2012. december 31., hétfő

Véleményem Rozgonyi Ernőről

5590.jpgROZGONYI ERNŐ EGY ÁRULÓ!
Rozgonyi Ernő egy olyan ember, aki öregségére eladta magát, a lelkét és a becsületét a Fidesznek és ezzel nagy csalódást okozott azoknak, aki belé vetették a bizalmukat és hittek neki. Fél lábbal a sírban ment el az esze az öregnek és lett a nemzeti oldal egyik nagy árulója. Ha elpatkol, a nemzeti oldalon nem mint egy nagy öreg harcosra fognak emlékezni rá, hanem mint egy hitvány áruló féregre, aki eladta a lelkét a karrierért és pénzért. Pont abból ifolyólag, hogy halálos beteg és öreg vagyis, hogy nincs már neki sok hátra, így nincs is sok vesztenivalója és félnie sem kell a kormánytöbbségtől. Ha nem akart a Jobbik frakció vagy párt tagja lenni, akkor joga lett volna kilépni a frakcióból - bár más kérdés, hogy minek lépett be egyáltalán, ha valaki valamihez csatlakozik, akkor a végsőkig kitart mellette - viszont kötelessége lett volna visszaadni a mandátumát, hogy a párt azt ültesse a helyére, aki alkalmasabb a képviselőségre. De ennek az embernek nincs becsülete, valószínűleg nem is volt soha. Hiszen a képviselői mandátum az nem ajándék, az felelősség és megtiszteltetés, amit attól a 850 ezer szavazótól kapta, akik a Jobbikra szavaztak - és személy szerint nem Rozgonyi Ernőre - és ők nem azért szavaztak erre a pártra, hogy utána egyesek személyes érdekektől vezérelve olyanok mellé álljon, akik szemben a rá szavazók állnak. Véleményem szerint nem is kellett volna bevenni a Jobbikba, az olyan ember, aki korábban szembefordult a pártjával - a MIÉP-pel -, magyarán áruló lett mindig is óvatosan kell kezelni. Az ilyen emberek általában véve köpönyegforgatók. Mondjuk ki az igazságot Rozgonyi Ernőt a Fidesz egyszerűen megvette, hiszen elég csak arra gondolni, hogy a kilépése óta még alig egy hónap sem telt el, de már megszavazta a Fidesz költségvetését - amit egy igaz hazafi soha nem tett volna meg - megszavazta a fideszes földtörvényt - mely ellehetetleníti a magyar gazdákat és a fideszes Ángyán József sem szavazta meg - és a hab a tortán, hogy leszavazta azt a jobbikos javaslatot, amely a kommunista vezetők nyugdíjainak megvonásáról és csökkentéséről szólt. Ahhoz nem kell jobbikosnak lenni, hogy az ember nemzeti-radikális legyen, még csak szeretni sem kell a Jobbikot pl: Lenhardt Balázs, aki függetlenként is megmaradt nemzeti-radikálisnak, az egy más kérdés, hogy folyamatosan a Jobbik ellen agitál, és ebből próbál politikai tőkét kovácsolni, de az most nem tartozik ehhez a témához, és a nemzeti oldalt nem árulta el.

A 2012-es év legveszélyesebb zsidói, cionistái, zsidóbérencei és gyűlölködői (Kurucinfó)


Miután a Simon Wiesenthal Központ közzétette 10-es listáját az idei év legveszélyesebb "antiszemitáiról és Izrael-gyűlölőiről", én a magam részéről összeállítottam a saját listámat az év legveszélyesebb zsidóiról, cionistáiról és zsidóbérenceiről.
Az év leggyűlölködőbb zsidója címet véleményem szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek kell adományozni. Ő ugyanis nem csupán szavakban fejezi ki mérhetetlen utálatát a palesztinokkal szemben, hanem közvetlenül is felelősség terheli több száz palesztin polgári személy – köztük gyermekek és nők – haláláért. Netanjahu volt az egyik kezdeményezője az év novemberében a Gázai övezet elleni izraeli agressziónak, melynek legalább 170 palesztin áldozata volt. Netanjahu azért is érdemli ki az első helyet a legveszedelmesebb cionisták listáján, mert az esztendő folyamán is hallatlan erőfeszítéseket tett Irán megtámadása érdekében, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy az agresszió estén több százezer (esetleg több millió) ártatlan ember vesztené életét.
A második helyezés Barack Obama amerikai elnököt illeti, aki ugyan nem zsidó, azonban a zsidó világuralmi érdekek előmozdítása érdekében megtesz bármit, amire utasítást kap. A közel-keleti cionista hegemónia kiterjesztése céljából zajló dróntámadásoknak ebben az évben is számos ártatlan nő és gyermek esett áldozatul. Afganisztán továbbra is amerikai megszállás alatt áll, és az USA kormánya 2012-ben is hatalmas összegekkel támogatta és a legmodernebb fegyverekkel látta el a palesztinokat gyilkoló izraeli terrorállamot. Barack Obamát – és vele együtt az egész amerikai politikai elitet – súlyos felelősség terheli tehát az izraeli hadsereg hadműveletei következtében meggyilkolt és megnyomorított palesztinokért is.

A dobogó harmadik helyét az izraeli közvélemény foglalja el, melynek 90%-a kifejezetten helyeselte az év novemberében lezajlott vérengzést a Gázai övezetben. Tel-Avivban és más izraeli nagyvárosokban izraeli polgárok demonstrációkon fejezték ki egyetértésüket a palesztinok – köztük gyermekek és nők – lemészárlásával. A tüntetéseken az alábbi jelszavakat lehetett hallani, illetve olvasni a plakátokon: „Nem érdemlik meg, hogy éljenek, meg kell halniuk” (mármint a palesztinoknak), „Haljanak meg a gyerekeitek, ti kutyák”, „Visszamegyünk Gázába, és minden arabot kitakarítunk onnan”, „Az emberek több bombázást követelnek”, „Mohamed halott”.
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója a magyarok, a németek, a palesztinok iránti olthatatlan gyűlöletével, idős magyar és német hazafiak rendíthetetlen üldözésével, továbbá a jogállami alapelveket lábbal tipró tevékenykedésével, hamis vádaskodásaival, az elvben független bíróságok és bűnüldöző hatóságok zsarolásával és félrevezetésével érdemelte ki, hogy a negyedik helyen szerepeljen a legveszélyesebb zsidók és bérenceik 10-es listáján.

Az ötödik helyen a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) elnevezésű magyarországi zsidó szervezetek állnak, nem csak engesztelhetetlen magyar- és kereszténygyűlöletük és a magyarországi izraeli térhódítás előmozdítása terén végzett munkálkodásuk miatt, hanem azért is, mert nyíltan támogatásukról biztosították fajtársaiknak a Gázai övezetben végrehajtott terrorcselekményeit.

