2010. február 11., csütörtök

MARSCHALKÓ LAJOS: VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - Utószó

UTÓSZÓ

A magyar munkásság, parasztság, középosztály egyértelmű szabadságharca kötelez. Nemcsak minket. A földkerekség összes nemzeteit is! Ha együttes erővel nem tudjuk megtörni a világhódítók hatalmát, akkor vagy mint nyomorúságos rabszolgák, vagy mint stronciumtól meghülyült, degenerált emberroncsok lépnek a jövőbe, akik életben maradnak. 
Ez a meggyőződés diktálta e könyvet és nem a gyűlölet! Épp ezért a szerző arra kéri a világhódítók hatalmasságait: ne intrikáljanak, hanem cáfoljanak, ha tudnak. Ne próbáljanak ismert módszereikhez nyúlni, mert minket nem lehet se megfélemlíteni, se anyagilag tönkretenni, mert az utóbbihoz túlságosan szegények vagyunk. 
Ne jöjjenek a régi elkoptatott lemezekkel, hogy nácik vagyunk, mert a barna totalitarizmus éppolyan idegen tőlünk, mint a vörös, vagy akár a fekete. Ne állítsák, hogy a zsidók kipusztítására törekszünk, mert csak a világhódító nácizmust - mint szellemi és politikai irányzatot akarjuk megsemmisíteni, anélkül, hogy egyetlen emberéletben, vagy akár egyetlen zsidó emberi méltóságában kárt akarnánk tenni.

Ne mondják, hogy Amerika ellenesek vagyunk, mert szeretjük a farmerek, a munkások, a hősi pionírok Amerikáját, csak a Morgenthau, Baruch Amerikáját szeretnénk távol tartani Európától. És azt se hirdessék, hogy ellenségei vagyunk az orosz népnek. Mi csak a Kaganovicsok Szovjetuniójának és a bolsevizmusnak vagyunk engesztelhetetlen és halálos ellenségei. 
Az utolsó kérésünk, hogy ne hamisítsanak. Ha idéznek, idézzenek értelem szerint. Ha pedig nem tennék ezt, akkor leleplezzük, falhoz szorítjuk őket.

A "ne zsidózzatok", "lapuljunk meg és tűrjünk", az "egyezzünk ki velük, mert az ő kezükben van a pénz" korszakának vége. Ne szajkózzák a kiöregedett jelszót, hogy itt valaki a "a buták szocializmusát" hirdeti. Mi csak az igazi, géppisztoly és aranyborjú nélküli szocializmusban hiszünk. Mi csak azt hirdetjük, hogy minden népnek joga van életre, kenyérre, szabadságra, emberi méltóságra, de egy népnek se lehetnek kiváltságai a többiek felett. Nincsenek, nem lehetnek "választott népek", csak egyenjogú szabad nemzetek. Ez az igazság! 
S az igazság egyszer mégis győzni fog! 
A szerző.

vége

MARSCHALKÓ LAJOS: VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - XIX. fejezet

XIX. FEJEZET

Magyarországon 1956 októberében kitört a szabadságharc. Egy egész nép kelt fel, de nemcsak Kelet, hanem Nyugat ellen is. A magyar szabadságharc, amilyen hősiesen szembeszállt a zsidók vezette ÁVH, a kommunista kormány rendszerével, éppúgy utasította el magától a nyugati kapitalizmus korrupt csekk-könyvuralmát.

A szabad Magyarország, ha nem is tudott megszületni, de legalább a lelkekben új világ született. Az ős-szocializmus, de sokkal inkább lehet, hogy a legmodernebb szociális rend példamutató, új világa jött létre épp a munkásság és a proletariátus lelkében, elképzelésében. A szovjet államkapitalizmus, a gyárak, a bányák kizsákmányolt robotosa, a marxista-leninista intézet növendéke, a kommunista néphadsereg népi származású tisztje, közlegénye, a falvak parasztja egyértelműen kelt fel a bolsevizmus, mint a zsidó világuralom legmagasabb formája ellen. 
A szabadságharc látszatát is elkerülte annak, hogy felvesse a zsidó uralom problémáját. Az ÁVH terroristáit és azok vezetőit nem mint zsidókat, hanem mint népgyilkos munkásellenes és antiszociális elemeket irtották ki ott, ahol lehetett. Természeténél, lényegénél fogva azonban mégis a világhódítók elleni első, igazi forradalom volt ez, mert a magyarországi bolsevista uralomnak vezérei, kulcspozícióban ülő vezetői, a terrort fenntartó rendőrtisztek, a hadsereg magasabb vezetői egytől egyig - vagy legalább is nagyon kevés kivétellel - zsidók voltak. Magának a terrornak is csak részben volt szláv bolsevista, sokkal inkább zsidó jellege.

"Belőlünk mindent elborító terror fakad!" - írták a Jegyzőkönyvek. S mindaz, amit a Jegyzőkönyvek jósoltak az " ő titkos rendőrségükről", hatványozott mértékben, szinte ezerszeresen megvalósult. A zsidó kézben lévő ÁVH minden egyes magyart kartotékozott. Mindenkinek titkos kartotékja, úgynevezett "káderlapja" volt. Ezekbe a káderlapokba beírták minden személy jellemét, apró tulajdonságait, véleménnyilvánításait. A legsúlyosabbnak azonban az számított, ha valaki "antiszemitának" volt minősítve. Tudunk olyan esetről, midőn egy fiatal tisztviselőnőt csupán azért bélyegeztek antiszemitának, mert nem barátkozott elég lelkesen kollégáival és kolléganőivel, akik "érezték rajta", hogy esetleg nem szereti a zsidókat.

Ezekhez a kartotékokhoz 40 000 főnyi hatalmas apparátus az Államvédelmi Hatóságok és ennek 400 000 spiclije gyűjtötte az adatokat a társadalom minden rétegében, gyárban, hivatalban. S aki valamilyen oknál fogva az ÁVH-ra került, azzal elképzelhetetlen kegyetlenséggel jártak el.

1945-46-ban a Zsidó Munkaszolgálatosok Bajtársi Egyesülete szállta meg a terrorrendőrséget. Ez a szervezet egy, korábban milliomos zsidó orvos, dr. Klár Zoltán, jelenleg amerikai "lapszerkesztő" vezetése alatt állt. Ezek egész csoportokat alakítottak, amelyek bejártak a fogházakba, hogy az ott letartóztatásban lévő női foglyokat rendszeresen, naponta többször is megbecstelenítsék. A kínzásnak olyan bestiális módszereit találták fel, amelyek elképzelhetetlenek még a kínai kínvallatás dús fantáziájában is.

Meztelenre vetkőzött zsidó rendőrnők a foglyok jelentésében vad orgiákat rendeztek, majd a foglyok hímvesszejébe vékony üvegcsövet toltak be, s kívülről egy kalapácsütéssel darabokra zúzták azokat. A sok éven keresztül megkínzott elítélteknek a fogházi séta alkalmával naponta vadul ütniük, verniük kellett társaikat. Jellemző, hogy még a kommunista Kádár Jánost is megkínozták, midőn pillanatnyilag szembefordult a moszkvai rendszerrel. Összes ujjáról letépték a körmöket, azután pedig szabályosan kasztrálták, mint ezt több svájci újság is közölte.

A börtönökből kiszabadult és Nyugatra jött szabadságharcosok tíz és tízezer hasonló esetről hoztak hírt. Midőn pedig sikerült megszállni az ÁVH épületeit, azokban a terrornak olyan bizonyítékait találták meg, amelyekben nem hitt volna senki Nyugaton. Hatalmas termekben százezer számra vették hangszalagokra a legjelentéktelenebbeknek látszó telefonbeszélgetéseket. A külföldről érkezett legártalmatlanabb levelet is mikrofilmre fényképezték és hatalmas kartotékrendszerben őrizték. Budapesten a Tisza Kálmán téren a félbehagyott földalatti villamos egyik főpályaudvara helyén 3000 cellával ellátott titkos börtönt építettek, amelynek létezéséről a szabadságharcig senki sem tudott. Földalatti börtönök voltak a vidéki városokban is, és egész alagútrendszereket fedeztek fel, amelyek arra szolgáltak, hogy forradalom esetén a "vezérek" biztonságba menekülhessenek,

S ha tekintetbe vesszük, hogy a vezetők mindenütt zsidók voltak, akkor nyugodtan el lehet mondani, hogy Magyarországon a zsidó világkirályság álmának legszélsőségesebb formája valósult meg.

Ennek a terroron kívül még egy másik eszköze is volt. A biológiai osztályharcon kívül, amely fizikailag is megsemmisítette a magyarság értékes rétegeit, folyt a politikai osztályharc. Akiknek nagyapja 20-25 holdas kisbirtokos, vagy akinek apja 1945 előtt állami kishivatalnok volt, azt egyszerűen "osztályidegennek" minősítették. Hiába rendelkezett valaki a legfelsőbb rendű orvosi, egyetemi tanári, jogi, vagy mérnöki képesítéssel, ha osztályidegen volt, nem dolgozhatott másként, mint egyszerű" fizikai segédmunkás. Ezek helyére részben tanulatlan kommunisták, főként azonban zsidók kerültek, akik a rendszer kulcspozícióit foglalták el. Ugyanakkor a befogadó ország intellektueljei közül 50 ezret vidékre - a legnyomorúságosabb körülmények közé - deportáltak. 1953-ban kb. 95 ezer politikai fogoly dolgozott az internáló táborokban, 25 ezerre rúgott a börtönökben lévő" politikai foglyok száma és 1945- 56 között 15 ezer "hivatalos" kivégzés történt. Az utóbbi adat csak akkor került nyilvánosságra, amikor 1956. november 1-én a szabadságharcosok a gyűjtőfogházat felszabadították.

Irtózatos számok ezek, ha tudjuk, a százmilliós cári birodalomban összesen csak 40 ezer száműzött volt, s ha tudjuk, hogy Magyarországon 1867 és 1939 között sztrájkok, tüntetések, zavargások során összesen 17 ember halt meg a karhatalom fegyverhasználata következtében. A cél világos és tagadhatatlan volt: tömeget, megfélemlített, szellemileg elbutított rabszolgát csinálni a népből és nemzetből, hogy afölött a Jegyzőkönyvek útmutatása szerint szabadon uralkodhasson a zsidóság. Október 23-án ez ellen az uralom, a zsidó világkirályság ellen kelt fel a magyarság, amelyet mégsem lehetett megtörni és akarat nélküli embercsordává tenni.

Budapest véres aszfaltján egyszerre bukott meg és szenvedett vereséget a világhódítók mindkét rohamlépcsője. A magyar proletárság, egyetemi ifjúság, kezében fegyverrel, a harmadik lépcső ellen harcolt: A terror, elnyomás erőszakszervei ellen küzdött, világot megrázó fanatizmussal. Azonban nem kívánta vissza a második lépcső, a liberális kapitalizmus uralmát sem. Nem kívánt sem hitleri rendszerű totalitarizmust, sem az egyházak világi uralmának visszaállítását.

Szocializmus, terror nélkül! Ez volt az íratlan program. Nemzeti szabadság - gazdasági függőség nélkül! 
Világos, hogy egyelőre ezt a programot éppúgy nem tűrhette el Kelet, mint ahogy nem támogatta és teljesen magára hagyta Nyugat. A magyar szabadságharc nemzeti és nacionalista volt. Tehát éppúgy szemben állott a moszkovitizmussal, mint a világkormányos ENSZ-uralom másfajta terrorjával és más fajtájú rabszolgarendszerével. 
A két hemiszféra elmélete akkor vált kísértetiesen világossá, midőn a keleti hemiszférából ki akart törni a magyar nép és a nyugatiból az arab világ, élén Egyiptom nacionalista rendszerével. Az még természetesnek látszott, hogy Kaganovics - aki ekkor hirtelen előlépett a Szovjetunió élvonalába - megindította Zsukov páncélosait Magyarország ellen. Az azonban már nem látszott ilyen egyszerűnek, hogy ugyanakkor Izrael, szövetségben Angliával és Franciaországgal, orvul megtámadja a szabad Egyiptomot.

A két világ szinte egy napon deklarálta, hogy a két hemiszféra elmélete ma is érvényes. És érvényes természetesen Yalta, Potsdam, a Gomberg terv. Az akkor megvont demarkációs vonalakat nem szabad átlépni sem Magyarországon, sem Egyiptomban. Különben jönnek Ben Gurion és Kaganovics páncélosai, hogy vérbe fojtsanak minden nacionalizmust, minden szabadságvágyat és nemzeti függetlenséget. 
Október 23-án tört ki a magyar szabadságharc és október 29-én lépték át az izraeli csapatok az egyiptomi határt. Ugyanezen a napon jelentették a magyar szabadságharcos rádiók, hogy a Szovjetunió felől erős páncélos kötelékek megkezdték a bevonulást Magyarországra. 
A Nyugat elképesztő árulást követett el Magyarország és Egyiptom ellen. Miután a New York-i zsidóság már a forradalom első napjaiban gyűlést tartott és azonnal "antiszemita" felkelésnek bélyegezte a magyar szabadságharcot, az UN sietett azt magára hagyni és kiszolgáltatni a szovjet páncélosoknak. Anglia, Franciaország pedig Ben Gurion szövetséges társaként siettek lebombázni a port-saidi "antiszemita" gyermekeket.

A nyugati árulás azonban fájdalmasabb, végzetesebb és árulkodóbb volt, mint a nyílt szovjet brutalitás. Nyugat elárulta saját magát is, a saját maga által hirdetett elveket, a demokráciát, humanitást és soha inkább, mint ezekben a napokban bizonyosodott be, hogy a szavak, frázisok mögött egy félelmetes idegen érdek, a zsidó világnacionalizmus könyörtelenül és mind nyíltabban képviselt érdekei húzódnak meg. A fegyverek mögött az ő érdekük áll, és uralja a világot. Ben Guriont senki nem állította a nürnbergi törvényszék elé, holott ugyanilyen "támadó háború tervezéséért" Jodlt és Keitelt kivégezték. Az Egyesült nemzetek pedig - 1800 közül 1200 zsidó alkalmazottal - elnézték, hogy szemük előtt a szovjet elkövesse a legrettenetesebb genocidiumot.

Mindez azonban csaknem természetesnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy amit visszaállítottak, az Rákosi-Roth Mátyás nélkül is a teljes és tökéletes zsidó világkirályság volt. A nyugati sajtó egy része szívesen terjeszti, hogy a magyar forradalmat követő kormány tulajdonképpen "antiszemita". Nézzük tehát a valóságot. Hiszen most bizonyul be legjobban a második vonal elmélete. Mert Kádár János, a kasztrált, idegroncs bábember, akit lényegében Csermáknak hívnak, és szláv származású, tényleg nem zsidó.

A két helyettes miniszterelnök, Apró-Apfelbaum Antal, és Münnich Ferenc azonban zsidók. A külügyminiszter, Horváth Imre zsidó. Minkét helyettese Sík Endre és Sebes István zsidók, Révész Géza honvédelmi miniszter zsidó, Antos István pénzügyminiszter zsidó, Nezvál Ferenc igazságügyminiszter zsidó, a kohó- és gépipari minisztérium első helyettes minisztere Bakonyi Sebestyén félzsidó, a külkereskedelmi miniszter, Incze Jenő zsidó, a belkereskedelmi miniszter, Tausz János zsidó. A kultuszminiszter, Kállai (Campescu) Gyula romániai zsidó, egyik helyettese, Aczél György, aki főszereplője volt az egyházak elleni hadjáratnak, szintén zsidó.

A kommunista párt központi bizottságában - amely a bolsevista rendszerekben tulajdonképpen a kormánynál is fontosabb szerv ismét hemzsegnek a világhódítók. A központi bizottság jelenlegi zsidó tagjai (1958) Apró-Apfelbaum Antal, Aczél György, Fock Jenő, Földes László, Friss István, Horváth Imre, Kállai (Campescu) Gyula, Kis Károly, Münnich Ferenc, Nemes Dezső a Népszabadság szerkesztő tanácsának elnöke, Nezvál Ferenc, Nógrádi Sándor, Orbán László, Révai Kálmán az elnöki tanács alelnöke, Révész Géza, valamennyien zsidók.

A félelmetes és rettegett hírű ÁVH-t, a gyilkosoknak és terroristáknak ezt a szervezetét teljes hatalmába visszaállították és - mint eddig is történt - a vezetői túlnyomó többségükben a világhódító faj tagjai közül kerültek ki.

Talán nem a magyar elfogultság mondatja velünk, hogy a magyar szabadságharcnak mégis világtörténelmi jelentősége volt. A munkásság és a világ igazi szocialistáinak lelkében véglegesen és tökéletesen megbukott a marxizmus minden formája, amely a zsidó világkirályság érdekében több mint egy évszázadon át szintezte lefelé az emberi értékeket. Megbukott a kulcspozíciókból irányított világuralom is, mert a munkásság és a proletariátus, a szellemi rétegekkel összefogva - egyelőre ösztönösen - ezeket a kulcspozíciókat számolta fel a vasfüggöny mögött. Magyarországon kiderült, hogy a munkásság nem kívánja az úgynevezett nyugati kapitalizmus rendszerét sem, mert elutasította magától a kizsákmányolásnak úgy keleti, mint nyugati formáját. A maga tulajdonában akarja látni a termelő eszközöket, de nem valami nemzeti kommunizmus, hanem egy új, totalitarizmus nélküli nemzeti és szocialista rendszer alapján. És ez a felismerés erős gondolkodásra kell, hogy késztesse a nyugati kapitalista világot, a nyugati munkásságot is. Az atomháború és az atomhalál elől csak az mentheti meg az emberiséget, ha Nyugat, Kelet munkásai felé fel tudja mutatni a szocializmusnak azt a formáját, amely Magyarországon született, amelynek ideológiáját csak később írják meg. Csak ilyen szocializmus tudja kivenni a terrorszervezetek kezéből a géppisztolyt, és tudja szétzúzni a nyugati aranyborjút, a zsidók által kormányzott nagytőke hatalmát. Csak egy gyűlölet nélküli szocializmus lehet az emberiség megmentője s mindaddig, amíg ki nem 1ehet kapcsolni a világ légköréből azt a gyűlöletet, amellyel a zsidó szellem legalább 2000 éve fertőzi a Nyugatot, addig mindig fölöttünk lebeg az atomhalál veszélye, vagy rabszolgasors végzete. 
Mindezt azzal kell kezdeni, hogy fel kell számolni az antiszemitizmus infantilis formáit. Ki kell mondani bátran: nem vagyunk antiszemiták. Legelső sorban faji alapon ítéljük el az antiszemitizmust, mert az igazi szemiták a mi arab testvéreink, és a világharcban minden nacionalista erő természetes szövetségesei.

