2013. február 24., vasárnap

Az európai vagy fehér fajról és a bevándolókról

k_730298.jpg
Lassan ott tartunk, hogy teljesen kisebbségbe kerülünk a saját földünkön. Lassan bűn fehérnek lenni, mert a mindenható kisebbségnek mindent lehet ebben az országban. Nem hagyhatjuk magunkat. Ha a kormányzat nem akar semmit tenni ez ellen, akkor nekünk egyszerű embereknek kell a tettek mezejére lépni és tenni ez ellen. Csak összefogással lehet megakadályozni a gyilkos métely terjedését. Ha továbbra is csak ölbetett kézzel ülünk és csak arról beszélünk, hogy mit kellene tenni, egy nap mi is sorra kerülünk, mert ezektől minden kitelik még az is, hogy egyesével levadásszanak minket. De ez nem csak nálunk van így, hanem mindenhol, ahol fehér emberek élnek. A nyugati országokban, már egész város, sőt országrészekből kiszorultak az őshonos fehér népek és helyüket az Afrikából és más elmaradott területekről érkező bevándorlók foglalják el. Ahová ezek az emberek beteszik a lábukat, olyan viszonyokat teremtenek mint, ahonnan jöttek vagy amilyenek a kora középkori európát jellemezte, mondjuk a népvándorlás korában. A kormányok, meg a liberálisok nyomására nem tesz semmit, sőt még jobban erőlteti ezeket a bevándorló elemeket a többségi társadalomra és, aki felemeli ez ellen a szavát azt egyből kikiálltják rasszistának meg szélsőségesnek, pedig csak logikusan gondolkodik. És a szélsőség az, amikor egy társadalmat minden eszközzel megpróbálnak kiirtani, mint amit a liberálisok tesznek az európai - elsősorban nyugat-európai - országokban, és lassan már nálunk is. Megoldások kellenének ezekre a problémákra, nem azokat üldözni, akik tiltakoznak ezek ellen. Ahol többségbe kerülnek a bevándorlók, ott egyfajta törzsi-nemzetségi közösség jön létre, ami egyfajta enklávéként működik a különböző nemzetek testén. Ezek az enklávék pedig a bűnözés, a kábítószer és az erőszak melegágyai. A legtöbb kábítószer és bűncselekmény ezekben a törzsi - magyarán gettó - körzetekben történik. A különböző országok rendőrségei pedig teljesen tehetetlen. Elsősorban azért, mert nincs meg a szükséges törvényi háttér, hiszen az erős fellépést a jogvédők és a liberálisok akadáylozzák, másrészt a korrupció, ami minden rendőrség egyik komoly problémája, harmadrészt, hogy a rendőrség sorait is feltöltötték már ezen bevándorlók tömegeivel, akik miközben a törvényes rend fentartásán munkálkodnak a saját közösségeik iratlan törvényeit is betartják. Ez ellen pedig nem lehet tenni semmit sem. A fehér lakosság kénytelen azokról a területekről menekülni, ahová nagy tömegben érkeznek a különböző bevándorlócsoportok, mert ha önszántából nem megy, akkor egyszerűen elűzik. Lassan oda jutunk, hogy ezek az enklávék függetleníteni fogják magukat attól az államtól, ahol található. A bűnözés és bevándorlás ellen nem liberalizmussal lehet felvenni a harcot, hanem szigorú törvényekkel, szigorú büntetésekkel, szigorú bevándorlási törvényekkel és visszatelepítéssel. Az óra már ketyeg a huszonnegyedik órában járunk, és ha a kormányok és az unió nem tesz semmit, akkor annak a jövőben beláthatatlan következményei lesznek, egyszerűen menekülnünk kellesz és kisebbségbe kerülünk a saját hazánkban. Ezzel kapcsolatban pont a napokban néztem meg egy dokumentumfilmet a HírTV célpont című műsorában, amit Franciaország fővárosában Páriszban forgattak. Bemutatva az ottani bűnözést és közbiztonságot, és a film csak az előbb elmondottakat igazolja.

2013. február 21., csütörtök

Régi Nyíregyháza (csak kép)


vége

Szuper Libajnai (csak kép)


Európa a fehéreké (plakát)


Régi Nyíregyháza



Vasárnapi Újság 1857. 41. T. E.: Nyíregyháza.