Ovadia Joszéf rabbi a hatodik a listán. Egyik prédikációjában ugyanis a következő gyűlöletkeltő kijelentést tette: “Amikor mi azt mondjuk Ros Hásáná napján, sújts le ellenségeinkre, akkor Irán legyen a célpont, az ördögi Irán, amely fenyegeti Izraelt. Isten le fog sújtani rájuk, és elpusztítja őket”. Ovadia Joszéf rabbi azért is érdemelte ki az előkelő helyezését a vérszomjas zsidók és bérenceik listáján, mert ő volt az, aki 2010-ben kendőzetlenül kimondta, milyen szerepet szánnak a zsidók a „gójoknak”: "A gójok azért születtek, hogy minket szolgáljanak. Enélkül nincs helyük a világon - csak azért léteznek, hogy Izrael népe számára végezzenek munkát. (…) Miért van szükség a gójokra? Dolgozni fognak, szántani, aratni. Mi ülünk, mint egy úr, és eszünk."
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete „vezető lelkésze” a magyarországi zsidó gyarmatosítás előmozdításában, a kereszténység tönkretételében és judaizálásában játszott szerepén túl az alábbi kijelentése miatt foglalja el az előkelő hetedik helyezést a legveszélyesebb zsidók és bérenceik 10-es listáján: „Lesz keresztény holokauszt”! A megjövendölt vérfürdő pontos időpontjáról azonban a magyargyűlölő zsidóbérenc szélhámos mind a mai napig nem adott tájékoztatást.
Jakov Joszef rabbit, a gyűlölködő kirohanásairól elhíresült Ovadia Joszef rabbi vérszomjas fiacskáját a nyolcadik helyen szerepeltetem, mivel a következő magvas gondolatokkal örvendeztette meg hallgatóságát a palesztinai Hebronban tartott egyik "szentbeszédében": "Szívünk minden melegével megáldjuk a katonáinkat, és imádkozunk, hogy épségben térjenek haza. Meg kell tanulniuk a szíriaiaktól, hogyan kell gyilkolni, és megsemmisíteni az ellenséget".

Eli Yishai izraeli belügyminiszter Izrael Katz izraeli közlekedési miniszter megosztva kapja a 9. helyezést. Az előbbi ugyanis az őszi izraeli vérengzés során arról elmélkedett, hogy a támadás célja "Gázát visszaküldeni a középkorba". "Csak akkor nyugszik majd le Izrael 40 évre" – jelentette ki. Izrael Katz pedig arra szólított föl, hogy addig bombázzák a Gázai övezetet, amíg annak lakói Egyiptomba nem menekülnek. Felvetette azt is, hogy teljes mértékben meg kellene fosztani a gázai palesztinokat az ivóvíztől és az elektromos ellátástól.
Talán nem sértődik meg Dániel Péter, hogy az utolsó a világra súlyos veszélyt jelentő zsidók és talpnyalóik 10-es listáján. A zsidó gyarmatosítók érdekében végzett fáradhatatlan tevékenységével, magyarellenes kirohanásaival, nemzeti szimbólumaink elleni támadásaival azonban mindenképpen kiérdemelte, hogy a listára felkerüljön.

Tudom, a lista korántsem teljes, mert a vérszomjas, gyűlölködő zsidók és cionisták sora sajnos végtelenül hosszú. Kiváltképpen hiányoznak róla az úgynevezett „pénzügyi intézmények” élén álló gazemberek (Christine Lagarde IMF elnöktől Soros Györgyön át egészen Simor Andrásig), akiknek áldatlan tevékenysége nyomán emberek milliói vesztették el munkájukat, kerültek kilátástalan helyzetbe vagy vesztették életüket.

Perge Ottó

Az LMP nélkül kezd formálódni a magyarság sírásóinak újabb összeesküvése (Origó)

A cikk kicsit korrigálva. :D
Január 2-án leülnek a magyarság sírásói, hogy látszólag az "alkotmányosságról", de valójában az ország és a nemzet kifosztásáról, nyomorba döntéséről és idegen hatalmaknak való kiszolgálásáról egyeztessenek - közölte az "Együtt 2014" nevű szélsőséges magyarellenes szervezet. Ugyanakkor a balfaszLMP és legújabb csatlósa a 4K nem vett részt még az előkészítésben sem. LiBajnaiék sem lépnének tovább, "szakpolitikai" egyeztetésekre még nem vállalkoznának.
"A mai előkészítő megbeszélés után megnyílt az út a január 2-i, "jogállamiság elleni összeesküvésről szóló ellenzéki egyeztetés előtt" - olvasható a LiBajnai Gordonka volt kormányfő nevével fémjelzett "Együtt 2014" szélsőséges magyarellenes szervezet Facebook-oldalára kitett bejegyzésben.
Januárban elkezdődnek tehát a tárgyalások az ellenzék hazaáruló pártjai között, de a balfaszLMP és a 4K nélkül. Ez utóbbi két szervezet ugyanis a szélsőséges és magyarellenes "Együtt" 2014 "várakozásaival ellentétben" nem vett részt az előkészítő találkozókon sem. A bejegyzés szerint a szélsőséges és magyarellenes "Együtt" 2014 fontosnak tartaná, hogy a távol maradó két szervezet is csatlakozzon a magyarellenes együttműködéshez.
Harangozó Tamás, az antimagyar szocionista frakcióvezető-helyettese csütörtökön közölte, hogy január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a "jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia" elleni baloldali összeesküvés témaköréről.
A szélsőséges és magyarellenes "Együtt" 2014 antimagyar mozgalom korábban közölte, hogy részt kíván venni az egyeztetésen, mert a jogállam további szétverésére vonatkozó megállapodás előfeltétele annak, hogy a hazaáruló erők egy későbbi koalíciókötés reményében "szakpolitikai" programokról szóló tárgyalásokat kezdhessenek.
Ugyanakkor véleményük szerint azonban a hatékony ellenzéki összefogás a jól előkészített, méltányos és szakszerű tárgyalásokon is múlik. Ezért - mint Szarházy Attila szocionista-elnöknek címzett levelükben olvasható - azt javasolták, hogy január 2-án ne közjogi kérdések megvitatásával, hanem a magyarság elleni összeesküvésre vonatkozó közös célok és lebonyolítási elvek tisztázásával kezdődjön meg az egyeztetés. A Facebook-bejegyzésben is hangsúlyozták, a december 30-i egyeztetést a szélsőséges és magyarellenes "Együtt" 2014 kezdeményezte.
A bejegyzés szerint egyelőre csak az alkotmányossági párbeszédre vállalkoznak LiBajnaiék, a szocionista párt által kezdeményezett szakpolitikai egyeztetésekre még nem mennek el. Szerintük ugyanis oda csak olyan szervezetek menjenek, amelyek nem csak szóban értenek egyet, hanem jogszabályokká is tudják gyúrni együtt az elképzeléseiket.
A szélsőséges és magyarellenes "Együtt" - vagy inkább a magyarság ellen - azt írta, arról döntöttek, hogy "régi - új" magyarellenes, hazaáruló és cionista szervezetek is csatlakozhatnak a tárgyalásokhoz azzal a feltétellel, hogy a következő választásokon "demokratikus" - valójában szélsőséges és magyarellenes - szervezetként kívánjanak indulni.
A szélsőséges szervezet arról is írt, hogy szerették volna, ha a tárgyalásokról hangfelvétel készül, de az előkészítési tárgyalásokon ez a javaslat nem kapott többséget. Így abban állapodtak meg, hogy jegyzőkönyv készül, illetve közleményt adnak ki a tárgyalás után.
Megjegyzésem a cikkhez: Mozgolódnak az ország hazaárulói, sírásói és hóhérai. Ezeknek semmi sem szent, nem okoztak még elég kárt szeretett hazánknak, nem döntötték már így is nagy nyomorba és szegénységbe  a magyarságot, most újabb összeesküvésre készülnek. Eldöntötték a magyarságra halál, szolgaság és pusztulás vár, bármi áron, egyszerűen el kell tüntetniük nemzetünket, ki kell törölni minket még az emlékezetből is és ennek érdekében mindent el kell követni. Ha hazudni kell hazudnak, ha el kell hitetni az ország lakosságával, hogy veszélyben a nem létező demokrácia, a nem létező sajtószabadság, a nem létező alkotmányosság és a nem létező jogállam, akkor elhitetik. Nem válogatnak az eszközökben. Ne dőljünk be újra a magukat "baloldalinak" nevezők hazugságainak. Ők ennek az országnak a hóhérai és semmivel sem jobbak, mint narancsos szövetségeseik. Láthattuk már 2002-2010 között, hogy milyen sors vár a magyarságra.
vége

