebénítani az illetőt, többnyire egy tűt szúrtak a tüdejébe, és ugyanebben a pillanatban lefújták mélyhűtött alkohol és glikol keverékkel, ezzel a vegyülettel garantáltan elkapták a thetánt (maga a lélek, az illetõ saját maga, nem a test vagy az elme – Reformer). Ezután csak be kellett rakni egy fagyasztóba, és el is kapták a grabancát, mivel ha megpróbálná elhagyni a testét, megfagy. Ezután gyűjtőállomásokra vitték őket. Dobozokba rakták őket, és bedobálták őket olyan űrhajókba, amik pontos másai voltak a DC-8-asok… a DC-8-as repülőgép pontosan úgy néz ki, mint az akkori űrhajók. Pont úgy. Leszámítva, hogy a DC-8-nak légcsavarjai, propellerei vannak, az űrrepülőknek meg nem voltak.
Aztán nagy fagyasztó egységekbe rakták őket, és így tovább. És ha megnézzük Einstein állítását, hogy az ember nem lépheti át a hangsebességet, hát ez… mármint a fénysebességet. Hát ez egy nagy marhaság. A Coltusról a Teegeeack bolygóra, vagyis a Földre vezető utazás kilenc hétig tartott, és ez bizony jópár fényévnyi távolság.
A Coltus a Sarkcsillag, Polaris egyik bolygója volt és ma is az.
És csak hordták ide az embereket a dobozokkal, milliárdszámra. Aztán bedobozolták őket, és a dobozokat nagy halmokba rakták. A bolygó lakói is megkapták a magukét. Senki nem foglalkozott azzal, hogy velük mi lesz. Lelődözték az adminisztrátoraikat, szétlőtték az irányítóközpontokat, aztán fogták ezt a rengeteg dobozt és a bolygó összes nagyobb vulkánjába dobták őket, majd mindegyikben felrobbantottak egy-egy hidrogénbombát, és ettől a thetánok a légkörbe kerültek. A bombázás után egy elektromos szalagot, egy bizonyos állóhullámot hoztak létre a terület fölött. A hatalmas szél az összes thetánt az így létrehozott vákuumzónákba sodorta.
Ezeket aztán lehozták a földre, bezárták és egy vetítőgép elé rakták őket, ami hangos-színes filmekkel először beléjük ültették az általatok a Clearré tételi tanfolyamon megismert implantot, aztán egy másik implantot, amit OT II-ként ismertek.
Miután ez megvolt, a thetánokat egészen… a harminchat nap hátralevő részében berakták egy szuperkolosszális 3D moziba, és egy filmet vetítettek nekik Istenről, az ördögről, űroperákról, satöbbi, „öt kép öt szóval” stílusban. Nekünk megvan a teljes anyag. Ez ment harminchat napig, aztán szélnek eresztették a szerencsétlen flótásokat… bocsánat. Újra bedobozolták őket, és összekeverték a dobozokat, hogy… két gyűjtőhely volt, az egyik Las Palmas, a másik Hawaii. És volt egy szerelősoruk is. Las Palmasban ez a város főutcájának helyén volt.
Annyi baleset történt már azon a főúton, hogy össze se lehet számolni. Egyszer az egyik kapitányunknak elég erős hányingere támadt itt, erre azt mondtam neki: „Nos, kb. 8 méterre vagyunk az R6 régi szerelősorának a helyétől.” Ettől el is múlt a rosszulléte. [nevetés]
A római katolicizmus - az ördög, meg minden ilyen dolog - az R6 része. Meg tulajdonképpen minden, amit el tudtok képzelni. Gyakorlatilag az összes modern színházat beépített R6 szimbólumokkal építettek föl. Még a színház páholyain is látszanak ezek a szimbólumok. A mai napig megőrizték ezeket, kitörölhetetlenül. Nem teljesen pontosak, de azt tudják, hogy kell valami a nézőtér szélén levő páholyokra, valami arany mintázat, és oda is rakják.
Az a legjobb, hogy négy vagy ötféle verzió is van, hogy ki csinálta ezt az egészet. Négy vagy öt dolog is van, ami okozhatta. Egyszer az egyikre fogták, másszor a másikra, hogy teljesen összezavarják az embereket, és ne derüljön ki a történteknek az igazi oka. Miután elkészültek, összecsomagoltak, és elhúztak az űrbe, sorsukra hagyták az itt maradottakat.
A konföderáció bolygóin átlagosan 178 milliárd ember élt. 178 milliárd. Ezen a bolygón 258 milliárd. Ennek a bolygónak Teegeeack volt a neve, és a Bombák Bolygójaként, a Gonosz Helyként él a köztudatban. Az a hely, ahol mindenkit széttrancsíroztak. Gondolom, láttatok már olyan nagy helyeket, ahol állítólag nagy vulkáni tevékenység volt régebben. Valójában azok az R6 robbanásainak a maradványai. Ha leástok sok civilizációnyi mélységig, zöld üveget fogtok találni.