Nyíregyháza városa fekszik Szabolcs megyében, Tokajtól 4, Nagy-Kallótól 1 , Debreczentöl 6 mérföldnyi távolságra, egy nagy rónaságon; földje többnyire homokos. E város, mint a református régi góthmodoru szentegyház homlokzatán még 1770-ik évben tisztán olvasható volt, s jelenleg ismét tökéletesen olvasható, (mert 1830-ik évben a betűk kijavíttattak), a felirás tanúsítása szerint 1400-ik év óta áll fenn, és csakugyan egyháztól (amint azt a város czimer-rajza mutatja) veheti elnevezését, minthogy akkoriban egy üldözött vallásfelekezet titkon egy nyirfa-erdőben végezte volna isteni tiszteletét. Mások szerint e város helyén hajdan egy kunyhóban pásztorok és juhászok laktak, de ezek elszaporodván, a gróf Károlyi család (mellytöl egy utolsó rátafizetés által nem régen váltatott meg a város) részökre nyírfák között kunyhó helyett egy házat építtetett, és innét venné eredetét s elnevezését. A templom hátulsó, tojásdad alakú boltozatán következő felirás szóról szóra tisztán olvasható : „Templum hocce reformátormatorum Deo Sacrum renovatum est anno 1654. per Mathiam Vay, loci pastorem…"

A lakosság száma (a legutolsó hiteles statistikai adatok szerint) 16,845 lelket számlál, ebből róm. kath. 2894, görög-kath. 1828, evangélikus 11,256, református 621, zsidó 246. Kiterjedésére nézve 43,973 holdat teszea; — itt a külső telkeket szállás-földeknek szokták nevezni…Egyedül a sóstói türdö magyar honunkban, melly olly nagy mennyiségű szikesvizet tartalmaz, (tavaly azon fürdői szikesviz — egy üvegben vizsgálatul Pestre küldetett — eredményéről még mit sem tudok), ott van a nagy szódagyár, egypár év előtt még nagyban főztek benne, de jelenleg pör alatt van, s az üzlet azért állíttatott meg. Ezen viz (az orvosok bizonyságai szerint) igen üdvös hatást gyakorol, főleg csúzos, köszvényes és küteges bajokra nézve…

Hazafiúi érzelmeiknek is többször adják e város értelmes polgárai tanujeleit s még alig néhány hónapja, hogy a város azon nagyobbszerü adakozásáról emlékeztünk, melylyel nemzeti tudományos közintézetünk, a ra. akadémia pénzalapjának neveléséhez járult. — Az alakuló vasút hálózat még fontosabb vidéki központtá teendi Nyíregyházát s reá még mozgalmasabb élet, még szebb jövendő vár. Adja az ég, hogy az egyszerű alföldi városból minél csinosabb, díszesebb magyar város emelkedjék, s lakosai jólétben és értelmességben példányul szolgálhassanak az egész vidék fejlődésének.


— Régi görög katolikus templom, Régi római katolikus templom, Középkori gótikus református templom és Evangélikus templom a képen

2013. február 12., kedd

Inkorrekt és megalázó eljárás

Ez egy korábbi írásom a Munkahelyi Terror blognak, amit kiraktak évekkel ezelőtt, ma is fent van itt

Tisztelt tanácsadó! 

Nevem nem fontos. Én az MTVA-nál – a korábbi Magyar Rádióban - dolgoztam 2009. május 16-tól, ez év január 29-ikéig mint biztonsági őr. A két vagyonvédelmi céget és négy alvállalkozót éltem meg, amióta ott vagyok.  Amíg ott dolgoztam, munkámat mindig a legnagyobb körültekintéssel végeztem, a szolgálati és őrutasításokat mindig betartottam. Az MTVA alkalmazottaival mindig illedelmes és tisztelettudó voltam. Panasz nem volt rám sohasem. A munkába mindig pontosan időre bejártam, soha egyszer sem késtem el, a külsőm mindig kifogástalan, ápolt volt, nem voltam sohasem ittas. Soha senkivel nem volt semmilyen említésre méltó konfliktusom. A feletteseim mindig meg voltak elégedve a munkámmal. Ezzel szemben január 29-én behivattak a feletteseim és közölték, hogy az MTVA biztonsági igazgatójának utasítására én a továbbiakban nem dolgozhatok a területen. Amikor megkérdeztem, hogy pontosan miért, csak kitérő választ kaptam. Felhívtam telefonon az MTVA biztonsági igazgatósága részéről kijelölt objektumvezetőt, hogy pontosan mi az elbocsátásom oka, de igazából ő is csak kitérő választ adott, konkrétumokkal nem tudott szolgálni.