2012. december 30., vasárnap

Szemetet a szemétbe (csak kép)



vége

Szemétbe a szeméttel (csak kép)


A szemétbe a szeméttel! Minden, ami a zsidósággal kapcsolatos odavaló és azok is, akik közéjük tartoznak. Pl: Kende Péter!!

Minden gyerek lakjon jól (csak kép)

jobbik_ifjusagi_tagozat_it_mem_mempalyazot_szelsojobb_humor_lakjon_jol_1356805019.jpg_378x576

Víz és a zsidók

izraelviz_1356805355.jpg_1500x652

Ítélet (csak kép)

jobbik_ifjusagi_tagozat_it_mem_mempalyazot_szelsojobb_humor_lapos_fold_tagadas_1356805170.jpg_435x640

2012. december 29., szombat

Zsidó elismerés a Jobbiknak: megszerezték az előkelő 7. helyet az év végi Wiesenthal-listán (Kurucinfó)


Megjegyzésem: Úgy látszik a zsidóknak lehet listázni, csak a gójoknak tilos.

A Simon Wiesenthal Központ közzétette 10-es listáját az idei év legveszélyesebb "antiszemitáiról és Izrael-gyűlölőiről" (de, mint Golda Meir óta tudjuk, a kettő tulajdonképpen egyet jelent: aki kritizálja Izraelt, az antiszemita). Az első helyeket olyan személyiségek vitték el, mint Irán vagy Egyiptom vezetői, de azért nekünk sem kell szégyenkeznünk, a listáról hírt adó zsidó lap Gyöngyösi Mártonnal és a Zoltaiék hátán a szőrt kiegyenesítő nyilaskeresztünkkel illusztrálta cikkét.
A Muszlim Testvériség bekerülése a kormányba két vallási vezetőt emelt az első helyre: Muhammad Badie-t és Futouh Abd al-Nabi Mansourt. Badie azzal érdemelte ki a megtisztelő helyezést, hogy a Testvériség kiskátéjában azt írta: "a zsidók uralkodtak a földön, elterjesztették a korrupciót világszerte, ontották az igazhívők vérét, és megszentségtelenítették a szent helyeket. A cionisták csak az erő nyelvén értenek, és kényszer nélkül soha nem engednek. Ez a kényszer pedig a dzsihád lesz."

Muhammad Badie
A másik első helyezett, Mansour pedig állítólag így fohászkodott idén októberben: "Oh, Allah, pusztítsd el a zsidókat és támogatóikat, szórd szét őket, hasítsd őket ketté, mutasd meg rajtuk hatalmadat!"

Futouh Abd al-Nabi Mansour
A zsidók dühét az váltotta ki leginkább, hogy Murszi elnök - aki nem egy Áder János - erre a szelíd kérésre ámennel válaszolt a mecsetben:
Irán vezetése idén csak a dobogó második helyét foglalhatja el. Indoklásukban idézik Ahmadinezsád elnököt, aki az igazság kimondása miatt lett veszélyes antiszemita: lassan 400 éve egy szörnyűséges cionista klán intézi a világ ügyeit - jelentette ki júliusban. "Ők állnak a számottevő hatalmi körök mögött a politikában, a médiában és a bankrendszerben egyaránt, ők a döntéshozók gazdasági kérdésekben egy 300 milliós országban is, s aki elnök akar lenni, annak a választások előtt az ő lábukat kell csókolgatnia" - világított rá a köztudott tényre Amerika esetében a "szélsőséges" perzsa elnök.

Irán elnöke
Ahmadinezsádnak ugyanakkor osztoznia kell a második helyen több derék politikustársával is. Haszán Firouzabadi például, a fegyveres erők vezetője állítólag tömören csak ennyit mondott augusztusban: "Az iráni nemzet kiáll közös ügye mellett, ami Izrael teljes megsemmisítése."

Haszán Firouzabadi
Irán elnökhelyettese azért kapott helyett Wiesenthalék listáján, mert a Talmudból mert idézni, mégpedig azt, hogy a zsidók "szent könyve" arra tanít, hogyan kell megölni a nem zsidókat "a zsidó anya méhében lévő magzat védelme érdekében". Mohamed Rahimi másik "bűne" az, hogy megemlítette a zsidók vezető szerepét is a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben.

Mohamed Rahimi
A bronzérmet Carlos Latuff brazil karikaturista nyerte el Izrael való arcát bemutató rajzainak köszönhetően.
A negyedik helyezett nem más, mint az európai foci. Bizony. Ott ugyanis gyakran hangzanak el antiszemita szólamok - áll az indoklásban. Megemlítik, hogy különösen rosszul esett az érzékeny lelkületű cionistáknak, amikor Londonban azt énekelték a zsidó csapatnak, hogy "Adolf Hitler értetek jön, reggel el fognak gázosítani". (Na ezek után mondja valaki, hogy az angoloknak nincs humoruk...)

Ukrán szurkolók a jó kis lobogójukkal
Az ötödik hely az ukrán Szvoboda párt egyik képviselőjéé, aki az ország megtisztítását szorgalmazta a zsidóktól és más kisebbségektől (valószínűleg beleértve a magyarokat is).
A hatodik hely is Európáé, egészen pontosan a görögöké. Nem meglepő módon az Arany Hajnal nevű korrekt hazafias párt került fel a zsidó feketelistára, mégpedig azért, mert alapítójuk, Nikolaos Michaloliakos karlendítéssel üdvözölte az athéni városházán egybegyűlteket, májusban pedig kiejtette száján a tiltott mondatot: dehogy halt meg hatmillió zsidó az ún. holokauszt során.