Nem vagyunk "antiszemiták" a szó hitleri értelmében, tehát faji alapon sem, és nem hirdetjük, de nem is ismerjük el egyetlen faj felsőbbrendűségét sem. Nem vagyunk "antiszemiták" vallási téren sem, mert elég felvilágosult emberek vagyunk ahhoz, hogy egyik vallást éppúgy tiszteljük, mint a másikat. Nem vagyunk "antiszemiták" legfőképpen pedig a tekintetben, hogy nem gyűlöljük a zsidó ember egyetlen tulajdonságát sem. Sem orrának alakját, sem társadalmi manírjait.

Amit gyűlölünk: az a zsidó világhatalom és 6000 éves nácizmus, amely le akarja igázni, s szolgaság, atomhalál és kizsákmányolás felé sodorja az egész emberiséget. És ezért nem szabad harcolnunk egyetlen zsidó emberi, faji, népi tulajdonságai ellen, de akár mint demokratáknak, akár mint szocialistáknak, vagy nacionalistáknak nemcsak jogunk, hanem emberi kötelességünk harcolni és pedig - kimondjuk ;- minden törvényes eszközzel, ha kell, forradalommal is a zsidó világuralom bármely formájának megmaradása ellen. Jogunk van szemben állni minden illegális hatalommal. Jogunk van felszámolni a második vonalat.

Ahol ez a világhatalom jelentkezik, ott könyörtelenül a közvélemény elé kell állítani cselekvéseit. Meg kell teremteni a világ antijúdaistáinak közös nagy nemzetközi - vagy jobban mondva - nemzetek fölötti szervezetét. 
Ennek kötelessége lesz majd meghatározni a küzdelem módját, amely egyes országok helyi adottságaitól függ. Ne akarjon ez a szervezet a nemzeteknek államformát, politikai irányokat előírni. Amerikában talán a demokrácia fegyverével kell harcolni: szavazás, felvilágosítás, szükség esetén társadalmi és gazdasági bojkott. Az úgynevezett fasiszta országokban a központi hatalom megnyerésével. A szocialista országokban az őszinte, tiszta kezű szocialisták meggyőzésével. A vasfüggöny mögött - ha kell - partizánharccal, kizárólag a rendszer zsidó vezetői ellen. Itt jogos a géppisztoly is, amelyet olyan példamutatóan vettek kezükbe a magyar szabadságharc hősei. Terrorra terror! Terrorizmus - de csak a terroristákkal szemben!

A törvény és a rend uralma sehol sem jelentheti a szabadság eltiprását. Csak az afféle "szabadságnak" kell véget vetni, amelyben egyetlen törzsi nácizmus hordozóinak minden meg van engedve. Abban a pillanatban, amelyben az ilyen féle " szabadságot": a terror, a kizsákmányolás, korlátlan nyerészkedés egy népre korlátozott szabadságát, tehát a zsidó világhódítók kiváltságait meg lehet szüntetni, a zsidóság előtt is fel fog merülni saját sorsának nagy kérdőjele. 
Meddig mehet ez így? Meddig lehet még csalódásból csalódásba vonszolni nemzeteket? Meddig lehet fenntartani a bolsevizmust, és mikor következik el Amerikában is a mindent elsöprő felébredés, amelynek földrengéseit már jelzi a szeizmográf? Meddig tűrik még a népek, nemzetek, hogy ők rabszolgák, elnyomottak, megcsalatottak legyenek és időről időre vad öldöklést rendezzen köztük egy vérszomjas, idegen nacionalizmus? 
És a magyar szabadságharc itt nyitja meg előttünk a fényesebb egeket, az új világ kezdetét, s adja meg egyben a figyelmeztetést a világhódítóknak.

Ezt a világhódítást 2000 év óta mindig idegen fegyverekkel és idegen szuronyokkal tartották fenn s növelték a végtelenségig. "A nyugati zsidó 20 milliós keleti hadsereget fog felfegyverezni", írta a magyar látnok. Azonban a világzsidóság legnagyobb, legfélelmetesebb hadserege, a szovjet vörös armada megingott a magyar proletárok és munkásasszonyok égbe síró áldozata láttán. Miskolcon az egyetemi ifjúság ellen vezényelt orosz páncélos tisztek a nyílt utcán lőtték főbe magukat, hogy ne kelljen a vérgyilkos parancsot teljesíteni. Az orosz katonák sok helyen megadták magukat és kijelentették, hogy nem fognak magyar munkás testvéreikre lőni. A budapesti szabadságharc legkritikusabb pillanataiban megtörtént, hogy orosz páncélosok teljes legénységükkel átálltak a szabadságharcosok oldalára és együtt lőtték a terroristák bandáját. Vannak olyan hírek, amelyek szerint egy nagy 400 páncélosokból álló orosz egység parlamentereket küldött a magyar szabadságharcosokhoz, hogy kész elnyomói ellen fordítani a T 54-esek ágyúit, ha azok nem állanak szóba a nyugati kapitalistákkal. (Az egyezség tulajdonképpen a támadási parancs és a militarizmus fegyelme egyelőre győzött az egyes katona érzésein.)

A világzsidóság legnagyobb hadsereg lelkében megrendült. Vele együtt meginogtak, sőt nyíltan a nép pártjára állottak az elnyomott nemzetek katonái. A román hadsereget nem lehetett bevezényelni Magyarországra, mert a romániai zsidó vezetők figyelmeztették Moszkvát, hogy a román egységek át fognak állni a magyarok oldalára. 
"Krisztus katonái" - mint az egykori washingtoni cionista gyűlésen nevezték a vörös hadsereget nem megbízhatók többé a cionizmus számára. 
- Ha eljön az óra, - mondotta egy magas rangú orosz tiszt a magyar szabadságharcosok vezetőjének, - mi is a zsidó elnyomóink ellen fordítjuk a fegyvert, amint ti tettétek. A ti hibátok csak az volt, hogy idő előtt cselekedtetek!

A függönyök mögötti hatalmak nem számíthatnak többé az orosz katonára. 
De vajon számíthatnak-e az amerikaira? Bármilyen morgenthaui futószalagon jár még az amerikai politika, az USA Army is sokat tanult 1945 óta. Látta Patton generális összezúzott testét, a német nép szenvedéseit, vérzett Koreában és látta, mint állította félre a világzsidóság Mac Arthurt, a győzelmes hadvezért. 
A magyar forradalom nem a vég volt, hanem a kezdet. És ez a kezdet feladta a nagy kérdést a világhódítóknak: meddig még?

Lehet-e örökké így élni? Lehet az örökké valóságig fenntartani a hódítók életformáját? Lehet-e örökké páncélozott autóban járni, mint Rabinovics, Rákosi-Roth és a többiek, akiket egyelőre mongol, magyar vagy román testőrök kísérnek? Vajon nem lázad-e fel egyszer a mongol? Lehet-e így élni? Florida jachtján járni, a civilizáció, a luxus ormain ülni, és mindig remegni, hogy egyszer elvész a hatalom? Meddig lehet még beleszuggerálni a világba, hogy aki minket lát és tetteinket észreveszi, az gyűlölködő "antiszemita" és meddig kell égni más népek gyűlöletének tüzes kemencéjében, hogy egyszer eljöjjön a vég és italán Amerikában is egy Auschwitz borzalmai ismétlődjenek? Meddig kell még remegni, hogy a világ ébred, látni fog és észreveszi, hogy nem zsidók és nem a zsidók ellen kell folytatni ezt a harcot, hanem az elnyomók, a destruktorok, a diktátorok, az egy-faj rendszer képviselői, a népek megsemmisítői és terroristái ellen!?

Meddig mehet még az, hogy akasztófát állítunk a népek elitjének, és mikor a mi nacionalizmusunk ellen törnek ki felkeléseik, akkor telesírjuk a világot az "antiszemitizmus" vádjaival? Meddig lehet megőrizni a mimikrit és mégis, mint zsidók uralkodni a földgolyón? Meddig lehet még a népeknek internacionalizmust hirdetni és magunk között a legszélsőbb faji és törzsi nacionalizmust élni? Mik vagyunk mi tulajdonképpen? Üldözöttek, vagy elnyomók? Ha minket bántanak, az "antiszemitizmus", de ha mi gyilkolunk halomra népeket, készítünk Morgenthau-terveket, vagy szovjet tömegsírokat, az amerikai demokrácia, vagy orosz felszabadítás? Ha rombolunk, az építés, ha mi gyilkolunk, az szabadság, ha mi terrorizáljuk a világot, az demokrácia, de ha Ábrahám szent magjából elvész csak egyetlen egy is, akkor kötelességük sajnálni minket minden népeknek. Ha mi élünk a népekből, a magunk önzése szerint, az nem nacionalizmus. Ha más népek akarják önálló életüket élni, az náci barbárság!

Meddig mehet ez így? Mikor fog felébredni a világ? Meddig állhat fenn egymás mellett a kettős erkölcs, amely szerint a zsidónak minden szabad, minden megengedett más népekkel szemben? Mikor döbben rá a világ, hogy a háborúk, forradalmak, gazdasági válságok mögött mindenütt a mi akaratunk húzódott meg? A szimbolikus kígyó tekeredett végig a világon, a népek életén, gondolkodásán, erkölcsén, és fojtotta meg a keresztény országokat, a keresztény népeket, szintezte lefelé a tömegeket, irtotta az egyéniségeket, hogy szolgát csináljon a szabadokból? Mikor fog felkelni egyszer "szolgánk és teremtményünk, a barbár tömeg"? Mikor jön rá a világ, hogy nincsenek választott népek, csak - elnyomók! Nem jobb volna-e idejében felébredni nekünk is és megkeresni a hazát, amelyben csak magunk között és a magunk országában élnénk? Amelyben nem elnyomók volnánk, hanem szabad polgárok. Nem gyűlöltek, nem idegenek, hanem helyhez kötött, teljes értékű emberek. Vajon nem érné-e meg az országépítéssel járó verejték az Aranyborjúk és Géppisztolyok feláldozását? Vajon nem jobb volna-e ideje korán megállni és Ahasvérust megszabadítani a gyűlölet, az örök félelem átkaitól? Nem jobb volna-e az elnyomó hajszolt életénél, a bankár, a diktátor örök remegésénél, az uralkodó osztály bizonytalanságánál a biztos otthon, a verejtékkel épített haza? 
Sion vénei bizonyára gondolnak erre, de a soviniszta őrület útján nincs megállás. Különösen nincs egy ilyen sok ezeréves nacionalizmus útjain. Ma már aligha van más választás: győzelem, vagy halál! Világuralom, vagy megsemmisülés!

A keresztény népek azonban azt mondják, van egy másik út is. A szimbolikus kígyótól fojtogatott rab világ fölött ma is ott jár a példa, az emberiség történelmének legnagyobb anti-júdaistája: a korbácsos Krisztus. A sadduceus gyűlölet keresztfái és a templom kufárjai között, egy izzó nacionalizmus lángolásai közepette magasra emeli a korbácsot. A keresztény forradalom ez, amely a világnak visszaadja, amit a júdaizmus elvett tőle: a személyiség tiszteletét, a népek független hazáját, a szegénynek a szociális igazságot. Megszenteli a proletár tömeget, és az anyagról az ég felé fordítja az ember tekintetét.

A keresztény forradalom ez a zsidó nacionalista világkirályság rendszerével szemben, a nagycsütörtöki felkelés. Az Új Szövetség ez! A teljes igazság, teljes emberség betöltése, talán az utolsó órán. 
A megtévesztett tömeg előtt újra ott áll Péter s a lelki zsidóvá lettek, a "törvény alatt állók" számára a Szentlélek nyelvén kiáltja: 
"Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" 
A Jegyzőkönyvek parancsainak teljesedésével szemben az új idők szava harsog minden rab ember felé. Száz év alatt egy másik jelszó hirdette: "Világ proletárjai egyesüljetek!" S a tönkretett földi világban az ébredő népek számára új parancs hangzik: 
- Világ antijúdaistái - amíg nincs késő - egyesüljetek!

vége

MARSCHALKÓ LAJOS: VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - XVIII. fejezet

XVIII. FEJEZET

A világhódítók percig sem tudnának létezni, ha nem volnának segédcsapataik, melyeket ők irányíthatnak a kulcspozíciókból. Döbbenetes kép, hogy ma segédcsapatnak számít a demokrácia, éppúgy, mint a bolseviki diktatúra, a szabadkőműves páholy, sőt az egyházak egy része. A parlamentek és kormányzók a népek szórakoztatására, a közvélemény elaltatására rendezett színházi előadások, éppúgy, mint a bolseviki diktatúrák pártkongresszusai. A kormánykomisszárok és ellenzéki bábuk mögött azonban ott áll az ördögi igazgató: az Aranyborjú és pénzuralom, amely vért és aranyat szűr a föld 2500 millió lakosának verejtékéből.

Miért van ez így? Miként lehetséges ez? Létezik-e csakugyan egy sötét világuralom? 
A második világháború során, a szovjet harctéren egy Guzmin nevű bolseviki rendőrtisztviselő hullája mellett páratlan érdekességű jegyzőkönyvet talált a spanyol Kék Dandár egyik tisztje. A jegyzőkönyvet 1939-ben vette fel Guzmin Rakovszkij, volt párizsi orosz követtel, aki belekevertek a Tuhacsevszkij tábornok ellen megindított nagy összeesküvési perbe. Ehhez tudni kell, hogy Rakovszkij maga is zsidó volt. A jegyzőkönyvben, amelynek hitelességéhez kétség sem fér, sok mindenről sző esik. Hiteles tanú, Lenin egyik bizalmas munkatársa diktálta jegyzőkönyvbe az adatokat, amelyek fellebbentik a fátyolt a világ, a bolseviki rendszer egyik legnagyobb titkáról. 
Rakovszkij ebben a jegyzőkönyvben nyíltan megmondotta, hogy az első világháború végén, az orosz ellenforradalom miatt már igen válságos volt a bolsevikiek helyzete. A bolsevizmus 1917 végén már csak a régi moszkvai hercegség területére szorult vissza. És ekkor jelentkezett egy felsőbb hatalom, amely Rakovszkij szerint a világot kormányozza. Nyugatról jelentkezett a felsőbb hatalom, amely megállította az ellenforradalom számára biztosított katonai és gazdasági támogatást.

Miért ez a váratlan, titokzatos támogatás? Lenin tényleges hatalmat adott Trockijnak, mikor a vörös hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Trockij-Bronstein felesége Jitovszky Sedova annak a Jitovszkynak a lánya, aki már az orosz-japán háborúban társ volt a Warburg-fivérekkel, illetve ezek rokonságával, Jacob Schiff bankárral. Már a zsidó Kerenszky forradalmát is Trockij apósának üzlettársai, a Jacob-Schiff-Warburg-féle bankcsoport finanszírozták. 
Rakovszkij egész bizalmas vallomás sorozatában azt állítja, hogy az 1927-es nagy New York-i tőzsdekrach egy titokzatos csoport, néhány ember által irányított felső hatalomnak műve volt. Ugyanez a világhatalom állította sorompóba Roosevelt híres New Dealját, de aztán ugyanez a világhatalom rendelte el az anyagi nehézségek közé jutott Hitler támogatását Schacht útján, aki titkos szabadkőműves volt. 
"Ez a világhatalom - Rakovszkij szerint - sokkal nagyobb és egységesebb, mint a Komintern." 
Rakovszkij Guzmin kérdezősködésére, hogy "tulajdonképpen kik hát e világhatalom letéteményesei" szüntelenül kitérő választ adott: ..."amazok", "azok a bizonyosok" - ismétli titokzatosan. Úgy látszik nem akarta kimondani, hogy a zsidók!

Azt állította, ő sem tudja egészen pontosan, kicsodák. Csak mindenütt jelen vannak, mindenütt jelentkeznek. Megfogható alakjuk nincs, legfeljebb a nemzetközi finánctőke köntösében járnak. Néha egyszerűen csak úgy nevezi őket: pénzhatalom. Egy bizonyos: ha ez a világhatalom valahol, valamiképpen közbelép, ha a kommunizmussal szemben túlságos egység jönne létre. Trockij, aki ezeket a bizonyosokat közelről ismerte, azt mondta egyszer Rakovszkijnak, "aki a szovjet blokádot széttörte, az a milliomos Walter Rathenau, a weimari miniszter volt." Említette Lionel Rotschildot is, aki a szovjet megszületésénél segített.