Sőt azt is meg kell említenem, hogy korábban súlyos az MTVA és a vagyonvédelmi cég presztízsét rontó esetekben egy kollégámat sem bocsátottak el. Ezzel szemben engem mindenféle valós indok nélkül küldtek el. Annyit megtudtam a részinformációkból, hogy valaki/k valamit panaszkodtak rám, viszont konkrét esetet nem tudtak mondani. De ez inkább csak amolyan sablonos kifogás, amivel az embert le lehet rázni. Természetesen levelet írtam az MTVA biztonsági igazgatójának ezzel kapcsolatban, de válasz a mai napig nem érkezett.  Ami még érdekesebb, hogy a vagyonvédelmi cég területi képviselője azt mondta, hogy keresnek nekem a cégen belül másik munkahelyet ez ügyben a következő hét hétfőjén, keressen meg őt személyesen a vagyonvédelmi cég központjában. Aminek én eleget is tettem, de igazából nem lett abból a „pótmunkából” semmi. A részletekbe most nem mennék bele.  Amíg az MR és az MTVA területén dolgoztam egyszer sem voltam betegszabadságon. És igazából szabadságon sem. Mivel 24/48-as munkarendben dolgoztunk.

Eleinte a szabadságainkat 2600 ft/nap kifizették. Havonta kb. 2 napot. Ez 2012. májusában megszűnt. Így tavalyi évben bent maradt 13 napom, amit a vagyonvédelmi cég vezetőjének döntése értelmében nem került kifizetésre. Az is egy érdekes dolog, hogy tavalyi év júliusában megtudtuk, hogy az év június 1-étől, egy másik cégnél vagyunk alkalmazásban. A munkaszerződésünket július közepén írtuk alá. Az előző céges kilépő papírjainkat most január 31-én kaptam kézhez. Tavaly június óta bérpapírokat kb. három havonta kapjuk meg. Akkor van, hogy 3-4-et.  Pár nappal később csengetett a postás, hozott egy nagy borítékot. Amiben a kilépő papírjaim voltak, és még annyi, hogy én közös megegyezéssel távoztam a cégtől. Ami azért is furcsa, mert semmit alá nem írtam. Akkor, hogy távozhattam volna közös megegyezéssel? Hiszen rendelkeznie kell a foglalkoztatónak is egy aláírt példánnyal és nekem is. Továbbá a munkaszerződésben pontosan fel, van sorolva, hogy milyen esetekben mondhatnak fel nekem rendkívüli felmondással. Ami ellen egy pontban sem vétettem. Jelentés munkámmal kapcsolatban sohasem készült. Fegyelmi eljárást ellenem nem folytattak le.


Figyelmeztetést sem szóban, sem írásban nem kaptam soha. És közösen sem egyeztem meg senkivel sem. Ők mondtak fel nekem. És tudtommal ilyenkor meg kellene indokolni, hogy miért is bocsátottak el. Amire ez idáig nem került sor.  Az is érdekes, hogy a felmondó papíromon, az szerepelt, hogy a papírjaimat és a járandóságaimat, az utolsó munkában töltött napon megkaptam, beleértve, hogy a szabadságaimat kifizették. Ezzel szemben a tény, hogy az utolsó munkában töltött napom január 29ike volt. A papíron január 31-ike szerepelt, amit február 6-án kaptam kézhez, és február 5-én adták postára. Erre bizonyíték a boríték. A fizetésemet pedig csak január 8-án kaptam meg, amit megint csak tudok bizonyítani egy banki kivonattal.    Szerintem a velem szemben lefolytatott eljárás inkorrekt és megalázó volt, amit nem érdemeltem meg és bőven hagy maga után kívánni valót.  Maradok tisztelettel a Magyar Rádió volt rendésze

2013. február 9., szombat

Erdélyi József: Magyar út (vers)



MAGYAR ÚT

Magyarul írtak a török basák is,
magyarul írták: hitetlen kutyák,
s egy szép napon a németekhez álltak
a hajdúk és megrohanták Budát.
Inkább a német, inkább a keresztény,
inkább a császár, mint a padisa!
Bécs, mint Isztanbul!... És veszett a kontyos,
körülmetélt, igazhitű basa...

Két sír között választott a magyarság.
Tündéri volt a török sírhalom,
de rothadás, örök halál sötétlett
a belsejében: önző hatalom,
örök háború, hódító hadjárat,
a dzsingiszkáni kevély gondolat:
hogy egy ország legyen a földkerekség
és nyögjön a mozlim járom alatt...

