2012. november 29., csütörtök

Köztársaságról

Egyesek szerint megszűnt Magyarországon a köztársaság, sokan ezt viccnek gondolják, pedig nem. Még csak nem is hoax. Egyszerűen arról van szó, hogy a baloldalon mivel nem tudnak jobbat minden apró semmiségbe belekötnek, hogy ezzel is valamiféle médiafigyelemre tegyenek szert és akarva akaratlanul is a tvben szerepelhessenek. 
Én nem tudom, de az ország államformája jelenleg is köztársaság, ebből nem kellene ügyet csinálni, mert értelmetlen és gyerekes. Tudomásul kell venni, hogy az ország államformája a 2012. január 1.-től hatályos alaptörvényben szintén a köztársaság.
Attól kedves agymosott balos barátaim, hogy az Ország elnevezése Magyar Köztársaságról Magyarországra változik még nem szűnik meg a köztársaság, csak az elnevezés lesz más, de a berendezkedés marad ugyanaz, ami korábban is volt, nem kellene telekürtölni marhaságokkal a világot, főleg olyanoknak nem, akik agyilag egy éti csiga szintjén vannak. Nem attól lesz egy állam köztársaság, hogy az elnevezésében benne van a köztársaság szó. Mint ahogy nem attól lesz valaki szabó, hogy a nevében szerepel a foglalkozása. Az ország hétköznapi elnevezése Magyarország korábban is mindig így hivatkoztak rá és a hétköznapi emberek is ezen a néven nevezik a magyar államot, tehát nem igazán értem ezt a balos médiacirkuszt az elnevezés körül. 
Kedves baloldaliak Magyarország államformája 1989. október 23.-ika óta köztársaság, ez az alkotmány bocsánat alaptörvény életbelépésével sem fog megváltozni, aki mást állít az hazudik. És még valamit, nem attól lesz egy ország demokrácia, hogy köztársaság az államformája vagy sem, sok diktatúra államformája is köztársaság, van ahol ez az ország elnevezésében is szerepel, akkor hogy is van ez.

SZAVAZZ BAJNAIRA, HA.....


Szavazz Bajnaira, ha a mostaninál is brutálisabb megszorításokat akarsz.

Szavazz Bajnaira, ha azt akarod hogy csökkenjenek a nyugdíjak.

Szavazz Bajnaira, ha a mainál is alacsonyabb béreket akarsz.

Szavazz Bajnaira, ha szeretnéd hogy teljesen megszűnjék az állami nyugdíj.

Szavazz Bajnaira, ha szeretnél ingatlanadót fizetni a saját otthonod után.

Szavazz Bajnaira, ha az országot teljesen ki akarod szolgáltatni a nemzetközi pénzügyi háttérhatalomnak.

Szavazz Bajnaira, ha nem akarod, hogy véget vessenek a cigánybűnözésnek.

Szavazz Bajnaira, ha a szabálysértési összeghatárt emelését szeretnéd.

Szavazz Bajnaira, ha szeretnéd, hogy még jobban tönkretegyék ezt az országot.

Szavazz Bajnaira, ha újabb IMF hitelt szeretnél.

Szavazz Bajnaira, ha bukott baloldali politikusokból álló kormányt szeretnél az ország élén látni.

2012. november 27., kedd

Iszonyú drágán megfizetünk az áruházi pontgyűjtőkért

Eredeti cikk itt olvasható.

A hűségkártyás programoknál ezer forint kedvezmény eléréséhez legalább ötvenezer, de akár több százezer forintot is el kell költeni. Cserében a cégek lényegében ingyen jutnak vagyonokat érő fogyasztói adatbázisokhoz, akik így azt is könnyen fel tudják térképezni, hogy kinek melyik a kedvenc bora.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) szerint elsősorban az üzletek nyernek a különböző pontgyűjtő kártyákon, és nem a vásárlók, mert a vásárláshoz képest a legtöbb esetben még egyszázaléknyi visszatérítést sem adnak. Vagyis az elköltött száz forintból van, hogy egy forint sem jön vissza. Ráadásul a cégek potom áron jutnak hozzá a vásárlók adataihoz, ami nagy kincs, akár maguk használják fel, akár továbbadják más cégeknek.

Az egyesület egy piackutatásra hivatkozva azt mondja, hogy ma a vásárlások 65-70 százalékánál villan meg a kasszánál valamilyen pontgyűjtő plasztik. "Rendszeresen használom a SuperShop kártyámat. Az év végére összejön olyan 2000 forint körüli összeg, amit le szoktam vásárolni karácsony előtt. Szeretem, mert tényleg ingyen adnak 2000 forintot, és halál egyszerű, csak oda kell adni a kártyát, és kész" - mondta egy harmincas nő az [origo]-nak.

Az egyesület számszerűsítette azt is, hogy a különböző pontgyűjtő kártyák esetében 1000 forint kedvezményhez/ajándékhoz mennyit kell költeni. Az Agip-Tigáz Premio Club kártyánál ehhez 88 ezer, az Auchan Bizalomkártyánál pedig 70-90 ezer forintnyi összeget kell elkölteni. A Brendon babaáruházakban 50 ezer forintos vásárlás után jár 1000 forintnyi kedvezmény.

A Tesco Clubcarddal ezer forint kedvezményhez 200 000 forint, a SuperShopnál (az üzemanyag, a gyorséttermi költés és az élelmiszerbolti költés kombinációját véve) 202 000 forint, míg a Multipontnál (üzemanyag, gyorséttermi költés, élelmiszerbolti költés és banki tranzakció kombinációját véve) 205 000 forintot kell a pénztáraknál hagyni. A ClubSmart-kártyánál ezer forint kedvezményhez 328 000-460 000 forintot kell költeni.

Kitárulkoznak a kártyatulajdonosok

"Mit képzelnek, hogy megkérdezik, havonta mennyit keresek, és mi a hobbim!" - mondta felháborodottan egy pénzügyi végzettségű, szintén harmincas nő az [origo]-nak. Kétszer is nekifutott már kártyaigénylő nyomtatványok kitöltésének, de mindig feladta a személyes kérdések miatt. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint is az a legnagyobb gond, hogy a kereskedők, vagy az, aki hozzáfér a vásárlási adatokhoz, a törzsvásárlóról rendkívül részletes, a fenti példánál jóval mélyebb, akár pszichológiai személyiségprofilt is össze tud rakni.

Kártya neve 
Kibocsátó/elfogadó 
Költés/visszajuttatás aránya 

Agip-Tigáz Premio Club Kártya 
Eni Hungaria (Agip kutak) Tigáz hűségkártyával 
1,1% (csak benzinre számolva) 

Auchan Bizalomkártya 
Auchan-áruházak 
1,1 - 1,4% 

Brendon 
Brendon-áruházak 
2% 

Nivea Vásárlói Kártya 
Nivea Szépségpont üzletek 
2 - 3,3% 

Tesco ClubCard 
Tesco-áruházak 
0,5% 

ClubSmart 
Shell-benzinkutak és shopok, McDonald's 
0,2 - 0,3% 

Multipont 
Mol, CBA, KFC, OTP 
0,4% 

SuperShop 
Spar, OMV, OBI, Burger King, Wellness-Szállás.hu 
0,4% 

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Bár a kereskedőcégek kiemelik, hogy betartják az adatvédelmi jogszabályokat, a hazai pontgyűjtő rendszerek működési szabályzatai néhol hézagosan szólnak az adatvédelemről. Vagy egy szó sem esik bennük arról, hogy mi lesz az így begyűjtött adatok sorsa, vagy annyival intézik el, mint például a Tesco, hogy a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az adatait a Tesco egy piackutató cégnek, ám indokolt esetben akár külső országban lévő cégnek is továbbadhatja.

"Engem ez nem érdekel, használják nyugodtan. Azt viszonyt utálnám, ha zaklatnának reklámokkal, telefonokkal, de erre még nem volt példa" - mondta az a nő, akinek SuperShop kártyája van.