Néha célzást tesz arra is, hogy ez az ismeretlen világhatalom valamiféle szabadkőműves szervezetbe van összefoglalva. De még érdekesebb, amikor Rakovszkij azt mondja, hogy a kommunista világforradalmiságnak igazi atyja nem Marx Károly volt, hanem Adam Weishaupt, az IIluminánsok szabadkőműves rendjének megalapítója. 
Ez a németországi Weishaupt természetesen zsidó volt és Mendelsohnnak, a zsidó filozófusnak tanítványa. Igen jó barátja volt az első Rotschildnak, aki - mint már említettük - többször mondogatta, hogy az ő házának vörös jelvénye, a vörös lobogó fog uralkodni az egész világon. Rakovszkij szerint Weishaupt volt a világkommunizmus első apostola. 
Nincs helyünk ahhoz, hogy részletesen ismertessük Rakovszkij vallomását. Azonban rá kell mutatnunk, hogy lényeges tényeiben ez egyezik az USA States Secret Service (2-nd Army) Bureau már idézett jelentésével, amely ezeket mondja a párizsi Documentation Catholique 1920. március 6-i száma szerint.

"Ha figyelembe vesszük, hogy a Kuhn, Loeb and Co. zsidó bankház nagyon közeli kapcsolatban áll a Lazares Freres párizsi bankházzal (jelenleg a Free Europe egyik titkos irányítója), a Gousburg bankházzal, amelynek Párizsban, Leningrádban, Tokióban vannak filiáléi, ha tudjuk, hogy ezek a bankházak szorosan együttműködnek a zsidó Speyer et Co bankházzal, - Londonban, Frankfurban - úgy biztosan állítható, hogy a bolseviki forradalom bizonyos mértékig zsidó mozgalom, amelyben a zsidó bankházak és szervezeteik különösképpen érdekelve vannak." 
A Kuhn, Loeb et Co. - 1935-ös adatok szerint - négy milliárd dollárnyi vagyont ellenőriz és azóta valószínűleg jóval többet. 
Ennek a titokzatos hatalomnak világpolitikája nagyon érdekes. A cári Oroszország ellen olyan nagy volt a zsidóság gyűlölete, hogy ugyanez a Kuhn and Loeb az orosz-japán háború finanszírozására 130 millió dollár kölcsönt adott a japánoknak, majd amikor úgy látszott, hogy az első világháború végén a bolsevikieket leverik - akkor Rakovszkij adatai szerint - megmentette a bolsevizmust. Jól tudta, hogy az ellenforradalom győzelme, a megkínzott, becsapott orosz nép bosszúja az oroszországi zsidóság pusztulásához vezetett volna. 
Azonban ennek az ördögi politikának legfélelmetesebb fejezete az, hogy Rakovszkij - de megbízható német források szerint is - ugyanez a világhatalom kezdetben nagyobb összegeket adott Hitlernek és a német nemzeti szocializmusnak is. Tudták, hogy ha Hitler uralomra kerül, akkor új háborúba lehet kényszeríteni Németországot. És a cél nem a nemzeti szocializmus elpusztítása volt: a végső, nagy, tündökletes cél: minden nem zsidó nép leigázása, biológiai tönkretétele.

Félelmes méretűvé nőnek itt Rakovszkij vallomásának egyes részletei. Ő, aki jól ismerte ezt a titokzatos világhatalmat, már 1938-ban, a börtönben kielemezte és előre megmondotta: "Hitler kezet fog nyújtani Sztálinnak Lengyelország miatt, Sztálin pedig elfogadja azt. És miután mindketten egy, a Nyugat számára fontos katolikus országot támadnak meg, Nyugat csak az egyik felet: Hitlert fogja támadónak minősíteni."

A német elhárításnak még a második világháború kitörése előtt kezére került a Grand Orient nagypáholy 1939. május 29-én tartott nagytanácsi ülésének jegyzőkönyve. Ebből kitűnik, hogy Graussier nagymester már ekkor fontos tárgyalásokat folytatott Bellittal, Roosevelt párizsi nagykövetével, és közölte a Grand Orient álláspontját, mely szerint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a lengyel-német kérdésben Hitler és a lengyelek, másfelől Hitler és az európai nagyhatalmak között bármiféle megegyezés jöjjön létre. Chamberlainnal már 1939 márciusában közölték, hogy ha folytatja békülékenységi politikaját, Amerika minden morális és gazdasági segélyt megtagad Angliától. 
Roosevelt tudvalevőleg a De Molay Rend főmestere a Libanoni Nagy Cédrus Páholyának legmagasabb rendű szabadkőművese és még számos szabadkőműves páholy tagja volt

Már jóval előzőleg közölte azonban a Catholic Gazette 1936. februári száma annak a Párizsban tartott zsidó gyűlésnek jegyzőkönyvét, amelyen láthatólag újra ez a titkos világhatalom jelentkezett, teljes nagyságában és jogos elbizakodottságában: a szónokok büszkén utaltak arra, hogy a népek legfontosabb vezetőit sikerül a szabadkőművességben egyesíteni, s Izrael céljai érdekében mozgósítani. 
"Mi vagyunk a háború és a béke urai!" - hangzott a világhódító önvallomása - Franciaország a mi ölünkbe hullt, Anglia a mi pénzünktől függ és a mi rabszolgánk. Sok más országok, beleértve az USA-t is, meghajoltak a mi rendszerünk előtt.

Egyik oldalon Rakovszkij, egy kommunista vezér, másik részen egy ex-király, a mélyen katolikus XIII. Alfonz, a harmadikon a német nemzeti szocialisták által Párizs elfoglalása után megtalált titkos jelentések, negyediken a demokrata párti Forrestal naplója, s végül egy katolikus, lengyel diplomata iratai tanúsítják, hogy ez a világhatalom nemcsak létezik, de valójában a világ ura is.

Conte Jean Szembek, a lengyel külügyminisztérium tekintélyes főtisztviselője Franciaországban adta ki "Journal 1933-39" című naplóját. Ebben 1939. február 19-éről jegyzi fel a XIII. Alfonz spanyol királlyal folytatott beszélgetését. "A király pesszimisztikusan ítéli meg a világhelyzetet. A zsidóság és szabadkőművesség nagy szerepet játszanak a háború kirobbantására irányuló törekvésekben. Az angol szabadkőművesség teljes mértékben felzárkózott a francia Grand Orient mellett." 1939. július 6-án Washingtonból hazatért Varsóba jelentéstételre Lengyelország Amerikai követe, Jerzy Potoczky, aki azt mondotta; "Nyugaton mindenféle emberek vannak, akik a háború felé űznek minket: a zsidók, a nagytőkések, az ágyúgyárosok. Valamennyien úgy látják, hogy óriás konjunktúra előtt állnak. Úgy kezelnek bennünket, mint a négereket, akiknek egy kötelességünk van, hogy dolgozzunk az ő tőkéik megsokszorozása érdekében." 
A zsidók és szabadkőművesek szövetségesekre találtak a legkülönbözőbb körökben. 1939. március 19-én kereste fel gróf Szembek a Jezsuita rend generálisát, gróf Ledochowszkyt és ezt jegyezte fel a megbeszélésről: "Véletlenül tanúja voltam egy tárgyalásnak, amelyet a (Ledochowszky) Marmaggi kardinálissal, a spanyol Falange egyik küldöttségének megérkezéséről folytatott. Mindketten igen hevesen fejezték ki véleményüket a fasizmusról, a hitlerizmusról. A Falange egy hasonló rendszerű mozgalom. Ledochowsky mindezeket a rendszereket úgy jellemezte, mint 'opera del diavolo' (az ördög művei). Április 21-én pedig közölte vele Monsignore Montini, aki akkor pápai államtitkár volt, hogy a Vatikán "hivatalos felfogása szerint, ha Lengyelország a háború eszközéhez nyúl is, az igazságos háború lesz". 
Ugyancsak Szembek emlékiratai szerint a vatikáni lengyel követ 1939. augusztus 11-én közölte vele, hogy Németországgal szemben "hajthatatlan magatartást kell tanúsítani, amire a Vatikán nyíltan bátorít!" 
Íme: jelentkezett újra a világhatalom új csatlóssága, maga a Vatikán is, amelynek semmiféle meggondolása nem volt a szovjet bolsevizmussal szemben.

Lehet, valóban igaz tehát, hogy van egy ilyen világösszeesküvés, amely a Wall Streettől Moszkváig és bizonyos vonatkozásban egész a Vatikán küszöbéig terjed? 
A világhódítók politikai kulcspozícióit már vázoltuk. De a politikai előretörés csak szerény következménye annak a gadasági világhatalomnak, amelyet a világzsidóság már az évszázad kezdetén meghódított, hogy rajta keresztül uralja a népeket és a nemzeteket.

Marxisták, leninisták és ábrándos szocialisták "dollárimperializmusnak" nevezték ennek e titkos világhatalomnak jelentkezését. A "dollárimperializmus" zászlóit valóban amerikai katonák hordozták, amerikai fiúk vére hullt el érdekében. Azonban egy politikában tudatlan és járatlan nagy nemzet lobogói mögött valójában a világhódítók menetelnek és masíroznak ma is, a szabad, független népek leigázására. 
Csak néhány példát sorolunk fel. A Speyer et Co. nevű nagy zsidó bankház adta Mexikónak, 1903-ban az első 12 és fél millió dolláros kölcsönt. Ezzel megszerezték Mexikó összes olajkoncesszióit. A "keresztény" Rockefeller, Morgan és túlnyomó részben Jacob Schiff, Speyer és a többi nagy zsidók lettek urai Mexikó csaknem összes természeti kincseinek. Bernhardt Manesse Baruch, a zsidó irányítás alatt álló National City Bank, Guggenheim, a zsidó rézmágnás lettek az ország tényleges urai. Kormányokat buktattak, diktatúrákat, katonai juntákat cseréltek. 1912-ben - éppen a mexikói ügyek kapcsán - William Howard Taft elnök kénytelen volt elismerni a szenátus egyik bizottsága előtt, hogy Mexikó ügyében nem cselekedhetett másként, mint, ahogy cselekedett, mert Jacob Schiff, Simon Guggenheim, J. et W. Seligman, James Speyer fizették a pártjának választási költségeit. 
Nicaragua vámjövedelmeit, alkoholadóit, vasútait, hajózási vonalait zálogosította el már 1906-ban ugyanezeknek a világhódítóknak.

A Panama Canal Company of America egyik alapítója és fő finanszírozója a Kuhn and Loeb bankház volt. Kuba iparát a Guggenheimok kontrollálják túlnyomó részben. Sant Domingó véres harcok és a lakosság súlyos életveszteségei közepette vált a Kuhn and Loeb, Speyer and Co., Otto Kahn gyarmatává. Az USA katonai diktatúrát vezetett be, eltávolította a bennszülött hivatalnokokat, koncentrációs táborokba vitte a lakosság egy részét. Aztán a világhódítók megkezdték a kizsákmányolást. 
Bolíviából Speyer, Guggenheim csináltak, a dollárimperializmus szentséges ürügye alatt zsidó gyarmatot, olyan mértékben zsákmányolva ki a cinkbányákat, ami páratlanul áll a gazdasági történelemben. 
Chilében ma is a Guggenheim Trust és a Morganok uralják a salétromipar 35 százalékát és a rézpiac 90 százalékban az ő kezükben volt már 1935-ben is. 
Peruban a Seligmanok, a Goldschmidtek az urai a rézbányáknak. Kanadában a nikkeliparban Lord Melchedt, eredeti nevén Mond, zsidó iparmágnás az úr. És a 30 milliárdnyi kanadai vagyonból három milliárdnyit amerikai zsidók ellenőriznek.

A Fülöp szigetek lakosságának egyhatoda elpusztult az idő alatt, amíg az amerikai dollárimperializmus, lényegében a Kuhn and Loeb, tengerészgyalogsága barbár kísérő jelenségek között meghódította a szigeteket. 
A kínai kereskedelmet Morganékon kívül a zsidó vezetés alatt álló National City Bank és - természetesen a Kuhn and Loeb - szervezték. Később az International Banking Corporation, Edward Harriman, a vasút király és Isaac Guggenheimer kezdték meg Kína gazdasági kihasználását. Schiff, Morgan, Kuhn and Loeb, Harriman szűrtek aranyat a kínai vasútépítésekből.

Hihető, elképzelhető, hogy ezek a függöny mögött rejtőző és mégis az egész világot behálózó hatalmak nem lettek volna alkalmasak a világ leigázására, háborúk kirobbantására és "békék" teremtésére? 
Rakovszkij szerint tőlük származik a bolsevizmus megmentése, ők urai a Németország elpusztítására irányított Hitler támogatásnak, Sztálinpaktumnak, a légiháborúnak, a 18 millió német kiűzésének, Európa rabszolgaságának, a függetlenségükért küzdő ázsiai népek elnyomatásának. Ez a világhatalom állt a nürnbergi per mögött, ez egyezkedett Yaltában, ez ölte meg a demokrata Forrestalt és a kommunista Zsdanovot, amidőn ezek törésre akarták vinni a dolgot a bolsevista és a kapitalista világ között. Ez tette el az útból az európai keresztény népek vezetőit háborús bűnösség címén, és ez eszelte ki a Szovjetunió megmentésére szolgáló újabb elméletet a koegzisztenciát. 
A legborzalmasabb körülmények között mégis az atomkémkedések idején mutatta meg az arcát ez a Rakovszkij szerint "felsőbb" hatalom. Miért nem volt hajlandó bírái előtt elárulni Julius Rosenberg igazi megbízóit, holott ezzel megmenthette volna maga és felesége életét?

A felelet egyszerű. Ez a szegény kis zsidó, társaival együtt, ennek a világhatalomnak ügynöke volt. Nem a maga kezdeményezéseként adta át az atomtitkot Kaganovicséknak. Valakik megbízták, valakik beleszuggerálták, hogy neki a jó, hű nacionalista kis zsidónak szent, nemzeti, vallási kötelessége, hogy a Kremlnek átadja az atombombatitkot és ezzel megakadályozza a harmadik világháborút, amely a szent rabbik - már ismertetett - véleménye szerint a "világzsidóságának megsemmisítésére" vezetne. Kik voltak ezek a megbízók? Kuhn and Loeb, Oppenheimer, Strauss, vagy megint csak együttvéve valamennyien? Annyi bizonyos, hogy a kis Rosenberg és felesége, Ethel, valóban a mártírok némaságával haltak meg és sírjukba magukkal vitték a XX. század egyik legnagyobb titkát. A zsidóság, amely őrjöngő, fanatikus jelenetek között kísérte őket a temetőbe, tisztában volt vele, hogy ez a házaspár az ő életükért, megmaradásukért, a világzsidóságért áldozta fel magát az által, hogy nem nevezte meg a megbízóit, az igazi bűnösöket! 
Ma ők csinálják a háborúkat és kötik a békéket. Erre vonatkozólag nagyon jellemző cikket írt a La Voix de la Paix című francia lap 1955. VI. 15-i számában egy baloldali publicista, aki öntudatlanul is élesen világít rá a kulcspozícióból kormányzott "demokráciák" lényegére.

"A francia parlament - írta - egy fajtája a zárt társaságnak, amelyben nagy bankcsoportok tagjai találkoznak. Ezek: 1.) Union des Banques Americaines, amelynek politikai képviselője Franciaországban René Pleven, aki pályafutását mint Jean Monnet titkára kezdte. 2.) Az Union Européenne, amelyben a Rotschild bankházak csoportosulnak. Ennek a politikai képviselője René Mayer, aki korábban a Rotschild vállalatok igazgatója volt. 3.) Egy kisebb pénzintézet, Banque Gradis, amelynek hatásköre nem terjed túl a francia határokon. A Banque Gradis szolgálatában állanak azonban olyan újságkirályok, mint Servan-Schreiber (zsidó), aki a L'Express című nagy befolyású hetilap pénzadója. (Az egyik Servan-Schreiber házassági kapcsolata révén is szoros kapcsolatban áll a Gradis-családdal.) A második világháború után a Gradisok, egy, a Lazard (zsidó) bankházzal kötött egyezményük segítségével jelentős mértékben kiterjesztették hatalmukat. Az Indo-Kínában folyt háború során a Rotschildok fő érdekeltségei az ország északi részében voltak. A Rotschild-ház véleménye szerint ez tette szükségessé a vietnami háború folytatását, mindaddig, amíg a hosiminheket meg lehet semmisíteni. Ezzel szemben a Gradis bankház - Lazard és Servan-Schreiber érdekeltségei főként Délvietnámban feküdtek. Így ezek okosabbnak tartották a béketárgyalásokat. Így csináltak miniszterelnököt Mendes France-ból, aki a parlamentben megkapta azokat a szavazatokat, melyekkel Jaquinot úr, az egyik Lazard-lány férje rendelkezett. A következmények ismeretesek. Hogy saját délvietnami érdekeltségeit megmentse a Gradis-Lazard et Co. Hosiminnek ajándékozta azt, ami a Rotschildoké volt." 
Pár sorban félelmetes kép bontakozik ki Szent Lajos Franciaországáról, amely különféle zsidó bankházak és rothadt parlamenti demokraták parancsuralma alatt áll, ma az egyik fő támaszpontja a világot fojtogató nemzetközi összeesküvésnek.

A sok-sok leleplezés között, amelyek a második világháború után ezekről a titkos világhatalmakról megjelentek, talán legnagyobb figyelemre Prancis Quinsey-nek, az argentínai Der Weg-ben megjelent cikke érdemes, amelyet a Rockefellerek világpolitikájáról írt. Röviden összefoglalva a "keresztény" Rockefeller bankház jelenlegi ura, Nelson Aldrich Rockefeller már hosszabb idő óta szorosan együttműködik a Kuhn Loeb et Co. New York-i zsidó bankházzal. Ennek jelentősége csak akkor érthető meg, ha tudjuk, hogy a Rockefellerek öt milliárd dollárnyi amerikai vagyont kontrollálnak, és ha figyelembe vesszük, hogy Nelson Aldrich Rockefeller, mint haladó és progresszív milliárdos, a legszélsőségesebb vörös elveket vallja. Roosevelt a második világháború alatt Nelson Aldrich Rockefellert bízta meg a Coordinotor of Hemisphere Defence vezetésével, amelynek célja a délamerikai államok kézben tartása és a délamerikai piacok ellenőrzése volt. Ez a szervezet olyan vörös volt, hogy az amerikai néphumor szerint oda csak olyan emberek juthattak be, akik "Moszkvában kiállított, kifogástalan pártigazolvánnyal rendelkeztek."

