2013. január 31., csütörtök

Akkor újra: Nyílt levél a cigányokhoz! (Facebookról)


ork_jpg_595.jpg
                                                                 "Kedves" Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly ...különbségek vannak közöttünk.
Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.

Nem szeretlek téged.

Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte.

Félnem kell tőled.

Miért? Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát.

Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka".

Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.

De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne.

Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban.

Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.

Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.

4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

Baráti tisztelettel: A MAGYAR.

U.i.: Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."

JÓÉJT

Nyílt levél a cigányokhoz! (Facebookról)

ork_jpg_595.jpg
                                                                 "Kedves" Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly ...különbségek vannak közöttünk.
Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.

Nem szeretlek téged.

Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte.

Félnem kell tőled.

Miért? Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát.

Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka".

Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.

De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne.

Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban.

Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.

Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.

4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

Baráti tisztelettel: A MAGYAR.

U.i.: Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."

JÓÉJT

Nyílt levél a cigányokhoz! (Facebookról)

         
ork_jpg_595.jpg
 "Kedves" Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly ...különbségek vannak közöttünk.
Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.

Nem szeretlek téged.

Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte.

Félnem kell tőled.

Miért? Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát.

Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka".

Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.

De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne.

Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban.

Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.

Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.

4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

Baráti tisztelettel: A MAGYAR.

U.i.: Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."

JÓÉJT

2013. január 27., vasárnap

Tele van a tököm a gusztustalan MSZP-vel!

összetört mszp_1.jpg
Nekem már nagyon tele van a tököm az MSZP-vel - és úgy általában a fenemód nagy baloldallal - és az undorító dolgaival, számomra felháborító, amit az utóbbi napokban és hetekben műveltek. Már ezért megérné őket betiltani és eltörölni még a föld színéről is. Sose értettem azt, hogy egy ember - bárki ebben az országban - hogyan lehet szocionista? Hogyan tud egy ilyen hazug és szélsőséges pártot szeretni, hogy tud vele bárki is azonosulni, szimpatizálni? Vagy hogyan tud egyáltalán, bárki is ebben az országban rájuk szavazni? Hogyan tud az emberiségnek ezen legalja, az emberi hulladékok felelős döntést hozni négy évente a szavazófülkékben? Ahhoz már tényleg le kell süllyedni az embernek az emberi lét legalsó fokára, hogy un. "mszpés" legyen, ahol már tényleg csak egy hajszál választja el az embert az állatoktól. És ne jöjjön nekem senki se azzal, hogy megtévesztették őket. Engem miért nem tudnak megtéveszteni? Pedig megpróbálták, de sohasem sikerült, mert mindig átláttam az ócska trükkjeiken, amivel megpróbálják manipulálni az embereket. Megjegyzem még az állatok is értelmesebbek, mint az az ember, aki egy ilyen dilettáns párttal ért egyet mint az MSZP. Megfigyeltem, hogy az "ismerőseim" között a legbutább, legostobább és legfogyatékosabb emberek mszpések, kevés kivételtől eltekintve. Gusztustalan és ócska bagázs és akkor még finom is voltam velük szembe. Mesterházy Erdélyben parádézik, néhány száz szavazatért. Bocsánatot kér 2004.december 5-éért, amikor is a magyart a magyar ellen uszította, és nem telik bele pár óra és Miskolcon egy másik gusztustalan szocionista ismét a határon túli magyarokat szidja. És természetesen hab a tortán, hogy Szanyi Tibor az MSZP országgyűlési képviselője mindenkit lebarmozz, aki nem velük ért egyet. Persze a Facebook oldalán a korrektül feltett kérdéseimre a mai napig nem jött válasz. Jó nem is vártam, hogy fog jönni, de még egy ilyen emberi söpredékkel is megpróbálok tisztességes lenni, mint Szanyi kapitány, megadtam neki a lehetőséget, hogy elmondja az álláspontját, a tényeket, a véleményét vagy amit akar. De nem tette meg még egy diplomatikus válaszra sem méltatott. De ennyit a jó öreg MR. Alkoholról, több szót úgy sem érdemel. Aztán ott egy másik sztori Török Zsolt a párt szóvivője a Hír TV-ben magyarázta a bizonyítványt. Érdekes volt amikor a műsorvezető mondott valamit a nagy "hazafi" Zsoltikánk meg elbeszélt mellette. De erről sem szeretnék többet mondani, csak annyit, hogy szánalmas. A kedvencem az, amikor az egykori vörösterrorista állampárt nyíltan is felvállalt jogutódja, eljátssza azt, hogy mekkora "szuperdemokraták". Az egyeztetéseik a többi általuk klónozott párttal meg egyenesen nevetséges. Valahol azt olvastam, már nem tudom hol, hogy ez inkább hasonlít egy elcseszett baloldali osztálytalálkozóra, mint ellenzéki összefogásra. Az MSZP gyakorlatilag összefog azokkal, akik korábban kiváltak, kiléptek vagy kizártak a pártból, és ehhez csatlakoznak az egykor szebb napokat is megélt, mára politikai értelemben gyakorlatilag lecsúszott vagy élőhalott egykori szdszes csürhe. Bajnait, meg már nem is említeném. De az ami igazán kiverte nálam a biztosítékot, és amiért megírtam ezt a postot az az, hogy Horváth Csaba az Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának vezetője, azt követeli Tarlós Istvántól, hogy csatlakozva, néhány abberált és tökkelütött rómaihoz, kapcsolják le a parlament és a Hősök tere, meg még ki tudja minek a világítását, tiltakozásul a Jobbik antiszemita kijelentései miatt. Pontosan milyen antiszemita kijelentések miatt? Magyarázza már el ezt nekem valaki! Én nem tudok semmilyen antiszemita kijelentésről, pedig én is ebben az országban élek és nap mint nap figyelem a politikai eseményeket Magyarországon. Inkább a szocionisták kellene világosságot gyújtani abban a sötét agyukba. És mi van azokkal az emberekkel, akik egyetértenek a Jobbikkal? Mert mondjuk őket meg kimondottan sértene egy kicsiny jelentéktelen politikai csoport mahinációja, amit pusztán népszerűségnövelés céljából kezdeményeztek. Én azt mondom, hogy vigyázni kell és óvatosnak kell lenni, az ilyen baloldali állatokkal, mert nem szabad felülni a provokációiknak. Ők már leszerepeltek, nem értem, hogy mit akarnak? Újat vagy jobbat úgy sem tudnak csinálni és nem hinném, hogy jót tenne ennek az országnak az a rombolás, amit már egyszer sikerült véghez vinniük.
VERJÜK SZÉT KÖZÖS ERŐVEL A MAGYAR SZOCIONISTA PÁRTOT (MSZP) ÉS KLÓNTESTVÉRÉT A DEMAGÓG KAMUSOK PÁRTJÁT (DK)!

2013. január 26., szombat

Fidesz diktatúra? (csak kép)


Ma reggel fotóztam. Ahogy leszálltam a metróról, egyből ott volt előttem. Hol is készült a kép? Ki találja valaki? Elárulom a Kálvin téri metrómegállónál az Újpest felé tartó oldalon, ami tudtommal a BKV-BKK páros ellenőrzése alatt áll. Azé a BKK-é alatt, amit maga az Orbán-rokon Vitézy Dávidka irányít. A plakáton Hoffmann Róza oktatási államtitkár látható, és felette egy tandíjjal kapcsolatos megjegyzés. Előre leszögezem, hogy nem értek egyet a Fidesz oktatáspolitikájának minden pontjával, főleg nem azzal, amit a felsőoktatással kapcsolatos. De nem is ez a lényeg. Vagyis milyen diktatúra is van ma Magyarországon? Mert az MSZP folyamatosan ezt állítja. Gondoljunk csak bele, ilyen nyíltan egy diktatúrában nem lehetne bírálni egy kormányt, főleg nem azt amelyik hatalmon van. Vagyis az MSZP-ét sikerült egy újabb hazugságon kapni. 

VERJÜK SZÉT KÖZÖS ERŐVEL A HAZUDOZÓ MAGYAR SZOCIONISTA PÁRTOT ÉS A KLÓNJÁT A DEMOKRATIKUS KAMUZÓKAT!

vége

2013. január 24., csütörtök

A baloldal felelőssége!


Érdekes ez a nagy baloldali összefogás, az ország állítólagos megmentésére. Bár akitől meg kellene örökre menteni ezt az általuk csak "kurvának" tartott országot, azok pont ők maguk. Az országot ha valaki meg akarja menteni, akkor még az írmagját is felszámolná a baloldal zászlóshajójának, de nem ez történik, hanem ennyire pofátlanok, hogy ők maguk összefognak.

Azok akarják itt helyre rakni a dolgokat, akik felelősek annak totális tönkretételéért. Ugyanis 2010 előtt, amíg kormányon voltak, mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt az országot totálisan leamortizálják, elszegényítsék és lecsövesítsék. Ha volt egy kis érték eladták bagóért, persze a haveroknak és a strómanoknak.

Bár megértem valahol őket, hiszen nekik a legfőbb céljuk a politikai túlélés. A vezetőiket és legfőbb tagjaik nem szeretnék elveszíteni a jól fizető kis állásaikat, ezért inkább nagy hirtelen összefognak.