Az Auchan nem érti a TVE kételyeit, mondván ők többletszolgáltatást kínálnak a vevőknek, ami önkéntes alapon, ingyenesen vehető igénybe. Az [origo]-nak azt mondták, hogy a vásárlók adatait csak belső célokra használják fel, és azért, hogy őket személyre szóló ajánlatokról tudják értesíteni.

Fölösleges vásárlások a kerek összegért

Több bolt is kínál olyan akciót, hogy ha a vásárló összegyűjt meghatározott számú matricát, akkor valamely terméket - leginkább konyhai eszközöket vagy táskákat - kedvezményesen vásárolhat meg. A Spar most futó akciójában például 20 centis serpenyőt 30 pontért és 3799 forintért lehet megvásárolni. A serpenyő eredeti ára 17 790 forint, de ehhez 30 000 forintért kell vásárolni, és még kifizetni a termékért a 3799 forintot. Annak megérheti, aki amúgy is az adott boltban vásárol, és az akció nélkül is vett volna edényeket.

A Spar kommunikációs vezetője, Fehér István azt mondta az [origo]-nak, hogy ez az akció igazán a vásárlónak éri meg, mert olyan termékhez juthat kedvező áron, amit amúgy nem biztos, hogy megengedhetne magának. A Sparnak jó, mert növeli a vásárlói kötődést, a WMF-nek pedig azért, mert ismertebbé teszi a termékét - mondta.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete azt is kifogásolja, hogy a szorgos pontgyűjtögető vásárló jobbára csak a költései töredékét látja viszont, miközben a kereskedő az esetek többségében arra is ráveszi a vásárlót, hogy jóval többet vegyen, mint azt eredetileg tervezte. Mint ahogy azt a negyvenes családanyát is, aki elmesélte: "Volt, hogy azért vettem meg a pénztárnál egy csokit vagy rágót, hogy ezer forintra kerekítsem ki a végösszeget. Ezer forintonként ugyanis matricát kapok, azokat pedig gyűjtöm."

Kerestük a Tescót és a SuperShop Kft.-t is, hogy megkérdezzük, mit szólnak a TVE kritikájához, hogy arányosnak érzik-e az általuk adott kedvezményeket, valamint hogy mi lesz a sorsa a vásárlók adatainak, de nem akartak nyilatkozni.

Mit tudhatnak rólunk 1 százalékért?

A TVE szerint a piackutatók vagy a kereskedelmi cégek marketingrészlegei a következőhöz hasonló jellemzést tudnak összeállítani valakiről, csak a kártyás vásárlásai alapján:

"Gazdag Péter 38 éves, Budapest egy külső kerületében lakik, ám a belvárosba jár át dolgozni. Az utat többnyire tömegközlekedéssel teszi meg, autóját csak hétvégenként használja. Péter egyedülálló, korábban ugyan néhány évig volt egy barátnője, ám a kapcsolat (vélhetőleg) nemrégiben megszakadt közöttük, a barátnője elköltözött tőle. Azóta Péternek csak alkalmi kapcsolatai voltak.

Míg Péter exbarátnője a vörösbort szerette, addig Péter sörivó, hetente néhány dobozzal fogyaszt belőle. Péter szabadidejében szeret a természetbe járni, szenvedélyesen sportol - elsősorban a futás vagy a kerékpározás érdekli - és esténként lefekvés előtt detektívregényeket olvas."

vége

Gyurcsány-Bajnai szövetség (csak kép)


2012. november 25., vasárnap

A Milláról és ami mögötte van

A cím ne tévesszen meg senki sem. Nem kell olyan nagy dolgokra gondolni. A Millának már csak napjai vannak hátra. A megalakulásától fogva mély válságban van. Volt egy-két nagy és szánalmas akciójuk és gyakorlatilag ezzel és ki is merült minden tevékenységük. Gyakorlatilag véget is ért a történetük. És vicces, de egy mondatban el lehet mondani a teljes történetüket. 

Hogy is fogalmazzak,a csoportnak múltja alig volt, jelene éppHOGY van vagy inkább csak elméletben, de jövője az már régen nincs, ahogy írtam csak napjai vannak hátra és két év múlva már a kutya sem fog emlékezni rájuk, max egy facebookos hírfolyam marad meg, amin az éppen aktuális kormányellenes - értsd: fideszes - kritikát olvashatják majd a követők. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyetértenék a kormány - értsd: Fidesz - tevékenységével, de egy szervezet nem alapozhat csak arra, hogy a kormányt kritizálja, akár jót, akár rosszat csinál. Igaz a jelenlegi kormány sok hülyeséget csinált az elmúlt két évben.

Bár a balos facebookos biztosan életben tartják majd, mert ők mindent megtesznek, hogy mindenféle virtuális baloldali oldalt életben tartsanak, igaz csak úgy formálisan, mert valójában még őket sem nagyon érdekli az oldal.

Talán még van másfél éve aztán eltűnik, mint sok más hozzá hasonló szervezet - ha nevezhetjük szervezetnek ezt a kizárólag a virtuális térben létező facebookos csoportot - és oda kerül, ahová az ilyen "szervezetek, csoportok, klubbok" valók vagyis a történelem szemétdombjára.

Az oldal alapítója Juhász Péter, aki korábban a drogozás legalizálásáért küzdött. Valamilyen perverz vágytól vezérelve, az volt a nagy célja, hogy Magyarországon is szabadon lehessen füvezni - mint mondjuk Hollandiában -, ahogy ők hívják könnyű drogozni. Ezzel gyakorlatilag minden szépet és jót elmondtam róla és el lehet képzelni a szellemi színvonalat, amit ő képvisel.

A Milla tevékenysége nem szól másról, mint a kormány ellenes kritikáról. Már a nevük is egy ferdítésen vagy inkább hazugságon alapul, ami az "Egymillióan a sajtószabadságért" rövidítéséből ered. Ugyanis az ő felfogásuk szerint nincs sajtószabadság, de ha nincs sajtószabadság, akkor az ő oldalukon miért lehet leírni, hogy nincs sajtószabadság? Mert ha nem lenne sajtószabadság, akkor erősen cenzúráznák az oldalt, de ez nem így van, sőt épp ellenkezőleg, nagyon keményen kritizálhatják a kormányt és bárkit ebben az országban, vagyis paradox módon azzal cáfolják, hogy nincs sajtószabadság, hogy leírják azt, hogy van sajtószabadság. Mert ha nem lenne sajtószabadság, akkor nem írhatnák le, hogy nincs sajtószabadság, ez így kicsit persze vicces, de attól még igaz.

Én csináltam is egy ellenfacebookos csoportot "Egytrillióan a magyar liberális sajtó hazugságai ellen" néven, röviden csak trilla, és a csoport célja, hogy lerántsam a leplet a milla és a vele szövetségben álló liberális sajtó hazugságairól, az is igaz nem sokat foglalkoztam az oldallal eddig.

Akik eladták magukat Bajnainak

Egy szégyenfal azokról, akik eladták/eladják magukat Bajnainak. Gondolom valami jól fizető zsíros kormányzati pozícióért cserébe, szembefordultak mindazzal, amit eddig képviseltek.Nem vagyok - és pont az ilyenek miatt - nem is leszek soha egy olyan pártnak a tagja vagy szimpatizánsa, mint az LMP. A köpönyegforgatásnál nincsen undorítóbb dolog a világon. Az antiglobalisták a globalisták mellé álltak az álítólagos közös ellenséggel szemben.
Jávor Benedek országgyűlési képviselő
Karácsony Gergely országgyűlési képviselő
Szabó Tímea országgyűlési képviselő
Dorosz Dávid országgyűlési képviselő
Scheiring Gábor országgyűlési képviselő
Szabó Rebeka országgyűlési képviselő
Szilágyi László országgyűlési képviselő
Szilágyi Péter országgyűlési képviselő
Kaltenbach Jenő fővárosi önkormányzati képviselő
Somfai Ágnes fővárosi önkormányzati képviselő
Hanzély Ákos fővárosi önkormányzati képviselő
Ezek az emberek így végleg hitvány, jellemtelen emberekké váltak és szégyeljék magukat. Egy dolgot szért elértek, hogy az LMP oda kerül, ahová az ilyen hazaáruló, szélsőséges, magyargyalázó pártok valók a történelem szemétdombjára.
SZÉGYELLJÉK MAGUKAT!

