2017. június 28., szerda

Az igazság a rasszizmusról

Érdekes dolog a rasszizmus, ha valaki a másik embert a bőrszíne miatt gyűlöl, akkor arra azt mondjuk, hogy rasszista. Pedig ha jobban belegondolunk, akkor tulajdonképpen minden ember a Földön fajtól, nemtől, kortól, vallástól és minden egyébtől függetlenül rasszista. Vagyis tetszik vagy sem, de valójában minden ember rasszista, még az is, aki tagadja, sőt talán azok a legjobban. Mert ha valamit nem akarsz beismerni, sőt esetleg ellene is van, az azért van, mert te is az vagy, ahogy a homopártiak szokták mondani. Ebből pedig az következik, hogy vannak akik felvállalják és vannak akik inkább nagyképűen leszólják azokat, akik felvállalják, pedig valójában ők is rasszisták.

Persze aki a fenti sorokat olvassa az tudom, most egyből félre is érti, amiket írtam, és elkezdi magában bizonygatni, hogy ő bizony nem rasszista, sőt nem is volt soha és neki mennyi cigány, néger, ázsiai és tudom is én még milyen nációjú vagy etnikumú jó barátja van. Ez valószínűleg így is van és mégis tévednek. 

Gondoljunk bele egy egyszerű dologba. Mi is a rasszizmus valójában? Tudom, ha valakit a bőrszíne miatt gyűlölünk, megvetünk vagy elkerülünk. Kicsit általánosabban megfogalmazva előítélet. Előítélet egy más bőrszínű emberrel szemben.

De mi is a bőrszín, a bőrszín egy külső tulajdonság, amiről nem tehetünk. Mint ahogy nem tehetünk a szemünk színéről, a hajunk színéről, a testalkatunkról, a testtartásunkról és így tovább. Vannak, akiknek még valamilyen születési rendellenességgel is meg kell küzdeniük, amiről szintén nem tehetnek, mint ahogy a néger sem arról, hogy sötét bőrű. 

Vagyis amikor mondjuk egy bombázó csaj, elküld a fenébe egy mondjuk magas intelligenciájú, több nyelven beszélő, több diplomás srácot, mondván, hogy nem tetszik, akkor ezt nem a személyisége miatt teszi, nem bizony, hanem kizárólag a külső jegyek alapján előítéletes vele szembe. Ez persze fordítva is igaz. Sőt ha mondjuk valakinek Brad Pitt jön be, annak sem a személyísége a döntő, hanem a kinézete. 

Vagy amikor valaki internetes társkeresőn képet kér, majd anélkül, hogy két szót váltana az illetővel, hogy bármit is megtudjon róla, majd azt mondja neki nem tetszel - egy kép alapján, ami ráadásul torzíthat is -, akkor azt szintén a külső jegyek alapján teszi ezt, vagyis amit a képen lát abból kiindulva lesz előítéletes. 

Vagy hány embernek tetszik egy törpe ember ugye, most őszintén SENKINEK, vagy egy nagyon magas ember, vagy egy nagyon kövér esetleg hosszú hajú stb. Belegondoltunk mi ebbe valaha is? Nem! Pedig az emberiséget mindig is átjárta a burkolt "rasszizmus". És a nekem közötti előítéletekbe még bele sem gondoltunk.

Vagyis aki külső alapján dönti el, hogy tetszik vagy sem neki a másik, az előítéletes azokkal az emberekkel, akik nem felelnek meg az ő kizárólag külső jegyekkel tulajdonságokkal kapcsolatos elképzeléseinek így azokkal szemben előítéletes. De ez nemcsak a pár vagy társkeresésre is igaz, hanem a munkahelyekre is. A hr-es semmirekellők - hopp én is előítéletes vagyok - szintén sokszor a külső alapján és nem a tudása vagy teljesítménye alapján dönti el, hogy valaki alkalmas az adott munkára vagy sem.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy elítélem azokat, akik a külső alapján ítélnek, mert mindenkinek szíve-joga eldönteni ki tetszik vagy sem, hanem azokkal szemben vagyok kritikus, akik annyira a "rasszizmus" ellen vannak, miközben ők maguk a legelőítéletesebb emberek, csak nem akarják meglátni a fától az erdőt, mert kényelmesebb a maguk liberális homállyal fedett világuk elvárásait elfogadni.

És még bizonyítani sem nehéz. Elég venni két lányt, az egyik szép, szőke bombázó, a másik elhízott, ha 100 férfiból 100 at megkérdezek, hogy melyikkel élné le az életét, akkor 100 a bombázót választaná szemrebbenés nélkül, pedig lehet egy buta csaj, akinek se képesítése, se pénze vagy még egy jó tojásrántottát sem tud csinálni, míg a másik lehet egy többdiplomás szuperháziasszony. És akkor a szexről nem is beszéltem, de abba nem mennék bele. Persze mindez fordítva és hatványozottan is igaz.