Csak azokat a szavazópolgárokat sajnálok, akik naiv módon bedőlnek ennek a szélhámos társaság legújabb trükkjeinek. És meg kell vallani, de sajnos még így is elég sokan vannak, valamiért ennek a csöves csürhének vakon mindenféle fenntartások nélkül hisz a társadalom egy része.

De akár tetszik, akár nem, mondjuk meg őszintén, hogy ezek az emberek szélhámosok. A Magyar Szocialista Párt a szélhámosok és nagystílű tolvajok gyűjtőhelye.

Programjuk nincs, elképzelésük szintén, akkor miből, gondolja bárki is, hogy tudnak valami újat alkotni, hogy képesek rendbe tenni azt, amiért nagyrészt ők a felelősek? Hiszen bármennyire is elakarják hitetni, az emberekkel, hogy az országot 2010 óta tették tönkre, mindenki tudja, hogy nem így van. 

A Fidesz kormány felelősségét nem vitatom, de őket csak a 2010 óta hozott intézkedésekért terheli a felelősség a korábbi döntéseket egyedül a baloldalt jobban mondva a korábbi MSZP-SZDSZ kormányokat terheli. Bár megszoktam, hogy a baloldal szeret mindent előszeretettel félremagyarázni és belemagyarázni olyat, ami nincs vagy nem éppen fedi a valóságot. Mondjuk ki kerek-perec szeretnek tudatosan mellébeszélni, de ezt már 1989 óta megszokhattuk.

2013. január 23., szerda

Egy kis MIÉP!

miep-logo_150x.jpg
A minap két egykori jobbikos országgyűlési képviselő - akik korábban miépesek voltak - visszaléptek a MIÉP-ba. A MIÉP pécsi - nem létező - szervezetének elnöke egyből arról beszélt, hogy a MIÉP parlamenti tényező lett, amit azzal magyarázott, hogy: "A társadalmi igény hozta úgy, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) ismét az Országgyűlésben politizálhat" - ezt én erős túlzásnak tartom. Egyszerűen arról van szó, hogy két jobbikos esküszegő - az egyik kilépett, máig megmagyarázhatatlan okokból és fél lábbal a sírban van a másikat meg kizárták a szarkavarása miatt - csatlakozott a párthoz, a tőlük kapható minimális támogatásért cserébe, meg hogy ezzel is még jobban lehúzzák a Jobbikot. Társadalmi igényről, akkor beszélhetünk majd, ha a MIÉP egy választás alkalmával képes lesz átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 %-os bejutási küszöböt. Természetesen egyből felröppent a hír, hogy a MIÉP újjászületik. Én azért mindenkit nyugalomra intenék, várjuk ki a végét, mert van egy olyan érzésem, hogy pár hónap múlva már senki nem fog emlékezni a MIÉP-re. A MIÉP megbukott még valamikor 2000-ben. Utána megindult a lejtőn és teljesen leamortizálódott, és a végén a Fidesz mögé állt. Nekem az a meglátásom, hogy 2000-ben de legalább 2002-es választások után Csurka Istvánnak vissza kellett vonulnia a politikától és át kellett volna adnia a vezetést a fiatalabb generációnak. Ő pedig a háttérben tovább segíthette volna a párt munkáját. Hiszen ne felejtsük, hogy a párt leglelkesebb tagjai igazoltak át a Jobbikba. Ennek pedig 2006-ban és 2010-ben itta meg a levét a párt. Egyértelmű, hogy a háttérben a Fidesz áll, ők mozgatják a szálakat. Én emlékszem, amikor a Csurka vezette MIÉP még keményen bírálta az Orbán Viktor vezette első fideszes kormányt. Mára a MIÉP pártütők, esküszegők és megalkuvók pártja lett. Érdekes Endrésik Zsolt is, aki keményen bírálta Szegedit többek között zsidó származása miatt. Azóta persze már Szegedi is csak múlt a Jobbikban, de most meg keményen bírálja a pártot Gyöngyösi kijelentései miatt. Ezt úgy hívják köpönyegforgatás. Rozgonyi pedig azt állítja, hogy megszavazta a Fidesz alkotmányát, bár erre nincsenek bizonyítékok. Vagyis egyértelmű a Fidesz iránti elkötelezettség. Ráadásul két olyan volt jobbikos képviselőről volt szó, akik jobbikos korukban sem tartoztak az aktív képviselők közé Parlamenti felszólalásaik igencsak elhanyagolhatóak. Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy Endrésik Zsolt miből gondolja azt, hogy ezek után bárki is rá fog szavazni? Ő aki belépett egy olyan párt soraiba, amelyik a Fideszes kétharmadot támogatja, azt a Fideszt, akinek a vezetői azt mondták, hogy két hét alatt rendet tesz az országban, amiről tudjuk hogy nem lett semmi. Ezek után a borsodiak miért szavaznának egy "fideszpárti" párt jelöltjére? Azt sem értem, hogy az átlag borsodi jobbikos szavazó miért szavazna Endrésikre? Úgy tesz mintha Borsodban a nagy többség mögötte állna, és majd 2014-ben a szavazatok nagy részét a MIÉP fogja megkapni. Lehet van pár száz ember, aki mögötte áll vagy őt támogatja, de azok max volt pártagok és nem a borsodi szavazók egy jelentős része. Nem egy olyan ismert figura és most sem az, 2010-ig nem is nagyon hallottak róla az emberek Borsodban és a parlamentben sem tűnt ki nagyon. Nem tett szert semmivel sem olyan nagy népszerűségre, sőt inkább csak aláásta a Jobbik párt becsületét és a szarkavarásának az egyik eredménye, hogy csökkent a párt népszerűsége. Pedig a politikai karrierjét ennek a pártnak köszönhette, mint ahogy a mandátumát is. Mert a választáson az emberek nem Endrésik Zsolt képviselőre szavaztak, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalomra. De ugyan ez igaz a többi esküszegőre: Pőszére, Rozgonyira és természetesen Szegedire is. Most abból próbálnak maguknak politikai tőkét kovácsolni, hogy minden idejüket a párt lejáratására fordítják. Többet ártott a nemzeti radikalizmusnak, mintha csendben kussolt volna. A Szegedivel kapcsolatos összeesküvés-elméleteiről is kiderült, hogy nem állják meg a helyüket. Szerintem Endrésik Zsolt foghatna egy tükröt és szemen köphetné saját magát. Ez az ember számomra teljesen hiteltelen.

2013. január 19., szombat

Vona Gábor: Két hónapja tudom, hogy a Fidesz a MIÉP feltámasztására készül

Vona Gábor Facebook-os bejegyzése Endrésik Zsoltról és a MIÉP-ről:
"Két hónapja tudom, hogy a Fidesz a MIÉP feltámasztására készül

Bizonyára sokan értesültek már róla, hogy a Jobbikból a mandátumuk visszaadása nélkül távozott Endrésik Zsolt és Rozgonyi Ernő a MIÉP politikusaiként folytatják pályafutásukat. A MIÉP célja, hogy 2014-ben bejussanak a Parlamentbe, és akár Pősze Lajossal is leülnének tárgyalni. Tegnapi sajtótájékoztatójukon Rozgonyitól megtudhattuk, hogy miért nem érdemes támogatni a kommunista nyugdíjak elvételének parlamenti napirendre vételét, ma reggel pedig a közrádióban hallhattuk Endrésik aggodalmát az antiszemita kijelentések miatt. Ki érti ezt?

Én igen.

Körülbelül két hónapja egy Jobbikhoz pozitívan álló fideszes országgyűlési képviselő jelezte a számomra, hogy a Fidesz úgy próbál majd nekünk ártani, hogy infúzióra teszi a MIÉP-et. Ad majd mögéjük pénzt, médiát, embert, nekik pedig az lesz a dolguk, hogy elmondják, ők az igazi radikálisak, akik a Fidesszel is jó viszonyra törekednek, a Jobbik viszont szélsőséges, a háttérben pedig a baloldallal szövetkezik Orbán Viktor ellen. Ezzel a szándék egyértelmű, gyengíteni, hitelteleníteni, megosztani a Jobbik táborát. A teljesen lezüllött MIÉP sajnos már jó ideje a Fidesz kiszolgálója, elegendő csak megnézni a kormányt dicsőítő cikkeket a Magyar Fórumban.

A fenti hírek miatt óriási a felháborodás a táborunkon belül, amit persze megértek, de én inkább örülök. Egyrészt ez az egész olyan nevetséges, mondhatni tragikomikus. Rozgonyi kijelenti, hogy csalódott a Jobbikban, ezért segíti a MIÉP újraindítását, amit meg annak idején a Csurka elleni lázadás vezetőjeként hagyott ott. Endrésik Zsolt, aki a zsidó származású Szegedi Csanád elleni küzdelmével lett országosan ismert, majd elmondta azt is, hogy a pártpolitikának vége, most elítéli az ország imázsának ártalmas antiszemita kijelentéseket és belép egy pártba. Másrészt pedig jól látható, hogy azok, akik nagy csinnadrattával elhagyták a Jobbikot, hogy mi ilyen árulók, meg olyan szemetek vagyunk, hol és hogyan végzik az esetek többségében.