2012. november 24., szombat

Válaszd a legjobbat, Vona Gábort! (csak kép)


Hideg fokozatai

+ 5°C A francia autók felmondják a szolgálatot.
- 10°C A macska ragaszkodik hozzá, hogy veled aludjon az ágyban. A norvégok előveszik a pulóverüket.
- 18°C Oslóban bekapcsolják a fűtést. Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára.
- 20°C Az amerikai autók nem indulnak el.
- 25°C A német autókat nem lehet indítani. A jamaicaiak kihaltak.
- 30°C A hatóságok napirendre tűzik a hontalanok kérdését. A macska a pizsamádban alszik.
- 35°C Túl hideg van ahhoz, hogy gondolkozz. A japán autókat nem lehet elindítani.
- 40°C A svéd autók felmondják a szolgálatot.
- 42°C Európában már nem működik a közlekedés. Az oroszok az utcán fagylaltoznak.
- 45°C Vannak még görögök?
- 50°C A szempillák megfagynak két pillantás között. Alaszkában a fürdőszobák kis ablakát fürdéskor bezárják.
- 65°C A fehér medvék délebbre vonulnak.
- 70°C A pokol is befagyott.
- 73°C A finnek menekítik a Mikulást Lappföldről. Az oroszok felveszik a füles sapkájukat.
- 85°C Az oroszok a vodka kitöltéskor nem veszik le a kesztyűjüket.
- 114°C Az alkohol megfagy. Az oroszok irtó dühösek.

2012. november 21., szerda

Erdélyi József "kizavarása a magyar irodalomból" a Solymosi Eszter vére című költemény miatt (Kurucinfó)

erdelyijozsef01.jpgForrás
Mivel irodalomtörténetünk harmadikutas, ún. népi-nemzeti átírása és meghamisítása nem csak Sértő Kálmán, hanem Erdélyi József költészetével és életútjával kapcsolatban is megvalósult, az alábbiakban közöljük Dobszay Károly erre vonatkozó, immár 14 évvel ezelőtt készült vitairatát is. A szerző egy új írás keretében hamarosan reagálni fog Szalay László nemrég a Neményi.net-en Irodalomtörténet és hungarista hazugságok címmel közzé tett háromrészes tanulmányára.
Síron túl is elhallgatva - szelíd, halkszavú levél Medvigy Endréhez

Kedves Medvigy Endre!

Emlékezetes – sokak által elég durvának nevezett –, Sértő Kálmánnal kapcsolatos vitánk óta behatóan tanulmányoztam az Ön irodalomtörténészi munkásságát. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs a kákán is csomót keresni, de a sors úgy hozta, hogy az Ön által nagyrabecsült, „elfelejtett“ költőink közül nem egy nekem is a szívemhez nőtt. Ezen a téren tagadhatatlan az Ön érdeme úgy Sinka István, mint Erdélyi József irodalmi hagyatékának újbóli kiadásával kapcsolatban. Még akkor is, ha véleményem szerint az új válogatásokból kimaradtak a „közölhetetlennek“ nyilvánított versek, írások, amelyek igenis szervesen hozzátartoznak az illető költők életművéhez, sőt bizonyos korszakukra kimondottan rányomták bélyegüket, s nélkülük az életmű enyhén szólva nem teljes.
Miközben hiába vártam esetleges reagálását a „Bumeráng“ cím alatt megjelent – Sértő Kálmánnal foglalkozó – legutolsó vitairatomra (Magyarok Vasárnapja 1997. nov. és dec. szám, ill. Magyar Rezervátum kiadása 1997 – kiegészítve dokumentumokkal, képekkel), eljutott hozzám a Havi Magyar Fórum 1998. augusztusi száma. Őszintén szólva nem kis csodálkozással olvastam remekül megfogalmazott írását Erdélyi József „elfelejtett“ verseinek újrakiadása érdekében (Síron túl halhatatlan – A húsz éve elhunyt Erdélyi József elfelejtett versei elé), úgyszintén három jelentős versének újraközlését. Felvetésével tökéletesen egyetértek, és remélem, akad majd kiadó, akinek segítségével végre újra az olvasók kezébe kerülhetnek „kortörténeti dokumentumként“ mindazon versek, amelyek újbóli megjelentetése eddig különböző okokból nem volt „időszerű“.
Bár felvetésével egyetértek, a történeti hűség kedvéért kénytelen vagyok azt néhány szelíd, halkszavú megjegyzéssel kiegészíteni.

Ami Erdélyi József „elfelejtett“ verseit illeti, itt talán helyesebb lett volna elhallgatott s ezáltal tudatosan elfelejtetett versekről beszélni. Aki valamelyest is ismeri Erdélyi költészetét és azt a közeget, amelyben annak idején versei, írásai megjelentek, igenis jogosan hiányolja egy életmű bemutatásánál, hogy nem esik szó egy nem éppen pillanatnyi epizódnak számító korszakáról, történetesen az akkori jobb-, illetve szélsőjobboldalhoz fűződő viszonyáról, de legfőképpen a verseiben és írásaiban többször megfogalmazott politikai állásfoglalásáról.

„.Az Ének István királyról hatvan esztendővel ezelőtt, 1938. augusztus 20-án, Szent István napján keletkezett. Változatlan formában, tizenkét versszak terjedelemben került be még 1938-ban a szerző újabb verseit tartalmazó, ötvennégy oldal terjedelmű füzetbe, a Halad az ék-be, de a címe itt más: István király. Később, 1940-ben, ugyancsak István király címmel Erdélyi József első gyűjteményes jellegű kötetében, az Emlék-ben is megjelent a Magyar Élet Kiadónál, de itt már rövidítve, tizenegy versszakkal, a hatodik strófa elhagyásával. A Fehér torony két kötetének összeállításánál Hartyányi Istvánnal általában a teljesebb változat közzétételéreÉs most térjünk a lényegre. Ön az említett írásának központi témájává a hatvan évvel ezelőtt keletkezett „Ének István királyról“ című monumentális Erdélyi-költeményt teszi meg, részletesen tárgyalva a vers megjelenéseinek eddigi történetét. Többek között így fogalmaz:
törekedtünk...“ (...) „Az Ének István királyról esetében is indokolt lett volna a teljesebbet közzétenni, de ez esetben már a könyv megjelenését követően észleltük, hogy tizenkét strófás változat is létezik. Ez utóbbi 1938 októberében az akkor induló Egyedül Vagyunk folyó-irat első számában előkelő helyen került nyilvánosságra, rögtön a beköszöntőt követően, a második oldalon olvasható. Az imrédysta szemléletű folyóiratot az az Oláh György szerkesztette, aki a húszas évek végén Miskolcon, a Magyar Jövő Rt.-nél Hárommillió koldus címmel szókimondó, erőteljes társadalombírálatot tartalmazó, szociográfiai megközelítésű vitairatot tett közzé. A „hárommillió koldus“ a bal-oldalon később a korszak állandó jelzőjévé vált, természetesen a forrás megjelölése nélkül.“
Még megemlíti, hogy a népi írók megnyerésére is törekvő, igényes folyóiratnak induló Egyedül Vagyunk később egyre szélsőjobboldalibbá vált, s ezáltal vesztett nívójából. Felsorolja mindazon neveket az ún. „népi írók“ táborából, akik a lap indulásánál írásaikkal szerepeltek, Sinka Istvántól kezdve egészen Veres Péterig. Végül a következő mondattal zárja a témakört: „Ez hát az a környezet, amelyben Erdélyi József Ének István királyról című verse hat évtizeddel ezelőtt megjelent.“
Ez mind nagyon szép és való igaz, attól függetlenül, hogy az Egyedül Vagyunk című folyóirat színvonalának megítélésében eltérnek a vélemények. Valami fontosat azonban véletlenül „elfelejtett“ megemlíteni. Történetesen azt, hogy Erdélyi József az Ének István királyról című versét a Fiala Ferenc szerkesztésében megjelenő „Összetartás“ című – ha úgy tetszik, nyilas – hetilap részére írta, amelynek 1938. augusztus 21-i száma hozta le először, méghozzá az egész címlapot betöltve. Ez az eredeti változat szintén 12 strófából áll és a hatodik versszak kivételével tökéletesen megegyezik az Egyedül Vagyunk-ban ugyanazon év októberében közölt változattal, amelyről Ön – bár nem írja ki egyértelműen – azt próbálja szuggerálni, mintha első közlés lenne. Megjegyzendő még, hogy az Emlék című kötetben megjelent, s abból a Fehér torony válogatásába is átvett verzió nemcsak hogy egy strófával rövidebb, hanem helyenként teljesen át van írva. A teljességre való törekvésről pedig csak annyit, hogy példának okáért a Fehér torony-ba beválogatott Magyar múzsa című versből egyszerűen kimaradt az ötödik strófa – ami az Emlék kötetben még megvolt – pusztán azért, mert Solymosi Eszter neve is szerepelt benne. Ezt vajon minek nevezzük?

