2013. április 13., szombat

A hedonista uszónőnek!

11_o_szepesi-HG.jpg
A minap olvastam egy cikket, ami arról szól, hogy Szepesi Nikolett válogatott magyar úszó és olimpikon sportolónő könyvet jelentett meg, a szexuális szokásairól, jobban mondva, arról az időszakról, mikor aktívan sportolt. Amolyan botránykönyvet, amiben kitálal, hogy mik is történtek vele és történek most is mondjuk egy edzőtáborban, és hogy néhány éve úgy válogatta az alkalmi partnereit, mint más a zokniját. Megjegyzem, van mire büszkének lennie. Először is javaslom, menjen el egy nemibeteg-gondozóba egy alapos szűrésre, mert az talán ezek után nem ártana és a korrektség is megköveteli. A cikket tovább olvasva nekem egyből az jutott eszembe, hogy itt valami olyanról lehet szó, mint az Amerikai Pite című amerikai filmvígjátékban, amikor a gázos kiscsaj az un. zenetáborról mesél, és hogy ott miket dugdostak be saját maguknak és egymásnak, de most a részleteket kihagynám. Valami ilyesmiről szólhat ez a könyv is. Egy kis magyar „amerikai pite” az éldiákok és élsportolók, hányatatott mindennapjairól. Egy hamis képet mutatva az olvasóközönségnek. Ezek után újból bebizonyosodik számomra, hogy egy látszólag szolid kiscsaj is lehet egy ordenálé büdös nagy….., de nem szeretném megsérteni, szóval mindenki tudja mire is gondolok. Az a véleményem, hogy függetlenül attól milyen kétes erkölcsű életet él, ez nem tartozik a nyilvánosságra. Van magánélet! Érdekes, hogy a celebek, hírességek és ismert emberek mindent megtesznek, hogy nyilvánosság előtt rejtve maradjon a magánéletük, erre itt van egy kakukktojás. Persze tudom ez az egész könyv meg botrány csak a pénzről, szól. A ripacskodás, pedig arról, hogy minél többen legyenek kíváncsiak a könyvére, és minél többen vegyék meg, magyarán egy jól felépített marketingfogás, amihez külön csak gratulálni tudok, valószínűleg azzal az egy-két cikkel és interjúval, amit csináltak vele és róla, sikerült pár tízezer potenciális olvasóra még szert tennie. De vajon megérte? Ha ennyire nagy népszerűségre vágyik, és nagy pénzt akar leakasztani, miért nem megy el pornózni? A hozzá hasonló befutott sportolókért csak úgy állnának sorba a pornóproduscerek, gondolok itt a „legnagyobb” nevekre, mint Kovi, Pierre Woodman, Rocco Siffredi és sorolhatnám.  Ott legalább, ha minimálisan is, de ellenőrzött körülmények között élhetné ki állatias vágyait. Mert milyen ember az, akit csak az ösztönei hajtanak? Szerintem egy állat, mert az állatok ösztönlények, de nem szeretném sértegetni az illetőt, mert a többség szeret mindent félreérteni és félremagyarázni. Ha pedig már megírta a könyvét, akkor előtte igazán elgondolkozhatott volna, hogy milyen példával fog szolgálni a felnövekvő generációknak? Na most nem arra gondolok, hogy hirtelen mindenki sportolni akar majd, hogy vad orgiákon vehessen részt az edzőtáborokban és a versenyeken, hanem úgy általában. Vagy hogy mondja egy szülő azt a gyerekének, hogy „na fiam, vegyél példát róla látod milyen sokra, vitte”! „Ok! Apu! Akkor én is feküdjek le ezek után mindenkivel, akivel csak lehet?” És erre mit lehet mondani? A sportoló egy nemzetet, egy országot, egy generációt, egy történelmi kort képvisel a nemzetközi versenyeken, ez – szerintem – némi felelősséggel jár. Tudom, nem vagyunk szentek, és nem lehet tőlük, vagy bárkitől ezt elvárni, de véleményem szerint azért nem kell ország- világ elé kitárni, hogy micsoda egy bűnös és botrányos életet folytatott. Hogy mennyire csak a hedosista élvezeteknek élt. És végső soron ezzel a könyvvel, sokkal jobban árt magának, hiszen ezek után, hogyan is várja el bárkitől, hogy komolyan vegyék, vagy hogy egyenlő félként kezeljék, amikor aki szembe áll vele tudja, hogy mikre is képes, és nem fogják többnek tekinteni, mint egy potenciális szexpartnernek, egy könnyűvérű kapcának. De ez tényleg legyen már az ő problémája.