Aki még ebből sem érti, mi folyt és mi folyik itt a Jobbik körül, az semmiből sem fogja. Vagy nem is akarja... "

2013. január 16., szerda

Hunor Március 12 avagy Purim 1946 (VIDEÓ)



A nap, amikor egy befogadott nép állított bitót a befogadó nemzetnek.


Európa 2035-ben: orosz szakértők magyar területi revíziókat jósolnak (Kurucinfó)


Albánia egyesül Koszovóval és Macedónia egy részével, Bosznián megosztozik Szerbia és Horvátország, Magyarország pedig gyarapodik valamikori területeinek egy részével - valahogy így fog festeni Európa 2035-ben, legalábbis egyes orosz szakértők meglátásai szerint.

Orosz szakemberek elkészítették Európa 2035-ös térképét a CIA, az orosz GRU nemzetbiztonsági szolgálat és még néhány forrás adatai alapján. A munkában részt vett Zbigniew Brzezinski geostratéga, politikai elemző, Carter elnök volt tanácsadója is. Szerintük Albánia, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia határainak elmozdulása mellett komolyabb változásokon megy majd át Spanyolország, Franciaország és Nagy-Britannia is - adta hírül az RTS.
A begyűjtött információk elemzését követően az oroszok arra számítanak, hogy Albánia egyesül Koszovóval, de Európa más részeit is hatalmas változások rengethetik meg az elkövetkező két évtizedben.
A nagy területi átrendeződések sorozata véleményük szerint Nagy-Britanniában kezdődik majd Skócia függetlenségének kikiáltásával, ami azonnal elindítja az ír egyesülései folyamatot is - írja az orosz Ekszpresz.
A katalánok és a baszkok kikiáltják Spanyoloroszágtól való elszakadásukat, függetlenekké válnak, aminek hatása majd a szomszédos Franciaországban is érezhető lesz, ahol - állítják az orosz szakértők - "megkezdődik a multikulturalizmus széthullása". Franciaország déli részén egy iszlám állam jön létre, Lotharingia pedig Németországhoz csatlakozik.
De széthullik majd Belgium is, és a flamandok Hollandiához csatlakoznak, míg Olaszország a gazdag északra és a szegényebb délre szakad ketté, miközben Szardínia és Szicília kikiáltják függetlenségüket.
Bosznia-Hercegovina területén majd Szerbia és Horvátország osztozik, de létrejön Nagy Albánia is, amelyet Albánia, Koszovó és Macedónia egy része alkot majd.
Szomorú sors vár az orosz elemzők szerint Lengyelországra is, amely kénytelen lesz lemondani területei egy részéről az Oroszország és Németország között létrejövendő új megállapodások miatt.
Eltűnik azonban majd Fehéroroszország is, beolvad Oroszországba, akárcsak a balti államok egyes részei vagy Ukrajna. Nagy változások várhatók a Kaukázusban is, mert az orosz elemzők szerint Oroszország nem tudja majd megtartani Csecsenföldet és Dagesztánt.
A mellékelt térképről is látszik, hogy Magyarország esetében mely részeket csatolták vissza Magyarországhoz a jövőt megjósolni próbáló orosz szakértők.

2013. január 15., kedd

Már kifizetett lakásokért kér pénzt az Erste (Origó)

Egy érdekes és tanulságos cikk az origo.hu oldalról. Az eredeti cikk itt olvasható.
Annak ellenére követel újabb milliókat az Erste Bank egy angyalföldi társasház lakóitól, hogy ők már évekkel ezelőtt kifizették lakásuk árát. A házat építő beruházó ugyanis eltűnt a pénzükkel, az Erste Bank pedig most rajtuk követeli a vesztesége egy részét.
"Tavaly nyáron meghirdettük a lakást, hogy a baba már egy újba érkezzen, ahol saját szobája van. Már volt egy érdeklődőnk, amikor kiderült, hogy nem adhatjuk el saját otthonunkat, mert a hét éve az utolsó fillérig kifizetett vételár egészével tartozunk egy olyan banknak, amelyhez sohasem volt közünk. Ez a bank most perrel fenyeget, ha nem fizetünk milliókat. Hogyan lehetséges ez?" - tette fel a kérdést egy terhessége utolsó heteiben járó nő az [origo] riporterének egy angyalföldi társasházban.
A Kerekes utcai házban összesen kilenc tulajdonos van, aki hivatalosan tavaly értesült először arról, hogy 2005-2006 környéki lakásvásárlásuk nyomán milliókkal tartoznak a ház felépülését finanszírozó Erste Banknak, és a pénzintézet ennek legalább egy részét be is akarja hajtani rajtuk. Van, aki már fizetett, mások nem adják be a derekukat - adott esetben azért, mert nincs miből.
"Egyelőre nem indították meg a pert, de több mint egy éve fenyegetnek vele, és közben próbálnak egyezkedni. Felajánlottuk, hogy ha lesz vevőjelölt, a foglalóját befizetjük. Az 1,6 millió. De az ügyintézők azt mondják, ez nem elég, a teljes összeg egyharmada alá nem mehetünk. Ötmilliónk márpedig nincs - folytatta a neve elhallgatását kérő kismama.
Magának utaltatta a pénzt a beruházó
Az abszurd helyzet úgy állt elő, hogy a beruházó Fellerer Kft. annak idején több lakásvásárlóval nem arra a számlára - az Ersténél vezetett projektszámlájára - fizettette az önerőt, ahová köteles lett volna. A cég később nem törlesztette a hitelét az Erstének, 2009-ben megindult ellene a felszámolási eljárás. Vezetői ma már elérhetetlenek, a felszámoló a kevés megmaradt vagyontárgyat igyekszik előteremteni. (A cég tulajdonosi hátteréről lásd keretes írásunkat.)
Fotó: Tuba Zoltán [origo]
72 lakásból 11 esetében nem jutott el az önerő a projektszámlára
A céget hitelező bank most fut a pénze után, és mivel több lakás vételárának egy része vagy egésze nem jutott el hozzá, az emiatt az ingatlanokon rajta maradt keretbiztosítéki jelzálogjogát próbálja érvényesíteni. Vagyis a tulajdonosoktól követel pénzt a bukás csökkentésére - a jelzálogjog alapján jogszerűen. Aki hitelből vette a lakást, attól kevesebbet, aki az egészet maga fizette, attól többet.
Két főosztály nem beszélget
A legkülönlegesebb M. Zoltán esete, ő ugyanis éppen az Ersténél vett fel lakáshitelt a vásárláshoz, azaz az ő esetében a bank a saját ügyfelén próbálja meg bevasalni a harmadik féllel szembeni követelését. A banknak értelemszerűen értesülnie kellett arról, hogy M. Zoltán az önerőt megfizette, mégsem ellenőrizte senki, hogy a pénz beérkezett-e a projektszámlára. Az Erste avval érvel a panaszra válaszként küldött leveleiben, hogy a kölcsön folyósításának csak a befizetés igazolása volt a feltétele, azt nem kellett vizsgálnia, hogy hova ment a pénz. "Ez lényegében azt jelenti, hogy egyazon bank két főosztálya nem köteles kommunikálni egymással, még egy esetleges veszteség elkerülése érdekében sem" - értetlenkedik M. Zoltán.
Ügyvédje, Orgován István szerint az iratokból az derül ki, hogy a beruházó cégnek elvileg a bank által elfogadott formaszerződést kellett használnia az üzletek megkötésénél. Tény, hogy az érintett lakók aláírt szerződéseiben nem szerepelt olyan kikötés, hogy a projektszámlára kell fizetniük - de hogy ezek a dokumentumok valóban a formaszerződés alapján készültek-e, azt nem tudni.
Felszámolóművészek
A Fellerer Kft. 2004 óta off-shore tulajdonban van. Utolsó két ügyvezetője, Berkényi Attila és Burányi Viktor az Opten adatbázisa szerint tucatnyi cégben tűnik fel különböző tisztségekben, ezek közül hét áll felszámolás alatt. Többségük szintén off-shore - belize-i, ciprusi és amerikai bejegyzésű - társaságok tulajdonában van. A Kerekes utcai lakók úgy tudják, e cégek némelyikének is akadt az övékhez hasonló ingatlanügye. Egy, az Erstéhez közeli forrás ezt kérdésünkre megerősítette, hozzátéve, hogy a bank büntető feljelentést is tett ezekben az ügyekben.