Rákattintva nagyítható
Most tekintsünk el attól a feltételezéstől, hogy Ön esetleg nem tudott az Ének István királyról című vers eredeti változatáról és megjelenési helyéről. Ha máskor nem is, de a Sértő Kálmánnal kapcsolatos kutatásai során biztosan kénytelen volt foglalkozni az Összetartás különböző példányaival, ahova Sértőn kívűl nemegyszer úgy Erdélyi, mint Sinka István is elhelyezték írásaikat, sőt jóval megelőzve a baranyai üstökös „köpenyegfordítását“. De Erdélyi írt verset vagy cikket egy sor további szélsőjobboldalinak nevezhető lap részére is, a fajvédő Sorakozó-tól kezdve egészen az Összetartásnál sokkalta radikálisabb, Bosnyák Zoltán nevével fémjelzett „Harc“ című lapig, amely köztudottan a Zsidókérdéskutató Magyar Intézet hivatalos orgánumának számított. Igaz, itt összesen csak két verse jelent meg 1944-ben, s abból az egyik (Solymosi Eszter vére) újraközlésnek számított. Furcsának csak azt találom, hogy ennek a lapnak a címoldalán látott napvilágot 1944. október 29-én (!!!) a „Sárga kereszt“ című, elég aktuális témával foglalkozó verse, pedig – Ön szerint – ekkor éppen a nyilasok elől vidéken bújkált, mert munkaszolgálatra (?) akarták behívni. Erdélyit az sem túlságosan zavarhatta, hogy az Egyedül Vagyunk idővel egyre szélsőjobboldalibbá vált (talán mert Oláh György 1942-ben többek között nyilvánosság elé tárta Jókai Mór öregkorának elhallgatott titkait, Grósz Bella nevű Tarnopolból szalasztott második felesége és annak családja általi megaláztatását, majd a Jókai-örökség megkaparintását?), mert továbbra is kitartott a lap mellett, ahol elég gyakran jelentek meg versei, írásai – s amelyeket a legnagyobb jóindulattal sem lehetett mindig politikamentesnek nevezni. Szintén itt publikálta először folytatásokban „A harmadik fiú“ című önéletrajzi írásának egyes részleteit 1942-ben, mielőtt könyv alakban is megjelent volna a Turul Kiadónál. Az érdekesség kedvéért idézném az Egyedül Vagyunk 1942. március 12-i számának bevezetőjét Erdélyi önéletrajzához:
„Van-e érdekesebb olvasmány, mint mikor a költő legbensőbb világát a próza eszközeivel rajzolja meg? Az alkotás műhelyébe visz, a hétköznapok küzdelmeit, az utat a mélyből fölfelé kísérjük nyomon? S van-e izgalmasabb élmény, mint a forró, lüktető, igazságkereső magyar szellem: Erdélyi József harca korunk elzsidósodott irodalmi gócaival, a szerkesztőségekkel, kiadókkal, az idegen szellem kibérelt tollforgatóival? Az első világháború, forradalmak, az új liberalizmus, a kiadói és irodalmi zsidó diktatúra nehéz évei, ennek az önéletírásnak dokumentumerejű nagy fejezetei.“
„A harmadik fiú“ és az ezt követő „Fegyvertelen“ című önéletrajzi írásokról Ön a Fehér torony utószavában csupán ennyit talál fontosnak megemlíteni: „...számos fontos életrajzi adatot tartalmaz, de nem mentes az indulatoktól.“ Ami igaz, az igaz: Erdélyi József nem tett lakatot a szájára.
Illene végre tisztázni Erdélyi máig „megbocsáthatatlan bűnét“, azt, hogy megírta „Solymosi Eszter vére“ című költeményét. Miután a vers megjelent a Virradat 1937. augusztus 2-i számában, az „irodalmi diktatúra“ példátlan merészséggel halottnak nyilvánította, és még a költő nevet is megvonta tőle. A liberális Pesti Napló (ahol korábban hét éven keresztül jelentek meg a versei) 1937. augusztus 8-i számában egy akkor éppen a Rónai Mihály András nevet használó „entellektüel“ egyszerűen nyilvánosan eltemette (Egy költő halálára), és kizavarta a magyar irodalomból. Mindez történt 1937-ben Magyarországon, az ezerszer átkos „Horthy-fasizmus“ tombolása közepette Erdélyi József magyar költővel, mert versében „politizálni“ mert, már pedig a költőnek nem szabad politizálni, különösen akkor nem, ha a politikai kiruccanás őszinte igazságokat tartalmaz, mely igazságok kellemetlenül érintik a magyarországi zsidóságot. Az „igazi költőnek“ nem szabad foglalkozni a zsidókérdéssel, és még kevésbé szabad foglalkoznia az ezer sebből vérző magyarság fájdalmainak igazi okaival. Erdélyi Józsefre kimondták a nagy átkot, és a Conti-utcától a legpolgáribb napilapig olyan temetést rendeztek, hogy óvatosabb költőink valószínűleg meggondolják a jövőben, hogy milyen sorokat vethetnek papírra, ha el akarják kerülni Erdélyi József sorsát.
Szintén nem mellékes, hogy maga Erdélyi miképp vélekedett a versről és a körülötte kirobbant „érzékenységről“. Az Összetartás 1937. augusztus 29-i számában többek között így nyilatkozott:
„Bűnöm, hogy megírtam a Solymosi Eszter című versemet. Hát megírtam! Hét évig írtam. Hét hosszú esztendeig érett bennem ez a vers. Már bennem volt akkor is, mikor még a liberális lapokban jelentek meg a verseim. Akkor érett meg igazán bennem, amikor közöttük voltam. De kijelentem, hogy semmi sértő szándék nem vezetett. Költő vagyok, és ezúttal is csak azt írtam, amit a vérem diktált. (...) ők azt hitték, hogy örökre legyőztek, pedig csak húsz esztendeig tűrtem gazságaikat. Oh, én már ismerem őket, de azért mégis csodálkoztam vakmerőségükön. (...) Shylock az lírikus természetű, önzetlen. Pártfogolja a magyar írókat, hogy az ő utasítása alapján dolgozzanak, és eszébe ne jusson a tehetségnek máshol keresni boldogulását. Mellettünk – a magyar költők mellett – azonban óriási reklámot csapnak az ő költőiknek. Meghamisítják a magyar irodalmat és elsikkasztják az igaz gondolatokat. (...) Én csak árvalányhaj voltam a páncélszekrényük mellett, de otthagytam őket. Olyan szerződést kötöttem velük, mint a mesebeli Erős János: aki az erősebb, az marja a másikat és aki bírja, az szíjjat hasít a másik hátából. Tizennyolc esztendő alatt csak én haragudtam – ők hasították a szíjjat... (...) Azt írják, hogy én pogromra uszítottam, pedig csak az ártatlanul omló magyar vért akartam megvédelmezni. És ezt akkor is megteszem, ha ez előttük tilos. Különösen őelőttük, akik Adyból és belőlem lopták minden tudásukat, belőlünk lopták a lírát, belőlünk élnek, és a mi vérünkből gyűjtik aranyaikat. Ezek az emberek ne tanítsanak engem verset írni. (...) Én szegény ember vagyok, mindenem a költészet, számomra a hallgatás nem ér semmit, és akinek az én hallgatásom kell, aki el akar némítani, az vigyázzon. Azt gondolják odaát, hogy eltemettek, pedig csak új erőre kaptam...“
De vizsgáljuk tovább a dolgokat. Az Ének István királyról című vers elemzésénél így fogalmaz:
„A versben egymásnak feszül, szinte megverekszik egymással a magyar história keresztény, Szent István-i vonulata és a pogánynak bélyegzett, ősi szabadságért lázadók a felnégyelt Koppánytól a tüzes trónon megégetett Dózsáig. Erdélyi József jól látta, bizony 1938-ban is nagy szükség lett volna egy keménykezű, de keresztény humanista Szent Istvánra.“
Írásának befejező részében pedig Erdélyi egy másik „elfelejtett“ versével (A magyarokhoz) kapcsolatban a következő megállapításra jut:
„A nyugati világ a II. világháború lezárását megelőző esztendőben kegyetlen és lehetetlen választásra kényszerítette a magyarságot. Két totális diktatúra között, mindkettő ellenére kellett volna megtaláljuk a magunk útját, a magyar utat.. Mi ezt 1943-ban Balatonszárszón megtaláltuk, de a nagyhatalmak nem engedték, hogy a magunk útját járjuk. Ezek után igazán jó választ nem adhattunk. Mivel a nyugati világ elárult minket, így a cseber és a veder közötti választás szabadsága adatott meg nekünk, magyaroknak. (...) Erdélyi József A magyarokhoz című verse 1944 szeptemberében az imrédysta Nemzetőr-ben katonai helytállásra biztat. Adhatott-e jó választ a história feladta kérdésre, amikor nem volt mód jó és rossz, hanem csak két pogány közt választani. Jó választ nem adhatott, de sorainak fedezeteként, hiteleként hadd emlékeztessek a meggyalázott lányokra, asszonyokra és a gulágokba hurcolt magyarokra.“
Hogy Erdélyi helyesen vagy helytelenül látta-e a magyarság helyzetét, s hogy jó vagy rossz válaszokat adott-e a kor valóban nem egyszerű kérdéseire, arról szintén lehetne vitatkozni, de publikációinak jobboldali lapokban napvilágot látott – nem lebecsülendő mennyiségű – részét egyszerűen politikai tévelygésnek nevezni talán 1998-ban már egy kicsit könnyelmű megfogalmazás. Ön szerint, kedves Medvigy Endre, Erdélyi nem adhatott jó válaszokat, amikor „két pogány közül“ kényszerből az egyiket választania kellett. Ebből a megállapításból világosan kitűnik, hogy akkor és ott semmilyen reális esély nem volt az úgynevezett – ezerszer túldimenzionált – harmadik utas megoldásra. Ezzel kapcsolatban Erdélyi szintén elég világosan megfogalmazta a maga véleményét a „Magyar út“ című versében, amely természetesen az „elfelejtett“ versei között várja az újraközlést mind a mai napig, annak ellenére, hogy az ugyanazon elnevezésű mozgalom sajtójának ezt már rég illő lett volna megtenni. Talán Erdélyi József „Magyar út“-ja mégsem annyira egyezik a jelenlegi magyar úton járók elképzeléseivel? Ha azonban elolvassuk a Havi Magyar Fórum ugyanazon számában közzétett „Gyüttmentek és magyarok“ című kitűnő elemzést Práczki István tollából, akkor azon is elgondolkodhatunk, hogy Erdélyi annak idején talán mégiscsak jól látta a dolgokat, és mégiscsak jó válaszokat adott. Legalábbis a logika ezt a megállapítást diktálja. Ha ugyanis Práczki Istvánnak igaza van – és miért ne lenne igaza –, akkor Erdélyi is helyesen látta a magyar problémák egyik sarkalatos kórokozóját – a zsidókérdést. Életművének ismeretében ezt a témát szőnyeg alá söpörni egyszerűen lehetetlen, de másrészt teljesen fölösleges próbálkozás. Hogy Erdélyi 1945 után elhatárolódott számos korábbi versétől és írásától, azon – ismerve a körülményeket – senki sem csodálkozik. Egyszerűen: élni akart. Ennek ellenére is „háborús bűnöst“ csináltak belőle azok, akiknek Ön nagyon vigyáz az ismert érzékenységére. Ma már nyugodtan kijelenthetjük: Erdélyi József látó volt a javából! „Elfelejtett“ verseit és írásait ezért még ma sem lehet „kortörténeti dokumentum“-ként kezelni, hiszen több mint fél évszázada papírra vetett gondolatai a legnagyobb sajnálatunkra még ma is megoldatlan, égető kérdésekre keresik a válaszokat.
Kár, nagy kár, hogy Ön még mindig nem tudta levetkőzni régi beidegződéseit, és ha már ilyen hézagpótló írást publikál, akkor a teljes igazságot közölni az olvasóval, még akkor is, ha ez az Ön esetében a damaszkuszi utat jelentené. Megértem, hogy a Sértő-vita alkalmával használt hangvétele után nem egyszerű dolog átlépni a saját árnyékán, és, mint egy komoly irodalomtörténészhez illik, csakis a tényekre szorítkozni. Megnyugtatom, megtették ezt már mások is. Elég, ha csak a Havi Magyar Fórum ugyanazon számának vége felé elolvassa Vasvári Erika könyvismertetését Hernádi Tibor történész legújabb munkájával kapcsolatban (Kinek állt érdekében a második világháború?). Ott ugyanis legnagyobb csodálkozásunkra szó szerint a következők állnak a lap társszerkesztőjének tollából:
„A könyv a Szálasi-hatalomátvétel valós körülményeit is elemzi, azt, hogy ezáltal a magyar államiság jogfolytonosságának képviselete fölül elhárult az idegen kézbe jutás veszedelme, habár a megszállás mindenképpen korlátokat jelentett. Alaptalan a hungarista mozgalomnak az a becsmérlése, hogy a német érdekek szolgájának ajánlkozott: jellemző, hogy Hitler még fogadni sem akarta Szálasit. ők csak Sztójay kinevezését akarták. Szálasi igyekezett a zsidó transzportálást lassítani, egyenes utasítására a gyalog útnak indított kontingenseket Ausztria területéről visszafordították. Azt sem lehet elképzelni, hogy Wallenberg harmincezer zsidót kimenthetett volna a hungarista hatalom elnézése nélkül. Gondoskodtak a Szent Korona és a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének Nyugatra szállításáról is, amellyel azokat megmentették a nemzet számára. A szovjetek által zsákmányolt műkincsek ma is az oroszoknál vannak, de érdekes módon ezeket sem a magyar sem a nemzetközi zsidóság nem keresi.
Úttörő könyv Hernádi Tiboré, s bizonyosak vagyunk benne, hogy minden történelemkönyvnél közelebb visz minket az igazsághoz. Reméljük, hogy egyre több tárgyilagos tanulmány lép nyomdokába, az igazság útjára.“
Végül figyelmébe ajánlanám Szörényi Levente népszerű zeneszerzőnk megállapítását, akinek szintén van némi köze István királyhoz („István, a király“ rockopera). A nyilatkozat a változatosság kedvéért a heti Magyar Fórum ez év szeptember 3-i számának hátsó oldalán látott napvilágot:
„Nos, van egy réteg ebben az országban, mely egyértelműen nem liberális, de nem is nemzeti, és csak az egyéni érvényesülés vágya hajtja, melyhez a háttértámogatás a változó helyzetekben is mindig biztosítva van. Féligazságokat mond a nemzeti önbecsülésre éhező tömegeknek, hatalmas dekorációba csomagolva. Nem szívesen teszem, de ezen ámítás miatt kénytelen vagyok felhívni a figyelmet erre az igen kártékony folyamatra.“
El kellene végre dönteni, kedves Medvigy Endre, hogy ki-ki hova tartozik. Higgye el, magyar szemszögből nézve jobban szégyellendő, ha az ember „időközben megtért“ (?) őskommunistákkal parolázik (Szent László Akadémia), mint ha a tényeknek megfelelően tárná föl irodalomtörténetünk fehér foltjait. Személyes véleményét természetesen mindig hozzáfűzheti a dolgokhoz, de csak akkor, ha előtte a valóságnak megfelelően tájékoztatta az olvasókat. Erdélyi József „vitatott gyöngyszemei“ miatt pedig nem kell mentegetőzni, mert a történelem őt már régen igazolta, még akkor is, ha egyesek ezt csak nagyon lassan tudják megemészteni.
Isten látja a lelkemet, én sem szívesen teszem, de irodalomtörténészi nimbuszának megóvása érdekében kénytelen voltam felhívni a figyelmét bizonyos hiányosságokra. A tervezett – Erdélyi József „elfelejtett“ verseit tartalmazó – kötethez pedig – a költő halálának huszadik évfordulójára – mellékelnék néhány további „gyöngyszemet“, ha netán eddig elkerülte volna a figyelmét.
Dobszay Károly
(Magyarok Vasárnapja, 1998. november)