...
Azért csinálták, hogy az egyénbe beleimplantálják, hogy hagyja abba a dolgot teremtését, és hogy megszüntessék a túlnépesedést.
Ez volt az ő nagy ötletük, mindezt azért csinálták, hogy megállítsák a túlnépesedést.
Ennek a tervnek az elsődleges célpontja a második dinamika volt (Hubbard szerint ez az ember motiváló 8 hajtóerő egyike – az első a saját túlésésünk, a második a szex és a család területe, azok túlélése és így tovább – Reformer), ezért tele van második dinamikás elnyomással. Például vannak olyan emberek, akik megszállottjai a gyerekekkel való szexnek. Ezt is az R6 tanítja nekik. Bizony, ilyen kedves srácok voltak ezek. Még egy TV stúdiót is csináltak ehhez, szövegírókkal, satöbbi. Ismertek egy olyan trükköt is, hogy megjelenítettek egy embert a szobában, de úgy, hogy teljesen tömörnek és háromdimenziósnak tűnt. De ezek csak trükkök. Semmiség. Annyival többet tudunk az elméről, mint az R6-osok, hogy arra nincsen szó.
Nos, mindennek az lett az eredménye, hogy egy 75 millió éves vákuum keletkezett, már ami az univerzum ezen részét illeti. Belegondoltatok, hogy miért nem… ha léteznek repülő csészealjak, miért nem szállnak le ezen a bolygón? Ennek a bolygónak nagyon-nagyon régóta nagyon rossz híre van. A lázadókat, dezertőröket, meg az efféle alakokat többnyire ide száműzik. De vannak olyanok is, akik menekültként érkeznek ide, mert tudják, hogy ide nem jön utánuk senki.
Ez a bolygó a gonoszság megtestesítője. Az univerzum ezen szektorának nagyon rossz híre van.
Nos, az általatok ismert adatok alapján ez több mint 74 milliárd, majdnem 75 milliárd éve történt. Ez a katasztrófa maga alá gyűrte a konföderációt, és enyhén szólva egy igen kellemetlen helyet csinált az univerzum ezen szegletéből.
Aztán úgymond a modern korban, 20 millió évvel ezelőtt valaki elindított egy evolúciós vonalat a bolygón. Az szép lassan túljutott a barbarizmus számos formáján, de az R6 ismét gondoskodott róla, hogy megrekedjenek a barlanglakó szinten. Ennek ellenére sikerült tovább fejlődniük, továbbléptek az R6 dramatizációja felé. És ezt hívják egyesek haladásnak.
Sikerült pár dolgot így-úgy összeeszkábálni, de a technológiájuk elég szánalmas volt. De mindaddig kapaszkodtak fölfelé, amíg lehetőség volt a tevékenységgel kapcsolatos kommunikációra.
Sok olyan PC-vel fogtok találkozni, aki egyfolytában retteg, hogy „Úristen, a nyomomban vannak!”. Az R6-osok beépítettek egy területet, egy implantot, ami megmondja az embereknek, hogy aki meg akarja menteni a világot, azt meg kell ölni. Meglincselni és felakasztani. Bárkit, aki meg akarja menteni a világot. Úgyhogy természetesen hozzáigazítottam a valenciánkat egy optimálisabb R6 valenciához.
A bolygó teljes népessége úgy reagál az R6 szimbólumokra, mint egy óramű. Nem reagálnak semmi másra. Nem hallgatnak a józan észre sem, csak az R6 szimbólumokra. Szóval ha nekiálltok a rossz szimbólummal foglalkozni, és az emberek egy idő után azt fogják gondolni, hogy meg fogjátok menteni a bolygót, és egyikük-másikuk meg akar majd ölni titeket.
Nos, aláaknázták a dolgot. Nagyon durván aláaknázták. A Római Katolikus Egyház időközben, miközben megfigyelte ezt a dramatizációt, rájött az R6 néhány kis töredékére, és úgy állítják be, mintha az R6 még napjainkban is tartana, pedig az igazság az, hogy nem mindegyik Lojális Tisztviselőt ölték meg. Xemu hibázott. Nem ölték meg mindegyiket, egyáltalán nem. És noha megtépázták a civilizációt, maradtak még fegyverek, szállítóeszközök, maradt némi szervezettség, és így azok a tisztviselők, akik az incidens alatt épp távoli bázisokon, útközben, vagy érintetlenül hagyott bolygókon voltak, felvették a harcot a katasztrófa után. Xemu adminisztrátorai és renegát katonái nem voltak túl hatásosak, és egy nagy háború végül megpecsételte a Galaktikus Konföderáció sorsát.
Azokat az elhagyott városokat, melyekben Xemu emberei megvetették a lábukat, a földig lerombolták. Egy éven belül Xemut letartóztatták, 6 éven belül a teljes ellenállást felszámolták. A Lojális Tisztviselők győztek. Xemut és az embereit az egyik bolygó hegységébe zárták el, egy olyan elektromos ketrecbe, amelyet egy örökké tartó energiaforrással láttak el. Nem valószínű, hogy valaha is kiszabadul.