"Ettől függetlenül is úgy véljük, hogy a bank nem az elvárható gondossággal járt el. Követnie kellett volna a beruházás értékesítését, éppen azért, hogy a cég ne verhesse át" - mondta az [origo]-nak az ügyvéd. Szerinte nem véletlen, hogy noha sok új lakóház épült, és rengeteg beruházó tönkrement, gyakran jelentős tartozást hagyva maga után, ilyen ügy elég kevés volt az elmúlt években. A pénzintézetek - saját érdekükben - általában nem tévesztik szem elől az általuk finanszírozott projektek állását, hiszen gyakorlatilag minden papírba beleláthatnak. Az is a történtek egyediségére utaló jel, hogy a tulajdonosok bankon belülről származó információi szerint az ügyben a döntéseket már nem is az Erste budapesti központjában, hanem a bécsi anyavállalatnál hozzák.
Egy név nélkül megszólaló, hitelügyletekkel is foglalkozó banki alkalmazott kérdésünkre azt mondta, ma már olyan az ellenőrzés a bankoknál, hogy biztosan nem lehetne megcsinálni azt, ami a Fellerer Kft.-nek sikerült. Elképzelhetőnek nevezte ugyanakkor, hogy 2005-ben még szándékos félrenézés nélkül is átcsúszhatott a kontrollon egy efféle próbálkozás.
Majd a békéltető testület
"A beruházónak a saját hitelét 2006-ig kellett volna törlesztenie, erre a bank csak hat évvel később áll elő azzal, hogy nekünk kellene fizetni. És nem válaszol arra, hogy miért csak most szól erről" - mondta M. Zoltán, akitől milliós nagyságrendű összeget követelnek. "Ennyit nem, de néhány százezret még hajlandó lennék áldozni, hogy végre lezáruljon az ügy. Végül is annyiban talán én is figyelmetlen voltam, hogy nem ellenőriztem: valóban levetették-e a jelzálogot az előírt hatvan napon belül. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez minden lakásvásárlónak eszébe jut" - tette hozzá.
M. Zoltán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) békéltető testülete elé viszi az ügyet, és közben várja, hogy kiderüljön, tényleg perbe fogja-e a bank. "Szóban már 2011 végén is azzal ijesztgettek, hogy hónapokon belül megindul az eljárás, és most is ezt mondják, de nem tudhatjuk, hogy tényleg beperel-e minket a bank" - jegyezte meg.
Felelős nincs
Kérdéseinket feltettük az Erste Banknak. A kommunikációs osztály válaszában azt írta, a bank "tárgyalásban áll az érintett tulajdonosokkal, melynek keretében mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakossági és a vállalati ügyfelek kezelése a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével történjen. A banktitok és üzleti titok miatt azonban az üggyel kapcsolatban sajnos nem áll módunkban részletes tájékoztatást adni."
A bankhoz közeli forrásból ugyanakkor úgy értesültünk, hogy az Erstének 100 milliós kárt okozó esetről lefolytatták a belső vizsgálatot, de az nem állapított meg felelősséget. Az ügy elhúzódását a forrás azzal indokolta, hogy mire a felszámoló hozzájutott a szükséges információkhoz, az sok időbe telt.

2013. január 13., vasárnap

Duma a nagy semmiről

bn.jpgMint már korábban írtam...... igen...... elkezdődött. Elkezdődött végre, jaj de jó! Elkezdődött a duma a nagy semmiről, a parasztvakítás az MSZP vezetésével és egy sor baloldali párt részvételével. Nekem azért, van egy olyan érzésem, hogy most vágják át a palánkon a magyar társadalom jelentős részét - legalább is azokat, akik az MSZP híveinek mondják magukat -, akik később megint egy hatalmasat fognak csalódni. A lényeg akkor is az, hogy a magukat baloldalinak nevező pártok összeültek és egyeztetnek, hogy miről azt igazából nem tudni, hogy van-e értelme, az már egy más kérdés, de megállapíthatjuk, ahogy a címben is írtam "Duma a nagy semmiről". (Ha belegondolok nagyon találó - és humoros - cím a részemről, de nem szeretném magamat dicsérni, mert ugye öndicséret gyalázat, ahogy szokták volt mondani.) Bár a baloldal soha nem a realitásokról volt híres, őket kizárólag a hatalom érdekli, annak megszerzés és megtartása minden áron. A Libajnai-féle alkotmányról már mindenki hallott, nincs is értelme többet beszélni róla. A nagy baloldali megváltók először csak a jogállamról, alkotmányosságról majd a gazdaságpolitikáról a végén pedig ki tudja még miről akarnak vagy fognak egyeztetni. Érdekes, amikor azok akarják megváltani ezt az országot, akik tevékenyen részt vettek annak tönkretételében, azért ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás után 16 évig kormányozták ezt az országot, és nagyon meglátszik, hogy hová, gyakorlatilag a csőd szélére. Még egyszer mondom, az aki ÚJRA bedől nekik, magára vessen. Ne jöjjön azzal; hogy "Rosszul döntöttem!!", "Bárcsak ne rájuk szavaztam volna!!!" sablonos szöveggel, mert utólag kár lesz már ezen bánkódni. Én azt javaslom mindenkinek, hogy olyan döntést hozzon a szavazófülkébe - 2014-ben-, amit évekkel vagy évtizedekkel később is fel fog tudni vállalni és nem kellesz szégyenkeznie miatta. Attól pedig, hogy lassan már egy tucat baloldali vagy magát annak nevező párt létezik és gyorsabban osztódnak mint egy veszélyes vírus attól még nem lesz több a baloldali szavazók száma. De gondolom ez az apróság, nem nagyon zavarja a nagy baloldali megváltókat. A minap Harangozó Tamás volt az EchoTV vendége, véletlenül kapcsoltam a csatornára, mert nem tartozom ennek a csatornának sem a törzsnézői közé, de azért így is tanulságos volt. A beszélgetés alatt a szuperrettegő képviselőnk a szokásos mszpés sablonokat taglalta, hogy program, egyeztetés meg a többi marhaság, amit nem részleteznék, mert már lassan a csapból is ez az mszpés hülyeség folyik a mindenhonnan. Az érdekes a vége volt. A műsorvezető a műsor és a beszélgetés zárásaként megkérdezte a szélsőséges baloldali izraelpárti politikust, hogy mit szól az ÁSZ jelentéshez, ami elmarasztalja a Schmuk Andor vezette Szociáldemokrata Pártot annak gazdálkodása miatt. Schmuk Andor vezett Szociáldemokrata Párt is azok közé tartozik, akik részt vesznek az MSZP vezette egyeztetéseken a nagy semmiről. A válasz csak annyi volt, hogy őket csak az eszmeiség érdekli, tehát a becsület nem számít. Én alapból szóba sem állnék olyan politikai csoporttal, ami nem becsületes. De mit is vár az ember egy olyan párt képviselőjétől, ami nem a becsületességről híres.
VERJÜK SZÉT KÖZÖS ERŐVEL A BALOLDALI PÁRTOKAT, A MAGYAR SZOCIONISTA PÁRTOT ÉS KISTESTVÉRÉT A DEMOKRATIKUS KAMUPÁRTOT!

2013. január 11., péntek

Egy újabb idióta elintézve

szamár.jpg
Sikerült egy újabb nagypofájú antifaszt a földbe döngölnöm. Így van ez, ha az ember nem tud és nem is akar érvelni csupán a betanult sablonos szövegét ismétli állandóan.
Az egyik hazafi ezt írta:
"102millió áldozatának a hullájával ékesített Vörös Csillag harcosait odaette a fene, egy magyar rendezvényre...
Jellemtelenek..."
Erre egy nagyokos antifasz barom, aki ott sem volt a rendezvényen:

"A jellemtelen elég röhejesen hangzik egy olyan "valaki" szájából, aki elvbarátaival együtt beszarásig tagadja szellemi elődei "hőstetteit". Mellesleg míg az itt megjelent ellentüntetők között nagyítóval sem találsz sztálinistát, addig az ún. nemzeti radikálisok (hahaha!) nemcsak hogy megtűrik, de melegen üdvözlik is maguk között a hitlerista szutykokat.
Végezetül: ha kérhetném, véletlenül se nevezzünk mély"magyar"nak egy náci eszméket valló, egyébként iráni seggeket nyaló gyülekezetet:D"