Michaloliakos egy kampánygyűlésen: "Nácinak neveztek bennünket. Lehet, hogy ezek a kezek néha így köszöntöttek, de legalább tiszták, soha nem loptak el semmit!"
A hetedik helyezés pedig a mienk, pontosabban a Jobbiké. Simonéknál Gyöngyösi Márton felszólalása verte ki a biztosítékot: az, hogy bírálta a kormányt Izrael-párti politikája miatt, és "életre keltette a kettős lojalitás szellemét", "háttérvizsgálódást javasolva a magyarországi zsidó állampolgárok esetében."

Gyöngyösi Márton, a "vérszomjas antiszemita"
Nyolcadikként egy  Trond Ali Linstad nevű norvég ex-kommunistát említenek, aki áttért muszlim hitre, és a bevándorlóknak hozott létre óvodahálózatot. Ő honlapján antiszemétkedik, többek között arra figyelmeztet, hogy vigyázni kell a zsidókkal, mert rendkívüli a befolyásuk a sajtóban és a politikában.
A kilencedik egy "német" újságíró, Jakob Augstein, aki ezzel a névvel inkább tűnik zsidónak. De ha netán zsidó, az sem számít, hiszen cikkeiben többször bírálta Izraelt, így csakis antiszemita lehet. Például olyan "szélsőséges" kijelentéseket tett, hogy a mindenkori amerikai elnöknek le kell tennie a hűségesküt az izraeli lobbicsoportoknak, hogy Izrael nukleáris ereje veszélyt jelent a világbékére, vagy hogy az Izrael 10%-át kitevő ortodox zsidók ugyanolyan szélsőségesek, mint a muzulmán fundamentalisták. Ezen fölöttébb antiszemita kijelentései miatt azt írta róla korábban egy németországi "antiszemitizmus-szakértő": csak azért nem a Gestapo kötelékében futott be karriert, mert a háború után született, s így nem volt meg rá a lehetősége.

Jakob Augstein
Az utolsó helyezett próbálja megmenteni Amerika már alig létező becsületét: ő Louis Farrakhan, az Afrikai-Amerikai Iszlám Nemzet vezetője. "A zsidók ellenőrzik a médiát. Ők maguk mondták. Washingtonban a holokauszt-múzeum közvetlenül a FED szomszédságában található, ahol [ők] nyomtatják a pénzt. Véletlen lenne ez?" - tette fel a költői kérdést októberben. Sőt rá is tett egy lapáttal: "Tudtátok, hogy a Korán szerint a zsidók a legerőszakosabb emberek? Nem én írtam, de megéltem, hogy elolvashatom" - tette hozzá, de ez már csak a tizedik helyhez volt elég.

Louis Farrakhan
Gratulálunk nemcsak az első tíznek, hanem e nemes vetélkedés valamennyi résztvevőjének az emberek szemének felnyitásáért, hiszen, amint olvasónk is frappánsan megfogalmazta "anti-hasbara kézikönyvében": "akit a zsidók gyaláznak, az rossz ember nem lehet".

Az antiszemita régen és ma (csak kép)


Ha most élne Jézus (csak kép)


A szólászabadság elleni merényletről

szólászsbadság.jpg

Itt az ideje, hogy elmondjam arról az aljas dologról a véleményemet, amire a hatalom bitorlói készülnek a szabad véleménynyilvánítás és szólásszabadság ellen. Hőn szeretett narancs kétharmados kormányunk a cionista vörös szövetségeseik támogatásával a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát akarják aljas indokból korlátozni. Félnek attól, hogy a nemzeti oldal médiái ki merik mondani az igazságot és felnyitják az emberek szemét, rávilágítva a figyelmet a valós problémákra ebben az országban, amit hazánknak nevezünk, és annyira szeretünk. Ilyenkor hol van az alkotmánybíróság? Miért nem semmisíti, meg a legújabb narancsos alkotmányt is sértő törvényeket? Ha lenne becsületük hivatalból, megtennék. És tényleg miért nem tesz semmit? Az emberek legalapvetőbb jogai ellen készül merénylet Magyarországon és a közvélemény néma. Ilyenkor miért nem vonul senki az országban az utcára vagy a parlament elé a Kossuth térre? Ez sokkal komolyabb probléma, hogy egyesek mit mondanak, vagy mire hívják fel a figyelmet a magyar parlamentben. Vagy egyesek szerint az a „demokrácia”, hogy megmondják nekünk a hatalom korrupt – vörös és narancsos - urai, hogy miről mit gondolhatunk? Hogy miben higgyünk? Kötelezővé teszik számunkra, hogy idegen népek állítólagos szenvedéseire emlékezzünk, míg a saját népünk ellen elkövetett szörnyűségeket felejtsük el. Ez a nagy demokrácia, ahol előzetesen megmondják, mit lehet mondani, és miben lehet hinni, és kötelezővé teszik, hogy mire emlékezzünk? Ami pedig nem tetszik a hatalom korrupt urainak azt egyszerűen minden rendelkezésükre álló, eszközzel, és hazugságokkal elnyomják! Ez mitől demokrácia? Ez egy nagy hazugság így. Mikor ér már véget a 23 éve tartó hazudozás? Itt az ideje, hogy közös erővel szétverjük a magyar baloldal pártjait, a Fidesz- KDNP-ét, az MSZP-ét, a DK-át, az LMP-ét és a többi baloldali hazaáruló hatalombitorló hazugságokon alapuló politikai szervezetet. Nincs rájuk semmi szükség eddig csak kárt, tudtak okozni ennek a szép hazának.