Jogvédők figyelmében!

ork_jpg_595.jpg

Igazából nem értem, amit a bátor és derék jogvédőink akarnak ránk erőltetni, hogy mi mindig fogadjuk el a cigányokat segítsük őket, támogassuk őket ne legyünk rasszisták. Ez így rendben is volna, de van egy aprócska, ámde annál is jelentősebb porszem a gépezetben. Tudniillik, ha tőlünk ezt várják a bátor és derék jogvédőink, akkor ugyanezt mi is elvárhatjuk a kisebbségtől?! Nem, de? Mert, hogy van az, ebben a „minden magyar rasszista” időkben, hogyha leállok beszélgetni egy cigánnyal, minden második szava az, hogy a „mocskos magyarok” a „rohadt magyarok” és sorolhatnám. Igazából erre, hogy reagáljon egy normális ember? Tudja rá, hogy ő cigány neki lehet? Vagy verje pofán, de az már erőszak és ha cigányt üt meg valaki, akkor már rasszista indíték, meg gyűlölet, gárdista, szkinhed stb., és pár évre be is csukhatják az illetőt. Persze volt aki állított olyat, és pont a parlamentben, hogy „egy cigány nem lehet rasszista”! Miért ne lehetne? Mitől másabb egy cigány, ha szidja a magyarokat, esetleg megtámadja őket – ami igen általános jelenség ma Magyarországon -, pusztán azért, mert magyarok! Erre az egyik értelmileg sérült szociológus, akinek hirtelen nem tudom a nevét, azt mondaná, hogy a cigány is magyar és ő nem gyűlölheti saját magát. Mi van? Ekkora baromságot, hogy képes valaki egyáltalán kitalálni, ráadásul mindezt úgy 3-4 diploma van a seggébe! Az ilyen önjelölt nagyokosok szerintem, több kárt okoznak mint hasznot a cigány-magyar együttélésben. Ők azok, akik a megdönthetetlen bizonyítékok ellenére is tagadják a cigánybűnözés fogalmát, amit alaposan meg is próbálnak félremagyarázni, beállítani úgy mintha a cigánybűnözés egyenlő lenne magával a cigánysággal, ami viszont nem igaz és már nem egy esetben meg is cáfolták. De ez derék és bátor jogvédőinket nem érdekli és elengedik a fülük mellett, és csak azt hallják meg, amit akarnak. Furcsa, amikor egy magyar ellen intéznek brutális támadást, akkor némán kussolnak, nem mennek utcára nem állnak ki az áldozat jogaiért. Pedig ha egyenlőségről beszélünk, akkor igenis ugyanúgy vannak jogai egy magyarnak, mint egy romának, bár ezt sokaknak nagyon nehéz felfogni és megemészteni és kifizetődőbb a homokba dugni a fejüket.