Vagyis ebből az következik, hogy mindazok, akik a külsejük és megjelenésük és nem a személyiségük vagy tudásuk alapján ítéli meg embertársait azok semmivel sem különbek azoknál, akik pusztán azért gyűlölnek valakit, mert sötétebb a bőre. 


Dől a lé a Soros-szervezetekhez III.

Szlovákiában is hasítanak a Soros-ügynökök
Tudvalevő, hogy a budapesti Open Society irodából bőven jut áldomás a régió más országaiba is, ezek közül Szlovákia sem kivétel. Most csupán a „menekültüzlet” kapcsán befolyt támogatásokat emelnénk ki, melyek azonban nem elhanyagolhatóak.
Az Open Society Foundation szlovák irodája „Call for humanity” címmel a Szlovákiában és Szlovákia határain kívül élő menekültek (Kelet-Balkánon érkezők) körülményeinek javítására írt ki pályázatokat migrációs projektekre. Az első felhívás a 2015 októbere és 2016 áprilisa közötti időszakra szólt. Ebben az intervallumban az alábbi szervezeteket és projekteket támogatták, az összegeket euróban és forintban adjuk meg:
Összesen: 343 228,7 euró (kb. 106 057 668 Ft)
Amint látható, a támogatások nem maradtak Szlovákiában, azokból jutott Szerbiába, Irakba, a Közel-Keletre és Magyarországra is. Korábban írtunk már (ITT és ITT) a magyar Soros-hálózatnak csurranó-cseppenő, nem éppen csekély összegekről, innen azonban látható, hogy pénzmosodához hasonlítható módon keresztül-kasul finanszírozzák egymást a szervezetek.
A második körös felhívás 2015 decemberétől 2016 májusáig 156 750 eurós (kb. 48,5 millió Ft-os) pénzügyi keretet ölelt fel.

2017. június 25., vasárnap

Transformers 4.(?) és a Saul fia-féle szarságok


A minap a blog.hu egy "filmes"-nek nem igazán nevezhető blogban - itt megtekinthető - hozzászóltam egy poszthoz. A poszt a transformers 4-ről szólt, ami ugyebár egy látványfilm. 

És igen itt fogok válaszolni, mivel a kedves blogszerkesztő letiltott, mivel nem tetszett neki, hogy valaki el meri mondani a tőle eltérő véleményt igen kulturált és intelligens hangnemben, amire neki csak gusztustalan bunkó reakciókra futotta. Nálam leírhatja bárki a véleményét, én nem fogok senkit sem azért tiltani, amit leírt, amíg nem sérteget másokat. 

A látványfilmek elképesztően egyszerű és már-már bugyuta történeteket feltunigolnak sok látványos és értelmetlen akciójelenetekkel mindezt a legmodernebb látványtechnika felhasználásával. Aki ismeri a Transformers történeteket - és itt most nem a Michael Bay filmekre gondolok kizárólag - hanem a képregényes őskort, azok ezen a kijelentésemen nem csodálkoznak. A poszt írója pont ezt kritizálja, hogy egy eleve látványfilm a maga látványvilágával miért is látványfilm. Maga a Transformers 4, tényleg egy rakás szar, nekem már az 1 is az volt, mert alapból meggyalázták a képregényes világot, abból az alakváltókon - vagy inkább csak a neveiken kívül - semmit nem vettek át, teljesen átírták a Transformers univerzumot, ami szerintem már akkor teljesen felesleges volt, nem az újítással van baj, mert azzal javítani is lehet a történeten, hanem hogy lényeges dolgokat megváltoztattak. De akkor sem attól szar, mert hiányzik belőle a dráma, mit vártál erkélyjelenetet, vagy drámai fejlődést, akkor ne Transformerst nézzél, vannak kifejezetten drámai hangvételű filmek, de az nem a Transformers az Isten szerelmére. Ezen mi a frászt kell érvelni? Írtál egy értelmetlen ömlengős posztot a nagy semmiről, és pont azt kritizáltad, amit nem kellett volna. A Transformers 4 azért szar, mert szarok a jelenetek, a történet már a képregény-világban sem a bonyolultságra épült, hanem az egyszerűségre. Tessék, akkor most megkaptad a hiányolt érveidet. Mondjuk ezt a kommentemben is leírtam, kimondottan kulturált hangnemben, aki bunkózni kezdett, mert besértődött az pont a szar filmes blog, szar szerkesztője. 

Ha elolvassuk a többi posztját, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a blog szerkesztője egy unatkozó önjelölt filmkritikus, aki minden filmet lehúz, főleg ha azt egy xy filmes oldal is ezt teszi és negatívan ítél meg. Ezzel kapcsolatban megemlítettem a Saul fiát, mint kifejezetten rossz és pocsék filmet. Erre jöttek a válaszok. Mivel se kedvem, se időm nincs értelmetlen kommentháborúkba kezdeni, tudatlan, buta, ostoba emberekkel, akik még csak az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában így itt egy darab posztban fogok nekik válaszolni. 