ERDÉLYI JÓZSEF „ELFELEJTETT" VERSEIBŐL


Erdélyi József Solymosi Eszter vére című verse a Virradat 1937. augusztus 2-ik számának ötödik oldalán


vége

2012. november 19., hétfő

A szovjetek és a nők (KKBK Blog)

A poszt a KKBK Blogról származik

Sztálin világossá tette: a nemi erőszak és a német civilek terrorizálása egyfajta „jutalom" a katonáknak. Sztálin azt mondta: az embereknek meg kellene érteniük: a katona – aki több ezer kilométert harcolt végig vérben és fegyvertűzben és halálban – megérdemli, hogy egy kicsit szórakozzon a nőkkel.

 










2008-ban új filmet mutattak be Németországban, amely az oroszokat és a németeket is arra sarkallja majd, hogy vizsgálják felül történelmük bizonyos szakaszát, amit bizonyára mindkét nemzet igyekezett elfelejteni.
Margot Woerk, egykor egy 15 fiatal nőből álló előkóstoló csapat tagja volt, több mint fél évszázadon át hallgatott arról, mivel foglalkozott a második világháború éveiben, de most megtörte a hallgatást,
Woerk a húszas évei közepén járt, amikor a második világháború kitört. Születése óta Berlinben élt, ahonnan a mai Lengyelország területén levő Rastenburgba menekült, amikor elterjedt a hír, hogy a szövetségesek bombázni fogják a német fővárost. Itt sorozták be civil szolgálatra, és a következő két és fél évet Hitler főhadiszállásán, a hírhedt Farkaserődben (Wolfsschanze) töltötte, ahol konyhai adminisztrátor és a Führer előkóstolói csapatának tagja volt.
Woerket egy SS-es ismerőse figyelmeztette arra, hogy a háború rosszul alakul, és a szovjet hadsereg hamarosan eléri a főhadiszállást.
Sikerült megszöknie, és Berlinbe visszajutnia. Nem sokkal ezután a szovjetek elfoglalták a Farkaserődöt, és mindenkit kivégeztek, akit ott találtak, beleértve az előkóstolói csapat másik 14 tagját is. Woerk számára azonban csak ekkor kezdődött a háború legrosszabb része: amikor a szovjetek megostromolták Berlint, őt elhurcolták, és egy üres orvosi rendelőben tartották fogva két hétig, ahol minden nap többször, csoportosan megerőszakolták.
A film, az Egy nő Berlinben (A Woman In Berlin) (magyar címe: Egy berlini nő) a német újságíró, Marta Hillers naplójából készült, és bemutatja mindazokat a borzalmakat, amelyeket a Vörös Hadsereg katonái követtek el a Harmadik Birodalom fővárosában 1945 áprilisában és májusában.

Marta egyike azoknak a nőknek, azon nők millióinak, akiket a Vörös Hadsereg katonái megerőszakolta egy, vagy több alkalommal. A második világháború végének sajátossága volt, hogy az orosz „felszabadítókkal" szemben – akik elfoglalták Kelet-Németországot – a történészek meglehetősen engedékenyek voltak, és szemet hunytak olyan dolgok felett, amelyek igenis megtörténtek.
Az oroszok négy éven át tartó harca a Wehrmacht ellen sokak számára fájdalmas volt. Az oroszok által Nagy Honvédő Háborúnak hívott időszak volt ez, amikor minden ötödik német katonát megöltek. Miden öt közül négyen a Keleti Fronton haltak meg.

Manapság nagyon sok orosz számára elfogadhatatlan az a tény, hogy a Nagy Honvédő Háború idején a Vörös Hadsereg végigerőszakolta Poroszországot és Kelet-német országot is. Amikor Antony Beevor erről írt Berlin: The Downfall (Berlin: A bukás) című könyvében, a Londonba kinevezett orosz nagykövet, Grigorij Karasin „istenkáromlással" vádolta meg a történészt, mondván: azokat rágalmazza meg, akik megszabadították a világot a náciktól.
illes_bela.jpgIllés Béla
(Kassa, 1895. – Budapest, 1974.) kétszeres Kossuth-díjas író, újságíró.
 Első írásait Ady Endre közbenjárásával a Nyugat közölte még ugyanebben az évben. A Nyugat hasábjain ettől kezdve rendszeresen vállalt politikai és közírói szerepet. Inkább szocialista, mint polgári radikális nézeteket vallott.

1919-ben emigrált Bécsbe. 1920-1921 között Kárpát-Ukrajnában a Munkás Újság munkatársa volt. Letartóztatták, majd kiutasították Csehszlovákiából. 1921-1922 között ismét Bécsben élt, mint alkalmi munkás és filmstatiszta. 1923-ban, miután kiutasították Ausztriából is, Oroszországba utazott. A Sarló és Kalapács munkatársa lett. 1927-től a Szovjet Írók Szövetsége titkárságának munkatársa volt.

Regényei a Magyarországi Tanácsköztársaság eseményeit, a forradalomhoz vezető utat elevenítik fel. A szovjet hadsereg őrnagyaként részt vett Budapest ostromában. Őrnagyi beosztásában ekkortájt jelentette ki, hogy a szovjet katonaság számára "a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak". 1950-1956 között az Irodalmi Újság főszerkesztője volt. 1957-1959 között az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági tagja volt.
élő kép kettő 12.gif










Hasonlóan reagálnak a ma élő németek is: nem akarnak arról beszélni, hogy valóban megtörtént az erőszak, és nem akarják, hogy anyáik és nagyanyáik a nyilvánosság elé álljanak, és elmondják saját történetüket. Pedig ez a film ezt teszi.