Ezután a Lojális Tisztviselők rájöttek, hogy semmijük sem maradt. Gyártani sem tudtak semmit, az emberek elmentek. Nem tudták tovább fenntartani a civilizációt, azok a városok pedig, amik nem pusztultak el teljesen, lassan feledésbe merültek. Ezen a bolygón is volt egy bázis, de már szinte a felismerhetetlenségig szétporladt.
Ahányszor valaki tenni próbál ez ellen, hajlamos egy flashback-et kapni. Ezért nem beszélhettek az embereknek arról, ki fogja megmenteni ezt a bolygót. Ti vagytok „azok, akiknek ez a bolygó engedelmeskedik”. Ez a bolygó a tiétek. Nem ti fogjátok megmenteni ezt a bolygót. És ezáltal megmentitek.
Sokat beszélhetnék az eseményeket körülvevő szimbólumokról, de ezek már mind hangszalagon vannak. Természetesen ezekre a szimbólumokra az ember reagál. Ilyen például a kitörő vulkán (Ron itt felmutat egy Dianetika könyvet, amin egy működő vulkán látható). Azt megérti. Nem restimulálja őt, mert nem annyira mélyen el van temetve benne. Csak tudja, hogy az a dolog OK és rendben van.
Az R6-ban az átlagembert keresztre feszítve ábrázolják, és ugyanígy ábrázolják a pszichiátereket is, annak ellenére, hogy domináns karakter; emiatt úsznak meg mindent manapság. Még azt is, hogy elektrosokkolja az embereket. Az általános orvos nem is nagyon szerepel az R6-ban. Csak a sebész. Azt pedig úgy ábrázolják, hogy testeket darabol fel. Ez így is helyes. Gyakorlatilag nyers hússá szabdalja szét a testet, le egészen a csontvázig, és a csontváz agonizál, és utána azt is földarabolja.
Na szóval, az átlagembert a kereszten ábrázolják, és nehogy azt gondoljátok, hogy ez véletlen egybeesés. I.e. 600 körül valahol ezen a bolygón valaki rájött az R6 néhány részletére. Nem tudom, hogy sikerült neki, talán megfigyelt néhány őrültet, vagy ilyesmi. De azóta felhasználták ezt a tudást, és ebből született meg a kereszténység.
A férfi a kereszten. Krisztus nem létezett. A kereszten lévő férfit átlagemberként ábrázolják. Így aki egy keresztre feszített embert lát, rögtön szimpátiát is érez iránta. Emiatt sok preclear-rel (szcientológia auditálást kapó ember, aki még nem Clear – Reformer) találkozhattok, aki azt mondja, ő Krisztus. Ennek két oka van, az egyik az, hogy a Római Birodalomban szívesen alkalmazták a keresztre feszítést, úgyhogy megfeszíthették az illetőt. Az R6-ban pedig keresztre feszítve ábrázolták.
Vannak dolgok, amik megbetegítik az embereket, ezek akkor fordulnak elő, amikor az R6-ban ábrázolt állapotokhoz közeli területre megyünk vagy egy olyan testtartást vesznek fel. Például esőben a szabadban lenni, ami közben esetleg van a közelben egy patkány egy kereszt alatt, garantáltan megfázást okoz. Tehát az esőtől megfáznak.
De ha egy kád vízbe fekszünk, nem fázunk meg. Mikor megfázunk, restimuláljuk a mélyhűtött alkoholt és glikolt, és emiatt dramatizációba kerülünk. Tehát a betegségek nagyon szoros kapcsolatban állnak az R6-tal.
Érdekes adalék ehhez, hogy az egyik japán vulkán a felrobbanásakor beültetett egy implantot, hogy az ember mikor és hogyan legyen beteg. Betegnek kell lennünk öt évesen, tíz évesen, és így tovább egész ötven éves korunkig. A férfiak és nők élettani változásainak is ez a betegség-implant az okozója.
Az embereknek betegnek kell lenniük. Egy emberi test elvileg kb. 70 évig élhet, de ez egy nagy baromság. Az R6 előtt az emberek csak éltek és éltek és éltek, szó sem volt ilyesmiről. Ők tanították meg az embereket a halálra, ők tanították meg őket az amnéziára. Ezek a dolgok mind-mind ebből a zónából és területről származnak.
Ez egy elég egyedi és sajátságos eset a konföderáción belül. Több, különböző fajtájú és méretű implant van, de valószínűleg ez a leghosszabb lefolyású, legerőszakosabb és legrosszindulatúbb implant a galaxis ezen szektorában. Haladást elérni ezen a területen, és elpusztítani ezt a tömeges szintű engramot nem kis feladat, de mi épp ezen dolgozunk. Az univerzum addig nincs biztonságban, amíg az emberekkel így elbánhatnak.
vége