Köteteket töltene meg annak leírása, hogy a Rockefeller-ház ura, vezettetve a szovjet bolseviki forradalmat és atombombát finanszírozó Kuhn Loeb and Co. bankháztól, milyen végzetes szerepet töltött be a világ bolsevizálása terén. A Wall Street Journal 1948. május 13-iki számában Ray Cromley amerikai újságíró erősítette meg, hogy már Yaltában, illetőleg még Yalta előtt titkos megállapodás jött létre Nelson A. Rockefeller és Gromikó, a Kreml zsidó megbízottja között a földgolyó két hemiszphérára való felosztásáról. A demarkációs vonal, amely a földgolyót ketté szeli, Finnország keleti határán, Svédország partjain halad keresztül, átszeli a kettéosztott Németországot, végigfut Ausztria keleti határain, áthalad Törökország északi határain, és befejeződik a perzsiai öbölnél. A keleti és nyugati összeesküvőknek ez a titkos megállapodása különös tekintettel volt arra, hogy Szaud-Arábia gazdag olajmezői a Rockefellerek és a mögöttük álló zsidó olajmágnások ellenőrzése alatt maradjanak.

Csaknem félelmetesen hangzik a fent idézett leleplezéseknek az a bizonyított része, hogy a koreai vörösök támadását egyedül és kizárólag az az olaj tette lehetővé, amelyet a kommunista hadigépezet számára Rockefeller és Kuhn and Loeb szaudi arábiai olajvállalatai szállítottak. Francis Quisney leleplezései szerint igen valószínű, hogy a Rockefeller-Kuhn and Loeb-csoport nem állott nagyon messze az atomtitok kiszolgáltatásától sem. Harry H. Hopkins, az amerikai politikának ez a kísérteties figurája, David E. Lilienthal és a kínai vörösök fő patrónusa, Lattimore professzor egytől egyig a Rockefeller Kuhn and Loeb csoport kreatúrái, támogatottjai és fizetett alkalmazottjai voltak. 
A nyugati titkos összeesküvés sorozatosan mentette meg a bolsevizmust a biztos pusztulástól. Megmentette, midőn ugyanezek a titkos hatalmak, az angol szakszervezetek és az amerikai bankárok nyomására beszüntette a bolsevista ellenes intervenciós háborút, majd mikor hozzásegítette Sztálinékat a Szovjetunió iparosításához. Megmentette, amikor a Ribbetrop-Sztálin paktum idején nem mert egyszerre mindkét félnek háborút üzenni, hanem csak Hitlert választotta ki fő ellenségének. Megmentette, amikor 11 és fél milliárd dolláros csekket nyújtott át Litvinovnak La Guardia, és újra csak megmentette, amikor a második világháború idején Teheránban hozzájárult a balkáni partraszállás elhalasztásához, vagy amikor - idő előtt - megcsinálta a nyugati inváziót és nem várta ki, amíg a német és orosz diktatúrák seregei elvéreznek egymással szemben. 
Pedig Truman, akit Amerika egyetlen antiszemita elnökének tekinthetünk Jefferson óta, 1941-ben a szovjet-német háború, kitörése napján megmondotta:

- Üssék, gyilkolják egymást. Mi nekünk mindig azt a felet kell támogatnunk, amelyik a gyengébbik! 
Harry S. Truman, a déli demokrata, a bátor, kis civil és egykori haragos nyakkendőkereskedő, rettenetes örökséget vett át Roosevelttől. Fehér Házat, amely tele volt zsidókkal. Hadsereget, amely tele volt kommunista kémekkel. Egyesült Államokat, amelyben hemzsegtek az atomkémek, a szovjet ügynökök. Amerikapolitikát, amelyet Roosevelt agytrösztje úgy irányított, hogy a Rajnánál legyen a Szovjet és Amerika határa. 
Egy bizonyos, Harry S. Truman, mire hivatali idejének végére ért, a Fehér Házból kisöpörte Roosevelt összes világhódítóit, beleértve Samuel Rosemant is, aki homoszexuális bűncselekmények miatt hét évi börtönre volt elítélve. Truman elnöksége alatt született meg a Marshall-terv, amelyhez a kollaboráns Marshall tábornoknak semmi köze sem volt, de amely mégis megakadályozta Európa gazdasági lerohanását. A Truman-doktrína állta útját a Dardanellák meghódításának és Irán lerohanásának. Truman elnöksége alatt szabadon folytak a McCarthy-vizsgálatok, és a McCarthy-bizottság a felelősségre vont 2900 áruló közül 2200 zsidó mivoltát állapította meg. Truman állt szembe bátran és elhatározottan az északkoreai vörösök támadásával.

Az amerikai zsidó sajtó nem egyszer írta meg Trumanról, hogy "antiszemita" politikát folytat. És a világhódítók tudják, hogy ki az ő ellenfelük. Truman megszigorította a DP-törvényt, és módját ejtette, hogy a "nácizmus hatmillió zsidó áldozata" közül lehetőleg minél kevesebb jöjjön Amerikába az atomkémek segítségére. 
Truman még csak alelnök volt, és Roosevelt utolsó napjait élte, amikor a nyugati világban nagyon is komolyan felmerült az a gondolat, hogy a második világháború keretében el lehet intézni a szovjet kérdést is és - a trumani elmélet szerint - Hitler bukása, vagy halála pillanatában el kell pusztítani a bolsevizmust. A demokráciának, a szabadságnak ez volt az utolsó esélye a győzelemre.

Világosan látta ezt például Montgomery marsall, az angolok nagy hadvezére, aki 1945 áprilisában komoly katonai tárgyalásokat kezdett a már megvert német hadsereg vezetőivel, hogy egy formális kapituláció után együtt rohanják le a kivérzett és utolsó erejét fogyasztó szovjet hadvezetést. Mindazok, akik ezekben a lázas napokban Európában éltek, tudták, vagy legalábbis érezték, hogy a világ sorsát eldöntő nagy összeütközés a küszöbön áll. A német nácizmus ugyan meg fog semmisülni, azonban a győztes Wehrmacht együtt fog menetelni a nálánál is győztesebb angol amerikaiakkal. 
A német, magyar rádióhallgató állomások, hadseregparancsnokságok már 1945 márciusában tisztában voltak vele, hogy a Szovjetunió erejének legeslegvégén áll. Magyarország és Kelet-Németország térségében egymás után vették fel s desiffrírozták a szovjet katonai parancsnokságok Moszkvának szóló segélykiáltásait. "Fegyvert! Muníciót! Ember utánpótlást!" - jajgattak a diadalmas szovjet parancsnokok.

És akkor, amikor minden lehetőség adva lett volna arra, hogy a demokráciák a német nemzeti szocializmussal együtt elpusztítsák a bolsevizmust is, az események folyásába belenyúlt megint a Rakovszij-féle titkos kéz: egy tipikus bábkatona, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Dwight Eisenhower tábornok. A német Wehrmacht és Montgomery angol marsall közötti tárgyalások híre ugyanis nem volt mese. Legutóbb Rokossowszky vörös marsall, a lengyel kommunista hadsereg eltávolított főparancsnoka feltűnő adatokat hozott nyilvánosságra. Elmondotta, hogy Zsukov szovjet marsallnak bizonyítékok vannak a birtokában, melyek szerint az angolok a német Wehrmachttal szövetkezve 1945 áprilisában meg akarták támadni az Európában túlságosan előretört szovjet csapatokat. A szovjet vezérkar lehallgatta és desifrírozta azokat a táviratváltásokat, amelyek az angol és német főparancsnokság között ezidőben folytak. Mongomery egyedüli feltétele az volt, hogy a német hadsereg jelentse be a kapitulációt 1945. április 22-ig, s nyomban ezután megindul a közös támadás, amely legalább az Oderáig szorítja vissza a szovjet sereget. 
Hillary, angol ezredes ezt a tervet elárulta Eisenhowernek, aki erre közölte, hogy amennyiben az angolok a németekkel szövetkeznek a bolsevisták ellen, megvonja tőlük a nélkülözhetetlen hadianyagokat és "lábhoz tett fegyverrel" fogja szemlélni az eseményeket. 
Ma teljes joggal mondhatja el az emberi szabadság egyik utolsó eshetőségének nagy pillanatáról a véres kezű Zsukov marsall: "Eisenhower barátom közbelépése megakadályozta ennek az áruló tervnek a kivitelét." (Das Neue Zeitalter 1957. szeptember 28.)

Roosevelt házi generálisa, tekintélyes amerikai szabadkőműves mestere, akiről Mac Arthur oly találóan mondta: "Eisenhower nekem nem vezérkari tisztem, csupán írnokom volt", megsemmisítette az utolsó reményt. A Szovjetunió nemcsak megmenekült, hanem a világ egyik legerősebb hatalma lett. Ezután csak természetes, hogy Baruch és Morgenthau kedveltje, a Morgenthau-terv végrehajtója az Egyesült Államok elnöke lett, miközben a függöny mögötti hatalmak az elnökjelölésnél is elejtették úgy Taftot, mint Mac Arthurt, Eisenhower elnökségével megszűntek a McCarthy-vizsgálatok. A Fehér Házba visszatértek a világhódítók és ezekből a jelenségekből, talán a gyermek is megértheti - hogy Eisenhower teljes közönyével, egykedvűségével miért akadályozta meg az új sorsfordulatot jelentő 
magyar forradalom megsegítését 1956. november 4-én.

A világhatalom keleti fele, Mr. Eisenhower jóvoltából újra megmenekült. És ennek a tipikus karrierista bábkatonának felelőtlensége folytán jutottak szovjet kézre a rakéta titkok is. 1945-ben a német tudósok, a bolsevisták közeledésének hírére, kiürítették Peenemündét, ahol a V l és V 2 készültek, s ahol készen állt már a V 9 is, a mai szovjet Szputnyik megfelelője. A németek 54 vagon műszaki rajzot, tudományos anyagot hoztak az amerikai szovjet határra és akartak átadni az amerikaiaknak. Az amerikai CIC, amely akkor szinte kizárólag világhódítókból állott, a német tudósoknak azt parancsolta, hogy az 54 vagon anyagot hagyják a szovjet kezén. Ők maguk átjöhetnek, de csak ötven kiló személyi csomaggal. Tudott-e minderről Mr. Morgenthau "főparancsnoka" Eisenhower? Mindez kérdés. A tény, hogy a rakéta titok, éppúgy, mint az atombomba a szovjet kezére került. Van-e tehát egy világot behálózó, nemzetek fölötti összeesküvés? És erre a kérdésre nem lehet másként felelni, mint határozott igennel. Ez az összeesküvés mindig is jelentkezett az emberiség nagy válságai idején. Keze ott volt a francia forradalomban, a XIX. század szocialista-kommunista mozgalmaiban, az első világháborút követő békekötésekben. Felmerültek körvonalai 1917-ben a cári Oroszország elpusztításakor, és Rakovszkij felidézett naplója szerint ennek az összeesküvő csoportnak köszönhető a bolsevizmus megmentése, a már-már győzelmes ellenforradalom idején. Ez a titokzatos hatalom robbantotta ki a második világháborút, pusztította el a keresztény Európát és annak szellemi vezető rétegét. Ez szolgáltatta ki az atomtitkot, és ez árulta el Amerikát.

Hogy kik ennek az összeesküvő csoportnak a tagjai? Nem kétséges, hogy elsősorban a világzsidóság tagjai, az ószövetségi, világhódító nacionalizmus megszállottjai, s ezek élén a nemzetközi nagytőke bankárai, valamint a bolsevizmus fő komisszárjai, a Kreml urai. Az utóbbiak közül talán nem mind. De közülük igen sokan, akik a Kaganovicsok irányítása alatt küzdenek a zsidó világkirályság megvalósításáért. 
Náluknál csaknem veszedelmesebbek azok a segédcsapatok, amelyeket közel fél évszázad óta felsorakoztattak saját céljaik megvalósítása érdekében. Legújabb statisztikák szerint a földkerekségén hatmillió szabadkőműves van és ezek közül négymillió az Egyesült Államokban él. Ezek jó része valószínűleg nem kommunista, de öntudatlanul és akaratlanul is segíti a kommunista célokat, és tudatosan érdekből vagy meggyőződésből kiszolgálja a zsidó törekvéseket, amelyek végcélja a kommunizmus, a totális zsidó diktatúra megvalósítása, és minden emberi szabadság megsemmisítése.

Ennek az összeesküvésnek félelmetes méreteit csak akkor ismerhetjük fel, ha tudjuk, hogy az emberiség küszöbkorszakban él, és talán máris belépett a vaskorból az atomkorszakba. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megjósolhassuk: a túlnépesedett emberiség és az egész földgolyóbis sorsa, embermilliárdok élete és kenyere attól függ, hogy miként fogják ezt az atomenergiát a termelés javára hasznosítani. Ez az ördögi, vagy - ha akarjuk - isteni áldást hozó energia ma egy szűk embercsoportnak, a népek feletti nacionalizmus prófétáinak kezében van. Az emberiség jó része máris tehetetlen ezzel a csoporttal szemben, amely a céltalan atomrobbantási kísérletekkel egyelőre csak saját profitérdekeit szolgálja, de halálos sugárzással fertőzte meg máris vizünket, kenyerünket, születendő gyermekeink génjeit. Mi lesz, ha ez csoport az "atomenergia békés hasznosítása" címén kizárólagossági joggal kezébe veszi - mint, ahogy máris kezében tartja - ezt a végzetes energiát? Nem utópia, nem lázálom, hanem nagyon is közel fekvő valóság, hogy ennek az energiának segítségével meg fogják valósítani a világdiktatúrát. Hajtóerőt, villamos energiát csak az a földrész fog kapni, amely süketen, vakon behódol nekik. Aki nem szolgálja őket, hogy mindig a társadalmi gúla ormán maradhassanak, és az élet napos oldalán élhessenek, aki szót mer emelni életelemük - a kizsákmányolás - ellen az nyomorultul fog elpusztulni. Mert ez az ószövetségi nacionalizmus nem ismer könyörületet, emberséget.

Ha most, talán az utolsó pillanatban nem csavarják ki a kezéből a hatalmat, nem fosztják meg politikai, gazdasági és szellemi egyeduralmától, akkor egy-két évtizeden belül elkövetkezik a totális világterror, minden emberi szabadság, szépség, szellem elpusztulása, minden haza, minden emberi ideál megsemmisülése. Egyfelől marad négy milliárdnyi rabszolga, nemzet, faj, vallás, haza nélküli helóta tömeg, másfelől tizen-öt milliónyi kiválasztott, aki beteljesítette a Tóra próféciáját és valóban úrrá lett minden nemzetek fölött.

MARSCHALKÓ LAJOS: VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - XVII. fejezet

XVII. FEJEZET

A modern civilizációt gazdaságilag és politikailag kulcspozíciókon keresztül lehet igazgatni és uralni. A kulcshelyzet gyakran sokkal döntőbb, mint az államfő vagy parlament elhatározása. A zsidóság minden időkben is értette ezeknek a kulcspozícióknak elfoglalását, birtoklását és ezeken keresztül a politikai hatalom kézbe ragadását, vagy függönyök mögüli irányítását. A világ hírszolgálata gyakorlatilag néhány nagy zsidó hírügynökség kezében van. Így kétezer millió ember csak azokról a hírekről értesül, amelyek a zsidóknak és a zsidó nacionalizmus céljainak kedvezőek. A zsidók kontrollálják a moziipart, nemcsak Amerikában, hanem beleértve a Szovjetuniót is, úgyszólván a világ összes államaiban. Csaknem világszerte zsidó kézben van a textilipar, a pamutkereskedelem. Ennek következtében minden egyes földi élőlény, aki bármilyen nem háziiparban készült ruhát vesz magára, a zsidó nagytőke adófizetőjévé válik. A világ aranyforgalmának, aranytermelésének ellenőrzése a következő nagy zsidó bankházak kezében van: Rotschild, Bleichroeder, Mendelsohn, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss, Morgenthau, Schiff. Az Oppenheimerek Dél-Afrika csaknem egész gyémánt termelését és az egész világ gyémánt kereskedelmét ellenőrzik. Az egyik Oppenheimer kellemetlen politikai befolyását nagyon is jól ismerik a dél-afrikai kormány tagjai. Sir Ernest Oppenheimer a Diamond Trading Company révén a világ legnagyobb monopóliumát építette fel, amely saját rendőrséggel, titkos rendőrséggel rendelkezik. Ez a monopólium szinte kizárólag zsidókból áll és még ma is bojkott alatt tartja Nyugat-Németországot, amely csak feketén, vagy csempészúton tud ipari gyémántot vásárolni. (Der Spiegel, 11. évf. 35-szám.) Oppenheimerhez tartozik a világ száz legnagyobb gyémánt, arany, réz, és uránbányája. Magánvagyona egy milliárd márka. Oppenheimer ugyan nemrég meghalt, de a monopólium helyzete nem változott.