Én azonnal válaszoltam a díszmajomnak:
"Vajnai, Noé Nyári folytassam?"
A baromtól nem sok tellett, amiből egyből kitűnt az elkötelezettsége:
"Ejha, Vajnai, Noé és Nyári sztálinisták lennének?"
Én is válaszoltam érvekkel az érv nélküli embernek:
"És azt te döntöd el, hogy ki hitlerista? Mert a kommunisták nem sztálinisták szerinted, akkor hogy is van ez? Én ott voltam veled ellentétben és nem egy "nem sztálinista" tüntető éltette Kádárt, Rákosit, Ságvárit és természetesen Sztálint, ellenben egy embertől sem hallottam a gárdisták soraiban, aki Hitlert vagy Szálasit éltette volna! Te ott voltál?"
De a baromarcú antifasznak ez sem volt elég:
"Ne játszd a hülyét, ezek a kalácsképű pincérruhás bohócok feloszlatásuk előtt ízes zsidózások és cigányozások közepette masíroztak Waffen SS-pólós idióták és Hitlernek öltözött elmebetegek között. Arra pedig, hogy az ellentüntetők közül bárki Sztálint vagy Rákosit éltette volna, simán azt mondom: hazudsz."
Így egy alapos kioktatásban részesítettem az illető marha barmot, minden egyes állítását sikerült alaposan megcáfolnom:
"Nem a hülyét nem én játszom itt, arra itt vagy te. Én konkrétan erről az eseményről beszélek, ahol veled ellentétben ott voltam és az állításaid nem állják meg a helyét. Te meg jössz itt két, meg három évvel ezelőtti eseményekkel, akkor én is felhozhatom az elmúlt 10 év összes balos és magyarellenes eseményét ellenérvként. De ha már sztálin, kik is védik oly vehemensen a vörös csillagot? Ami a Szovjetunió jelképe, és általánosságban a kommunizmusé, ami 150 millió ember haláláért felelős. De akkor folyatom, ha én horogkeresztes pólóban megyek az utcára, anélkül, hogy Hitlerre vagy más nácira utalást tennék mindenféle nácinak és gyilkosnak elhordanának, aki vörös csillaggal megy ki, hasonlóban lesz része? Pedig Sztálin jelképe. Vajnai és Nyári pedig a lehető összes felületen védik a vörös csillagot és rendszeresen kirakják, ezzel megsértve kb. 150 millió ember emlékét. És akkor ott van az Internacionálé, amit minden mszpés rendezvényen elénekelnek. A nemzeti oldal mit kap a Székely Hímnuszért? Pedig annak tényleg semmi köze sincs a nácikhoz! Nyárival volt egy-két levélváltásom, ahol Szent Istvánt tömeggyilkosnak nevezte, a turult tojógalambnak, a székelyeket románnak. Vajon én mit kapnék, ha az izraeli zászlón vagy a cigányok vörös kerekes zászlóján viccelődnék? Mondjuk, hogy ott a cigányság hiányzó egy kereke! stb. Ezt te minek neveznéd? Összegezve, aki oda van a vörös csillagért, az internacionálét énekli, élteti kádárt, ságvárit és rákosit és nem ítéli el a sztálini rémtetteket, che guevarás, marxos és sztálinos polóban öltözik és szovjet emlékműveknél parádézik, sőt valahol egyet is ért vele, azt te minek neveznéd? Igen Vajnai, Nyári és Noé kommunista és tudtommal sztálin is az volt. És ilyen nincs külön, hogy sztálinista, mint ahogy hitlerista sincs nemzetiszocialista van, Magyarországon hungarista és nem szálasista. És akkor erről az eseményről. Ahogy sokan így te is csak az indexes összevágott videót ismered. Arról sehol sincs tudósítás, hogy az antifaszok legalább háromszor akartak behatolni a rendezvényre, amiről az ott lévők tudomást sem vettek, és a rendőrök csak akkor akadályozták meg őket, amikor néhány hvimes odament, hogy megkérdezze őket mit akarnak. Van erről is felvételem. Továbbá arról sincs sehol tudósítás, hogy több antifaszt is elvittek, mert gyalázkodtak. ANTIFASZT! éS NEM NEMZETI ÉRZELMŰT! Amikor a rendezvényre mentem már az uton egy csapat cigány beszólt, nácizott mocskolódott mindenkivel aki a rendezvényre tartott, nekem is beszólt egy-két antifasz, de én tudomást sem vettem róluk, mert "erőszakos náci" vagyok. Miközben ott volt olyan szuperdemokraták és polgárjogi aktivisták mint Horváth Aladár, Szami Szaros Beszélni nem tudok Béla, Szarvas Koppány, Niedermüller ja és a baloldal sztárügyvédje és főkipása Dániel Péter. Ezek után nem is értem miért csodálkozik, bárki is, hogy odamentek hozájuk a szebb jövősök és megkérdezték mi a problémájuk, de ők csak némán "rettegtek" és a rendőrök mögé bújtak, miközben végig amíg a rendezvény tartott, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a rendezvényen megjelent nemzeti érzelműeket. Majd úgy lett beállítva, mintha a békés ellentüntetőket megtámadták volna a vad nácik és csak a rendőrség közbelépése akadályozta meg a vérontást. Talán nem csak az indexes és origós összevágott tudósítást kellene megnézned, hanem a teljes rendezvényről készült felvételt az elejétől fogva. Ami pedig a ruhát illeti én konkrétan ezen a rendezvényen - augusztus 26 - nem láttam sem ss sem waffen ss jelképet. Nagymagyarország, magyar címer, kossuth címer az volt, de tudtommal azok nem tiltottak, hiszen az mszp is az un. "Kossuth"-címerrel propagálja magát. Ha valamit kihagytam elnézésedet kérem, de kettőnk közül te vagy az aki "hazudsz", de legalábbis elferdíted a tényeket. Ha valamivel kapcsolatban nincs elég információd javaslom maradj kussban akkor legalább nem égsz be mint jelen esetben. Adjon az Isten!"

Szerintem itt ezt a vitát le is zárhatjuk, elmondhatom, hogy ismét kiütéssel győztem egy idiótával szemben, ezek után nem hiszem, hogy trágárkodáson, személyeskedésen és sértegetésen kívül bármilyen értelmes emberhez illő választ fog adni ez a fanatikus gyengeelméjű antifasz. Igaz, ahhoz érvekkel alá is kellene tudnia támasztani az amúgy is gyenge lábakon álló állításait.

2013. január 10., csütörtök

Vita egy idiótával I. rész



A fenti blogbejegyzésre reagáltam a következőt:

„A vallás alapvetően a hiten alapszik. A HIT-en és nem tudományon! A HIT-et nem kell megmagyarázni, mert annak az erkölcsi és filozófiai tanításai a lényegesek. Ebből következik, hogy a hit és a tudomány az két különböző dolog. A vallást eleve butaság hittel, joggal és hasonlóakkal magyarázni.

Természetesen öngyilkos lehetsz, ez mindenkinek a magánügye, erre van egy emberi jogi kategória. Az egy más kérdés, hogy a jog mit és minek minősít, van amit száz éve bűnnek, ma pedig nem, és van, amit ma nem, de száz év múlva igen. Ha viszont öngyilkos vagy, ne várd, hogy ezzel mindenki egyet értsen, legfőképpen ne a vallás.

Ha ezt a két összefüggést belátos és felismered, akkor rájössz, hogy miért hülyeség az, amit az előző bejegyzésedben írtál és nem írsz többet ilyen és ehhez hasonló ökörségeket.

Ami pedig Tóta w. illeti, ő mindig is egy idióta volt, nem szabad komolyan venni, egy provokátor, polgárpukkasztó, aki ezzel a számomra minősíthetetlen stílusával szerez olvasókat azoknak, akik alkalmazzák. Ha olyan dolgokról írna, ami mindenki számára elfogadott, akkor a retardált olvasóközönsége nem rajongana érte.

XVI. Benedekről pedig annyit, én személy szerint nem értem mi jó van abban, hogy a pápa lemond? Aki egy kicsit is járatos a hitben és megérti a pápaság értelmét, az ezt egy hibás lépésnek tartja, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok buzgó keresztény viszont elfogadom a morális tanításaikat.”
És ezt:
„Az első bekezdésem utolsó mondatát elírtam: "butaság hittel, joggal és hasonlóakkal magyarázni." ami így hangzik helyesen: "butaság tudománnyal, joggal és hasonlóakkal magyarázni." - még egyszer elnézést!”
Erre jött a válasz:
"Természetesen öngyilkos lehetsz, ez mindenkinek a magánügye, erre van egy emberi jogi kategória. Az egy más kérdés, hogy a jog mit és minek minősít, van amit száz éve bűnnek, ma pedig nem, és van, amit ma nem, de száz év múlva igen. Ha viszont öngyilkos vagy, ne várd, hogy ezzel mindenki egyet értsen, legfőképpen ne a vallás. "

Én nem várom el. A kérdés, hogy honnan a faszból gondolják a vallás képviselői, hogy bárki egyetért azzal, amit ők mondanak? Semmivel nem relevánsabb az ő véleményük, mint Julcsi néni véleménye, mert az erkölcs szubjektív, változékony. Most mutattad be, mennyire az.

Tehát például mi a fasz értelme van hittant tanítani erkölcs helyett, amikor az erkölcstan keretében el lehet mondani a sokféle véleményt, a hittan meg csak egy kis véleményt mondhat el. A hittan tehát egy szúk részét tudja az erkölcstannak adni. Mennyivel szegényebbek azok, akik ezt választják. Az állam minek támogatja az ilyen korlátolt agymosást?

A válaszod egyébként elég zavaros, nem látom, hogy kapcsolódna ahhoz a kommenthez, amire állítólag válaszolsz.”
És:
„egyébként az eleve butaság, amikor azt mondod, hogy erkölcsi tanításokat butaság joggal magyarázni. ha erkölcsi tanításokat van értelme valamivel magyarázni, akkor az egyik ilyen dolog, az a jog, mint kodifikált jog ("ez van a törvényben"), vagy a jog, mint egy hétköznapi fogalom ("ez egy természetes jog").