Mivel szeretek a buta és hülye emberekből hülyét csinálni, így éltem is a lehetőséggel.

Bevezetésként én a következőt írtam pontosan a poszthoz kommentben:
Most komolyan mondom kezdem unni az ilyen sablonkritikát, amikor csak azért húznak le egy filmet, mert mindenki ezt teszi és fordítva, mikor mindenki istenít egy filmet, pedig kibaszott szar, mint a Saul fia. 


Ez egy képregényadoptáció, aki ismeri a képregényt, az ne várjon itt melodrámát, a képregény is egyszerű rövid történetekből állt, ami tele volt akciójelenetekkel és mindig behoztak egy új karaktert, ami a következő részben eltűnt volt, hogy örökre. 



A Transformers mindig is a látványról szólt, már a képregény korában is és a rajzfilmes verziókban is, ott is a történetek egy kalap szart nem értek, de nem is ezért voltak oda érte a rajongók. Aki ezt nem látja át, az szerintem ne kezdjen bele filmes kritikába.
Amire jöttek is a kommentek:
Ha ismernéd/olvasnád danialves többi kritikáját,tudnád,h azokra sok minden elmondható,csak az nem,h sablonosak. Nem a csorda után megy,általában utálja,amit mindenki imád és fordítva.

A Saul fia "kibaszott szar"? Gondolom nem filmes berkekben mozogsz... Egy kritikus nem azért isteníti (maradva a példádnál) a Saul fiát,mert a többi is azt teszi,hanem mert nem véletlenül kapta meg az Oscart és szerette a szakmán kívül a közönség is. Elképesztő alkotás,magasan kiemelkedik a többi magyar film közül a zsenialitása és újszerűsége miatt,másrészt a középpontjában álló témában is az első, mivel a Sonderkommandóról eddig nemigen készült film. 

Btw más az, ha egy film egyszerű a történetét tekitve (mint a korábbi Transformersek) és megint más az,amiről ebben a kritiában szó van. Ne keverjük össze a kettőt; nyílván egy Halálos iramban filmtől sem várja az ember,h bármilyen értéket teremtsen,vagy ad absurdum életbölcsességeket dobáljon,de egy minimális cselekmény nem árt ahhoz,hogy valamit egyáltalán filmnek nevezhessünk.
Ő a blog szerkesztőének valami felszopója lehet, majd maga a blog szerkesztője is megtisztelt, egy semmitmondó kommenttel:
 Imádom, hogy valahogy mindig az allergiás a sablonokra, aki mellesleg a legnagyobb sablonmarhaságokat nyögi be. :D Amúgy tévedsz, azért húztam le, mert lefizetett a Marvel. Meg a forgalmazó is, hogy írjak róla jót. Oh, wait...
A vége a kedvencem "oh wait" - már Magyarországon ne is beszéljünk magyarul, ebből is látszik az általa képviselt szellemi szint.
Persze én is válaszoltam, az elsőre:
Hogy válaszoljak neked a film egy szubjektív műfaj. Mindenki maga dönti el, kinek mi tetszik, te is én is. 

A Saul fia egy szar film, bármennyire is isteníted, mert ez a követelmény, hogy istenítsd attól egy szar, tele logikai és történelmi pontatlanságokkal, amire nem szeretnék kitérni, azért nem mert ez a poszt sem a Saul fiáról szól. 

Hogy milyen közönség szerette azt nem tudom, épp elég gázos volt a nézettsége szándékosan erőltették, és kb. 5 ször annyi idő alatt hozott össze annyi nézőt, mint más harmadrangú film két hét alatt. Egy nagy égés volt. 

Ami az Oscart illeti a Harag útja is kapott Oscart, akkor ezek szerint az is egy "Elképesztő alkotás,magasan kiemelkedik". Na ezt beszoptad okoska!

Majd a másodikra:
Egy sablon marhaságot sem nyögtem be, de sorold mi a sablonmarhaság? Kíváncsi vagyok!

Amúgy én meg azt bírom, hogy önjelölt megmondóembereknek betörik a fejük, ha valaki ellent mer nekik mondani. :D :D :D :D
Az ezután érkező kommentek, ahogy a példa is mutatja, nem a kulturált, intelligens emberek válaszoltak, hanem a bigott, divatfilmnéző, történelmi tudással nem rendelkező dilettánsok:

Első:
"Amúgy én meg azt bírom, hogy önjelölt megmondóembereknek betörik a fejük, ha valaki ellent mer nekik mondani. :D :D :D :D"Ezt ugye saját magad kapcsán írtad? Csak mert én itt egyetlen nagypofájú parasztot látok, akit senki nem kérdezett, és az te vagy. ;)
Szóval tisztázzunk pár dolgot: egyelőre téged itt semmi nem jogosít fel, hogy számon kérj engem, úgy meg végképp nem, hogy te sem támasztottad alá semmivel, amit ideböfögtél. Kikérni magadnak bármit is meg majd akkor, ha képes leszel értelmesen, kulturáltan megnyilvánulni. Ha ez nem megy, akkor ajánlom, hogy adj bele mindent a következő kommentedbe, mert akkor egyben az az utolsó is lesz.
Második:
Saját magad köpöd szembe,nem baj? :D Ha a film szubjektív műfaj,akkor milyen alapon is jössz ide hőbörögni,h mindenki lehúzza a filmet,ahogy ez a kritika is? 
Messze nem az a közvélemény,hogy istenítse az ember. A közvélemény az,h jó a film. Térj csak rá ki nyugodtan a pontatlanságokra,szívesen elolvasom,mert nem hiszem,hogy tudsz akár egy pontot is mondani, ami logikailag/történelmileg nem helytálló,de nosza! :)))
Harmadik:

Speciel a Fury Road tényleg szar. Mondjuk a Saul is, zsidó-Soros által pénzelt közhelyhalmaz, és még látni sem lehet belőle semmit. Az a képarány is... Mi van, 1925??? Vicc. A Transformers meg zseniális, mondjon akárki akármit. Azok a lassított felvételek, vááá.Azok nélkül csak másfél óra lenne a film, így meg el van nyújtva az élmény, audiovizuális orgazmus, yeah. És vannak pisilő robotok is, lehet, hogy ez a rendező fétise, tök menő szerintem. Alig várom az új részét, meg a többi tizennégyet is!!! Éljen Michael Bay, erős és büszke, amerikai rendező zseni!!!
Negyedik:
Egy Transformers kritika alatt is csak azt tudod demostrálni, hogy mennyire nem vagy képes befogadni Nemes Jeles kitűnő filmjét. Persze indoklással nem rabolod a sorokat, csak kétszer megírod hogy szar, meg pontatlan konkrétum nélkül.
Ócska, szánalmas, ostoba érved kicsit már nevetséges a képregényfilmről. Kit érdekel mi a forrás? Ha egy jó könyvől csinálnak szar filmet az jó? Az rossz?Kit érdekel a film forrása? A látvány az mire magyarázat? Ha a film nem szól semmiről, ha valóságról nem referál, az emberről, az emberekről nem tud mondani semmit akkor üres. Akkor egy szar. Kár volt az időért. A kultúra több lenne nélküle.Bunkóknak olcsó szórakozás még lehet mint a roncsderbi, a Halálos iramban, a Győzike show...
Ötödik:
Nem érdemes komolyabb következtetéseket levonni a hozzászólásodból, hiszen nem is ismerlek, de akinek megállás nélkül ez a zsigeri, undorító gyűlölet jár az agyában minden pillanatban, az már valóban klinikai eset. Oké nem szeretted a Saul fiát! Unalmas volt? A Röhrig béna volt? Vagy túl humoros volt neked? Könyörgök, érvelj. Nem fogom kimondani, szerintem miért nem tetszett neked, de azért van egy halvány sejtésem.Egyetlen pozitívumom, hogy ritka az olyan ember, aki néhány mondat leírása alapján egy egész társadalmi kórképet lefest.
Hatodik:
"A Transformers mindig is a látványról szólt,"
Szerintem nem film kell a moziba, hanem kaleidoszkóp. Esetleg feljavítva pár kockával a Mandekbrot-/Julia-halmaz egy-egy izgalmasabb szegletéről és a Lófej-ködről.
Hetedik:
És az hogyan ment egy szar filmet, hogy már a képregény is szar volt?Ez kizárólag a rajongókat minősíti.Továbbá a Transformers: The Movie (1986) meg nem volt szar.
(A kommentekhez csak annyit, hogy nem fogok ennyi kommentre, mindenkinek külön válaszolni, mindenki keresse meg a rá vonatkozó részt, vagy a választ, amit kért tőlem. Mivel a személyeskedés nem az erősségem, így szándékosan nem írtam neveket, ez vonatkozik a nicknevekre is. Esetleg, ha valakinek perelni lenne kedve.)

Akkor a Saul fia című filmről. A Saul fia egy film, a film nem történelmi forrás, bárki bármennyire is próbálja ezt állítani, nem is volt és nem is lesz az soha, ezért ne is kezeljük hiteles történelmi forrásként. És még történelmi filmnek sem nevezném, mivel a történelmi film valós megtörtént eseményeket dolgoz fel, valós létező személyekről. A Saul fiának "főhőse" nem egy valós történelmi személy, semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy az illető valaha is élt, és hasonló történet megtörtént volna, ez kizárólag az alkotók fantáziájának a szüleménye, akik a művészi szabadsággal élve készítették el színészekkel egy történelmi korba helyezve. De ettől még nem lesz történelmi film, ilyen alapon Xena is az akkor. Maga a film a sztereotipiákra épít, a németek nácik, sőt minden német náci és vadállat, míg szegény rabok összetartanak, segítik egymást. A valóság viszont nem ez. Jó és rossz embert bárhol és bármilyen történelmi korban és körülmények között lehet találni. A német őrök semmivel sem voltak rosszabbak a szovjet őröknél, a többség pusztán a katonai szolgálatát teljesítette és szart nagy ívbe bele, hogy mi történik, a foglyokkal nem igazán foglalkoztak, persze biztosan voltak szadista állatok, de ebből nem kellene általánosításokat levonni. Szabályok meg mindenhol vannak, még egy börtönbe vagy fogolytáborba is. 