A Sassoon család ellenőrzi és irányítja a világ ópiumkereskedelmét. Lord Melchett (Alfred Mond) kontrollálja a nikkelt, míg a búzakereskedelem Louis Dreyfuss kezében van. 
A Jewish Enciklopédia nagyon érdekes áttekintést ad arról, hogy a pénzkölcsönök folyósításával miként nyertek befolyást az egyes államokban. A Sternek és Goldschmidtek finanszírozták a portugál vasútépítést, báró Hirsch a török vasútakat, a Rotschildok a francia vasútépítések agy részét, Straussbergék a romániai, Poljakov, Speyer and Co az Oroszországi vasútépítkezéseket, míg a Kuhn and Loeb az amerikai vasutak építését. Ugyancsak a Jewish Enyklopédia tanúsítja, hogy a Rotschildok kezében van a higanykereskedelem, a Barnato Brothers and Wernek, Bett and Co ellenőrzik a gyémántkereskedelmet, Levinson and Guggenheim a vörösréz-kereskedelmet, Graustein és Deyfuss a papíripart. 
Még a zsidó enciklopédiánál is is jellemzőbb azonban az Edmondson Economice Service Bulletin egyik 1939-ből származó száma, amelyből kitűnik, hogy a 440 leggazdagabb amerikai család, értve alatta a régi keresztény milliomosokat, összesen 25 milliárd dollár fölött rendelkezik, míg egy maroknyi amerikai zsidó 500 milliárd dollár értéket kontrollál. Még az olyan kicsi és csaknem ismeretlen zsidó érdekeltség, mint az Insull testvérek is ötmilliárd dollárt kontrollál.

Rendkívül nagy a zsidó pénzhatalom, a Rotschildok befolyása Brazíliában, ahol az előbbi elnök, Cafe Filoh zsidó volt, míg a jelenlegi elnök felesége zsidó. A Banko de Brasil elnöke bizonyos Jaffel szintén a világhódítók közül került ki. 
Legcsodálatosabb azonban az argentínai Peron diktatúra története. A nacionalistának feltüntetett peronizmus belügyminisztere, minden hatalom ura senor Borlenghi, ugyancsak világhódító volt, a Peron-kormány több más tagjával együtt, s mindezek hajmeresztő panamák közepette rombolták le az argentín népgazdaságot. 
Nem meglepő az sem, hogy ugyancsak közülük került ki Guatemala elűzött kommunista diktátora, Arbenz is. 
A világhódítók veszélyes befolyásának iskolapéldája Szíria. Épp egy magyar nyelvű cionista újság, a Hatikva dicsekszik el vele, hogy Szíria egész gazdasági életét az ott lakó 60 ezer főnyi zsidó uralta. "Úgyszólván csupa zsidó származású tanár ült a damaszkuszi egyetem tanári székében." A cionista forrás szerint az ország 60 ezer főnyi zsidósága "kezében tartotta a gazdasági élet kulcspozícióit, elsőrendű szerepet játszva a kulturális, ipari- és kereskedelmi életben."

A következmény? Szíria hamis ábrándokba ringatva magát, sodródik a szovjet csatlósság felé. 
Maga a Szuezi csatorna, amelynek államosítása csaknem a harmadik világháborúba sodorta az emberiséget, majdnem 100 százalékban a világhódítók érdekeltségébe tartozott. Disraeli Anglia zsidó miniszterelnöke szerezte meg a csatorna részvénytöbbségét, kezdetben az angol kormány számára. A londoni Rotschild ház csak az első hitelügyleten százezer aranyfontot keresett. Midőn Egyiptom miniszterelnöke, Nasszer véget akart vetni a világhódítók legnagyobb üzletének, Izrael, Anglia, Franciaország flottával, tankokkal és repülőbombákkal siettek a világhódítók részvénypakettjeinek védelmére.

A Szovjetunióban gyakorlatilag 100 százalékos zsidó kontroll alatt áll minden, mert a politikai hatalommal együtt zsidók kezébe került az államosított ipar, kereskedelem, mezőgazdaság is. Nyugaton végeredményben ebből a gazdasági hatalomból keletkezett a politikai befolyás és politikai hatalom. 
Az előző fejezetekben idéztük már a Jegyzőkönyveket, amelyek világos utasítást adta egy "a többiek felett álló kormányzat" formálására. 
Megmondták, hogy "a fennálló kormányok helyére egy kolosszust fognak helyezni, amely magát kormányok fölötti adminisztrációnak fogja kinevezni". De ezzel szorosan összefügg a Jegyzőkönyvek leglényegesebb narancsa is: "Addig, amíg nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük be, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek jelleme rossz."

Meg kell figyelni, hogy a zsidóság, mint a legfegyelmezettebb nacionalizmus, száz százalékig engedelmeskedett ennek a parancsnak. A zsidók - legyen az szovjet diktatúra, vagy amerikai demokrácia, - mindenütt a második vonalba létek elő. Elől egy nemzsidó báb áll, mint államfő, miniszterelnök stb." de nyomban mindjárt egy zsidó következik. Elöl Roosevelt, nyomban utána Baruch. Elöl Sztálin, nyomban utána Kaganovics. Meg kell figyelni, utána rangban, fontosságban, vagy legfontosabb kulcspozícióban, hogy a zsidóság gyakran a legkisebb állásokig, a második vonal elméletét valósította mag. A hivatalfőnök keresztény, a helyettes zsidó. A katonai megszálló parancsnok amerikai, vagy Szovjet tábornok nem zsidó, de a helyettese már az. Nürnbergben keresztény bíró ül az emelvényen, de a háttérben Robert M. Kempner és 2400 zsidó dolgozik.

Az első világháború után alakult első Népszövetség elnöke, Hymans, zsidó. Utána hirtelen keresztény következik. Még nem érkezett el az az idő, hogy "vezető állásokba zsidó testvéreinket" helyezzük el. Azonban a New York Times 1922. aug. 22-iki közlése szerint Nahum Sokolow, a karlsbadi cionista kongresszuson megmondotta, hogy a Népszövetség alapítása zsidó idea volt: 
A párizsi békekonferenciáról dr. Dillon írja könyvében: 
Az egész gyülekezetnek - amelynek érdekei a legjellemzőbbek - legbefolyásosabb exponensei azok a zsidók voltak, akik Palesztinából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Görögországból, Angliából, Hollandiából jöttek és akik sorában a legnagyobb legjelentősebb delegáltakat az Egyesült Államokból küldötték. Az olvasót talán meglepi, azonban mégis csak tény, miszerint a delegátusok többsége meg volt győződve, hogy valódi befolyás, az angolszász népek mögött, szemita volt.

A zsidók itt is a második vonalban álltak. A delegátusok, akik a nyilvánosság előtt szerepeltek, akik a szerződéseket aláírták, keresztények voltak. Akik a tanácsokat adták, akik a tényleges hatalmat reprezentálták, zsidók, a második vonalban. 
Ma erre a rendszerre, a második vonal szisztémájára van alapítva a zsidó világhatalom. A mimikri egy fajtája ez. "Hatalmunk jellege a titkosság," ebben az értelemben kell felrajzolni a zsidó világhatalom ijesztő térképét, amely tulajdonképpen a kulcspozíciók ismertetése. Hozzátesszük, hogy ez a térkép sohasem lesz teljes, és most is nagyon hiányos. Egyelőre csak azokat a megállapítható kulcspozíciókat, illetőleg azoknak egy csekély hányadát mutatja be, amelyeket a világpolitikában a zsidóság meghódított, és amelyeken keresztül máris uralja a világot, a második vonalból.

Az UN vagyis az Egyesült Nemzetek Szövetsége, a világzsidóság leghatalmasabb és legálcázottabb szervezetévé vált. Az UN a keleti és nyugati zsidóság csúcsszerve. A világ feletti kormány kezdete és mutatványpéldánya, amelynek személyzeti listáján ismét csak összetalálkozik a keleti és nyugati zsidó, a kapitalista és a bolsevista ószövetségi náci. Az UN manhattani üvegpalotájára már kitűzte halványkék-fehér lobogót, amely csodálatosan és kísértetiesen azonos az izraeli lobogó színével. Azonban nemcsak a zászló színe hasonlít. Az arcok is kísértetiesen egyformák. A világhatalom legfontosabb kulcspozícióiban ma csupa egyfajú, egyszőrű emberek ülnek. Az első és második vonal itt már teljesen összemosódott. Az 1951es állapotot véve alapul hátborzongató névsort közlünk az alábbiakban. Csaknem olyan félelmetes, mint 1917-ben az oroszországi bolsevista vezérek névlistája volt.

Az Egyesült Nemzetek (UN) titkársága 
Dr. H. C. Bloch, a fegyverkezési osztály főnöke (zsidó) 
Antoin Goldet, a közigazgatási ügyek osztályának főigazgatója (zsidó) 
Ansgar Rosenborg, a közigazgatási ügyek külön tanácsadója (zsidó) 
David Weintraub, a gazdasági stabilitás és fejlődés osztályának vezetője (zsidó) 
Karl Lachman, a pénzügyi osztály vezetője (zsidó) 
Dr. Leon Steinig, a kábítószer ellenes küzdelem szakosztályának vezetője (zsidó) 
Henry Langer, a szociális ügyek osztályának helyettes vezetője (zsidó) 
H. A. Wieschoff, a nem önálló kormányzatú territóriumok igazgatásának vezetője (zsidó) 
Benjamin Cohen, a közérdekű információk osztályának vezetője, egyben az UN helyettes főtitkára (zsidó) 
Dr. Ivan Korno, helyettes főtitkár, jogügyi osztály (zsidó) 
Abraham H. Feller, a jogügyi osztály főigazgatója és főtanácsosa (zsidó) 
Marc Schreiber, jogügyi tanácsos (zsidó) 
G. Sandberg, jogügyi tanácsos, a nemzetközi jog kodifikációs osztályánál (zsidó) 
David Zablodowsky, a nyomdai osztály igazgatója (zsidó) 
George Rabinovics, a tolmács osztály igazgatója (zsidó) 
Max Abramovics, a tervhivatal helyettes igazgatója (zsidó) 
P. C. J. Kien, a számviteli osztály főnöke (zsidó) 
Mercedes Bergman, a személyzeti osztály tisztje (zsidó) 
Dr. A. Singer, orvos a közegészségügyi klinika vezetője (zsidó)

Tájékoztatásügyi hivatal: 
Jerzy Saphiro, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Genfben (zsidó) 
B. Leitgeber, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője New Delhiben (zsidó) 
Henry Fat, az Un központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Sanghajban (zsidó) 
Dr. Julius Stawinsky, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Varsóban (zsidó)

Nemzetközi Munkaügyi hivatal: 
David Abramovics, az ILO kivándorlási osztály vezetője (zsidó)

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal négy vezetője közül három zsidó: 
Altman (Lengyelország), 
David Zellerbach (USA), 
Finet (Belgium) 
Gabriel Garces, ecuadori tudósító és delegátus (zsidó) 
Jan Rosner, lengyelországi tudósító és delegátus (zsidó)

Élelmezési és mezőgazdasági szervezet: 
André Mayer, első helyettes elnök (zsidó) 
Á. P. Jacobsen, dániai megbízott (zsidó) 
M. M. Lebman, a műtrágya osztály gazdasági vezetője (zsidó) , 
E. De Vries, hollandiai megbízott (zsidó) 
Gardos Gerda, a műrost osztály vezetője (zsidó) 
M. Ezekiel, a gazdasági kiértékelési osztály vezetője (zsidó) 
B. Kardos, a vegyes gazdasági kérdések ügyosztályának vezetője (zsidó) 
M. A. Huberman, az erdészeti osztály technikai vezető tisztviselője (zsidó) 
E. Kagan, a mezőgazdasági beruházási kérdések osztályának főtisztviselője (zsidó) 
J. Mayer, az élelmezési osztály főnöke (zsidó) 
F. Weisel, az igazgatási osztály főnöke (zsidó)

Tudományos, nevelésügyi és kultúrszervezet: 
A végrehajtó bizottság négy tagja közül: 
Alf. Sommerfeld, (zsidó) 
Paul Garneiro (zsidó) 
J. Eisenhard, a nevelésügy újjászervezési bizottságának elnöke (zsidó) 
Miss Lauffman, a nemzetközi megértés és nevelésügyi osztály főnöknője (zsidó) 
Dr. O. Lineberg, osztályvezető (zsidó) H. Kaplan, a politikai információs osztály vezetője (zsidó) 
C. H. Weitz, az igazgatási iroda vezetője (zsidó) 
B. Abramsky, a lakásügyi és utazási iroda vezetője (zsidó) 
B. Wermiel, a szervezési és elhelyezési osztály vezetője (zsidó) 
D. A. Welsky, a tudományos együttműködés hivatalának vezetője (zsidó)

Nemzetközi újjáépítési és fejlesztési bank: 
M. N. Mendels, titkár (zsidó) 
Leonhard B. Rist, gazdasági igazgató (zsidó) 
Leopold Chmela, elnök. Board of Governors Csehszlovákia.(zsidó) 
E. Polass, a csehszlovákiai Board of Governors tagja (zsidó) 
P. Nendes, a Board of Governors, Franciaország (zsidó) 
A. M. De Jong, a Board of Governors, Hollandia (zsidó) 
C. M. Bernales, a Board of Governors, Peru (zsidó) 
D. Abramovics, a Board of Governors, Jugoszlávia (zsidó)

Nemzetközi pénzügyi alap: 
Joseph Goldman, a Board of Governors, Csehszlovákia (zsidó) 
Camille Cutt, vezérigazgató és a nemzetközi pénzügyi alap igazgatója (zsidó) 
Louis Raminsky, kanadai vezető igazgató (zsidó) 
W. Kaster, hollandiai helyettes igazgató (zsidó) 
Louis Altman, a vezérigazgató helyettese (zsidó) 
E. N. Bernstein, a kivizsgáló osztály vezetője (zsidó) 
Joseph Gold, első főügyész (zsidó) 
Leo Levathal, főügyész (zsidó) 
Nemzetközi menekültügyi hivatal: 
Mayer Cohen, az egészségügyi és jóléti osztály vezetője (zsidó) 
Pierre Jacobsen, a visszatelepítési osztály igazgatója (zsidó)

Egészségügyi világszervezet: 
Z. Deutschmann, a technikai osztály főnöke (zsidó) 
G. Mayer, a fordítási osztály vezetője (zsidó) 
M. Siegel, a pénzügyi igazgatás vezetője (zsidó) 
Dr. N. Goodmann, vezérigazgató (zsidó) 
Nemzetközi kereskedelmi szervezet; 
Max Suetensm, a nemzetközi munkaszervezet elnöke (zsidó)

Nemzetközi telekommunikációs egyesülés: 
F. C. de Wolfe, az igazgatási tanács USA tagja (zsidó) 
Herry C. Cross, az ITO helyettes vezérigazgatója (zsidó) 
H. B. Rantzen, a telekommunikációs bizottság elnöke (zsidó)

Polgári repülésügyi szervezet: 
A. C. Berg, főnök (zsidó)

Különféle feladatok: 
Col. A. C. Katzin, az UN koreai képviselője (zsidó) 
George Novshon, az UN információs tisztje Koreában (zsidó) 
Ernst A. Gross, az USA helyettes képviselője az UN-ben (zsidó) 
Isador Lubin, a gazdasági és elhelyező bizottság vezetője (zsidó) 
Julius Katz Souchy, Lengyelország állandó delegátusa (zsidó) 
Dr. Alex Bebler, Jugoszlávia állandó delegátusa (zsidó)

Az UN-nel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az 1951-es állapot szerint a második vonal törvénye itt is érvényesül. 
Első vonal: 
Trygve Lie, főtitkár nem zsidó, később Hammarskjöld sem az. 
Második vonal: 
Banjamin Cohen, helyettes főtitkár (zsidó). 
D. I. Manuilsky, Oroszország képviselője a politikai és biztonsági tanácsban (zsidó). 
Bemhard Baruch, az atomenergia bizottság amerikai tagja, az USA képviselője (zsidó). 
Ernest A. Cross, az USA állandó helyettes delegátusa (zsidó). 
Az Egyesült Nemzetek főhivatalnokainak, több mint 50 százaléka zsidó és az UN lobogója a kék-fehér izraeli színeket viseli. Az UN 1800 tisztviselője közül 1200 zsidó.

Ezek a számok tulajdonképpen nem is érdekesek. A fenti kimutatásból azonban egyértelműen kiderül, hogy a döntő kulcspozíciókban mindenütt zsidók ülnek. 
Ezek után érdemes figyelemmel kísérni az Egyesült Államok legfőbb politikai vezetését. 1945-51 között a helyzet így alakult: az első vonalban ott állt a nemzsidó Harry S. Truman, azonban a Chicago Tribune megállapítása szerint a második vonal, az USA titkos kormánya ez volt: 
Morgenthau, Herbert H. Lehman, Felix Frankfurter. Ugyanekkor a hadügy első vonalában Marshall hadügyminiszter állott, de Mrs. Anna Rosenberg, egy budapesti zsidó nő volt a helyettes hadügyi államtitkár. Truman kormánya idején a külügyeket Dean Acheson vezette, de a külpolitika tényleges irányítója Pelix Frankfurter volt. Ugyanekkor Berhardt Baruch-ról azt mondták, hogy ő az USA igazi elnöke.

Mindehhez járult, hogy a The Hidden Empire közlése szerint a State Departement alkalmazottainak 82 százaléka zsidó volt. A zsidó kézben lévő bevándorlási kulcspozíciók, a nagytőke, a sajtó, az öt zsidó által kontrollált filmipar, a televízió, rádió szomorúan egészítették ki ezt a képet. A teljességhez hozzátartozik, hogy a fent hivatkozott könyv szerint az USA nemzeti jövedelmét legalább 60 százalékban zsidók kontrollálták. 
Minden esetre a "kis" Harry Trumannak annyit el kell ismerni, hogy az ő elnöksége alatt zavartalanul folytak a McCarthy-bizottság vizsgálatai. Hany S. Truman egy hitközséghez hasonlatos Fehér Házat vett át Roosevelt halála után. S midőn távozott a Fehér Házból, ott már alig volt világhódító. David K. Niles épp úgy kirepült, mint Samuel Roseman. Harry S. Truman számlajára írták Mac Arthur megbuktatását, nem tudván persze, hogy ennek az akciónak hátterében az angol Labuor Party világhódítói: Silvermann és Cross "munkásvezérek" állottak. 
Az Eisenhower-kormány alatt a helyzet nem javult, hanem rosszabbodott. A McCarthy-vizsgálatok megszűntek és a Truman által kihajózott világhódítók helyére újabb zsidók kerültek. A Common Sense által kiadott "The Coming Red Dictatorship" című külön lenyomat megdöbbentő képet ad az Eisenhower uralom igazi arcáról. Eisenhower legfőbb gazdasági tanácsadója például egy Arthur F. Burs nevű ifjú zsidó, aki Bernhardt Baruch beépített embere a Fehér Házban. Az atomenergia bizottság vezetője Louis L. Strauss, a távolkeleti ügyek katonai szakértője Lyman Lemnitzer generális, a titkos világkormány vezetője James P. Warburg bankár, egyik legfőbb UN delegátusa az USA-nak Jacob Blaustein. Isidore Lubin vezeti a német jóvátételek ügyét. Nagyon hosszú volna felsorolni, hogy Eisenhower alatt ismét mennyi kulcspozíciót szállottak meg a világhódítók. Annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet majdnem rosszabb, mint Roosevelt idejében volt.