Ennél az olyan magyarázat, hogy "ez azért erkölcstelen, mert én így hiszem". Csak nagyobb hülyeség lehet.”
Egyből kitűnik, hogy egy szellemileg retardált baromról van szó! A válaszára ezt írtam:
„Látom sikerült félremagyaráznod és félreértened azt, amit leírtam. Olyat pedig nem írtam, hogy "butaság erkölcsi tanítást, joggal magyarázni", ezt már te gondoltad hozzá, nem én. Mivel több kommentedet is elolvastam, amiket fentebb írtál - igaz nem nekem - én egy kommentben válaszoltam rá, mivel külön beszurkálni mindet felesleges és technikailag lehetetlen, így egy kommentedhez írtam mint választ, és a postodhoz is írtam bejegyzést. De ezt négy külön bekezdésben tettem. De bocsánat, ha ez neked probléma. Remélem, most már így érted. Az meg, hogy pontosan neked mi zavaros, az meg nekem nem világos. Nekem inkább az zavaros, amiket te írsz a "julcsi nénis", meg "józsi bácsis" megjegyzésekkel, amiket abszolút nem értek. És ha lehet ne ragadj ki szavakat és mondatokat, mert az könnyen félreértésekhez vezet, mint a te esetedben is. De akkor kezdjük az elején, csak hogy világosabb képet kapj arról miről is beszélek:

Van fizika és van metafizika! Mi a kettő között a különbség? A fizika egy természettudomány, amit lehet kutatni, aminek megvannak a törvényei - tudományos értelemben véve - a metafizika leegyszerűsítve a hit a vallás. Persze ezt most itt nagyon lesarkítottam, de valahogy így kell elképzelni. A vallások - és mindegyik vallás ide tartozik - egy közös jellemzővel rendelkeznek, az pedig a HIT. (Hogy kicsit érthetőbb legyen van a South Park című sorozatnak az a része, ami a mormonokkal foglalkozik, és a végén a mormon gyerek azt mondja, hogy nem az a lényeg, hogy igaz vagy sem, amit mond Mormon Könyve, hanem hogy ők hisznek benne, nekik az erőt, boldogságot, vígaszt stb. ad. Persze tudom ez hülye példa, de valahogy van benne némi igazság.) A lényeg ostobaság természettudományos tudományos magyarázatokat adni egy vallásra, mert a vallás nem arról szól. Azt, hogy egyesek a vallást és a vallásos hitet a maguk anyagi hasznára fordítják, már egy teljesen más kérdés, arról is lehetne órákat beszélni, de jelen pillanatban ez nem oszt és nem szoroz.

Aki hisz bármelyik vallásban és annak tanításaiban az attól boldog, megkönnyebbül vigasztalást talál benne.

És még egy lényeges dolog, a vallás nem egyenlő az egyházzal. Egy vallás több irányzatra és azon belül számtalan felekezetre, egyházra, részegyházra stb. tagolódhat. Tehát, ha konkrétan egy egyházzal van bajod, azért ne az egész vallást okold.

Az meg, hogy van-e Isten, vagy nincs, vagy, hogy mi és ki az Isten a teológusok, kánonjogászok és papok sem tudják, de nem is ez a dolguk, hogy természettudományos magyarázatot adjanak erre.

A tudomány az egy más dolog, az téziseket állít fel, amit bizonyít vagy megcáfol, de ebbe most nem mennék bele. Mert ezt is lehetne tovább boncolgatni.

Ami pedig a hittant illeti. Hittanra járni nem kötelező, max egyházi iskolában, de oda sem kötelező járni, szóval ha nem akarsz hittant tehetsz ellene, ne járj. Az meg, hogy egy éppen hatalmon lévő kormány mit próbál ráerőltetni az emberekre, nem a vallás hibája, az soha nem kér ilyet az államtól. Azért az államot okold. Az erkölcsoktatás pedig nem egyenlő a hittannal, még ha sok mindenben fedik is egymást. Az egyik az egyén által felvállalt hitről szól a másik egy általános viselkedésformáról.

Az, meg hogy az erkölcs szubjektív lenne én kétlem vannak örökérvényű szabályok, mégha egyesek azt szeretnék is megváltoztatni. A törvény és az erkölcs sincs mindig összhangban egymással, erre számtalan példát lehetne sorolni.

Jog alatt pedig - mivel igaz sokféle jog van - az államok törvényhozói szervei által alkotott törvényekből eredő jog(ok)ra gondoltam. Bár nem értem ezt miért kell ennyire túlmagyarázni.

A vallásról pedig még annyit, hogy azt mindenki maga dönti el milyen vallásban hisz, nem kötelező egyiket sem követni, vallásszabadság van, ami megadja a jogot számodra is, hogy megtagad az összes vallást és ateista légy.”
De ez a beteges "önjelölt magát filozófusnak tartó, áltudós" elme, továbbra sem volt képes felfogni miről is írok, és megkaptam válaszba ezt:
„Őszintén szólva most sem vagy sokkal világosabb.

1) A metafizika egy új téma. Úgy hülyeség, ahogy van. Ebben a logikai pozitivisták véleményével értek egyet.

2) A metafizika lényege, hogy igaznak hiszik.

3) Ha szerinted a hit lényege nem az, hogy igaz-e, vagy nem, hanem, hogy hasznos, akkor a hit és a metafizika eléggé különböző dolog.

4) A legtöbb hívőnek a hit lényege az is, hogy igaz.

5) Ha azt mondod, hogy a hit azért jó, mert hasznos, akkor ki kell ábrándítsalak, hogy nem, nem hasznos. Felmérések szerint a hit sem erkölcsösebbé nem tesz, és boldogabbá sem nagyon.

6) A tudomány a matematikán kívül nem bizonyít, csak igazol. Ezt nem tudod, tudományfilozófiához hülye vagy, ne okoskodj!

7) A hittan akkor is baj, ha államilag támogatott iskolában választható. Az államnak választhatóan sem volna szabad támogatni hülyeséget, és korlátolt agymosást sem. Ha például matekból csak a fele dolgot tanítanák, az akkor is kár volna, ha a matek fele is igaz. A hittan az etikához képest szűk, és még azt se lehet mondani, hogy kevesebbként is igaz lenne. Kifejezetten hamis dolog egy részt igazságként beállítani.

8)"Jog alatt pedig - mivel igaz sokféle jog van - az államok törvényhozói szervei által alkotott törvényekből eredő jog(ok)ra gondoltam. Bár nem értem ezt miért kell ennyire túlmagyarázni."

Van egy hétköznapi fogalma is a jognak. "Pistának jogosan haragszik Péterre". Ez nem a kodifikált jog. Már elmagyaráztam, nem tudom, miért nem tudtad felfogni.

9)"vallásszabadság van, ami megadja a jogot számodra is, hogy megtagad az összes vallást és ateista légy."

A) Ahhoz is megadja a jogot, hogy azt mondjam a vallás hülyeség. És ebben még igazam is van.

B) A vallásszabadsággal ugyanis az állam azt a jogot adja meg a hívő embereknek, hogy bizonyos mértékig hülyék legyenek.

C)Amit viszont az állam alkotmánya nem enged meg, az az állam és egyház összefonódását. Márpedig a hittantanítás az állami iskolában az. Ez alkotmányellenes.

10) "Az, meg hogy az erkölcs szubjektív lenne én kétlem vannak örökérvényű szabályok"

Igazolj! Csak egyet! Ha objektív, akkor empirikus-logikai igazolást kellene, hogy hozzál. Ha nem tudsz, akkor nem objektív.”
Ezt:
„még egy dolog, ha az erkölcs objektív lenne, akkor az ehhez kapcsolódó jogi szabályokról ugye nem kellene szavazni a parlamentben. Objektív kérdésekről ugyanis a parlament nem dönt. A parlament nem szavazhatja meg azt, hogy a Föld lapos, illetve ha megszavazza, akkor sem lesz úgy. Az objektív kérdésekben csak a tudomány dönthet.”
És ezt:
„A lényeg ostobaság természettudományos tudományos magyarázatokat adni egy vallásra, mert a vallás nem arról szól."

Ez egy apróság, de itt is kevered a dolgokat. Bármilyen jelenségre lehet és érdemes tudományos magyarázatot adni, bármilyen hülyeség is. Például a skizofrénia tudományos magyarázata nagyon is fontos dolog. Hasonlóan a hit nevű pszichés betegség tudományos magyarázata is érdekes dolog.

" Azt, hogy egyesek a vallást és a vallásos hitet a maguk anyagi hasznára fordítják, már egy teljesen más kérdés, arról is lehetne órákat beszélni, de jelen pillanatban ez nem oszt és nem szoroz. "