Puszta sír volt a másik sír, a német,
de belsejében fény áradt, csodás:
reménysugár a Jézus öt sebéből,
mely azt súgta, hogy van feltámadás,
Isten országát ígérte, a békét,
a birodalmat, melyben egyesül
minden ország és nemzet, amelyért Isten
egyfiát, Jézust adta kezesül.

Sír volt az is, a német sír, de benne
élt a magyar, rázta rabláncait,
egyenlőség, testvériség, szabadság
szavával vívta hősi harcait.
Százötven évig gyászolta Mohácsot,
Buda várát, húzta a rabigát,
újabb százötven év, s megrohamozta,
visszavette a némettől Budát.

Visszavette Budát, magyarrá tette
Budapestet, s ha nem indul a cár,
eltiporni a magyar szabadságot,
hol volna mostan a magyar határ?
Bécsnél talán! De békülnie kellett,
s ha csatáiban nagy volt a magyar,
békéiben nagyobb. Ma sem vérbosszút,
csak igazságos, szent békét akar...

Jó emlékezni mostan régiekről,
a hajdúkról, kik ama puszta sírt
választották, bár a török szultán is
magyarul szólt, magyar levelet írt,
s meg nem ijedni se jobbra, se balra,
keresni az utat előre, ki,
a magyar utat, ó és új pogányság,
a sír magát akárhogy kelleti.

Magyarul szól és ír az új pogányság,
egy akolról s egy pásztorról papol,
de erőszakra épült birodalma:
a már megízlelt moszkvai pokol.
Itt az előhad, a körülmetélt nép,
magyarul ír és magyarul beszél,
s elkövet mindent, hogy csak az ő vére,
s az ő felkentje lehessen vezér.

Óh, ez a nép rettentőbb a töröknél,
s a németnél, mert nem fegyverrel öl,
de önzésével elveszi a lelket,
a levegőt is más nemzet elől.
Szabad, egyenlő, testvér lett közöttünk,
száz év alatt sárkány hatalma nőtt,
legfőbb kincsünket: nyelvünket, lelkünket,
fogva tartja, mint egy rabszolganőt.

Törjük meg ezt a belső ellenséget,
ne hagyjuk egymást, szegény magyarok,
legyen köztünk igazság, béke, áldás,
s nem kell félnünk: akárhogy háborog,
akárhogy őrjöng a világ köröttünk,
minden népnél erősebbek leszünk,
s akárki tör honunkra: a ránk rontó
pokol hadain is erőt veszünk.

Ifjú népek előtt vezérlő csillag
lesz a mi példánk, csak előre, fel,
lássunk s tegyünk meg mindent idejében,
amit az élet tőlünk követel. –
Majd jönnek ők még menekülve hozzánk,
szabadságért, békéért csakhamar,
akkor megtudják, hogy az Isten népe,
Jézus választott népe a magyar.

Zrínyi népe, Rákóczi, Kossuth népe
a magyar nép, a lovas, a nyilas,
s megépítjük azt a szent birodalmat,
melynek határán nem fog semmi vas, –
a birodalmat, melyben egyesülnek
Európa szabad nemzetei,
s amit a pokol tátongó, démoni
kapui sem tudnak megdönteni.

Erdélyi József: Élősdiek (vers)



ÉLŐSDIEK

Azt hiszi a rüh, a tetű,
valamint a bolha,
hogy ő az úr, s hogy az ember
alsóbbrendű, szolga.

Azt hiszi a szúnyog is,
hogy azért van a fajta,
hogy ő éljen, élősködjön,
szaporodjon rajta.

Arra való az ember,
hogy vérével adózzon,
s arravaló a keze, hogy
későn vakaróddzon.

Mind azt hiszi, hogy az ember
gyalázatos féreg,
s mondhatatlan aljas eszköz
kezében a méreg.

Azt hiszi a poloska is,
nagy elbizakodva,
s ha üldözik, bizonyára
fel van háborodva...



(Emlék – Magyar Élet kiadás –1940)

Erdélyi József: Magyar múzsa (vers)


MAGYAR MÚZSA

Magyar Múzsa, szegény jobbágyleány,
kinek vérében fürdik Csejte vén
úrnője, hogy szép legyen, mint a hold
s mint a nap május első reggelén!

Magyar Múzsa, epedő Bethlen Anna,
ki az ólban kocsislegényt ölel,
s méhét a dölyfös Sárosi Mihály úr
„mocsoktalan“ kardja hasítja fel!