2012. december 22., szombat

Levél egy elvakult, hazudozó és demagóg blog szerkesztőjének

szamár.jpgÉn nemzeti radikális vagyok ezt sohasem tagadtam és bármikor vállalom. Ezek után lehet "nácizni és nyilasozni", csak ha már valaki így tesz, akkor vegye a fáradságot és indokolja meg és támassza alá érvekkel az állításait. Ja azon ne csodálkozzon, ha esetleg a végén minden szavát megcáfolom. De akkor a lényeg! A következő pár sort írtam a http://politicalradical.cafeblog.hu/ oldal szerkesztőjének privát üzenetben, mert már nagyon kezdem unni ezt a mindenfelől áradó alaptalan "nácizást és szélsőjobbozást", amit a nemzeti radikálisokkal művelnek, mintha ők felelnének a jelenlegi állapotokért, persze ha elolvassa valaki azt a blogot, egyből feltűnik, hogy egy mélyen elvakult, félművelt, ostoba és demagóg ember szerkeszti valószínűleg politikai megrendelésre. Persze a korrektség is nagyon távol áll tőle, mert csak a nemzeti-radikálisokról firkálgat hülyeségeket, de egy állítását sem tudja velük kapcsolatban érvekkel és bizonyitékokkal alátámasztani. Csak az unalmas sablonokat, balos paneleket és csak légből kapott ellenőrizetlen infókat vág a fejükhöz. Szerintem a politikai korrektség, oldaltól függetlenül egy alapvető dolog, ha már valaki más hibáit firtatja, akkor a többi párt hibáit is ugyanúgy leírja, nem pedig hazugságokat és légből kapott infókat oszt meg a nagyon kevés olvasóibal, hanem minden állítását tényekkel alátámaszt
Ezt írtam:
"Buta és gyűlölet keltő oldal. Hasznosabbra is fordíthatnád az idődet. Szélsőjobbról írsz, amit nem tudom értelmezni, hogy micsoda, de szerintem te se, csak van egy tág fogalom, amit előszeretettel elővettél, és folyamatosan a nemzeti-radikális és igaz hazafi pártokat és személyeket szekálod. Ők felelősek a jelenlegi szegénységért? Ők tették tönkre az országot az elmúlt 22 évben? Ők privatizálták fillérekért a nemzeti vagyont? Ők csinálták a hatalmas államadósságot? Ők tettek utcára majd egy másfélmilió magyar embert? Ők szavazták meg az uniós vagy nato csatlakozást? Ők tolják ki talicskával a milliárdokat az országból? Ők adóztatják meg extraadókkal a társadalmat? Ők vezették be a megélhetési bűnözés fogalmát rászabadítva a társadalomra egy óriási bűnözési hullámot? Ők vezették be a lopás mint szabálysértés értékhatárát és 5 évente emelték a duplájára annak összegét? 5,10 majd végül már 20 ezer forintra? És ha már ők rasszisták, szerinted akkor a kedves dolgos cigányok micsodák? Mert többször hallottam a cigány szájból azt, hogy tetves vagy mocskos magyar mint magyartól ugyanezt a cigányra? Szóval ki a rasszista? Gondolkozz mielőtt a demagóg dumáddal fárasztod az embereket"
Várom a választ, amit valószínűleg sohasem fogok kapni, mert ahhoz érvelni is kellene, de ha írnak, akkor azt ki is fogom ide rakni.

Levél egy elvakult, hazudozó és demagóg blog szerkesztőjének

szamár.jpgÉn nemzeti radikális vagyok ezt sohasem tagadtam és bármikor vállalom. Ezek után lehet "nácizni és nyilasozni", csak ha már valaki így tesz, akkor vegye a fáradságot és indokolja meg és támassza alá érvekkel az állításait. Ja azon ne csodálkozzon, ha esetleg a végén minden szavát megcáfolom. De akkor a lényeg! A következő pár sort írtam a http://politicalradical.cafeblog.hu/ oldal szerkesztőjének privát üzenetben, mert már nagyon kezdem unni ezt a mindenfelől áradó alaptalan "nácizást és szélsőjobbozást", amit a nemzeti radikálisokkal művelnek, mintha ők felelnének a jelenlegi állapotokért, persze ha elolvassa valaki azt a blogot, egyből feltűnik, hogy egy mélyen elvakult, félművelt, ostoba és demagóg ember szerkeszti valószínűleg politikai megrendelésre. Persze a korrektség is nagyon távol áll tőle, mert csak a nemzeti-radikálisokról firkálgat hülyeségeket, de egy állítását sem tudja velük kapcsolatban érvekkel és bizonyitékokkal alátámasztani. Csak az unalmas sablonokat, balos paneleket és csak légből kapott ellenőrizetlen infókat vág a fejükhöz. Szerintem a politikai korrektség, oldaltól függetlenül egy alapvető dolog, ha már valaki más hibáit firtatja, akkor a többi párt hibáit is ugyanúgy leírja, nem pedig hazugságokat és légből kapott infókat oszt meg a nagyon kevés olvasóibal, hanem minden állítását tényekkel alátámaszt
Ezt írtam:
"Buta és gyűlölet keltő oldal. Hasznosabbra is fordíthatnád az idődet. Szélsőjobbról írsz, amit nem tudom értelmezni, hogy micsoda, de szerintem te se, csak van egy tág fogalom, amit előszeretettel elővettél, és folyamatosan a nemzeti-radikális és igaz hazafi pártokat és személyeket szekálod. Ők felelősek a jelenlegi szegénységért? Ők tették tönkre az országot az elmúlt 22 évben? Ők privatizálták fillérekért a nemzeti vagyont? Ők csinálták a hatalmas államadósságot? Ők tettek utcára majd egy másfélmilió magyar embert? Ők szavazták meg az uniós vagy nato csatlakozást? Ők tolják ki talicskával a milliárdokat az országból? Ők adóztatják meg extraadókkal a társadalmat? Ők vezették be a megélhetési bűnözés fogalmát rászabadítva a társadalomra egy óriási bűnözési hullámot? Ők vezették be a lopás mint szabálysértés értékhatárát és 5 évente emelték a duplájára annak összegét? 5,10 majd végül már 20 ezer forintra? És ha már ők rasszisták, szerinted akkor a kedves dolgos cigányok micsodák? Mert többször hallottam a cigány szájból azt, hogy tetves vagy mocskos magyar mint magyartól ugyanezt a cigányra? Szóval ki a rasszista? Gondolkozz mielőtt a demagóg dumáddal fárasztod az embereket"
Várom a választ, amit valószínűleg sohasem fogok kapni, mert ahhoz érvelni is kellene, de ha írnak, akkor azt ki is fogom ide rakni.

2012. december 18., kedd

Szemetet a szemétbe! (csak kép)


vége

Rozgonyi kilépésének háttere egyetlen fényképen (csak kép)


Érdeklődő - s főleg Rozgonyi-ellenes összeesküvést vélelmező - olvasóinkkal közöljük: a fénykép nem egy vagy két évvel ezelőtt, hanem tegnap, 2012. december 17-én, nyilvánosságra hozásának napján készült. Így lehetett a nap képe.