A történet - spoiler - arról szól, hogy van egy fogoly valamikor a második világháborúban, akinek meghal a fia és el akarja temetni, aki történetesen a sonderkommandó tagja és pont.

Jó, azt is elfogadom, hogy nem kell forrás, de akkor ne nevezzük történelminek vagy történelmileg hiteles filmnek, vagy ne hivatkozzunk rá, mikor egy történelmi korszakról beszélgetünk, akkor mondjuk ki, hogy konkrétan ez a film - és nem a holokauszt, mert arról eddig egy szót sem ejtettem, és a jövőben sem kívánok -egy fikció, a fantázia szüleménye. Ugyanolyan fikció, mint a Halálos fegyver széria, a Rambo vagy a Die Hard vagy bármelyik film.

A film - és erre a filmre is igaz - tökéletes arra, hogy ugyanazt az eseményt különböző szemszögből nézzük meg, az egyes karakterekben hol negatívnak, hol pozitívnak feltüntetve. Egy példa, elég megnézni a Gotti, a Fönökök főnöke és a Maffia tanúja című filmet, ami John Gotti és Paulie Costellano hatalmi harcát mutatja be az amerikai szervezett bűnözésen belül. Az egyes karakterek az egyik filmben romantikus hős, a másik filmben sunyi disznó, és ugyanazt a személyt játsszák el. Érdemes megnézni mindhármat. Sőt az egyikben fiatalnak, a másikban idősnek van beállítva ugyanaz a karakter. Az egyikben legalizálni akarja a vállalkozásokat, a másikban minden pénzt kisajtol az embereiből ugyanaz a karakter. De ezt tényleg nem ragoznám, csak a példa kedvéért hoztam fel. És ha ez igaz a krimi és alvilági témákra, akkor hatványozottan igaz a történelmi filmekre. Aki ezt az egyszerű igazságot nem érti meg, az ne foglalkozzon filmekkel, maradjon csak annál, hogy megnézi.

Megjegyezném volt egy idős zsidó ismerősöm, aki megjárta a táborokat ő történetesen nem is a németekre haragudott, azok elmondása szerint egy-két kivételtől eltekintve szartak a rabokba, a legrosszabbak a sorstársai voltak, akik egy szelet kenyérért egymást küldték a halálba, besúgók voltak, vagy kápók, akik együttműködtek az őrséggel. Persze, hogy ez tényleg így volt nem tudom, az öreg már meghalt azóta és évtizedek alatt megkopnak az emlékek.

Attól, meg nem lesz jó egy film, mert Oscart kapott. Azt meg pláne ne felejtsük el, hogy a legjobb külföldi filmnek járó Oscarral jutalmazták. Ami az Oscart illeti, sok olyan film van, ami rettenetesen szar és gagyi mégis Oscart kapott és sok nagyon jó film meg még jelölést sem. Már eleve a filmeket az amerikai filmakadémia tagjai választják ki teljesen szubjektív szempontok alapján, akiknek tagsága között erős a liberális és agymosott gondolkodás és számos zsidó tagjuk is van, persze ezzel nem szeretnék semmire sem célozni. Érdekes de 2016-ban a Harag útja is Oscart kapott, akkor az most egy jó film, hiszen ha Oscart kap, akkor jó film?! Bár ez a kérdés inkább csak költői akart lenni. És igen azért kapott Oscart mert holokauszt témát dolgozott fel és Andy Vajna állt mögötte, akinek jól jött egy ilyen siker, ezzel tudja alátámasztani, hogy a filmalap a keze alatt mennyire hatékony és milyen versenyképes filmeket tud gyártani. Ha mondjuk ez a sztori ugyanezzel a technikával, mondjuk a jövőben játszódna, egy sci-fi keretében, ahol az emberiséget leigázza egy idegen faj és hasonlóan bánna az emberekkel, mint a zsidókkal a háború alatt, akkor vajon Oscart kapott volna? Érdekes elgondolás, mertha a sztori miatt kapta volna az Oscart, akkor ha ez a Búr háborúban, vagy a 48-as szabadságharcban játszódna - ugyanezekkel a színészekkel - akkor is ekkora siker lett volna? Hát megmondom nem. Na ennyit a ti érvetekről. Csak egy példa, a Remény rabjai egy nagyon jó film, nagyszerű színészekkel nagyszerű alakításokkal mégsem kapott Oscart jelölés helyett.