Az USA-val párhuzamosan be kell mutatni Szovjet-Oroszországot, amelyről újabban szívesen terjesztik azt a hírt, hogy ott az 1917-es forradalom nagy arányú zsidó többsége visszaszorult az államvezetésben és egy nagyorosz, vagy pánszláv irányzat került előtérbe legalább a politbüróban és a legfontosabb vezetésben. 
A szovjet ügyek teljes meg nem értésére vall azt hinni, hogy az úgynevezett "moszkovitizmus" jelentené a bolsevizmus zsidó irányzatát, és a titoizmus, vagy nemzeti kommunizmus akárcsak kis részben is "antiszemita" volna. A moszkovitizmus - minden kétséget kizárólag - a zsidó világuralmi rendszer legmagasabb formáját jelenti. Lényege azonban az, hogy a vasfüggöny mögötti nemzetek kulturáltabb, intelligensebb munkásságát is teljesen orosz metódusok, az úgynevezett "szovjet ember " testére szabott formák szerint kell kormányozni. Semmi kétség, hogy ennek az irányzatnak legjellegzetesebb képviselője Kaganovics Lázár volt. Már most: a vasfüggöny mögötti államokban lehettek kommunista vezetők, akik a moszkovitizmust elutasították. Slansky-Salzman és Anna Pauker maguk is zsidók és kommunisták voltak. A moszkvai kaganovicsi irányzattal szemben semmi esetre sem annak zsidó mivolta Volt kifogásuk, hanem az, hogy a cseh, román munkás számára nem tartották alkalmasnak a moszkovita zsidók által szabott mértéket. Román, cseh, bolgár, vagy magyar zsidó módszereket akartak alkalmazni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió "antiszemitává" változott volna. Louis Levine 1945-46-os megállapítása, amely szerint a Szovjetuniót egy millió zsidó kormányozza, változatlanul érvényes. Ezek a zsidók változatlanul hisznek abban, hogy az elnyomásnak és a zsidó világuralomnak legmagasabb formája a kommunizmus moszkovita formája, s ezért hidegvérrel kiirtják azokat a nem moszkovita zsidókat is, akik ebben nem hisznek. 
Kaganovics Lázár, a második vonalból uralkodó világhódítóknak éppoly tipikus képviselője volt a Szovjetunióban, mint az amerikai demokráciában Bernhardt Baruch. Akár Sztálin, akár Malenkov, akár pedig Hruscsov mögött ő a tényleges diktátor. Húga Kaganovics Róza, Sztálin hármadik felesége volt, míg fia Mikhail Kaganovics Sztálin lányát Szvetlanát vette feleségül.

Kaganovics megbuktatása nem sokat jelent. Kaganovics egy időre visszavonult, de Oroszország ura maradt, az egymillió kulcspozícióban ülő világhódító. 
Rendkívül érdekesek voltak Molotov kapcsolatai. Ő maga nem zsidó, ellenben felesége, Karpovszkaja, Kaip Sámuel amerikai multimilliomos olajmágnás húga, zsidó. A Politbüró 9 tagja közül Kaganovics és Mikojan zsidók, Saburow minden valószínűség szerint közéjük tartozik, Swernik, aki póttag a Politbüróban, szintén zsidó származású. 
A szovjet rendszer sajátossága, hogy nem mindig az élen állók, a láthatóak az igazi uralkodók. Rendkívül fontos szerepet tölt be azonban a Szovjetunióban Vladimir Ashberg zsidó bankár, akinek szerepe körülbelül ugyanaz, ami a Morgenthaué volt a Roosevelt korszakban. Rokonságban áll az összes nagy zsidó bankárcsaládokkal, tagja a World Jewish Congressnek. Ő a Szovjetunió pénzügyeinek legfőbb vezetője. 
Ha most a következőkben megfigyeljük a kulcspozíciókat, akkor látjuk, hogy a Szovjetuniót, annak legfőbb vezetésében is zsidók igazgatják.

Mark Mitin professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke, a marxista-leninista ideológia legfőbb irányítója a "Tartós békéért és népi demokráciáért" című Kominform újság tényleges szerkesztője zsidó. 
Pavel E. Yudin a Szovjetunió egyik legfontosabb embere a Tudományos Akadémia történelmi osztályának vezetője, helyettes elnöke a népszerű tudományos kiadó vállalatnak, amely a szovjet propagandát végzi a Kominform újság kiadója, a vasfüggöny mögötti "tisztogatások" egyik legfőbb irányítója, a németországi keleti zónában a Vörös Hadsereg politikai tanácsadója, Keletnémetország tényleges diktátora, zsidó. 
Varga-Weiszfeld Jenő, a Szovjetunió Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének vezetője, a szovjet közgazdasági élet egyik legfontosabb irányítója zsidó. 
Ilja Ehrenburg, propaganda főnök, a Pravda vezércikkírója, a szovjet ideológia publicisztikai irányítója, a Kominform "békemozgalom" vezetője, zsidó. 
Leonid Menikov, szovjet követ Romániában. Malenkov legjobb barátja zsidó. 
I. Nosenko, nehézipari és szállítási miniszter zsidó. 
Anatole Yakovlev, a Rosenberg-ügy idején New York-i szovjet főkonzul, jelenleg a kémszolgálat egyik vezetője (zsidó). 
N. M. Swernik, korábban a Szovjetunió elnöke, jelenleg az orosz szakszervezetek elnöke (zsidó). 
A. F. Gorkin, a legfőbb Szovjet Presidium főtitkára (zsidó). 
David Zaslawsky, a Pravda főszerkesztője (zsidó). 
S. A. Losowsky, előzőleg a szovjet külügyi hivatal főnöke, jelenleg a szovjet információs és tájékoztatási szolgálatának vezetője (zsidó). 
Prof. I. P. Trailin, a Szovjetunió főügyésze, korábban a "háborús bűnösöket üldöző" moszkvai bizottság tagja és a moszkvai Jogi Intézet vezetője (zsidó). 
Boris Stein, a szovjet külügyminisztérium diplomáciai iskolájának vezetője, a Szovjetunió egyik delegátusa az UN-ban (zsidó). 
A szovjet külügyi hivatalban annyi zsidó van, hogy azt titokban zsinagógának nevezi a szovjet néphumor. 
Franktine Schul, egyik vezető ügynöke a világkommunizmusnak, 16 nyelven beszél. 1950-ben az indokínai vörösök vezetője volt, jelenleg feje a No. 3. számú csoportnak, amely a vasfüggöny mögötti antikommunista személyek felszámolását végzi (zsidó). 
S. V. Kaftanov, a Szovjetunió főiskolai nevelésének minisztere (zsidó). 
General K. Gorshenin, igazságügyminiszter (zsidó). 
Jacob Malik, korábban a Szovjetunió UN delegátusa, jelenleg szovjet nagykövet Londonban (zsidó). 
Boris Rasin, vezérőrnagy, szovjet katonai attasé Angliában (zsidó). 
Solomon Abrahamovics Reback, helyettes vezetője a szovjet atomenergia bizottságának, egyben a MVD részéről az atomtudósok ellenőrzésével megbízott főnök (zsidó). 
I. Vigdor, ezredes a hadsereg részéről az atomkutatás ellenőrzésével megbízott kémelhárító tiszt (zsidó). 
Kahan őrnagy, a titkosrendőrség kiküldött tisztje az atomenergia bizottság mellett (zsidó). 
A. Mikojan, a Politbüro tagja, egyben kereskedelmi miniszter (örmény félzsidó). 
M. M. Borodin, sajtófőnök (zsidó). 
Petr Levitsky, a szovjet nemzetiségek tanácsának helyettes elnöke (zsidó). 
D. Manuilsky, Ukrajna diktátora (zsidó). 
A. Kornejcsuk, író és Ukrajna névleges köztársasági elnöke (zsidó). 
A. N. Jacobson, Észtország diktátora és Estonia képviselője (zsidó). 
N. Jakovliev, a nevelésügyi minisztérium vezetője (zsidó). 
Yu. Masenko, az indiai ügyek speciális szakértője és az indiai kommunista mozgalmak irányítója (zsidó). 
G. I. Levinson, a szovjet tudományos akadémia keleti osztályán a kínai ügyek szakértője, a kínai kommunizmus egyik irányítója (zsidó). 
A. D. Danyalov, a szovjet legfőbb prezídiumának tagja (zsidó). 
F. T. Gusev, helyettes külügyminiszter (zsidó). 
S. Y. Romin, építési és útépítési miniszter (zsidó). 
D. I. Fumin, az állami élelmezési és anyagtartalékok minisztere (zsidó). 
Jacob Suritz, a Szovjetunió brazíliai követe (zsidó). 
Rudenko ezredes, Nürnbergben a Szovjetunió részéről kiküldött fővádló (valószínűleg zsidó). 
Isaac Zaltman, a traktorgyártás vezetője (zsidó). 
I. G. Bolsakov, a mozgóképipar miniszteri rangban lévő vezetője (zsidó). 
Prof. Pontecorvo, a Szovjetunió hidrogénbomba gyártásának vezetője (zsidó). 
S. Z. Ginsburg, az Állami Bank elnöke (zsidó). 
K. R. Herzenberg, a Torg Bank elnöke (zsidó). 
A. G. Samuelenko, a Vnieshtorg Bank elnöke (zsidó). 
X. Yakob Simenov, a Prom Bank elnöke (zsidó).

Mindehez még hozzá kell venni, hogy a Szovjet Tudományos Akadémiának tagjai, az akadémiai szakosztályok vezetői csaknem kivétel nélkül zsidók.

Milyen méretű volt a világhódítók befolyása Oroszországra, arról megdöbbentően érdekes leleplezések jelentek meg 1957 júniusában. Ennek a Szovjetuniónak leghatalmasabb és félelmetes diktátora Sztálin József volt. A szovjetet ő építette olyanná, amilyen, és építette főként a zsidók segítségével. Felesége Kaganovics Róza volt és a Kaganovics dinasztia félelmetes hatalom a Szovjetunióban. Mint hiteles zsidó tanúktól tudjuk, a szovjet csupán a zsidók számára volt földi paradicsom, hiszen ők ültek a hatalom kulcspozícióiban, a hadsereg, az akadémiák, a tervhivatalok, gyárak vezető helyein. Sztálin házában, mint ezt angol és amerikai írók is jelentették, gyakran beszéltek jiddisül. 
Viszont a zsidók legnagyobb barátja és a bolsevizmus második számú szellemi atyja, Sztálin - a kor egyik legnagyobb filojúdaistája. - Ugyancsak egy zsidó író Immanuel Birnbaum tanúságtétele és az Aufbauban írott cikke szerint, megingott ebben a meggyőződésében. Megingott pedig akkor, midőn Hitler csapatai már közvetlenül a moszkvai körvasútnál állottak, s akkor Sztálinnak látnia kellett, hogy Moszkva 500 ezer zsidója riadtan menekül, magára hagyva a "nagy és dicsőséges bolseviki forradalmat", amelynek mindent köszönhetett. 
Ezek után legalább is a hitelesség látszatát mutatja a France Soire 1957. július 7-i számának leleplezése, amely élénk fényt vet Sztálin halálának titkára. Michel Gordey, a lap orosz szakértője, szenzációs beállításban felszolgált tényállásjelentésben közöl részleteket Sztálin haláláról. Az adatok tulajdonképpen a szovjet lengyelországi nagykövetétől, Ponomarenkótól származnak, aki lengyel kommunista újságíróknak mondta el Sztálin halálának körülményeit.

Ezek szerint Sztálin 1953 februárjában a szovjet elnöki tanács 25 tagja elé dekrétumot terjesztett, amely szerint a Szovjetunió összes zsidói Birobidzsán szovjet köztársaságba deportálandók. Sztálin sokkal több lengyelt, oroszt, georgiait, lettet, észtet, litvánt, magyart deportáltatott, mint amennyi a szovjet birodalom összes zsidó lakosságának létszáma. Ez ellen senki nem szólt a szovjet vezetők közül. Azonban amikor - állítólag - a zsidókhoz akart hozzányúlni, az egész szovjet vezetőség ellene fordult. Miután az ügybe rögtön belekapcsolódott Kaganovics és Molotov, akinek felesége a francia lap szerint is zsidó, a szintén zsidófeleséges Vorosilov kijelentette: nyomban kilép a kommunista pártból és leteszi minden hivatalát, amennyiben Sztálin az oroszországi zsidókhoz nyúl. Ponomarenko előadása szerint Sztálin erre előbb dührohamot, majd annak következtében szívszélhűdést kapott, s holtan rogyott a földre.

A varsói szovjet követ által elmondottak egész az utolsó mondatig hihetők. Azonban Sztálin nem 1953 februárjában, hanem 1953 márciusában halt meg. S ha ez így van, akkor nem egy pillanatnyi szívroham ölte meg, hanem valami más... Talán egy tőr, talán egy revolver, talán méreg. A világhódítók keze igen messzire ér. 
De még kísértetiesebbé válik ez a történet, ha közvetlen utána megvizsgáljuk: ki következett Sztálin után? 
Nemrégiben az "Út és cél" című értékes magyar lap hasábjain (9. évf. 8. szám. 10. oldal) feltűnő ismertetés jelent meg Hruscsov múltjáról.

"Hruscsovról - írja a lap - 170 oldalas életrajzot írt egy zsidó Amerikában. Ebből tudjuk meg, hogy a kommunista párt első hatalmassága, aki Sztálin után a párt élére került, Ukrajnából származik és kozák születésű kovácsmester fia. Fiatal korában Mariupol, ukrán kikötő városkában, mint esztergályos dolgozott, igen jó bérért. zsidóknál lakott és igen jól érezte magát közöttük, még jiddisül is megtanult. Az ortodox zsidó család megszerette a díszgójt és ő gyújtotta meg szombat reggel nekik a tüzet és jól falatozott a töltött halból, amit a háziasszony jószívvel adott a jóétvágyú fiatalembernek. Abban az időben a zsidóknak nem volt jó dolguk a cár birodalmában. Abban az időben tárgyalták a Beilis-ügyet Kievben. Beilist azzal vádolták, hogy megölt egy fiatal keresztény fiút és vérét kieresztették. A rituális gyilkosság vádja nagy gyűlöletet váltott ki a zsidók ellen és a Fekete Százak nevű antiszemita szervezet rémületben tartotta az oroszországi zsidóságot. A felizgatott lakosság több helyen pogromokat rendezett. Mariupolban is fenyegető volt a helyzet. A Fekete Százak vezetője, egyik mészáros mester, a piactéren pogromra izgatta a lakosságot és félő volt, hogy a mariupoli zsidóság sem kerüli el a sorsát. Az egyik zsidó tanító a pogrom elleni védekezésül csapatot szervezett avégből, hogy a pogromra sorakozó tömeget szétszórja, s így a pogromnak elejét vegye. Ebbe a csapatba Hruscsov is önként jelentkezett és amikor akcióra került a sor, kivette részét a csatából. Véres fejjel került haza a zsidó családhoz, akik már attól tartottak, hogy ő is a Fekete Százak közé tartozik. A súlyos zúzódásokat szenvedett és sántító Hruscsov sebeit a zsidók kimosták és a foltozó varga, akinél lakott, megelégedéssel jelentette ki: "Ez aztán rendes ember sohasem fog bennünket bántani."

Nem is bántotta őket. De a zsidók sem voltak hálátlanok. A varga fia, aki nem volt más, mint Kaganovics Lázár, mindig ott állott mögötte és segítette életútján. Ő vitte be a bolseviki mozgalomba és így tolta előre, amikor alkalom kínálkozott rá. Kaganovics vitte Ukrajnából Moszkvába és mutatta be Sztálinnak. Az tehát kétségtelen, hogy Hruscsov jó zsidó kapcsolatokkal rendelkezik és hű kiszolgálója azoknak a világhatalmi céloknak, amelyeket Sion bölcseinek jegyzőkönyveiben leszögeztek.

A szovjet úgynevezett "antiszemitizmus"-ára az utóbbi időben bizonyos nyugati intellektuelek igyekeznek mindenféle bizonyítékot felhozni. Ilyen lenne többek között Berija likvidálása, a zsidó orvosok pere, Kaganovics legutóbbi időben történt félreállítása, a Slansky-ügy és Rabinovics Pauker Anna finoman történt elsüllyesztése.