Az, hogy a vallást ilyen könnyen ennyien ennyire sok rossz dologra használták, az pont azért van, mert szélhámosság és betegség. Ezek dolgok összefüggenek.”
Amire ezt válaszoltam neki:
„Ahogy látom megint kevered a dolgokat és olyan dolgokat magyarázol be nekem, amit én nem állítottam. Először is nem vagyok buzgó keresztény vagy vallásos ember. Másodszor hitet értsd vallást tudománnyal magyarázni, a legnagyobb ostobaság, amit ember csinál. A tudomány az tudomány megvan a célja és a kutatási területe, annak semmi köze a valláshoz! Azt, hogy miért kellene a parlamentnek arról szavazni, hogy a föld lapos, ezt nhem tudom, honnan védted, mert ilyet végképp nem állítottam, sőt a teológiai kérdésekkel foglalkozzon a vallás és ne a törvényhozás. Sőt a törvényhozás dogmákat se állítson fel, bár Magyarországon már ezt is megértük lásd: holotagadás! Továbbá, nekem nem kell megmagyaráznod mi a metafizika, tisztában vagyok vele. A hit a vallás magánéleti dolog, igazából azt sem értem mit zavar téged, hogy valaki hisz egy vallásban vagy sem, ha te nem hiszel törvény által biztosított jogod ezt tenni, akár tagadni, de hogy bebizonyítsd valami tudományosnak álcázott maszlaggal, hogy neked mennyire igazad van meg mit tudom én, ez már egyenlő a fanatikus vallásos hittel. Igazából a görcsös ragaszkodásod a "tanaidhoz" tesz téged egy betegesen vallásos emberhez, semmiben sem különbözöl egy vallásos embertől. Én nem ragaszkodom a vallás igazságaihoz, mert ahogy már írtam, csak e felett a tény felett te egyszerűen elsiklottál. Tehát még egyszer én nem vagyok vallásos ember. Te viszont ezzel a beteges vallástagadásoddal, pont olyan vagy mint egy rögeszmés vallásos ember. Ha hasztalannak érzed a vallást, akkor minek szentelsz a témának egy egész blogot? Csak úgy kérdezem? A metafizika egyszerűen egy transzcendens túlvilági nem evilági dolog, bár tegyük hozzá, hogy ez egy igencsak tág fogalom. De ahogy látom ezt is próbálod görcsösen megmagyarázni, csak nem értem mit akarsz nekem ezzel bebizonyítani? Az pedig kimondottan röhejes a részedről, hogy szavakon lovagolsz, "jog" "bizonyít" "igazol" stb., és végeredményben engem ismételsz! A vallászabadságos részt pedig abszolút nem is értem, pont erről beszélek, jogod van hinni meggyőződésed szerint, meg természetesen tagadni, de szerintem a tagadás fogalmába bőven belefér az, hogy kijelentsd "a vallás hülyeség" csak ha ezt már ilyen fanatikusan és dogmatikusan teszed gyakorlatilag egyenlő a "vallással", tehát kicsit túldimenzionálod ezt a kérdést, egy egyszerű "így igaz"-zal is elintézhetted volna, mert nem állítottam ezzel kapcsolatban olyat ami az általad leírtakat megcáfolná, magyarán pont ezt mondom én is. A hittanról annyit, hogy a hangsúly, hogy választható vagyis nem kötelező, a többi csak görcsös belemagyarázás a részedről, aminek nem sok értelmét látom! Ezzel az erővel az ének-zene, a rajz, a testnevelés és a történelem, sőt minden tantárgy is hülyeség, sőt elég lenne ha csak írni- olvasni, számolni - vagy még azt sem - tanítanák meg az embert az iskolában. Sőt minek iskola, az is csak egy feudális csökevény mindenki tanuljon autodidakta módon, ha a te logikádat követem. Neked lehet felesleges a vallás, ez a te véleményed de van rajtad kívül több millió, milliárd ember, akiknek nem és fontos, és mennyivel lennél te jobb, ha meg akarnád nekik szabni, hogy miben hihetnek? Bocs, ha valamit kihagytam!”
Ahogy látszik, fájó pontra tapinthattam, mert ez a retardált ennyit reagált rá, úgy látszik, amiben más hisz azt lehet szidni, de amiben ő, azt nem:
„Holokauszttagadásból nincs több dobásod, a következőnél tiltva leszel. Nem fogok itt arról vitázni veled, vagy mással hogy a Föld miért nem lapos, és arról sem, hogy miért volt holokauszt. Aki ilyennel jön, az onnantól fogva bizonyítványt hozott, hogy szellemileg retardált. Ez itt pedig nem egy ilyeneknek fenntartott intézet.”
És:
Továbbra is te kevered a dolgokat.

1) A hitet, vallást tudománnyal magyarázni: elmagyaráztam neked, nem fogtad fel, elismételted a hülye dogmádat. Mást nem tettél. Az érveimet eleresztetted a füled mellett. Hülye vagy. Nem tudok vele mit kezdeni. Nem fogom neked újra leírni az érveimet.

2) Parlament: elmagyaráztam, itt is csak annyit mondasz, hogy nem érted. Hülye vagy. Nem tudok vele mit kezdeni. Nem fogom neked újra leírni az érveimet.

3) "A hit a vallás magánéleti dolog, igazából azt sem értem mit zavar téged, hogy valaki hisz egy vallásban vagy sem"

Például az, hogy ezt a Fidesz, a KDNP, az egyházak nem fogják fel, és nem e szerint cselekdnek. Ld. egyházi iskolák nagyobb támogatása, ld. állami iskolák egyházi kézbe adása. Vannak helységek, ahol ma már nem lehet nem vallásos iskolát választani a gyerekeknek. ld. államilag támogatott hittantanítás. Ha a hit magánügy, miért fizetik a hittant az ateisták adópénzéből is? Az egyházak, a KDNP kifejezetten kifejtették, hogy a hit szerintük nem magánügy. És ennek jegyében nyomulnak ezerrel. És bizonyos egyházak milliárd forintokat kapnak az ateisták pénzéből. Ellenben semmiféle erős ateista intézmény nem kap állami támogatást az adófizetők pénzéből. Milliárd forintokról beszélünk. Ez neked smafu?!

Ez a magyar helyzet. Ha a világot megnézzük, akkor pedig a hitnek ezer káros hatása van, terrorizmus, őrült ámokfutók és hasonlók. Sajnos nem marad meg ott, hogy magánemberek magánhülyesége, és nem lehet ennyiben hagyni.

4) "hogy bebizonyítsd valami tudományosnak álcázott maszlaggal, hogy neked mennyire igazad van meg mit tudom én, ez már egyenlő a fanatikus vallásos hittel."

A tudomány nem hit. Tudományfilozófus vagyok, ne gyere nekem ilyen bullshittel!

5) "Ha hasztalannak érzed a vallást, akkor minek szentelsz a témának egy egész blogot?"

Itt keversz dolgokat. Ezt már Dawkins is elmagyarázta. Az, hogy valaki elkötelezett, netántán szenvedélyes, nem teszi őt vallásos fanatikussá. A vallásos fanatizmust egy elkötelezett tudóstól az különbözteti meg, hogy a vallásos fanatikus egy igazolatlan mesében hisz nagy elkötelezettséggel. A tudós viszont egy igazolt ismeret kidolgozásán dolgozik nagy szorgalommal. Ég és föld.

Nem vallásos fanatikus egy szenvedélyes zenész. Még akkor sem, ha valami jelentéktelen dologban dolgozik szenvedélyesen. Nem vallásos fanatikus egy szenvedélyes tudós, még akkor sem, ha valami jelentéktelen dologban dolgozik.

És nem vallásos fanatikus egy szenvedélyes ateista. Még akkor sem lenne az, ha a világunk messze jobb volna, és a vallásnak nem volna annyi bűne benne. De van. Nem jelentéktelen ügyben blogolok. De ha jelentéktelen ügyben blogolnék, akkor sem volnék vallásos fanatikus, mert a nézetem igazolható. És azért sem, mert én nem szólítok fel papok megölésére, a vallás üldözésére, nem veszem el a hívőktől a vallásszabadság által biztosított lehetőségeket. A hívők veszik el az ateistáktól a lehetőségeket. ld azok a magyar helyiségek, ahol már csak vallásos iskola van. Állami iskolákat vettek el az egyházak. Maliban iszlamisták akartak túszul ejteni egy országot. Iránban iszlám papok tartanak fent egy diktatúrát. A katolikus egyház tízezer számra molesztálja a gyerekeket, ezer számra tartottak fogva nőket, csak, mert megerőszakolták őket. Sokszor papok. Hadd ne soroljam a vallás bűneit!

math.freeblog.hu/tags/b%C5%B1n%C3%B6k/
math.freeblog.hu/tags/b%C5%B1n%C3%B6z%C3%A9s/

Egyébként pont azért írok blogot, mert jönnek az ilyen hülyegyerekek, mint te, és jönnek ugyanazokkal a baromságokkal, és a pofájukba vágom a választ, amelyeket már megírtam. Így nem kell újra és újra szenvednem ugyanazzal a baromsággal, ami folyik belőletek.

5) "A metafizika egyszerűen egy transzcendens túlvilági nem evilági dolog,"

math.freeblog.hu/archives/2006/02/25/Minden_l%C3%A9tez%C5%91_igazolhat%C3%B3/

megjegyzem, kiakadsz, amikor valaki evilági problémákról ír blogot, de semmi gondod nincs azzal, amikor valaki "túlvilági", igazolhatatlan, azaz a világunkra semmilyen hatással nem lévő mesékről ír blogot, szent könyvet, és erre még állami támogatást is kap.

6) "A hittanról annyit, hogy a hangsúly, hogy választható vagyis nem kötelező"

államilag támogatott mese

7)

"Ezzel az erővel az ének-zene, a rajz, a testnevelés és a történelem, sőt minden tantárgy is hülyeség"

Nem, ezzel az erővel nem. A testnevelés nem állít dolgokat, az ugye testgyakorlás. Nem teoretikus diszciplina, te hülye, hogy bírod ide keverni?! Az ének-zene félig készséget tanít, félig teoretikus. A teoretikus része leginkább zenetörténet, mi ebben a mese? A történelem tudomány, empirikusan igazolt, nem mese. Az ateisták adójából ne tanítsanak meséket a hívő vagy ateista szülők gyerekeinek!

8)
" Sőt minek iskola, az is csak egy feudális csökevény mindenki tanuljon autodidakta módon, ha a te logikádat követem."

Mivel hülye vagy, nem tudod a logikámat követni.