Ami a nézettséget illeti idehaza kész kudarc volt, kétszer vetítették a mozik, és kétszer annyi idő alatt lett annyi látogatója, mint egy harmadrangú filmnek egy hónap alatt, és az is annak köszönhető, hogy sok liberális - nem egy ilyet ismertem - megvett egy tucat jegyet, meg az iskolák kötelező jelleggel elvitték a diákokat moziba, sőt nem egy olyan eset volt, amikor munkahelyeknek kollektíve el kellett menni, mert a libsi vezetés erre utasította. Én pl. mikor elmentem megnézni, csak szélre kaptam jegyet, mikor megkérdeztem miért, annyi volt a válasz telt ház van és a kb. 150 férőhelyes moziban 5 -en voltunk a maradék 140-en ember az vagy szellem, vagy láthatatlan volt vagy fiktív személy. Elég visszakeresni a korabeli nézettségi adatokat elég sokat elárulnak erről a filmről. És senki ne állítsa be minden idők legnézettebb filmjének, amikor 3 szor annyi ideig ment a mozikba, mint egy kasszasiker film. Ezen is el kellene néha gondolkodni, vagy legalább utánaolvasni. Vagyis mindent megtettek, hogy akár mesterségesen is, de nézettnek tűnjön a film, ami attól függetlenül, elég szerény nézettségre tett szert. Ha mondjuk első két hónapban egymillióan vagy minimum félmillióan megnézték volna, akkor aláírnám nézett volt, de nem így történt.

Aki az ilyen és ehhez hasonló filmeken keresztül akarja megismerni a történelmet, az téves ismeretekre tesz szert. A történettudomány nem filmeken alapszik, lehet kiegészítésként egy-egy korról szóló vagy korban készült filmet oktatási céllal bemutatni, de sohasem szabad kizárólagosan hiteles történelmi forrásként kezelni. 

A professzionális történettudomány amit anno Ranke fogalmazott meg, mindig objekítvnek kell lennie, mindig minél több elsődleges forrást kell felhasználni, az elsődleges forrás, ami az adott történelmi korban keletkezett és mindig úgy kell megírni, ahogy történt, a legapróbb részleteket is figyelembe véve, és kerülni kell az általánosításokat. 

Ami a szubjektivitást illeti, az egyik idióta hozzászóló igen szépen félremagyarázta, arra próbáltam célozni, hogy nem attól lesz egy film jó, vagy rossz hogy valamelyik filmkritikus lehúzza vagy isteníti, hanem a néző dönti el, hogy tetszik vagy sem, és a nézettségi adatok alapján a Transformers 4 még mindig nézettebb mint a Saul fia, pedig nincs is agyonreklámozva.

Az egyik hozzászólónak egy szóval sem állítottam, hogy a Transformers 4 egy király film volna, én az egész Transformers szériát rühellem, mert szar, talán az első még az újdonság erejével hatott, de a 4-ikre abszolút sablonos és bugyuta lett, de ettől még a Saul fia nem egy jó film egy sablonos közhelyes film.

Egy másik életképtelen dilettáns hozzászólónak, azt történetesen hol olvastad, hogy már a Transformers képregény is szar volt, egyszerű történet volt gyermekeknek bugyuta egyszerű sztorikkal, ebből hol jön le, hogy egy szar volt? Tanulj meg előbb olvasni és értelmezni az olvasottakat.

Egy harmadik hozzászólónak a Győzike show nálam egy kategória a Saul fiával, a hozzád hasonlók szellemi szintje ilyen szarokat nézni, mint a példa is bizonyítja. Egy szóval sem írtam, hogy a Transformers 4 egy király film, Nemes Jeles alkotása meg csak a te véleményed szerint jó, mert ezt erőlteti a sajtó, én egy embert sem ismerek, aki szerint jó, mindenki szerint egy újabb dögunalmas übersablonos gagyi alkotás. A Halálos iramban egy részélt sem láttam. 

vége

2017. június 23., péntek

AZ EDDIGI LEGDURVÁBB NYÍLT LEVÉL MERKELNEK!!

Norbert van Handel, a St. György rend prokurátora nyílt levelet írt Merkelnek. A levél egyre nagyobb hullámokat vet nem csak Ausztriában, hanem az egész német nyelvterületen. Mivel a magyar sajtó nem foglalkozott vele, ezúton nyilvánosságra hozom, hevenyészett fordításban és a német változattal is.

„Milyen jogon Merkel asszony?
-Milyen jogon rombolja szét politikájával Európa identitását?
-Milyen jogon csinál Németországból bizonytalan országot, ahol lángolnak a menekült táborok, ahol egyre nő a nemi erőszak és a bevándorlók által elkövetett egyéb bűncselekmények száma?