2013. április 3., szerda

A harmadik világháború küszöbén

Korea_north_map.pngA napokban hallottam a hírekben, hogy Észak-Korea felmondta az 1953-ben Dél- Koreával kötött tűzszünetet, és napokon belül kitörhet a háború a két Korea között. De ha háború nem is fog kitörni, akkor is nagyon elmérgesedett a viszony az utóbbi hetekben a két Korea között. Ennek természetesen megvannak a maga előzményei. Az egyik, hogy Észak-Koreában 2011. decemberében a hatalom Kim Ir Szem unokájának, Kim Dzsong Il fiának a kezébe került, akit Kim Dzsong Un-nak hívnak. Már a harmadik teljhatalmú vezető, aki Észak- Koreában a sztálinista módszerekkel kormányzó Kim családból került ki, akik az országban totális diktatúrát valósítanak/valósítottak meg. Olyan ez, mint valami feudális uralkodó dinasztia, ahol a trón és a kormányzás joga, apáról-fiúra száll. Most nem szeretnék kitérni a történelmi előzményekre részletesen, gondolok itt elsősorban a koreai háborúra, ahol az ország északi része szovjet, a déli része, pedig amerikai befolyás alá került a második világháború után, és ami korábban kínai vazallus majd japán gyarmat is volt. Vagyis Korea kettéosztása pusztán pár évtizedes múltra tekint vissza. De ezt most hagyjuk, mert ez ma már történelem és mindenki nagyon jól ismeri az eseményeket. A két ország jelenlegi határa is az 1953-ban megkötött fegyverszünetben meghatározott demarkációs vonal.
Viszont a világ az ötvenes évek óta igencsak nagyot változott. A szuperhatalmak egyeduralma és a hidegháború kora véget ért. Vagy még sem? Igaz a kétpólusú világrendet felváltotta, az un. többpólusú világrend, vagy legalább is valami, amit annak mondanak.
A történet ismert, az un. keleti blokk politikai és gazdasági rendszere összeomlott, a Szovjetunió, Jugoszlávia vagy Csehszlovákia felbomlottak majd kéttucatnyi kisebb nagyobb államra, persze az egyes országokon belüli kapcsolatrendszerek megmaradtak. Ami Észak-Koreát illeti, azért még maradtak barátai a nagyvilágban. A régi szövetségesek, azért még mindig kiállnak mellette. Gondolok itt Kínára vagy Oroszországra, ahol a demokrácia és a szabadságjogok nem igazán dominálnak, az előbbiben abszolút nem, az utóbbiban, pedig csak látszólag működik. Mindkét országban a kőkemény autokrácia dominál, és mindkettő az utóbbi évtizedekben sikeres gazdaságpolitikát folytatott. Oroszország a kőolajnak, Kína pedig az olcsó munkaerőnek köszönhetően.
Kínában a hatalom továbbra is a kommunista állampárt kezében maradt, ami legalább is a politikai életet illeti, viszont az ország gazdasági berendezkedése gyökeresen megváltozott, és mára gyakorlatilag a kapitalista – magántulajdonon alapuló - gazdasági berendezkedés dominál, persze az állam befolyása a gazdasági életben nem tűnt el, csak csökkent. Mára Kína a világ vezető gazdasági nagyhatalma és katonailag is napról napra egyre csak erősebb. És az egyetlen ország, amelyik hajlandó támogatni Észak-Koreát, bár ahogy hallani manapság elég hűvös a két ország közötti kapcsolat. De azért a barátságok nem szűnnek meg egyik napról a másikra, és azt sem hiszem, hogy Kína jó néven venné, ha Észak-Korea egyesülne Dél-Koreával, és közvetlenül határos lenne egy Amerika-barát állammal. Vagyis szüksége van egy ütköző államra saját biztonsága érdekében.
És Észak-Koreával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy jelenleg atomhatalom, vagyis rendelkezik atomfegyverrel, hogy pontosan mennyi és mekkora ez az arzenál, az kérdéses és jelenleg nem tudni, de ha bevetnék ezen fegyvereket, akkor komoly károkat tudnának okozni a szomszédos Dél-Koreában vagy a környező országokban vagy könnyen kirobbanhatna egy világméretű atomháború, amilyet csak a Terminátor című filmekben láthattunk.