Elhinni azonban, hogy a bolsevizmus ilyen vonatkozásban megváltozhat, a szovjet szisztéma lényegének félreismerése. 
A Hitler elől emigrált német zsidóság, rendszerint kitűnően értesült és zsidó ügyekben feltétlenül megbízható lapjában a New York-i Aufbauban rendkívül érdekes tudósítás jelent meg Jehojachim Alkalai, tel-avivi zsidó tollából. 
A lap 1951. május 4-i számában megjelent tudósítás, amely tehát olyan időben látott napvilágot, midőn Sztálint már antiszemitizmussal gyanúsították, elmondja, hogy a német támadás idejében a Szovjetunió vezetősége Közép-Ázsiába irányította a hitleri csapatok elől menekülő zsidókat. Ez a több mint 400 ezer zsidó menekült egyfelől megszabadult a német üldözéstől, másfelől kitűnően elhelyezkedett Kazahsztán, Üzbegisztán, és más középázsiai szovjet államokban. Pontosan azokon a területeken, ahol a Szovjetunió nagy hadiipari központjait, atomkísérleti telepeit építették fel. 
Mint a tudósításból kitűnik, a Szovjetunió vezetősége a zsidók áttelepítésével számos célt ért el egyszerre. Az antiszemitizmusra mindig is hajlamos orosz többségű részekből kivonta a zsidókat. A zsidókat mentesítette a bolseviki párt egyik csoportjának ama gyanúja alól, hogy ezek "kozmopoliták", mert az üzbegisztáni és kazahsztáni lakosság körében ezek - ha még akartak sem tudtak volna kifejezést adni állítólagos nyugati érzelmeiknek. A legfőbb cél azonban az volt, hogy a felépülő szovjet nagyipar és hadiipar megbízható kezekbe kerüljön. 
"Egyelőre úgy látszik - írta Jehojachim Alkalai - hogy a zsidó szakemberek, a technika, gazdasági élet és közigazgatás terén átlagon felüli intelligenciájuk és sokéves tapasztalataik következtében szinte nélkülözhetetlenek a Szovjetunió számára."

Mindjárt el is mondja a tudósító, hogy az üzbég köztársaság minisztériumában három zsidó miniszter és Kazahsztánban két helyettes zsidó miniszter működik. "A minisztériumokban a fontos pozíciók egész sorát zsidók töltik be." Különösen erősen vannak a zsidók képviselve a "Gosplan" nevű állami tervhivatalban, amely az egész államilag irányított gazdaságot ellenőrzi. A pártfunkcionáriusok között - írja ugyanez a lap - egész tömege van a zsidóknak, akik főleg az agitpropnál (Propaganda minisztérium) vannak elhelyezkedve. Az állami kereskedelmi szervezeteknél, az iparnál szintén mint igazgatók és vezető főmérnökök vannak alkalmazva a zsidók. Végül pedig megállapítja a jól értesült "Aufbau": a zsidók gazdasági és társadalmi helyzete az ázsiai szovjet köztársaságokban sokkal jobb, mint a Szovjetunió többi részein.

Mi történt tehát? A Szovjetunió végrehajtotta a nagy súlypontáthelyezést. A zsidóság értékes és nélkülözhetetlen elemeit áthelyezte az új és életfontosságú iparvidékre. A Szovjetunió hadiipara, urántermelése zsidó kezekben és zsidó igazgatás alatt áll. Felépítették a második, vagy harmadik vasfüggönyt, amely az Ural mögött kitűnően rejti el a világhódítókat. Ezzel párhuzamosan az európai részekben, az antiszemitizmustól alaposan megfertőzött európai Oroszországban, alig-alig láthatók a szovjet uralom tényleges fenntartói és nélkülözhetetlen technikai szakemberei, munkásigazgatói, tervhivatali bürokratái. Ezek ott vannak a Szovjetunió új súlypontján, az amerikai távolsági rakéták által alig-alig elérhető nagy iparvidéken.

És nem érdektelen az sem, hogy a fenti zsidó lap tudósítása szerint ennek a zsidók vezette új szovjet súlypontnak vezetője, főparancsnoka 1951-ben még Kaganovics volt. Kaganovics Lázárt a taskenti kerület választotta be a szovjet Politbürojába. Az Aufbau szerint az is bizonyos, hogy ezeket a magas rangú zsidó hivatalnokokat, politikai, gazdasági és kulturális vezetőket Kreml nem minden ők nélkül, sőt szándékosan küldötte Közép-Ázsiába. 
A második, vagy harmadik vasfüggöny mögött óriási kulcspozíció épült, amely kézben tartja az egész Szovjetuniót. Enélkül áll, vagy bukik a szovjet rendszer. Kifelé azonban néhány zsidó orvos perével, elfogásával és szabadon bocsátásával nyugodtan lehet hirdetni, hogy "mi antiszemiták, anticionisták vagyunk". Kaganovics Lázárt eltávolították ugyan a látható európai posztjáról. De nem akasztották fel, nem börtönözték be, s az olvasóban joggal merül fel a kérdés: vajon mit csinál Kaganovics azon az új szovjet súlyponton, ahol ma az atombombákat, a távolsági rakéta repülőgépeket és szputnyikokat gyártják?

Az úgynevezett szovjet antiszemitizmus babonájával kapcsolatban, naivabb nyugati lelkek mindig tudomásul veszik a legújabb szovjet ködösítő akciót. "Ha Sztálin nem volt antiszemita, akkor egész biztosan az Malenkov, de Hruscsov mindenesetre a világhódítók ellensége."

Azonban 1956-ban felkereste a Szovjetuniót a francia szocialista párt küldöttsége, Pierre Comin főtitkár vezetése alatt. Pierre Lochak az orosz-francia tolmács gyorsírta és később nyugaton nyilvánosságra hozta a Hruscsov, Kaganovics és a francia küldöttek között folytatott tárgyalás jegyzeteit. Ennek a meglehetősen nyílt beszélgetésnek során Kaganovics Lázár többek között ezeket mondotta a francia szocialistáknak, akik a nyugati humanizmusra hivatkoztak: 
- A humanizmus számára nincs hely addig, amíg a forradalom győzelmét véglegesen nem biztosítottuk. A proletárdiktatúrának nincs más feladata, mint a forradalom győzelmét biztosítani és befejezni. 
A "forradalom győzelme" Kaganovics szerint nem lehet más, mint a teljes és totális világuralom. S nyomban utána megszólalt Hruscsov, aki csaknem nyíltan megmondotta, hogy a Szovjetunió ma is a zsidók vezetésén alapszik, csupán bizonyos okokból ajánlatos a szidókat a második vonalba nyomni.

"Ha a zsidók, a mi köztársaságunkban az első helyeket akarnák elfoglalni, - mondotta Sztálin utóda - akkor azt bizonyosan nem szívesen látnák a bennszülöttek. Ha például Ukrajnában valami egészen magas posztra nevezünk ki egy zsidót, és az körül veszi magát zsidó munkatársakkal, akkor ez egész bizonyosan kiváltja a féltékenységet és az ellenségeskedést a zsidókkal szemben. Azonban mi mégsem vagyunk antiszemiták. Nézzen ön rá Kaganovicsra. Ő zsidó. És itt van Mitin, ő is zsidó. És itt láthatja a mi kedves Lydia Faktorunkat, aki a beszélgetéseinket fordítja, s aki szintén zsidó. Magamnak is van egy félzsidó unokám. Mi harcolunk az antiszemitizmus ellen." (Süddeutsche Zeitung 1957. július 5.)

A szovjet rendszer sajátosságából folyik, hogy Nyugat, főként az érthetőén Izrael ellenes arab világ megtévesztése céljából olykor szükség van egy kis "antiszemita" látszatra is. Azonban a második és harmadik vasfüggöny mögött ma is ott van a Szovjetunió igazi ereje, a zsidó vezetésre épített nagyipar, haditermelés. És a Szovjetunió sem felejtette el a tiszteletre méltó rabbik 1951-es nyilatkozatát, amelyre már hivatkoztunk: "A harmadik világháború a zsidóság teljes kiirtására vezet." Ha pedig hiányozni fog a zsidóság, akkor nincs többé bolsevizmus. Hruscsovék és Zsukovék - az egész új intelligenciával együtt - elmehetnek krumplit kapálni. S pontosan ez az, amire nem vállalkozik a bolsevizmus "árja" rétege sem.

Hruscsovék antiszemitizmusáról szívesen terjeszt legendákat a nyugati sajtó. Legutóbb az Adenauer kancellárhoz közel álló legtekintélyesebb keresztény demokrata lap a Rheinischer Merkur hasábjain jelent meg hosszú cikk Stephan W. Pollak Londonban élő zsidó publicista tollából. Megfojtott kultúra cím alatt ez a kiváló és jól értesült zsidó újságíró arról panaszkodik, hogy a szovjet rendszer megfojtja a zsidó kultúrát. Nem engedélyezi a jiddis színházakat és néhány zsidó írót ki is végeztetett. Súlyos panaszként emlegeti, hogy a Szovjetuniónak nincs egyetlen főrabbinusa sem és hiányos a rabbi képzés is. Szerinte "zsidótlanítják" a Szovjetunió három millió zsidóját, mert kulturális téren nem engedik a zsidó műveltséget fejleszteni. Ez azonban áll Oroszország többi népeire is. Magát az orosz kultúrát is sikerült megfojtani a bolsevizmusnak. A lényegben azonban - amitől a helyzet ismerőit nem tántoríthatja el semmiféle propaganda - súlyosan elszólja magát Pollak. A lényeg pedig az, hogy a Szovjetuniót a mai napig is három millió zsidó kormányozza, adminisztrálja.

"A zsidó világkongresszus londoni gyűlésén - írja - dr. Levenberg a Jewish Agency angliai képviselője igen érdekes ténymegállapításokat közölt a mai Szovjetunióban élő zsidók szociális éa gazdasági helyzetéről. Míg 1933-ban 270 ezer zsidó dolgozott a mezőgazdaságban, ma a zsidó lakosság teljes egészében a városokban dolgozik, mint hivatalnok, alkalmazott, orvos és tudós. Magukénak mondhatnak néhány kulcspozíciót is, amelyekből ma még az oroszok nem tudják kiszorítani őket. Hivatalos statisztikák szerint is még mindig 25 ezer zsidó tudós dolgozik a Szovjetunióban." (Rheinischer Merkur Nr. 50. 1957. december 13.)

Döntő adat ez, noha bizonyos panaszok gyászkarszalagjában van becsomagolva. Louis Levine adatai ma is pontosan egyeznek a dr. Levenberg statisztikájával: Oroszországot kulcspozíciókból, hivatalnoki állásokból három millió zsidó kormányozza, akik között 25 000 a szovjet tudomány csúcsán dolgozik: építi az atombombákat és a világűr rakétákat. 
Azonban nem az elfogultság, hanem a Szovjetunió pillanatnyilag legmagasabb hatalmassága Hruscsov mondja meg, hogy mi is az igazság a szovjet "antiszemitizmus" kérdéseiben. 
1957-ben ugyanis Hruscsovnál járt Eleanor Roosevelt, aki természetesen elsősorban a szovjet zsidók helyzetéről érdeklődött. Hruscsov így felelt: 
"A kommunista nem lehet antiszemita, mert a kommunizmus ellene van minden faji megkülönböztetésnek. S ha kommunista párt valamelyik tagjáról kiderülne, hogy antiszemita, senki sem fogna vele kezet közülünk. Különben is mikor maga Marx Károly is zsidó volt, hogy lehetne egy kommunista antiszemita. Saját fiam is, akit a háborúban megöltek, zsidó nőt vett feleségül. A zsidóknak a szovjetben minden lehetőségük megvan, hogy tanuljanak és a legmagasabb állásokat töltsék be." (Hídverők, 1957. 10. évf. 23. szám)

Lengyelország helyzete különösen érdekes ezen a téren. Itt lép leginkább előtérbe az első és második vonal problémája. A zsidóság gondosan elkerülte, hogy Lengyelország miniszterelnöke zsidó legyen, Azonban 1946-ban Lengyelország kardinálisa, amerikai látogatása során nagyon élesen utalt arra, hogy a lengyel kommunista párt túlnyomó része zsidókból áll, akik kegyetlen terrort gyakorolnak a világ egyik legkeresztényibb állama fölött. Lengyelország kommunista miniszterelnöke soha sem volt zsidó. Az első vonal ma is a lengyel Gomulka. Hátterében azonban ott állottak a hatalom tényleges birtokosai: Roman Zabrovszky (zsidó), a kommunista párt főtitkára, aki minden kommunista rendszerben a hatalom tényleges birtokosa, Hilary Minc, gazdasági miniszter (zsidó), Jacob Berman, gazdasági államtitkár (zsidó). A vezető kormányhivatalokban túlnyomóan zsidók uralkodtak a szerencsétlen lengyel nép felett.

Magyarország sorsa, kiváltképpen az 1956-os szabadságharc után, feltűnően és megdöbbentően fontos ebben a tekintetben. Ha az 1951-es állapotokat nézzük, akkor az első vonalban áll Rónai Sándor, a köztársaság elnöke, aki félig cigány származású és csak a felesége zsidó. Dobi István, a magyarországi politbüró elnöke szintén nem zsidó, hanem alkoholista vasúti pályamunkás, aki néhány fröccsért korlátlanul és akadálytalanul szolgálja ki a moszkovitákat. 
A második vonalban 1956 tavaszáig ott állt a tényleges zsidó diktátor, Rákosi-Roth Mátyás, a Kommunista Párt (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára. Ezt a szerepet később egy másik rendkívül fontos moszkvai zsidó állampolgár, Gerő-Singer Ernő vette át.

Kevés változással, itt-ott történt cserélgetésekkel, Magyarország urai zsidók voltak. 
Révai József (Kahána Mózes), nevelésügyi miniszter, a Mindszenty-per hírhedt felbujtója zsidó. 
Farkas Mihály (az akkori honvédelmi miniszter, moszkvai állampolgár, kassai nyomdász, eredeti nevén Wolff Izrael), zsidó. 
Gerő (Singer) Ernő, aki rendkívül jelentős szerepet vitt a spanyolországi polgárháborúban, majd a második világháború idején a Freies Deutschland elnevezésű áruló német katonai szervezet (Paulus generális) megalakításában és aki Távol-Keleten is sokáig volt Sztálin személyes megbízottja, szintén zsidó. 1956. október 23-án Gerő Ernő budapesti rádióbeszéde nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szabadságharc kirobbant. Gerő a Szovjetunió magyarországi megszállásának fenntartásáért szólt a rádióban. A magyar munkásfiatalság és egyetemi ifjúság minderre felháborodott, felkeléssel és ágyútűzzel felelt. 
Vass (Weinberger) Zoltán gazdasági miniszter, a komlói bányatröszt igazgatója, szintén zsidó volt. Felesége, aki a Zsidókórház orvosnője volt, 1956 novemberében a Zsidókórházba menekült magyar és keresztény sebesülteket kiszolgáltatta a szovjet hóhéroknak.

Természetesen zsidó volt Magyarországon a legfőbb hatalom, a MVD parancsnoka, Péter Gábor (eredeti nevén Auspitz Benjámin), kisvárdai szabósegédből lett "vezérezredes", akinek kezén 30 000 megkínzott és kivégzett magyar vére szárad. Auspitz Benjámin később kegyvesztett lett. Állítólag 9 és fél évi börtönre ítélték. 
Szintén zsidó volt Molnár Erik külügyminiszter, aki hatalmas "tudományos" tanulmányt írt arról, hogy a magyarokat, mint "ázsiai" népet vissza kell telepíteni a Golodnaja Sztyeppére. Zsidó volt természetesen a kommunista rendszer propagandafőnöke, Boldizsár (Bettelheim) Iván is.

Ezen kívül 40 000 munkaszolgálatos zsidó szállotta meg a magyarországi GPU, a rendőrségnek kulcspozícióit. Ezek lettek a rendszer rendőrtisztjei, politrukjai, a városok vezetői, a gyárak munkásigazgatói. 
Magyarországon különösen jól megfigyelhető volt az első és második vonal előre, hátramozgásának stratégiaja. Rákosit 1956-ban leváltották. A pártfőtitkári székben - tehát a tényleges diktátorságban - utóda egy másik zsidó lett. Gerő Ernő, aki ugyanazt a moszkovita és nagy cionista vonalat képviselte, mint elődje. Middn 1956. október 23-án kitört a forradalom, akkor a 12 év alatt kommunista szellemben nevelt és a zsidó világhatalmi ábrándokról mit sem tudó magyar fiatalság Nagy Imrét kívánta a kormány élére állítani. 
Nagy Imréről kevesen tudják, hogy Somogy megyéből származó, úgynevezett paraszt félzsidó. Eredeti neve Grósz. Anyja magyar volt. Felesége zsidónő. Hosszú ideig és Moszkvában és a sztálinista hatalom egyik neveltje. A magyar szabadságharcban vitt szerepe - legalább is - gyanúsnak és megbízhatatlannak tűnik fel. Látszólag bármilyen súlyosan vétett a Szovjetunió ellen, a mai napig sem állították bíróság elé.

Pontosan a magyarországi szabadságharc, illetőleg annak leverése mutatta meg, hogy a kommunizmusban sok minden megváltozhat, azonban annak zsidó, cionista és világuralmi jellege változhatatlan. Az 1956. november 4-én bekövetkezett szovjet támadás után a magyarországi kulcspozíciókat újra a zsidók szállották meg, s ma is ők uralkodnak az elnyomott, szerencsétlen magyar nemzet fölött. Ott vannak a gyárak munkásigazgatói állásaiban, a pártközpontban, az újjászervezett ÁVH vezéri és fővezéri tisztségeiben. 
Miként Egyiptomnak nem engedték meg, hogy kitörjön a nyugati zsidó világuralom láncai közül, Magyarországnak sem engedtetett meg, hogy kivágja magát a keleti zsidó hemiszférából.