-Milyen jogon destabilizálja politikájával a környező országokat, Ausztriát, Horvátországot, Szlovéniát, Dél-Tirolt?
-Milyen jogon kritizálja – mint például nemrégiben Renzi olasz miniszterelnökkel Rómában – Ausztria határpolitikáját, ha ráadásul örül annak, hogy ezen határpolitikának köszönhetően kevesebb menekült érkezik Németországba?
-Milyen jogon süllyeszti el Schäuble pénzügyminiszterrel együtt az európai polgárok adómilliárdjait Görögországban, holott ez a pénz nem a görög emberek megsegítését szolgálja, hanem az ottani német és francia bankokhoz folyik, hogy megmentse ezen bankokat a csődtől.
-Milyen jogon avatkozik be Gabriel kancellár-helyettes a demokratikus Ausztria elnök választásába?
-Hogyan egyezteti ön össze különös demokrácia felfogásával, hogy pont egy olyan antidemokratikus rendörállamot támogat, mint Törökország, csak azért, mert  elhibázott menekültpolitikája miatt kénytelen eltürni Erdogan zsarolását?

-Milyen jogon állapodik meg Törökországgal egy olyan vízummentességről, amely további több százezer (vagy millió) menekültet fog hozni Európába, ha egyáltalán működni fog, ami egyre valószínűtlenebb?
– Ki Ön, hogy egymaga döntsön egész Európa iszlamizálásáról anélkül, hogy az európai lakosság akaratát és érdekeit figyelembe venné?
-Milyen jogon támogatja a TTIP-et, amely Európát egyre inkább az amerikai multik és pénzpiacok kezére játssza?
-Komolyan úgy gondolja, hogy egy Közép-Németországban szocializálódott, lelkész apa lányaként, és az NDK Kommunista pártjában betöltött múltjával van bármilyen morális alapja az egész földrészt romokba dönteni?

-Tényleg azt hiszi, hogy “Mutti” státuszával és imázsával meg tudja akadályozni remélhetőleg minél hamarabb bekövetkező bukását? Ön úgy fog megmaradni a történelemben, mint Európa szétrombolója, feldúlója, nem gondolja, hogy ez a kép nem lesz túl dicsőséges?
-Tényleg azt hiszi, hogy Ön, kabinetjének akaratgyenge tagjaival meg tudja akadályozni Németország és Európa védekezését, ami akár polgárháborús állapotokat fog teremteni?

-Büszke arra, hogy önt terheli a fö felelösség, amiért Európában veszélyben van a béke,  amiért az Európai Unió szét fog esni, amiért kontinensünk kulturális identitása is végzetesen megroppan?

Vegye tudomásul Merkel asszony, hogy egyre többen szerveződnek kisebb-nagyobb csoportokba a keresztény középosztályból, akik nem nacionalisták, nem megrögzött múltban élök, csak emberek, akik hisznek Európa jövőjében, de nem hisznek az ön jövőjében. És ezek az emberek önt és az ön bűnös és katasztrofális politikáját meg fogják dönteni!

ELŐZETES - Szétlőtték a kocsiját, de a cigányok szerint ilyen nem történt (Youtube)





Kilenc szerbiai cigány vert meg egy férfit, mert segíteni akart egy lánynak. Az eset után megfenyegették, majd többször rálőttek. A cigányok szabadlábon, a rendőrség semmit nem csinál az ügyben.

2017. június 22., csütörtök

A heti európai terror


Nincs két -három hete, hogy egy posztot írtam az angliai terrorról és azt fejtegettem, hogy lassan a hétköznapok részévé válik a terror és még mindig nem tesznek ez ellen semmit. A balliberk továbbra is a muszlim menekülteket istenítik a tömeges bevándorlást propagálják és teljesen elbagatellizálják az eseményeket. A brüsszeli terrorakció annyiban rendhagyó, hogy most az elkövetőn - aki már allahot elégiti ki orálisan - nem halt meg senki. A hatóságnak sikerült időben cselekednie, de ez inkább egy kivétel és nem beszélhetünk általánosságban. Itt lenne az ideje a muszlimok erőteljes korlátozása, visszatelepítése és a bevándorlás szigorítása. Az illegális bevándorlókkal - főleg ha menekültnek adják ki magukat - a legszigorúbb törvényeket kellene alkalmazni, hogy elejét vegyük a hasonló eseményeknek. 