vége

2012. december 15., szombat

A milláról és Bajnairól, csak úgy általában

Milla_logó.jpg

Bajnairól és a Milláról már írtam, de mindig jutnak eszembe újabb gondolatok így ezt mint eddig, a jövőben is rendszeresen le fogom írni. Ugye először is itt van nekünk ez a Bajnai - Libás Gordonka -, akit mint valami messiást várnak a baloldali szavazók. Csak édekességként jegyzem meg, hogy 2 évig volt az Egyesült Államoknak, annak kormányának támogatásával. Pedig nem messiás még csak nem is baloldali, hanem egy milliárdos oligarcha, aki a nemzetközi pénzügyi háttérhatalom, az amerikai kormány és Izrael magyarországi embere és kijelölt helytartója. Ezt szerintem nagyon magyaráznom sem kell. Azt se felejtsük el, hogy a Milla és Bajnai azokat próbálja összefogni egy táborba akik magukat "demokratáknak" - szuperdemokratáknak - nevezik, de valójában a gyarmatosítás, az EU, a NATO és az IMF diktátum hívei. Akik minden áron egy dolgot akarnak elérni, hogy hazánkat teljes egészében kiszolgáltassák az idegen érdekeknek és hatalmaknak. Én nem hiszem, hogy Bajnai bármilyen csodára is képes lesz a jövőben, hacsak nem aranyból van a széklete, de azt kétlem. Nem lesz itt semmi változás, ott fogja folytatni, ahol Orbánék - és 2010-ben ő maga is - abbahagyják. Egyetlen egy különbség lesz közte és Orbán között, hogy míg Orbán legalább a látszat kedvéért fenntartja a nemzeti ellenállás hamis képét, addig Bajnai mindenben ki fogja szolgálni nyíltan a pénzügyi nagyurak kívánságait, sőt még arra a pofátlanságra is fog vetemedni, hogy mindezt úgy fogja beállítani, mintha ez lenne a legjobb lépés a nemzet és ország érdekében. Arról nem is beszélve, hogyha még tényleg képes is lenne bármit is tenni, ezért az országért - amit nagyon kétlek -, a sokszínű koalíciója még az előtt felbomlana, hogy az intézkedéseinek az első látszateredményeit látni lehetne. A sokszínű vagy helyesebben szedett- vetett szövetségeknek mindig ez az átka és a vége. Tehát csak idő kérdése, hogy mikor hullik darabokra a most még oly egységes Bajnai mögött felsorakozó baloldali-liberális népségből verbuválódott cionista nagykoalíció. És még valamit, ha ne talán Bajnai mégis hatalomra kerülne én majd elmondhatom - millás hasonlattal élve, és kicsit szabadon értelmezve - hogy én voltam az első, aki szembe szállt az embertelen és magyarellenes Bajnai rezsimmel. Mert embertelen és elnyomó rezsim lesz az a javából. Csak az ostoba, agymosott és becsapott emberek gondolják ezt másképpen. Engem szomorúsággal tölt el, hogy nagyon nehéz és sötét idők várnak erre a sokat szenvedett nemzetre és hazára, de bízom benne, hogy egyszer ez megváltozik és eljön a Szebb Jövő!
Adjon az Isten, szebb Jövőt!


A Szopós Vámpír balladája



Volt egyszer egy cigány legény,
csúnya volt és büdös szegény,
Nem lehetett megmaradni,


ki köllött a putrit tárni.
Egyszer aztán a nagybátyja,
ki egyben a papája,
megunta és csúnyán förmedt
a tulajdon húgára:
"nem jó ez így, héj, te ásszony!
fölfordulunk mind a szágtól,
Gyün a tél is, vágy megfágyunk,
Vágy a bűztől megmerázunk.
Fogd a bidest, vigyed innend,
etessék az intézetben!
Vidd a retkes, görény kölköt!"
Mondta, oszt még egyet köpött.
Így került a kis ivadék
be, a többi cigány közé.
A nevelők nem értették,
sikálgatták, parfümözték,
De a szagán nem javított,
szarkupacnak hívták legott.
Azért a kis büdimanó
tizennégy lett, s jó nagy tahó,
A társai elkerülték,
így hívták csak" hé, ürülék!"
Amíg egyszer át nem mászott
este Rómeó ágyához,
Ott aztán a paplan alatt
megmutatta, milyen malac,
úgy le szítta szegény lurkót,
hogy az másnap hót beteg vót.
öklendezett szegény gyerek,
gondolta - "a szagtól lehet"
Az ebédnél, aznap délben,
odament a kis idétlen,
betérdelt az asztal alá,
hogy eljátssza K. Júliát,
Ez azonban most már sok volt,
kihúzták az asztal alól,
"Hogy merészelsz, büdös görény?!"
Üvöltötték, s verték szegényt,
Nem maradt, csak két szemfoga,
a többit, azt mind otthagyta,
kirugdosták őket sorban,
s a seggébe flakont toltak.:(
Szólt az egyik cigánygyerek:
"Szopós Vámpír, ez a neved!"
"most legalább nem fogazó'"
Vigyorgott a többi cigó,
...
Ezzel telt hát jó pár éve,
megtoszták a száját végre,
rá is szokott, mint a fűre,
picsán kéne rúgni érte...
A Vámpír név rajtamaradt,
csakúgy, mint az állott szarszag,
skizofrén is szegény marha,
erre mondják azt, hogy karma.

Egy bátor hozzászólás a 168 tóra oldaláról

Egy hozzászólás innen: Forrás

Kivételesen belinkeltem ide az oldalt. A cikket nem raktam fel, mert semmit nem rakok fel, ami a 168 óráról való.

Bátor és határozott, ezért is döntöttem úgy, hogy felrakom ide is.

Íme:


"Bájos ez a náciveszélyre való folyamatos hivatkozás meg a jól felépített rettegtetés. Hogy miért? Vajon hány valódi - úgymond - "náci" lehet az országban? És ezeknek mekkora ráhatása van az ország helyzetére? Hány "náci" ül az államapparátusban, a bankok igazgatói tanácsaiban, hány "nácinak" van behajtó cége, hány ipar és földbáró kerül ki belőlük, hányan voltak a privatizáció nyertesei, hányan mentettek ki az államadósságot messze meghaladó pénzeket külföldi offshore cégekbe és számlákra? Egyáltalán, vajon tényleg ők jelentik ennek az országnak a legnagyobb problémáját vagy azok akik velük riogatnak? És ha valóban akkora a veszély, akkor a wizz air járatok miért nem a TelAviv felé vezető úton vannak megtömve? Hogyhogy egyirányú a zsidó vándorlás iránya? Ha itt ekkora a veszély akkor minek jönnek ide? Ez valamiféle perverzió? Az a helyzet, hogy - és ez ténykérdés - a zsidóság és az azt támogató kollaboráns erő a politika, az államigazgatás, a kultúra, a kereskedelem, a média és az élet lassan minden más meghatározó területén számarányát messze meghaladó mértékben meghatározó pozícióba került. Ezekre a pozíciókra féltékenyen vigyáz és ha valaki megkérdőjelezi a kialakult status quo-t azonnal magas fejhangon kezd el visítani és nácit kiállatni. Kérdés, hogy vajon a náci veszéllyel való riogatás meddig biztosítja a materiális alapú és haszonelvű, a többség gátlástalan kizsákmányolását célzó hatalomgyakorlást. Gyanítom már középtávon is lesznek problémák, hosszú távon - és erre Európa szerte vannak jelek - ez a fajta gondolkodás minden bizonnyal nyílt konfliktusok forrása lesz. A zsidók tanulhatnának saját történelmükből - de szerintem nem fognak"