Nagyon sok olyan német nő él még ma is, aki soha nem beszélt a történtekről a frontról visszatérő férjének.Ez volt 1945 elhallgatott történése. És most nem csak a történelemkönyvek lapjára kerül, hanem a nemzetközi hallgatóság is szembesülhet az áldozatok elhallgatott, fájdalmas emlékeivel a villódzó képernyőn és mozivásznon.
1941 júniusában hárommillió fős német hadsereg lépte át a szovjet határokat. A totális háborúban, ahogy ez a háborúkban gyakran megtörténik, védtelen nőket, kislányokat és idős asszonyokat is támadtak. Nagyon sokuknak volt abortusza, mások sokáig szenvedtek szifilisztől. A nemi betegséget megerőszakolóiktól kapták el. Az így fogant, megszült gyerekek zömét elhagyták.
Az sincs bizonyára benne a történelemkönyvekben, hogy az én nagyanyám meg hiába lakott 3 hétig egy ruhásszekrényben, az oroszok mégis megtalálták és megerőszakolták az akkor 18 éves lánykát, sok ezer társával együtt. Ő mesélte, hogy hiába csúfították el magukat a lánykák-nők, összeterelték őket, sorba állították és mindenkinek a kezét kellett mutatnia... Még egy munkás lány kézfeje sem túl elhasznált 12-18 évesen, tehát abból bizton meg lehetett állapítani a kort... Válogatós népek voltak az orosz tisztek, persze a közlegényeknek megtette az 50-60-80 éves nagymama is! Persze előtte az amerikaiak szétbombázták szinte az összes várost, kiváltképpen Budapestet. Háború volt, na. De a történelmet a győztesek írják, ezt sose felejtse senki!
Laurence Rees történész World War Two: Behind Closed Doors (A második világháború: Zárt ajtók mögött) című új könyvében rámutat arra, hogy habár a nemi erőszak hivatalosan bűncselekménynek számított a Vörös Hadseregben, tény, hogy Sztálin világossá tette: a nemi erőszak és a német civilek terrorizálása egyfajta „jutalom" a katonáknak. Sztálin azt mondta: az embereknek meg kellene érteniük: a katona – aki több ezer kilométert harcolt végig vérben és fegyvertűzben és halálban – megérdemli, hogy egy kicsit szórakozzon a nőkkel.
A "rohadt" fasiszta/náci németek hoztak húst a nagymamámék házához, hogy főzzenek belőle ételt. egy hét múlva az oroszok levágtak mindent és megeroszakoltak 16 éves nagymamámat és testvéreit szép sorban. Így élték meg a "felszabadulást".
Egy másik esetben, amikor azt állították, hogy a Vörös Hadsereg katonái fogva tartott németeket bántalmaztak, Sztálin azt mondta: „Túl sok előadást tartottunk a katonáinknak, hagyjuk, hogy egy kicsit kezdeményezőek legyenek!" A nemi erőszak egyébként egyfajta fegyvere volt Sztálin állami katonai rendőrségének, Lavrentyij Berija például sorozatosan követett el nemi erőszakot. Egy alkalommal egy amerikai diplomata, Berija testőre és Tatjana Okunyevszkaja színésznő is szemtanúja volt annak, hogy Berija megállította fekete autóját az utcán, belökött egy nőt a kocsiba, és hazavitte az ágyába.
Gereben Ágnes nemrég megjelent könyve a szovjet koncentrációs táborokkal kapcsolatos tévhitekkel próbál leszámolni: az általános bemutató után az egykori táborvilág túlélőivel készített interjúk sokkolják az olvasót.
A könyv különösen borzalmas és felkavaró részét jelentik azok a fejezetek, ahol a gyerekek elleni fellépésről, a kiskorúak kivégzéséről olvashatunk, vagy megtudhatjuk, hogy az osztályellenségek 16-20 év közötti fiatal lányait egyszerűenhasználatra kiutalták a komisszároknak. A fiatalkorú foglyok között a börtöncellákban, vagy lágerekben „természetes” volt a nemi erőszak, és az őrök is előszeretettel válogattak a büntető intézményekbe érkezett rabok közül.
– Távol vagy mindentől és mindenkitől, tehát ha sikoltozol, az sem baj – mondta Berija a nőnek, amikor a dácsájába értek. – A kezemben vagy. Úgyhogy gondolkozz el ezen, és ennek megfelelően viselkedj.
Az NKDV vezetője több mint száz iskolás korú kislányt és fiatal nőt rabolt el és erőszakolt meg. Rees szerint így nem is volt csoda, hogy amikor a Vörös Hadsereg katonáinak gaztetteiről szóló jelentések Moszkvába értek és Berija kezébe kerültek, a katonák szörnyű tetteinek nem lett semmilyen következménye.

Berlin női lakosságának megerőszakolása - és mindenki veszélyben volt 13 és 70 éves kor között - hihetetlenül elvetemült és bűnös dolog volt. Egy berlini ügyvéd mesélte el szívettépő történetét. Az ügyvéd valahogyan megmentette zsidó feleségét a németek karmaiból, és megpróbálta az asszonyt megmenteni a Vörös Hadsereg katonáitól is. Miközben sebesülten feküdt, végig kellett nézni a, hogy a feleségét megerőszakolják a katonák.

– Egy szót sem beszéltek oroszul, és ez könnyebbé tette a dolgot - írta haza küldött levelében a Vörös Hadsereg egyik katonája 1945 februárjában. - Nem kellett győzködni őket. Csak rájuk fogtuk a revolvert, és azt mondtuk nekik, hogy feküdjenek le. Aztán elvégeztük a dolgunkat és tovább mentünk."

Nem volt szokványos, hogy a szovjet katonák bevallották rémtetteiket, ráadásul, hogy mindezt a családjuknak írt levélben tették. Ezért van az, hogy az új német film szinte sokkolja a közvéleményt.

A német könyvkiadó, Hans-Dietrich Müller Grote levelet írt Truman elnöknek, aki a potsdami konferenciára érkezve az üzletember házában szállt meg. „A ház lakói az Ön érkezése előtt állandó félelemben és rettegésben éltek. Nap nap után és éjszakánként is fosztogató orosz katonák jártak ki-be, megerőszakolták a lánytestvéreimet a szüleik és gyermekeik szeme láttára, idős szüleimet megverték. Minden bútort felszaggattak szuronyaikkal, mindent összetörtek."
Napjainkban a téma kutatói megegyeznek abban, hogy a második világháború végén a Vörös Hadsereg katonái nagyjából két millió német nőt erőszakoltak meg, az oroszok nem válogattak, az áldozatok 8 és 90 évesek közül kerültek ki, átlagosan egy német nőt tizenkétszer erőszakoltak meg.
Drezdában a Vörös Hadsereg támadásai a német nők ellen 1945 tavaszán hágtak tetőpontjukra. A város rengeteget szenvedett már addig is a szövetségesek bombázásaitól. A szovjet katonák szisztematikusan járták végig a házakat egymás után. John Noble így emlékezett vissza erre az időszakra: „A szomszéd házba betörtek a szovjet katonák. Kilökték az ott lakó nőt az utcára, és megerőszakolták. A férfiaknak végig kellett nézni, aztán lelőtték őket. Az utcánk végében egy nőt egy vasúti kocsi kerekeihez kötöttek. Iszonyatosan bántak vele."

Chris Bellamy történész szerint habár erről az időszakról nem születtek feljegyzések a túlélőktől, bizonyos, hogy a többszörös nemi erőszak sem volt ritka, sőt, a szovjet vezetés ezt is elnézte katonáinak.












A Vörös Hadsereg katonái a becslések szerint kétmillió alkalommal követtek el nemi erőszakot Németországban. Ebből 70 000-100 ezret Bécsben, 50 000-200 ezret Magyarországon. Több ezer nőt erőszakoltak meg Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában is. Egyes történészek az állítják: a szovjet katonák azokat a német egyenruhát viselő orosz nőket sem kímélték, akikre a felszabadított koncentrációs táborokban bukkantak. Egy szovjet katona naplójában azt is feljegyezte, hogy különösen szerették megerőszakolni a náci párt funkcionáriusainak feleségeit.

A vodka persze nagy szerepet játszott ezen bűncselekmények elkövetésében, de emellett ezek a katonák érzéketlenek és agresszívak is voltak. A nemi erőszakot gyakran követte kínzás, sőt, gyakran előfordult, hogy az áldozatot agyonlőtték vagy agyonverték.

Richard Evans, a Cambridge-i egyetem professzora most publikált könyvében egy fiatal szovjet tisztet idéz. A katona arról számol be, hogy megtaláltak egy csapat menekülő német nőt és gyereket. „A nők, anyák és gyerekeiket lefektettük az út jobb oldalára, mellettük ott álltak a katonák letolt nadrággal. Azokat a nőket, akik tiltakoztak, átlökték a másik oldalra, és agyonlőtték, ahogyan azokat is, akik a gyereküket védték." A tiszt azt mondta: minden katona részt vett ebben.