Magyar Múzsa, Báthori Boldizsárné,
jön a hóhér, hagyd a babusgatást!
Fehér Anna, ki szűzlányságodat
feláldozod, hogy bátyádat kiváltsd!

Csáki Vilma, beléesel a bűnbe
s beléd szeret a zsandár-hatalom!
Mónár Julcsa, beléesel a dobba,
nincs menekvés, kegyelem, irgalom!

Magyar Múzsa, paraszt Solymosi Eszter,
kinek vérével szentel ünnepet
a babonás kazár, gyilkosaidnak
bocsánat és dicsőség teneked!

Igazság, szépség, jóság testevére,
ki százszor meghalsz és újjászületsz,
magyar szó anyja, tündér, aki engem,
földönfutó, szegény költőt szeretsz!

Szeress tovább is tündérszerelemmel,
tápláld bennem a zengő életet,
s emelj magadhoz a halálos órán,
ne hagyj a sírban, örök Szeretet!...

Erdélyi József: Sárga kereszt (vers)



SÁRGA KERESZT

Keresztelnek a papok:
Zsidót keresztelnek;
Zavarosban halászni
ők sosem restellnek.
Zavaros a keresztvíz:
Könnyű a halászat,
Nem a hit, a megtérés:
Fontos csak a látszat...

Fontos csak, hogy a sáfrány-
Csillag lekerüljön;
A zsidó juh a nyájban
Szépen elvegyüljön.
Báránybőrt vesz a zsidó
Fel a keresztséggel,
Farkas vesz a farkastól
Búsás nyereséggel...

Úgy keresztel a pap is,
Miként János: vízzel;
Nem úgy, mint a Megváltó:
Szentlélekkel, tűzzel.
Engem is úgy keresztelt,
Ha nem is cipőben,
Fagyos téli templomban,
Egy Újesztendőben...

Nem bánom én: a zsidó
Hadd legyen keresztény:
Még a sárga csillagát,
Azt is levétetném;
Csillag helyett keresztet
Adnék a hátára,
Nagy keresztet, mint Krisztus
Urunk a szamárra.

Egy nagy sárga keresztet
Adnék a testére:
Úgy küldeném Cionba,
Az ő szent földjére.
Ott legyen ő keresztény;
Arabok, zsidók közt –
Ne itt köztünk viseljen
Bélyegtelen köntöst!...



(Harc, 1944. október 29.)

Erdélyi József: Magyarokhoz (vers)


A MAGYAROKHOZ 

Berzsenyi Dániel emlékének

Árva nemzet, özvegy nép, Magyarság,
kinek hazád hét szakadék ország
s börtönöd saját maradék országod,
hol nyomorít tenger adósságod!

Hazád börtön, házad is zálogház;
szabadulást merre látsz, kitől vársz?
Hiszed-e, hogy hasad még valaha
napkeleti álmaid hajnala?

Hajnalcsillag, harmatos esthajnal,
nyugat felől beszürkült az égalj,
északi fény fenyeget-ijesztget, –
ki tudja: mit hoz az új évezred?

Tekints fel a fénylő csillagokra,
gondolj vissza delelő napokra;
tekints fel a telő-fogyó holdra
s gondolj vissza még sanyarúbb korba.

A villámló-dörgő fellegekre
tekints fel és örök Istenedre
bízd a jövőt, magad élj a mával,
véred-jogod csepp maradékával.

Tekints körül a vak villámfényben,
lásd magadat szomszédod szemében,
nyújtsd kezedet a kezét nyújtónak
s vigasztald, hogy minden jól lesz holnap.

Lábad elé tekints le a porba,
a sárba, az örvénylő pokolba;
kutasd fel a mérgeskígyófészket,
győzd le a legnagyobb ellenséget.

Győzd le a legősibb ellenséget:
a gőgöt, a testvéririgységet,
az tépte le fejed koronáját,
döntötte meg hatalmad tölgyfáját.

Az a sárkány, a fekete-sárga,
tépte szép hazádat hét országra,
annak üsd el utolsó fejét is
s egy lesz hazád, ha most hetvenhét is.

Most, vagy soha! Irgalmat-kegyelmet
ne adj többé! Vezért, fejedelmet,
válassz végre, a magad véréből,
uralkodót, Isten kegyelméből.

Királyságot, vagy köztársaságot,
csak teremts egy boldog, új országot,
hol a magyar, minden özvegy, árva,
gyenge, rokkant, leljen oltalmára.