Bár teszem hozzá, hogy nem hiszem, hogy bárkinek is érdekében állna egy atomháború vagy bármilyen háború kirobbantása, ez inkább csak amolyan erődemonstráció. De az is igaz, hogy jelenleg egy szikra is elég lenne egy világméretű konfliktus kirobbanásához. És azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki melyik oldalra állna. Az erőviszonyok jelenleg nagyon kiszámíthatatlanok, sok a változó érték, bár azt lehet sejteni, hogy ki mekkora támogatásra számíthatna.
Az egyik oldalon ott van az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei; a NATO és valamennyi európai állam, az angolszász országok, Izrael, Japán, Dél-Korea, egyes arab országok, számtalan afrikai és latin-amerikai ország. Ha jobban megvizsgáljuk ezen az oldalon rengeteg az instabil és megbízhatatlan lehetséges szövetséges. Az USA 2011-ben az arab tavaszidején több fontos arab szövetségesét elveszítette, vagy vált bizonytalan a kapcsolata az Egyesült Államokkal. Akikre tényleg számíthatna az USA az tulajdonképpen az angolszász országok, Japán, Izrael, és a szűkebb értelembe vett Nyugat-Európa, még valamennyi NATO országban sem vagyok biztos. És ehhez jönnek a lehetséges szövetségesek.
A másik oldalon ott van Észak-Koreát támogató államok csoportja. Észak-Korea, így vagy úgy, de számíthatna egy konfliktusban Kína támogatására, bármennyire is ellene van egy háborúnak, de Amerika közelsége, akkor sem áll a kínai állam érdekében, ráadásul ott van az USA másik – igaz nem hivatalos – szövetségese Tajvan is. Ami állandó konfliktus és feszültségforrás a két ország – vagyis Amerika és Kína - között. 
Ehhez kapcsolódik egy érdekes hír, amit a napokban olvastam, és érdemes elgondolkozni rajta, hogy az un. BRICS országok szorosabbra kívánják fogni együttműködésüket egymással. A BRICS országok alatt Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-Afrikai Köztársaságot kell érteni. Vagyis a leggyorsabban fejlődő feltörekvő országokat. Ezek az államok egy új világrend felépítésén dolgoznak és nem éppen a demokratikus állameszme elkötelezett hívei. Ami véleményem szerint annyira nem is nagy baj. Ami legjobban összefogja ezen országokat az az, hogy megtörjék a dollár egyeduralmát a világgazdaságban és világkereskedelemben.
Tehát az egyik oldalon ott van az USA-NATO páros és szövetségesei, alkotta tömb, a másik oldalon az egyre jobban formálódó és feltörekvő BRICS és szövetségesei.
Ezek után nem véletlen, amikor azt mondom, hogy ha Észak-Korea kirobbantana egy háborút, könnyen vkönnyen világméretű háború lehet belőle, ha mellé állhat Kína és a vele egyre jobban baráti kapcsolatokat kiépítő többi BRICS állam. Továbbá az is valószínűsíthető, hogy egy világméretű háború esetén valószínűleg nem egy kis ország csatlakozna ehhez a hatalmi tömbhöz. Ezzel új frontokat nyitva egy esetleges háborúban. A BRICS számíthatna egy sor ország támogatására. Olyanokra, mint a Távol-Keleten Vietnám, Laosz vagy Kambodzsa, dél-ázsiában Indonézia, a Közel-Keleten Irán, a FÁK vagyis az egykori Szovjetunió utódállamaira is valószínűleg a BRICS mellé állna Mongólia is, ami jelenleg Kína és Oroszország közé van ékelődve. De Afrikában szintén számíthat Kína egy sor ország támogatására, olyanok, mint Zimbabwe, Tanzánia, Angola vagy Kongó és lehetne még sorolni a szintén inkább a BRICS-szel, mint az egykori gyarmattartókkal szimpatizáló országok egész sorát. De ne felejtkezzünk meg az amerikai vagy inkább a latin-amerikai kontinens államairól sem, ott is igen erős az amerikaellenesség és jelentős ezen államoknak tábora. Gondolok itt olyanokra, mint Bolívia, Venezuela, Argentína, Nicaragua és még néhány latin államra, akik szintén könnyen a BRICS államok, mellé állnának. De Európában sem inden ország szimpatizál a nyugati világgal, és még ott is vannak támogatói a BRICS államoknak, ott van pl. Szerbia, Belorusszia vagy akár az egyre jobban