9) "Neked lehet felesleges a vallás, ez a te véleményed de van rajtad kívül több millió, milliárd ember, akiknek nem és fontos"

A drog is fontos sok millió embernek, nem fontos sok milliárd embernek. Mivel emellett káros, ezért a mérleg nyelve a károsság felé billen. A nem szükségszerű, de káros dolgokat ésszerű kiküszöbölni. És ez ellen igen szánalmas érv, hogy de az a sok millió ember függő, és azt hiszi, nem tudna megélni vallás nélkül.”

Folytatása következik! Vége az első résznek!

2013. január 9., szerda

Hasznos tudnivalók a cigány méhekről - nem csak tenyésztőknek

Hasznos tudnivalók a cigány méhekről - nem csak tenyésztőknek
Tenyészkiválasztás szempontjai:
- rosszul és keveset épít
- kevésbé őrzött konténereket elfoglalja
- új kaptárakat rövid idő alatt lelakja
- későn indul gyűjteni, korán leáll (22-04)
- goromba
- könnyen ingerülté válik, és akkor szúr is
- nagy családban él
- nagy egyedszámmal kis helyen telel
- kis zavarás esetén (Retekklub riporterei ) kifut a kaptárból, „csomózik”
- életmódjából adódóan rövid életű, de szaporodásával ellensúlyozza, télen is szaporodik
- szegényes legelő nem lassítja szaporodását
- elvárja, hogy etessék
- gyakori a beltenyészet, heréi saját anyjukkal és lánytestvéreivel is gyakran pároznak (degeneráció)
- az anyáik korán kezdik a peterakást (12 év)
- kis anyák is igen jól petéznek
- egyes anyák kizárólag csak herepetézők
- rosszul és keveset gyűjt
- nem raktároz
- fészkét gyakran elhagyja, rajzós, rajai messze szállnak, Svájc, Kanada, Svédország
- egyes egyedeket is rajnak nevezik
- kitartóan fiasít
- könnyen anyásítható
- élősködőkkel szemben nem védekezik
- tisztogató hajlama gyenge
- kutatási hajlama erős, rablós
- csoportosan támad
- jó a szaglása, könnyen rátalál a legelőre, messziről észreveszi a színes legelőket (vagy a színesfémeket)
- egyedei nem egységesek
- rossz dajka, ivadékait más családokkal is gondoztatja
- tulajdonságaik nehezen alakíthatóak
- tulajdonságait jól örökíti
- egyedei az átlagostól kisebbek, az álcakori eleséghiánytól
- könnyen kereszteződik
- munkafolyamatokat könnyen felcseréli, fiatal egyedek is gyűjteni indulnak
- kísérlet javasolt: afrikai fajtákkal való keresztezése. Célja: lusta legyen rabolni
- odúban jobban érzi magát, de a többség kaptárba való
- őseinek eredeti származási helye India: A. dorsata, A.florea, A. cerana, meg A.gipsy.
Továbbtenyésztése nem javasolt!

2013. január 8., kedd

Hogyan neveljünk szélsőséges, magyarellenes balliberális gyereket?

dávid csillag.jpg

Akkor most mi jövünk, kedves libsik és visszavágunk:

Az írást ajánlom Török - vagy inkább Héber - Mónikának!

Nem kis kihívás, nem könnyű feladat. Mi magunk, ugye, hosszú évek nehéz munkájával jutottunk el odáig, hogy végre ott a fal, annál balra már nincs.

Na de hogy a gyerek. Azt ki kéne még kupálni.

A gyerek már nem szophat, pedig az anya elég kóser, a körülmetélés megvolt, bassza meg az elmúlthatvannyolcév. Bölcsibe, oviba is kell vinni.

Mondjuk meg tehát neki, hogy hiába olyan rossz, gonosz és aljas a Ferkó, az egy jóravaló cigány, akinek a szülei dolgos megélhetési bűnözők, mert lopni nem bűn csak ciki, és nem kell mindig lebukni, lehfeljebb azt mondani, hogy megélhetési, meg gójtól nyugodtan lophat, az úgy sem ember, és csak viccből szidják a magyarokat és nem azért mert rasszisták és utálják a mocskos magyarokat, az olyanokkal kötelező szóba állni. Kicsit sír majd, de attól erősödik a tüdeje, és hát joga van hozzá ő választotta.

Levit utáld, szülei dolgoznak és adót is fizetnek mocskos mélymagyar, és ezért náci, de ha sokat ugat úgy is felvásároljuk. 

Tomi kicsit szőke, akkor biztos német, és tuti, hogy ő is náci.

Ahmed palesztín meg muszlim is kicsit, biztos terrorista, pedig miénk már hazája.

A Fannival kötelező játszani, mert az meg egy cionista hithű zsidó, és nem gój.

A Márkó meg szlovák, de csak akkor állj vele szóba, ha Benes a vezetékneve.

A másik meg dáko-román az jó pajtás, csak köpje le a magyart, amelyik nem teszi azt meg kerüld, mert az hátba is bassz, ha kell!.

A székely az nem barát, és nem magyar, mert román, még ha mást mond, akkor is.
Ha "magyar" Sándor és hitgyülis legyen a lelkem

A gyerek tehát ellesz az óvoda sarkában az nem baj ha más, majd legfeljebb felvonul királykisasszonynak öltözve ha fiú, ha lány majd ő eldönti mi akar lenni, ha nem segít a hormonkezelés, de legalább nem keveredik a normálisok közé.

Otthon tévénézés helyett sms-eket írunk - mivel informatikusok vagyunk - héberül, hogy senki ne értse a drága iphone 9S-es mobilunkon, csak másnak ne legyen olyan.

Alvás előtt Marx Károlyt vagy Talmudot olvassunk fel, de csak ha elég kegyetlenek vagyunk.

Aztán eljő az idő, és a mi kis pici szemünk fénye iskolába megyen.

Hát, nagyon nehéz tartani a melegformát, mert egy csomó szemétség jön be. Először is a latin ábécé, pedig már héberül ír-olvas. Meg az arab számok, akik terroristák. Sajnos van hittan de csak keresztény, de mondja azt, hogy Jézus is héber még ha nem is igaz, Mária meg a egy prostituált, aki ácsokkal hált, és az nem kóser, de nem baj azt, hogy hogyan hozzuk össze a körülmetélést a pedofiliával, még ki kell dolgozni, bár a Talmud ad útmutatást.

Nő az ebadta, haverkodna, csajozna/pasizna, csak a saját neme legyen, más nem divatból, mert abból nem lesz gyerek. Szerencsére itt vagyunk. Idejében meg tudjuk neki mondani, és hogy kezeink a takaró alatt, mert a vérfertőzés és a pedofília nem bűn, csak elnyomott kisebbség, és hogy összeállunk mindenféle jöttmenttel, mert szinglik vagyunk. De csak akkor, ha azonos a nemünk. Vagyunk így ezzel egymillióan az országban!

Megtanítjuk lovagolni, ezért ölünkbe vesszük, ha fiú, ha lány. Ánuszával egyből nyergünkbe ültetjük. Ha fáj neki akkor is, hadd szokja a kis a lurkó. Akkor is, ha nem akar. Olyan nincs. Mindenki ánuszba szereti, különben nem lesz abberált. És amúgy meg, ez nem a mi országunk csak egy gyarmat a sok közül, mindenki dolgozik, mi ingyenélünk benne, hogy rohadnának meg, de a mi szolgáink lesznek és örökké fizetnek.

Én, mint derék szuperdemokrata, tudom, mi kell a gyereknek.

De hadd pofázzon vissza, mert jogai vannak, és tudjuk a rendet.

Tiszteld Apádat és Apádat. Igaz ez nem ószövetség! De akkor is....

Megy a gyerek középiskolába, jó drágába. Nem baj,majd bepereljük még egyszer a MÁV-ot! Persze ott meg alig akad cigány, de azért van kínai, afro meg jó kis multikulti. És ha jól csináljuk, a gyerek éli kis világát, dohányzik, füves cigit szív, sört iszik meg drága piát.

Mindenképpen tájékoztatni kell őt arról, hogy a Misike csak azért bukott meg matekból, mert cigány, sötétebb a bőre, pedig számolni sem tud, de ez mellékes. Ez felháborító és jogellenes, hol van ilyenkor az ombudsman? Irány Strasbourg! Neki jogai vannak!

Kikerül a munkaerőpiacra. Naná, hogy egyből lesz munkája ha buzi, pardon kicsit más, mert a mifajtánk azt szereti, csak tudjon angolul és magyarul egy szót sem, és a nemzetet mocskolni.
Mindenki "demokrata", aki nem az náci. A vélemény is szabad, addig míg nem gondolkodik másképp. A vallás is szabad, csak ne legyen keresztény. Az alkotmány az jó, főleg ha okktrojált.

A magyar zászlót taposd, és nézd némán, ha lángol.

Ha izraeli vagy eus ég, akkor nácizz torkodszakadtából!

Innentől persze levesszük a kezünket róla, strihelni, buzulni, követelni, hazudni, sárgacsillagot kirakni, rettegni, és a demokráciát félteni már tudsz, ha másképp gondolkozik, akkor lenácizni – oldd meg, ez a világ rendje.


Az unokát majd seggbe puhítva hozd, csak ne legyen három, hogy a löttyedt is bemenjen.