Alkoss hazát a munkálkodónak,
alkotmányt a nemzetalkotóknak,
törvényt, amely minden szépet és jót
felkarol-fog, bármiben fogamzott.

Mutass mindig szebbet, jobbat, többet,
hogy csudáljon téged minden nemzet
s úgy mutasson rád, mint példájára,
uralmadra mint megváltójára.

Valósítsd meg te azt a nagy álmot,
ígéretet, mit erőtlen, álnok
elleneid csalétkül vetettek
minden hazádfia kis nemzetnek.

Karja közül a hamis testvérnek,
hadd sírjanak vissza, Magyar, téged,
ki vagy mégis, ha meg is tagadnak,
hű testvére az elnyomottaknak.



Ez lesz a te új honfoglalásod;
máskülönben magad sírját ásod,
reménytelen gyilkosa magadnak,
minden szorgos, szerető fiadnak!...

Erdélyi József: Fenevadak (vers)


FENEVADAK

Bélyegesen, gettóba zárva,
Izráel újra nyög;
köntösét tépve s ajkát marva,
véres bosszút hörög.
Mint a babyloni vizeknél,
úgy ül, boldogtalan;
nem segít rajta, cserbe hagyta
bálványa, az arany.

Sajnálják elegen s felettébb 
sajnálja ő magát. 
Jeruzsálem falába verné 
kárvalló homlokát; 
költözne már Palesztinába, 
építené Ciont;
batyúval a hátán, ahogy jött, 
elhagyná ezt a hont.

Batyúval a hátán, ahogy jött,
bújna már, mentené,
ha pénzét nem lehet: a vérét,
biztosabb táj felé.
A vérét, mely itt úgy megduzzadt,
hogy már nem bírt vele...
Neki ígérte a világot
a zsidók istene!

Neki ígért minden hatalmat
minden ország felett;
rajta kívül szabad a Földön
más nemzet nem lehet!...
S amikor elsô akart lenni,
utolsóvá zuhant;
zsákmány, préda, bélyeges rab lett. —
A vesztébe rohant...

Zsákmány és préda, védtelen nyáj:
az volt neki e nép;
hiéna és sakál volt közte
őkelme, nem egyéb.
Hiénarészét, sakálrészét
kivette a zsidó;
de az oroszlán-, de a főrész
rá mégsem fogható...

Másé volt az az oroszlánrész!
Nézzünk csak jól bele:
a zsákmányt, a prédát, a népet
ki terítette le?
Nem volt zsidó, — keresztény volt az,
cégéres-címeres;
nagy keresztény s nagy magyar színleg, 
főpap és főnemes.

Övé volt hatalom, dicsőség,
a fél országhatár;
az ő oroszlánnyomdokában
járt a zsidó sakál,
az ő tigris-, párducnyomában
a hiénák hada;
általa és miatta lettünk
ebek harmincada.

Ő adott a bolygó zsidónak
telepedőjogot;
ő adott bérbe a kufárnak
vámot és birtokot;
ő adta bérbe a magyar nép
testét-lelkét neki;
a bűnből hát az oroszlánrészt
nem az, — ő vette ki...

... Nem követel bosszút a költő,
elégtételt csupán:
tűnjenek el hát az oroszlánok,
a hiénák után.
Nem oroszlán, nem tigris, párduc, —
nem vadak kellenek
ide, hanem néppel, nemzettel
jó egyköz emberek...

1944.

2013. február 8., péntek

Erdélyi József: Nyilas Jóska (vers)






„NYILAS JÓSKA“

„Nyilas Jóska“ az én nevem;
nyilaskereszt a mellemen.

Ballagok a pesti utcán, –
Ki tartozik itt énhozzám?

Járok, mint egy alvajáró;
gondolkodom a halálról.

Egyszerre csak „harc! kitartás!“
köszön rám egy kopott munkás.

Szürke munkás, ismeretlen:
mégis köszönt, – ismer engem.

Szavaitól szívem dobban,
fejem mozdul, szemem lobban.

Karom lendül akaratlan, –
Még a kő is forr alattam.

Új a föld is, új az ég is,
az Isten, a mindenség is.

„Harc! Kitartás!“ – mondom vissza,
s hazám lesz a pesti utca.

Hazám ez a világváros,
szülőföldemmel határos.

Testvéreim százak, ezrek...
Újra hinni, élni kezdek!...

(Virradat, 1938. november 21.)