 Édesanyám szülőfalujában egyedül azt a rusnya nőszemélyt nem erőszakolták meg, aki elárulta az oroszoknak, hogy melyik háznál, melyik tanyán mi a neve a nőknek. Úgyhogy a betörő ruszkik már névvel követelték őket és ha nem kerültek elő, fegyvert fogtak a szüleikre vagy a gyerekeikre.
nem volt ez különb Magyarországon se
talán ez a különbség a német és a szovjet hadsereg között. inkább rabolják ki a királyi palotát, minthogy nőket erőszakoljanak tömegével.
a Vörös Hadsereg katonáinak „járt a szórakozás”, de míg a lengyel nőt életben hagyták, a „büszke németet” a megerőszakolás után agyonlőni volt dicsőség. A kulturális különbségek és a sztálini propaganda állt a szovjet katonák brutalitása mögött.
Milovan Gyilasz, jugoszláv író és politikus szóvá is tette Sztálinnak hadserege mérhetetlen brutalitását a baráti Jugoszláviában: a katonának joga van elvenni, ami jár neki – volt a tömör válasz. Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című könyvéből tudjuk, hogy nemcsak a német, hanem a lengyel nőket is számolatlanul becstelenítették meg a „felszabadítók”. A különbség annyi volt, hogy őket életben hagyták, míg az igazán „vagány” szovjet katona a német nőt az erőszak után megölte – idézi a történész. Ám hasonló módon viselkedtek a balti államokban, de néha még a korábbi szovjet területeiken is, például Ukrajnában.
Több oka is van, hogy miért. A szovjet katonák többsége távoli, teljesen más szokású országrészekből érkezett. Gazdaságilag fejletlen, vad területekről és életkörülmények közül „csöppentek” a fényes európai városokba. Máraitól tudjuk, hogy szinte függői voltak az óráknak, hosszú ideig el tudták hallgatni a ketyegésüket. Eleve nehéz volt „civilizált viselkedést” elvárni tőlük, a lakossággal tényleg barbárok módjára bántak.


























Sok nő inkább öngyilkos lett, mintsem szembenézzen a tömeges erőszakal
Tüzelték a bosszút

Igen erős propaganda működött a szovjet hadseregben. Levelezőlapokat küldtek saját katonáiknak, amelyben az otthonmaradottak szenvedéseiről írtak, arról, hogyan kínozták meg rokonaikat a nácik. Ilja Ehrenburg szellemi vezetése alatt a propaganda kifejezetten kegyetlenkedésre sarkallta őket: „Ha megöltél egy németet, ölj meg még egyet!”, „Tegyétek magatokévá a büszke német asszonyokat!” – harsogták. Egyes, ideiglenesen visszafoglalt helységekben, Poroszországban vagy nálunk Nyíregyházán a mai horrorfilmeket megszégyenítő cselekmények nyomait lehetett dokumentálni.
 Létezett egyfajta rejtett propaganda is: a katonák rendszeresen küldhettek haza néhány kilós csomagokat. Ehhez társult Sztálin álláspontja, hogy a katona elveheti, ami jár neki, mert megérdemli. Szinte felhívás volt ez a fosztogatásra, erőszakra. Legyen szó baráti vagy ellenséges országról, a szovjet hadsereg tevékenységét igen nehéz felszabadításnak nevezni. Főleg akkor, ha felidézzük, hogy a nyugati fronton, a brit és amerikai hadseregben nem volt jellemző az effajta szabadrablás.

Ha valakit sérelem ért a katonák részéről, természetesen panaszt tehetett az illetékes szovjet parancsnokságon, de a következmények kiszámíthatatlanok voltak. Rosszabb esetben a panaszost malenkij robotra vitték vagy csak megverték, de volt olyan eset is – főleg a front elvonultával – amikor a bűnös katonát megbüntették, akár ki is végezték. Itt persze komoly esetekre kell gondolni, a kisebb lopás, rablás, néhány pofon ügyében a sértett jobban tette, ha hallgatott.
Tőkés_Anna_30_évesen.jpg
"összefeküdt egy ruszkival"
Kár, hogy Tőkés Anna (régi, nagy színésznő, 1903. Marosvásárhely, Magyarország - 1966. Budapest, Magyarország) már nem él, elmondhatná neked, hogy ő egymás után száz ruszkival feküdt össze, merő szórakozásból.
polzalaine.hu_n.jpg











Dr. Polcz Alaine (Kolozsvár, 1922. – Budapest, 2007.)
19 évesen, a második világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került. Előtte borzalmas szenvedéseken ment keresztül szovjet katonák folyamatos, csoportos, tömeges erőszaktétele, kínzása és a nélkülözés miatt. Ez az élmény egész életén nyomot hagyott.
polczalaine2.png









Asszony a frontonc. könyvében ír erről: "Aztán elindultam egyedül. Bekötöttem a fejemet, és elmentem a kommandaturára. Ott már nagyon sokan ültek és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából kitépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. "Átmentek rajta az oroszok" - mondta az anyja. - Nem értettem meg. - "Biciklivel?" - kérdeztem. Az asszony dühös lett: "Maga bolond? Nem tudja, mit csinálnak a nőkkel?"Hallgattam, amit körülöttem beszéltek. Hogy melyik nőnek tört el a gerince, ki vesztette el az eszméletét, ki vérzik, hogy nem tudják elállítani, férfit, kit lőttek agyon, mert védeni próbálta feleségét. Egyszerre föltárult az az iszonyat"
"Ez az élet nemcsak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. "
A nők vadállatként és szervezett összetereléssel történő megerőszakolása a „szovjetorosz” hadseregre volt jellemző! És nem csak a nagyvárosokban, a nagy ostromok után, hanem minden kis faluban így tettek. Legtöbbször szemet hunytak vagy maguk a tisztek is szervezték az erőszakot. Ahogy az angol, amerikai és francia hadsereg katonái nem erőszakolták végig Németországot, úgy a német vagy a magyar hadsereg sem tett ilyet Ukrajnában és Oroszországban. Az gyakran megtörtént, hogy az éhező ukrán asszonyok ajánlották fel magukat azért, hogy túléljék a háborút, a kényszer alatti prostitúció azonban sem ott, sem Berlinben nem azonos azzal a gyalázattal, amit Polcz Alaine ír le az Asszony a fronton c. könyvében vagy Hardi Péter a Bomlott világ c. riportkönyvében. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a szovjetoroszok csupán "visszaadták" azt az erőszakot, ami őket érte az ő hátországukban. A német vagy a magyar erőszak a partizánokkal együttműködő civileket érte és nem szexuális jellegű volt. Elszórt esetek bizonyára voltak, de az a tömeges állati erőszak, vagy csoportos felhajtás és meggyalázás, amelyről a nagyszüleink meséltek, s amelybe sokan belehaltak vagy olyan fertőzéseket kaptak, hogy meddővé váltak utána, mint Polcz Alaine is, ilyen a „szovjet” fronton nem volt jellemző. Ezért nem patikamérlegen kellene méricskélni a „kölcsönös” sérelmeket. Baloldali nosztalgiának, „beleélő megértésnek” itt nincs keresnivalója, mert ami történt az gyalázat, ahogy minden másféle civilekkel szembeni erőszak is az volt, bárki követte el.
Vége

Libajnai Gordon Blőd (csak kép)


Gyurcsótány Lúdman segítségét kéri (csak kép)


A három testőr (csak kép)


Az MSZP üzenete az LMP-nek! (csak kép)


Tanfolyam a korrupció ellen (csak kép)


Akiknek kijár egy géppuskasorozat...... (csak kép)


2012. november 18., vasárnap

Magyarország szégyenei (csak kép)

Szégyen, hogy egyes politikusok mire nem képesek, hogy egy vallási kisebbség és az őket támogató Izrael kedvében járjanak. Szégyelljék magukat, hogy már megint a magyarság ellen uszítanak a szemen-szedett hazugságaikkal. Ilyen hazaáruló antimagyaroknak nincsen helye a magyar törvényhozásban.
Vadai Ágnes, Kolber István, Újhelyi István, Varjú László és Újhelyi István szégyelljék magukat, mert most tényleg hitvány semmirekellő emberekké váltak. Ha nem tetszik Magyarország akkor el lehet innen menni Izraelbe, nem fogtok itt ebben az országban senkinek sem hiányozni.
Én azt javaslom ezeknek az aljas, hitvány embereknek, hogy a szaros sárgacsillagjukat ne is vegyék le soha, sőt égjen bele a bőrükbe.