Románia helyzete szintén érdekes és figyelemre méltó. Közép-Európának ez a nagyon tiszteletreméltó, bátor és fiatal nem szláv nemzete úgyszólván évszázadokon át szembe állott a zsidó világhatalmi törekvésekkel és a legjobb szövetségese lehetett volna a magyarnak. A második világháború előtt Romániában hatalmas, mélyről jött mozgalom ütötte fel a fejét: a Vasgárda. Egy új, ős-szocializmust hirdetett ez a fanatikusan nemzethű csoport, amely - sajnos, - sokszor szemben állt velünk, magyarokkal is. Károly, román király mögött azonban ott állt annak rőt hajú zsidó szeretője és ágyasa Lupescuné Wolf Magda, aki a gyenge akaratú királyt a román népi mozgalom ellen lázította. Ennek eredménye a Vasgárda elpusztítása, kiirtása lett. Még megdöbbentőbb, hogy a hitleri Németország a "nagypolitika" önző érdekeit követve, segítette likvidálni a Vasgárdát, amelynek vezetői 1944ig a zsidókkal ültek egy és azonos KZ-ekben. Csak 11. Mihály király árulása után ismerte fel a német vezetés a Vasgárda jelentőségét és próbált antibolsevista légiót alakítani. A KZ-ekbe zárt kommunista ellenes harcosokból. Dícséretükre szolgáljon ezeknek, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban valóban felfegyverkeztek és 1945. május 8-án hajnalban, a fegyverszünet napján a román légió volt, amely az utolsó puskalövést leadta a bolsevista csapatokkal szemben.

A második világháború után Romániában is kísértetiesen érvényesült az első és második vonal elmélete. Groza György lett a miniszterelnök, de a második vonalban ott állott a tényleges hatalom birtokosa, Sztálin legkipróbáltabb híve, Pauker-Rabinovics Anna, zsidó no. A kommunista párt főtitkára Kisinevszky, temészetesen zsidó volt. Ugyancsak a világhódítók fajtájából került ki Theohary Georgescu (Lebovics) belügyminiszter. Móricz Roller volt 1951-ben a nemzeti nevelésügy főbiztosa, Moricz Bercovici a külkereskedelem vezetője. Max Solomon a propaganda legfőbb vezetője, Mondy Kerkovici és Rebeka Nathason a szovjet-román kulturális ügyek vezetői. 
Georghiu Dej trónra lépésével és Pauker-Rabinovics Anna detronizálásával a helyzet változott, de csak látszólag. A szerencsétlen román népet ma ugyanaz a zsidó terror nyomja el, amelyet a nyugati világ szemében Pauker-Rabinovics Anna reprezentált.

Rendkívül tipikus és figyelemre méltó Csehszlovákia esete. Itt a miniszterelnök Gottwald elvtárs - félzsidó. Háta mögött azonban a kommunista párt főtitkára, Slansky-Salzman, a biológiai osztályharc vezetője, a második vonalban álló zsidó jellegzetes figurája volt. Slansky-Salzmant, - éppenúgy, mint a keresztény és magyar Rajk Lászlót - kivégezték, mert ő bár kommunista volt, de nem volt hajlandó elfogadni a zsidó világuralom legmagasabb rendű megnyilvánulását, a moszkovitizmust. Ő csupán nyugati zsidó uralmat akart. Ebben az időben a Csehszlovákiának nevezett hibridállam külügyi sajtófőnöke dr. Kosta, a tájékoztatásügyi minisztérium legfőbb vezetője zsidó volt. Dr. Eugen Löbl, helyettes külkereskedelmi miniszter, szintén a kiválasztott nép tagja. Ludwig Frejka, Gottwald elnök közgazdasági tanácsadója szintén zsidó. Zsidó volt Vasely rendőrfőnök, a cseh Péter Gábor (Auspitz Benjamin), Bruno Köhler, a milícia parancsnoka, Lomsky, Bubona, Fuchs, Taussigov, a legnagyobb kerületek párttikárai, Bistricky és Goldstecker külföldi követek szintén zsidók, Truda Jakaninova Cakutrova, az ENSZ-nél delegált csehszlovák küldöttség vezetője szintén zsidó, Jiri Hironek, a tájékoztatásügyi minisztérium osztályfőnöke szintén zsidó. Augenthaler és Gottlieb, a külügyminisztérium két fő-fő vezetője zsidó. 
A Világ című magyar félkommunista lap írta 1953. március 15-i számában: "Az orosz MVD segítségével igen sok csehországi zsidó jutott vezető pozícióba a kommunista pártban."

A második vonalat Slansky-Salzman kivégzésével látszólag felszámolták. A zsidó-ellenes cseh munkásság előtt mutatni kellett, hogy a bolsevizmus nem zsidó uralom. A második vonal azonban valójában megmaradt és háttérben ma is kézben tartja a hatalmat.

Jugoszlávia szintén a második vonal tipikus állama. Tito marsall, Joseph Broz nem zsidó. A második vonal, a tényleges hatalom vonala azonban itt is egy zsidó, Mojse Piade által képviseltetett, mindaddig, amíg ez évben hirtelen meg nem halt. Mojse Piade nevéhez fűződik mintegy 200 000 népi német legyilkolása, éhenhalasztása és mindaz a szörnyű népgyilkosság, amely Jugoszláviában történt. Ennek a mészárlásnak 30 000 magyar áldozata van. 
Kelet-Németországban Wilhelm Grothewohl, miniszterelnök természetesen szintén nem zsidó. A második vonal embere azonban, Gerhardt Eisler, az amerikai és oroszországi zsidóság együttes megbízottja, Eleanor Roosevelt hű híve, a tényleges hatalom irányítója. Természetesen zsidó Pavel E. Yudin is, aki Keletnémetország szovjet komisszárja és a tényleges hatalom igazi birtokosa. A terrorista szervezet Benjamin Hilda nevű vérszomjas zsidónő kezében van. A fenti névsor és felsorolás hiányos. De eligazítást ad a második vonal törvényéről, a burkolt zsidó hatalom igazi arcáról. Azt azonban tudjuk, hogy az összes rab országokban sokkal nagyobb a vezető állásban lévő zsidók száma, mint azt a mellékelt vázlat feltünteti. A bolsevista zsidó vezetők mindenütt fedőnevek alatt élnek, és legtöbben keresztnevüket is megváltoztatták, hogy ne legyenek felismerhetők az ószövetségi hangzású keresztnevekről sem. A vasfüggöny mögötti országokban különösen nagy a zsidó hatalom Lengyelországban. Erre mutat Hlond bíboros 1946. július 6-án Amerikában tett nyilatkozata, amelyben kijelentette:

"A zsidók vezetése a kormányzatban megteremtette a kormányzásnak olyan formáját, amely iránt a nép többsége egyáltalán nem vágyakozik. Azonban nem is az a fontos, szám szerint hány zsidó ül politikai pozícióban. A döntő kérdés, hogy milyen pozícióban ül." 
A vasfüggöny mögötti rendszerekben a kommunista párt főtitkára az igazi diktátor, uralkodó és teljhatalmú földi isten. Mögötte áll a politikai rendőrség, a kommunista párt, a szovjet adminisztráció teljes gépezete. Épp ezért veszélyes jelentőségű, hogy 1951-ben a kommunista párt főtitkársága - Bulgáriát kivéve - mindenütt a szovjet államokban zsidó kézben van. Még Tito Jugoszláviájában is. Ugyancsak zsidó a politikai rendőrség főnöke, vagy ha ez nem, a belügyminiszter. Újabban a nevelésügyi miniszterséget, a propaganda és hadügyminiszteri tisztet is igyekeznek zsidóra bízni. Jellemző, hogy ezekben az időkben a hadügyminiszteri hatalom Nyugaton is különösen érdekli a zsidókat. Ezidőben Franciaországban Jules Moch, NagyBritanniában Shinwell Mano, az Egyesült Államokban Rosenberg Anna a hadügyminiszter. Mr. Eisenhower McElroy mellé újabban szintén egy zsidót fogadott helyettes hadügyminiszteréül. 
Amerikában az öreg Bernhard Baruch, aki a háború alatt 351 életfontosságú iparágat kontrollált, büszkén mondotta el: 
"I probably had more power than perhaps any other man is the war, doubtless that is trus!"

Több hatalmam volt, mint bárkinek! - mondja Baruch és ez a hatalom már maga a zsidó - világuralom. Amerikában az ő kezükben van a függönyök mögötti politikai hatalom, az USA titkos kormánya, a sajtó, a televízió, a rádió, a film, a könyvkiadás, az atombomba és a hadiipar jó része. Oroszországban ők kontrollálják a pénzt, a politikai rendőrséget, a szövetségi államok kormányait, a sajtót, a filmet, a marxista-leninista tudományt, az ifjúság nevelését, a hadsereget, az élelmezést, az állami tartalékokat. Ők a vasfüggöny mögötti országok diktátorai. Akiknek szemei vannak, látják: Ukrajnában egy Manuilsky, Észtországban ismét egy zsidó, Magyarországon Rákosi-Roth, Gerő (Singer), vagy Apró Antal, Jugoszláviában Mojse Piade, vagy más Romániában, Lengyelországban, Csehországban ők a tényleges vezérek. 
Nyugaton is felismerhető, hogy minél több zsidó ül a "demokrácia" kulcspozícióiban, az a demokrácia és az az állam mindinkább halad a bolsevizmus felé. Például Franciaország egész magatartására magyarázatot ad a francia politikai élet mérhetetlen elzsidósodása. Mikor e sorokat írni kezdtük, Franciaország miniszterelnöke Mendés France Pierre, Isaac, Isidore, Cerf (Hirsch), David Mendele és Faburger Cohen Sarah fia. A vasfüggöny mögötti államokhoz hasonlóan a legfőbb rendőri hatalom, a National Sureté főnöke, Robert Hirsch. Ugyanígy zsidó Franciaország második számú kommunistaja, Jacques Duclos. Jules Moch, a francia szociáldemokrácia egyik legbefolyásosabb személyisége, aki sokáig volt hadügyminiszter és a Nyugatnémet fegyverkezés szabotálója, szintén a világhódítók közül került Bonaparte örökébe.

Párizs a diaszpóra központja marad, - írta büszkén a Monde Juif. És Franciaország szédületes gyorsasággal halad lefelé a korrupció lejtőjén és az elpusztult római birodalom, vagy a középkori spanyol pusztulás útján. 
Nyugat-Németországban az amerikai megszállás óta a német nagyiparba szivárgott be az idegen tőke, amelynek politikai nyomása igen érezhető. Nyugat-Berlinben csak Ernst Reutert engedélyezték polgármesternek, aki korábban a kommunista párt főtitkára és természetesen zsidó volt. (időközben meghalt. A szerző.) És Nyugat-Berlin belügyminisztere egy Lipschitz nevű világhódító.

Rámutattunk már azonban arra, hogy 1951-ben a vasfüggöny mögötti kommunista pártok főtitkárai kivétel nélkül zsidók voltak. A prágai Slansky-Salzman, Berija, a magyarországi terrorfőnök Gábor-Auspitz Benjamin, Pauker Anna likvidálásával, vagy látszólagos eltüntetésével kapcsolatban bizonyos eltolódás látszott beállni a vasfüggöny mögötti kulcspozíciókban. A nyugati rádiók - amelyekben szintén a világhódítók ülnek - szívesen tulajdonították ezt a Szovjetunióban és a hódoltsági területeken uralkodó antiszemitizmusnak. Ilyen "antiszemitizmus" azonban nincs. A fenti felsorolással Oroszországra és a vasfüggöny mögé szorult államokra vonatkozó adatokkal bizonyítottuk, hogy a vasfüggöny mögötti hatalom ma is szilárdan a zsidók kezében van. A körülmény, hogy néha tologatják a szerepelőket, kellemetlen feladatokat nem zsidó származású kommunistákra bíznak, semmit sem jelent. Még kevésbé jelent valamit az, ha egy-egy zsidót olykor likvidálnak, vagy mint a Jegyzőkönyvek parancsolják, egyet-egyet feláldoznak saját embereik közül. Berija, Slansky, Péter-Auspitz Gábor, Pauker "likvidálásának" épp az a magyarázata, hogy ezeknek az országoknak népe kezdte ismét felismerni a bolsevista hatalom elsődleges zsidó jellegét, dühe a terror urai ellen fordult. Tehát a többiek feláldozták őket, hogy "példátlan jólétet" biztosítsanak népüknek s egyben azt a látszatot keltsék, hogy a közhatalom maga is a zsidók ellen van. Akik mindezt végrehajtották maguk is mind zsidók voltak. Ha valaki, hát ők tudták, hogy indító okaikat, szándékaikat, cselekvésük mozgató rugóit nagyon is megértik a nyugati zsidók. Amikor nyugaton itt-ott kezd kicsiny antibolsevista hangulat jelentkezni, nagyon is célirányos elterelni a figyelmet a bolsevista uralom zsidó jellegéről.

- Egy nép vagyunk! Egy nép! - írta valamikor Herzl Tivadar. 
Amíg ennek komolyságát fel nem ismeri a nemzsidó világ, addig hazugság és ostobaság minden Kelet és Nyugat közötti ellentétről beszélni. Nincs ellentét! Kelet kulcspozícióiban éppúgy zsidók ülnek, mint a nyugati kulcsállásokban, és ezek soha de soha nem fognak egymás ellen támadni, mert tudják, hogy egymást semmisítenék meg. A zsidó világhatalmat pusztítanák el. Ebből az elgondolásból ered a koegzisztencia gondolata, az európai fegyverkezés szabotálása, a hazafias népfrontok, az atombomba eladása, és minden, ami a keleti és a nyugati hemiszféra együttélése lehetőségére mutat.

Addig, amíg ez így van, addig népcsalás minden szó, amelyet a nyugati népek rádiói az antibolsevizmusról kiejtenek. Amíg Nyugaton nem lehet kimondani, hogy a bolsevizmus semmi más, mint a zsidó világhatalom legmagasabb formája, addig nem érdemes nyugati szabadságról, nyugati demokráciáról beszélni. És amíg nem lehet Keleten sem rámutatni arra, hogy a nyugati világot nem az "imperialista kapitalizmus", hanem a zsidó pénz, sajtó, politikai befolyás terrorja, kizsákmányolása uralja, addig hazug 6s becstelen és nem őszinte a vasfüggöny mögötti "szocializmus" sem. 
Ma ők kereskednek a gabonával, gyémánttal, a napi ruházatunkkal és az imádságunkkal is. Ők irányítják az indiai, a távolkeleti, kínai kommunista pártokat éppúgy, mint a nyugati republikánusokat, mikor például McCarthy szenátor elpusztítására törtek. Ők vezérlik az UN hadsereget a koreaiak ellen és ők állanak a háttérben, amikor az északkoreaiakat az UN ellen küldik. Ők harcolnak Vietnámban a kommunisták ellen és miközben a nemzsidó légiósok tízezrei halnak hősi halált Dien Bien Phunál, a francia honvédelmi tanácsból ők adják az információkat a bolsevistáknak. Ők hirdetik Európa újraegyesítését, és ők akadályozzák meg azt. Ők beszélnek koegzisztenciáról és ők tudják legjobban, hogy ez a koegzisztencia valóban lehetséges. A nyugati zsidó és a keleti zsidó, Amerika és Oroszország leigázója, mindig is megértette egymást:

1917-ben, az intervenciós háború, a szovjet anyagi felépítése, a második világháború idején, a 11 milliárd dolláros land lease törvénnyel, Jaltában, Teheránban, Nürnbergben. Mindegy! A nyugati és keleti zsidó adta egymásnak az atomtitkot, lengette meg minden nemzsidó nép felett az atomhalál fekete zászlóját, hogy élhessen és uralkodhasson. 
A nyugati álomlátóknak: a mérsékelt bolsevistáknak és az antibolsevistáknak meg kellett tanulniuk: az emberiséget nem lehet úgy felosztani, hogy vannak bolsevikek és antibolsevikok. A helyes megállapítás az, hogy vannak akik ismerik a zsidó nacionalizmus veszélyét, és vannak, akik tagadják azt. Nem lehet antibolsevista az, aki zsidóbarát, aki tagadja, hogy a bolsevizmus első számú ismertető jellege a zsidó! És nem lehet jó demokrata az sem, aki nem ismeri fel a népakaratot elnyomó zsidó nacionalizmust. De tovább menve nem lehet jó szocialista és jó marxista-leninista az sem, aki nem látja meg, hogy a kommunizmus épp úgy a zsidó világhatalom javára akarja kisajátítani az emberiséget, mint a liberális kapitalizmus.

"Egy nép vagyunk! Egy nép! - hirdeti Herzl Tivadar. 
A látszat, ami az "utca emberének" szól és szolgánknak, teremtményünknek, a tömegnek: a Capitolium és a Fehér Ház, a demokrácia és egyenlőség illúziója. De a második vonalban Bernhardt Baruch, Frankfurter, David Lilienthal, Strauss, Oppenheimer, Jehova vasökle, amely szétzúzza a királyságokat és a demokráciákat. A keleti tömeg számára - a földi isten Hruscsov, a nagy és bölcs, jó keresztény, de a második vonal a Kaganovics dinasztia, Yudin, az MVD géppisztolya, a vas sisakba öltözött makkabeusok, akik Dávid király hatalmát gyakorolják az orosz nép fölött. Az első vonalban Mc Cloy, aki fegyverkezésre szólítja a legyőzött németeket. A második vonalban Herbert H. Lehman veje, Buttenwieser. Elöl Marshall hadügyminiszter és mögötte Rosenberg Anna, elöl Churchill, és mögötte Chervell, prof. Lindeman, vagy Shinwell Mano.

Egy nép vagyunk! Olyan nép azonban, amely magára hagy minden népet, amint érdekei elválnak az övétől. Egyetlen egyszer elhagyta már a Szovjetuniót is. Amikor az európai seregek a moszkvai körvasútnál állottak, Moszkva zsidósága lefoglalva az utolsó autókat, járműveket, megrakodva a szovjet nép utolsó kincseivel, futott az átkozódó oroszok elől. Nem a zsidó futott. Oroszország uralkodó rétege, az elnyomó osztály menekült! 
Azóta azonban újra elmondhatják: meghódítottuk a világot. A második vonalból mi kormányozzuk az egész emberiséget.

vége