eu-ellenes Görögország, ahol igencsak erősek a baloldali és nyugatellenes mozgalmak. Bár ezek az államok igen instabilak ebben a kérdésben, mert nagyon ellentmondásos hírek érkeznek ebből a térségből. De még a NATO államok sorában is találunk potenciális BRICS szövetséges államokat. Gondolok itt a fentebb említett Görögországra, vagy a nyugattól egyre inkább távolodó és iszlamizálódó Törökországra, aki könnyen a Kína vagy Oroszország oldalára állhat, ha a helyzet úgy hozza. Mint ahogy az igencsak instabil kormányzattal rendelkező Irak és Afganisztán is, inkább amerikaellenes.
És akkor még ott van az Iszlám. Ami igencsak lényeges kérdés, hogy ki mellé állna? Amivel kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy félretéve az ellentéteit, egy NATO- BRICS konfliktusban inkább Kína és Oroszország oldalára állna, mint mondjuk a szívből gyűlölt Nyugat mellé. De az is lehet, hogy senki mellé nem állnának, és a végén ők lennének a nevető harmadikok, akik az egész háborúból megerősödve és nyertesen kerülnének ki.
Ami a Nyugat mellett szól az a fejlett technológia, a hatalmas katonai és fegyverarzenál a jelentős atomfegyver készletek és az erős jól szervezett, tapasztalt viszont annál kisebb létszámú, ütőképes haderők. Bár mozgósítást így is bármikor elrendelhet., amivel még komolyabb haderő állhatna egyből a rendelkezésére. Az is igaz, hogy csak egy-két olyan állam van, ami komolyan veszélyben a BRICS államoktól. Persze a BRICS-ben sem mindenki a háború híve. India vagy Dél-Afrika nem hiszem, hogy nagyon érdekelt egy világméretű konfliktusban, mint ahogy Brazília is túl messze van, mind Kínától és mind Oroszországtól.
Ami a BRICS mellett szól, hogy gyakorlatilag korlátlan nyersanyagforrásokkal és emberanyaggal rendelkeznek. És nem egy háborút döntött már el az, hogy ki mekkora tartalékokkal rendelkezett, vagyis fontosabbak a mennyiségi mutatók a minőségivel szemben. És az sem lebecsülendő, hogy ezek az országok nagyon komoly készpénz-tartalékokkal is rendelkeznek, és gyakorlatilag ők finanszírozzák kölcsöneikkel a nyugati világot. Tehát nem biztos, hogy nagyon nagy szükségük lenne a fegyverek erejére, amikor komoly gazdasági erőforrásokkal rendelkeznek. De ettől függetlenül a katonai potenciálját és a fegyverarzenálját sem szabad lebecsülni ezeknek az országoknak. És ebből a világméretű konfliktusból vagy inkább világháborúból, könnyen egy globális háború is lehet.
Egy ilyen világháború következménye lehetne, hogy könnyen alapjaiban rajzolhatná át a jelenlegi határokat, a vesztes fél kárára, attól függően ki nyerné meg a Harmadik Világháborút, ami lehet, hogy már a küszöbön is van, de lehet, hogy nem.
Én mindig is óva intettem Kínától a nyugati világot, mert egy ilyen kontinensnyi állam nem fogja beérni azzal, amivel jelenleg rendelkezik és, amit a jelenlegi világrend nyújtani tud
. Új területekre lesz szüksége, és előbb-utóbb utat tőr magának a kínai nacionalizmus is, ami ha egyszer bekerül a hatalomba, beláthatatlan következményekkel járhat.
Bár azt sem tartom kizártnak, hogy egy véres világháború helyett egy újabb hidegháború elé tekintünk. Amit a gazdasági terjeszkedés, a fegyverkezési verseny, az erős katonai szövetségek, az ellenségkép és a tömeghisztéria, az atomháborútól való félelem, a kémkedés, a terrorizmus és a helyi háborúk fognak jellemezni.
Mindegy, hogy mi lesz az észak-koreai konfliktus vége, az emberiség és a világ számára nem sok jót jelent. A nyugati világ mindenképp csak veszíteni fog ebben a harcban, már most is rengeteget veszített, hála a liberalizmusnak és az áskálódó háttérhatalomnak. És ha belegondolok, hogy milyen barbarizmusra képes a nyugati világ egy háborúban, az még mindig eltörpül a mögött, amire a keleti még barbárabb népei képesek.

Adjon az Isten, szebb Jövőt!