Chanád első hanukája (csak kép)

szegedihanuka_1355592291_1381428854.jpg_480x592

vége

A bábos és a bábjai (csak kép)



vége

Európai gyarmatosítás újabb lépcsőfoka

Miközben idehaza megy a cionista hisztéria, a nácifasisztanyilas veszélyről szóló hazugságok és utcára vonulnak a hivatásos rettegők és a szuperdemokraták, egy érdekes cikket olvastam minap az egyik ingyenes napilapban. Nevezetesen a Metropolban. A cikk arról írt, hogy 2014-től megalakul az európai bankfelügyelet, amely szoros kapcsolatban fog állni az Európai Központi Bankkal. Első körben csak a 30 milliárd feletti forgalmat bonyolító vagy kettőnél több országban tevékenykedő nagybankokat vonják ellenőrzésük alá. Természetesen mindezt európai szinten. Ezzel az Európai Unió tagállamai szuverenitásuk egy újabb sok ember számára jelentéktelen, de valójában igencsak jelentős darabjától. A terv kivitelezésében csak az angolok, a svédek és a csehek nem vesznek részt - egyenlőre -, mert meggyőződésem, hogy ez idővel meg fog változni. A szervezetben az eurozóna tagállamain kívül valamennyi uniós tagállam részt vehet, nem kötelező - de erősen ajánlott - jelleggel. Magyarország már be is jelentette csatlakozását, gondolom parancsszóra, bár a jelenlegi kormányt szerény véleményem szerint nem nagyon kellett győzködni. Ha arra gondolok, hogy ez egy milyen fajsúlyos döntés, ahhoz képest alig kapott médiafigyelmet. Valahogy a sajtó nem akar vele foglalkozni, pedig sokkal, de sokkal nagyobb horderejű ügyről van szó, mint arról, hogy egy nemzeti-radikális képviselő beszédjében mire is hívja fel a parlament és az ország figyelmét. Ilyenkor miért néma a "szabadságharcos" kormányunk? Miért némák az országot annyira féltő demokraták? Ilyenkor miért csak a nemzeti oldal tagjai hallatják a hangjukat?

2012. december 13., csütörtök

Libajnai őszintén! (csak kép)


MSZP kampány

kampany7_1355368069.jpg_1030x786

A felsőoktatásba jelentkezők száma (csak kép)

download-9_1355368006.jpeg_600x425

Helyre raktam egy újabb fogyatékos idiótát!!!!!

szamár.jpgEgy idióta bejegyzése a facebookról:
„Édes Istenem! Ennyi ostoba, gyűlölködő antiszemita agyhalottat még életemben nem láttam! Szomorú vagyok mert úgy látom, hogy elég volt egy ostoba jobbikos országgyűlési képviselő agymenése, hogy a sok szerencsétlen, önmagát sikertelennek érző emberkezdemény előbújjon a jobbik ülepéből és elkezdje fújni a nyilas mantrát. Drágáim ha elkezdenétek használni az eszeteket (tudom nehézségekbe ütközik, de azért próbáljátok meg!) akkor rájönnétek, hogy a zsidók nem hülyék, a Biblia pedig (amire olyan előszeretettel hivatkoznak egyesek) nem szent könyv. A zsidók nem fognak egy ilyen politikai és gazdasági szarkupacot mint Magyarország felvásárolni mert egész egyszerűen nem éri meg! Kiválasztott népnek pedig csak az ortodox zsidók tartják magukat akik pedig a többi zsidót istentelennek és magát Izraelt is nemlétezőnek tekintik. Az izraeli szélsőjobb is ugyanolyan fajvédő mint a magyar csak ők az araboktól és gójoktól védenék meg Izraelt és a zsidóságot. Az értelmes emberek ott sem kérnek a szélsőségesekből és itt sem. És mivel ti vastagon szélsőségesek vagytok, nem is számítotok az értelmes emberek közé és , hogy válaszoljak nektek: nem érdekel a náci, fajvédő dumátok! Csőváz!!!”

(Valahol megértem az ilyen embereket, hiszen jobb a boldog tudatlanságban élni, mint elfogadni a keserű valóságot.)

És a válaszom rá:


Ezt a pár sort megfogalmazni igencsak komoly szellemi képesség volt az illetőnek. Ennyi hülyeséget ritkán olvas az ember. Ahogy én látom az illető kicsit összemos és félreértelmez dolgokat. Először is, egy állampolgárnak – bárhol a világon, így beleértve Magyarországot is -  joga van tudni azt, hogy az általa megválasztott országgyűlési képviselő hány és milyen állampolgársággal is rendelkezik – ez persze sehol a világon nem okoz megbotránkozást csak Magyarországon. Hiszen, hogyan várhatjuk el egy állampolgártól, hogy felelős döntést hozzon, ha gyakorlatilag semmit sem tud azokról, akiket megválaszt képviselőnek! Ezen nem ártana elgondolkozni. És ha már állampolgárság: pl: Izraelben, aki az izraelien kívül más ország állampolgára is, az nem is lehet a Knesszet – az izraeli törvényhozás -tagja!  De ez az apró tény ne zavarjon, igazad van, jobb boldog tudatlanságban élni és elhinni azt a sok marhaságot, amivel megpróbálják kimosni az agyadat.  Kettő a Jobbik nem nyilas párt, sőt még csak nem is náci. Semmi köze nincs hozzájuk. A Jobbikot néhány fiatal alapította a 90-es évek végén, és alakult párttá 2003-ban. A Nyilaskeresztes Párt 1945-ben megszűnt. Ha egy kicsit is ismernéd a történelmet akkor azt is tudnád, hogy az annyira szidott „nyilaspárt” és annak vezetője Szálasi Ferenc sem volt antiszemita, hanem aszemita volt, nézz utána mi a különbség. Javaslom Karsai László – történetesen zsidó, tehát részrehajlással nem vádolható – történész munkáit. Szerintem igencsak tanulságosak lennének a számodra és egyből kicsit másként vélekednél róla. De ebbe most nem mennék bele. Három, azt állítod, hogy a Biblia nem szent könyv! Kb. egymilliárd embert sikerült megsértened a Földön, ez kb. olyan mintha egy rasszista vagy antiszemita kijelentést tennél. Magyarán te sem vagy jobb azoknál, akiket ezzel vádolsz alaptalanul.  De ha nem szent, könyv, akkor megkérdezem, hogy micsoda szerinted, mert ezek szerint egy nagy vallástudós lennél? Vagy legalábbis annak képzeled magad!  Négy Magyarországot, már nem fogják felvásárolni, mert már megtették. Lehet, hogy számodra egy „szarkupac” ezzel is rávilágítva arra, hogy kb. egy szellemi szinten vagy mondjuk Gyurcsány Ferenccel, de igenis van itt olyan, amit érdemes megkaparintani ebben az országban, termőföld, víz stb. Nézd meg kiknek a kezében van mondjuk a közművek? Kik vették meg a legjelentősebb magyar vállalatokat, kiknek a kezében vannak a bankok, és ha alaposan áttanulmányoztad a nagybankok, a multik és kereskedelmi láncok tulajdonosi szerkezetét, akkor újból jelentsd ki ugyanezt. Bár igazad van, néha tényleg jobb vaknak lenni és elhinni mindazt, amit egyesek mondanak és leantiszemitázni és rasszistázni azokat, akik nem szemellenzővel járnak, mint gondolkodni egy picikét. Csak egy nevet mondok Rotschild nézz utána annak, hogy ők kicsodák és nincs is több kérdésem.  Öt, az hogy mi az a szélsőjobb számomra egy értelmezhetetlen és megfoghatatlan fogalom, még izraeli viszonylatban is. Amit az ortodox zsidókról írtál csak részben igaz. Igaz vannak egy olyan csoport, amelyik még Izrael állam létét is tagadják, de ez nem a teljes ortodox zsidóságra igaz. Ugyanis létezik olyan ortodox zsidó csoport amelyik felépítené a harmadik templomot, és a muszlim mecseteket lerombolná vagy legalábbis is szétszedné és elszállítaná, hogy Mekkába újra felépítsék,  a muszlimokat pedig az utolsó szálig kipaterolná egész Palesztínából, mondván, hogy amit jogtalanul elvettek tőlük, és az nem az ő földjük. Itt is javaslom, hogy nézz utána a Közel – Kelet történetének és ha van időd nyúlj vissza legalább a török időkig. Sok érdekességet fogsz olvasni, de nem szeretném előre lelőni a poént. Hat, nem az ortodox zsidók és az izraeli „szélsőjobb” fajvédő, nézd meg az izraeli állampolgársági törvényt és abból kiderül, hogy maga az izraeli állam az, aki egy fajvédő politikát folytat, az izraeli állampolgárságot az egész világon egyedülálló módon faji alapon adják, de ez az apróság se zavarjon, amikor ostobaságokat beszélsz, hiszen igazad van azt könnyebb, mint gondolkozni és alaposan utána nézni annak, amiket kijelentesz.  Hét, pontosan mitől szélsőséges a Jobbik? Nem állítom, hogy egy hibátlan párt. Igen sok hiányossággal és belső konfliktussal rendelkezik. Néha vannak rossz döntései, ők se tökéletesek, de ezt nem is állítják magukról, csak a maguk igazát védik, amit könnyebb leszélsőségezni, mint néha elgondolkodni rajta. De mitől szélsőséges? Attól, hogy magyarnak vallja magát? Ez Magyarországon szerintem természetes. Hogy szeretik a hazájukat? Bár ez neked és a hozzád hasonlóknak, akik csak sírni tudnak, aki egy „szarkupacnak” nevezed a hazádat, nem jelent semmit, így teljesen felesleges lenne belemennem és elmagyaráznom, de ajánlom a figyelmedbe az öszödi elkúró szavait, „ha nem tetszik el lehet menni”, egész nyugodtan senki nem fog feltartani vagy megakadályozni ebben! A kettős mércét, most nem hoznám fel, hogy a teli torokból holokausztozók és rasszistázók, minden bokorban cigány és zsidó gyilkost látok, akkor némán hallgatnak, sőt még csak tudomást sem vesznek róla, amikor a több százezer magyar áldozatról van szó, a megerőszakolt és elhurcolt emberekről van szó, a szovjet hadsereg kegyetlenkedéseiről van szó, a kitelepítettekről , a délvidéki és erdélyi magyarellenes gyilkosságokról és pogromokról van szó. Azt is elfelejtik, hogy nem kevesebb mint 5 millió németet gyilkoltak le a megszálló és bevonuló szovjet csapatok, említhetném azt, hogy akik holokausztoznak, azok például tudomást sem vesznek a legyilkolt és elüldözött palesztínok tíz és százezreiről, de nem is folytatnám mert nem lenne elég ehhez a hely.  És még valami, ennek utána is nézhetsz, csak egy egyszerű dolog, a nagy demokraták  - mszp, dk, akik annak nevezik magukat, - youtubeos oldalán, például nem lehet kommenteket írni, nem írhatod le a véleményedet, az egyik legalapvetőbb demokratikus jogot megvonják az átlag választópolgártól. Miért is? Ugyanez a jobbikos és nemzeti oldalakra nem igazán jellemző.  Persze be lehet nyelni, az a nagy műszembenállást, amit az mszp és a fidesz csinál, hogy mekkora nagy ellenfelek, miközben igencsak jól megértik egymást és egy oldalon állnak. Szóval ellehet gondolkozni azon ezek után, hogy ki is az igazi szélsőséges. Néha gondolkozni is kellene mielőtt sületlenségeket és ostobaságokat ír le az ember.

Néhány étel, amit sosem lenne szabad fogyasztani

Forrás

Szakemberek összegyűjtötték azokat az ételeket, amelyek tele vannak mérgező vegyi anyagokkal.
Ezért a "tiszta táplálkozás" és maga az egészség érdekében sosem szabadna fogyasztani. A "tiszta" étrend azt jelenti, hogy zöldségekben, gyümölcsökben gazdag ételeket fogyasztunk, kerülni kell tehát a mesterséges és túlfinomított ételeket.

Konzervparadicsom

A konzervdobozok belseje biszfenol-A-t tartalmaz, ami egy szintetikus ösztrogén, amelyet számos betegséggel, köztük szívproblémákkal, cukorbetegséggel és elhízással hoztak összefüggésbe. Sajnos a savasság, amely a paradicsom egyik fő jellemzője, miatt a BPA bekerül az élelmiszerbe. Ehelyett válaszd az üvegpalackokban árusított paradicsomsűrítményt!

Kukoricával etetett marha

A farmerek manapság kukoricával és szójababbal etetik marháikat, ami gyorsabban felhizlalja az állatokat a levágásra. Egy nemrég készült tanulmány kimutatta, hogy a fűvel etetett marhák összehasonlítva a kukoricával tápláltakkal, magasabb béta-karotin, E-vitamin, omega-3 zsírsav, kalcium és magnézium tartalommal rendelkeznek.


Popcorn

A mikrohullámú sütőben elkészítendő popcorn zacskó belső anyaga szintén mérgező vegyületet, köztük perfluoroktánsavat tartalmaz. Állatkísérleteken végzett tanulmány kimutatta, hogy ezek a vegyületek máj-, here- és hasnyálmirigyrákot, de meddőséget is okozhatnak. A mikrohullámú sütő hatására a zacskóban található vegyi anyagok a popcornba vándorolnak.

Mesterséges hormontartalmú tej

A tejtermelők gyakran növekedési hormonnal táplálják állataikat, hogy több tejet tudjanak előállítani. Ezek azonban növelik a fertőzések veszélyét, emberi szervezetbe jutva pedig megemelik a mell-, a prosztata- és a vastagbélrák kockázatát. Ezért vásárlás előtt ellenőrizd, hogy a tej rBGH és rBST mentes-e!

Megjegyzésem a cikkhez:

Nem felejtünk (csak kép)

527735_314497771990853_1552917432_n_1355340355.jpg_480x319

Nem tudom feladni! SOHA! (csak kép)

184500_495588960485503_1460492060_n_1355340270.jpg_258x480