A történet ugyanaz, a már jól megszokott forgatókönyv szerint zajlik minden, csak egy-két apróság más mint korábban, először sokk, majd nagy felháborodás, aztán a facebookon megy a zászlós fotó, és a gyászolunk, meg részvétünk meg sajnáljuk és hasonló kiírások és a gyász, mindenki sajnálkozik - legfőképpen a balliberálisok, akik felelősek az egész iszlamista terrorizmusért -, aztán eltelik egy-két nap és mintha mi sem történt volna - mily meglepő -  és már senki sem emlékszik a történtekre, amíg el nem telik két hét és jön egy újabb terrortámadás, amitől hangos lehet újra a média, és kezdődik a már megszokott történet előlről, mintha megállás nélkül ugyanazt a filmet ismételnék. Az rendben van, hogy minden húsvét és karácsony nem múlhat el Bud Spencer és Terrence Hill nélkül, de hogy lassan már egy hét nem múlhat el terrorizmus nélkül. De mintha mindezt pár hete leírtam volna, olyan dejavu érzésem van.

Aztán megint eltelik két-három hét és jön a következő terrorakció valamelyik európai nagy vagy kisvárosban, mert célpont van bőven aktivista elkövető meg még annál is több.

A legborzasztóbb az egész történetben - és már ezt is leírtam párszor -, hogy senki nem tesz semmit sem a hatóság, sem a politika, sem a média de még az emberek sem. Egy szar CEU-ért százezrek mennek tüntetni az utcára, még az is kimegy, akinek köze nincs a CEU-hoz, de mikor egy tucat ember meghal valami idióta tevehajcsár miatt, aki beszopta annak az írástudatlan félművelt prófétának a baromságait, olyankor senki nem tiltakozik. Az nem válasz, hogy a szegénység és a fanatizmus, egyszerűen be kell látni, hogy az iszlám egy ilyen vallás, ami a hódításról szól, innen ered minden, ha valaki egy picit is tisztában van a muzulmán vallással, akkor nem csodálkozik semmin. De az emberek többsége még arra is lusta, hogy a net adta lehetőséggel élve utánaolvasson ennek-annak, inkább beszopják mindazt, amit a ballib oldal és a média etet meg velük.

Röhej ez az egész terrorhullám Európában. Ha ők robbangatnak, akkor nekünk meg vissza kellene őket küldeni egytől-egyig oda, ahonnan jöttek, aki pedig megsérti a határainkat úgy kipenderíteni, mintha a lába sem érné a földet az emberi jogokról és a menekültekről szóló szokásos szart meg el lehetne már felejteni, ezek úgy menekültek, mint ahogy én vagyok Barack Obama.

Az állítólagos szélsőjobbos meleg vezetőkről

A Demokratában olvastam valamelyik nap - vagy a heti válaszban -, hogy az európai "szélsőjobb" élén melegek állnak és milyen sok köztük a meleg, majd ezt egy terjedelmes cikkben alá is támasztották. A valóság azonban ennél árnyaltabb és a cikk nem több puszta hazugságnál és összemosásnál. Igen ez nem több mint egy lejáratókampány, ami néhány egyedi esetből áll, sok esetben nem is bizonyítva. Ezek a cikkek is tipikus példái annak, hogy a baloldali újságírást mennyire nem lehet komolyan venni, hogy csak a félremagyarázás, az összemosás, a csúsztatás, a személyeskedés, a hazudozás, a valótlanságok állítása és a sértegetés jellemzi őket, az oknyomozáson alapuló újságírói munka viszont mennyire is távol áll tőlük.

Először is mi az, hogy szélsőjobb? Mert ma mindenkit idesorolnak, aki a mainstream gondolkodástól kicsit radikálisabb nézeteket vall és nem kommunista. Aki a hagyományokat tiszteli, aki felszólal a kereszténységért vagy a nemzeti érdekeket fontosabbnak tartja az idegen érdekeknél, vagy csak a bevándorlás - elsősorban az iszlám áradat - ellen felszól, az egyből megkapja a szélsőjobb címkét, még akkor is, ha történetesen kiváló kapcsolatokat ápol a zsidósággal vagy magával Izraellel. 

A cikkben példákat is hoznak pl. Jörg Haidert, aki ugyebár már meghalt, a német AfD, az angol UKIP vagy a holland Szabadságpártot, egyedül a francia Nemzeti Frontot hozza fel kivételnek. Jörg Haider egy szerencsétlen autóbalesetnek köszönhetően halott, tehát ő már nem él, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét, így elég hiteltelen és gusztustalan egy halott emlékét mindenféle pletykákkal bemocskolni. Az AfD egy erősen bevándorlásellenes, de liberális alapokon szervezett párt, az UKP önmagát libertariánus pártként határozza meg, a holland Szabadságpárt, meg kifejezetten melegpárti és liberálisnak határozza meg magát és pont a sokszínűség okán szólal fel az iszlám uniformizáló nézetei ellen. Megemlítik még Vona Gábort, akiről Terry Black állítja, hogy meleg, őt meg tudjuk mennyire kell komolyan venni. Példákat hoznak más médiák, volt skinheadeket, balkáni politusokat, német példákat, de mindegyiknek ott van a végén, hogy vagy önként távozott, vagy kizárták, tehát egy-egy selejtes ember - akit lehet szándékosan beépítenek a riválisok vagy a titkosszolgálatok, még nem bizonyíték, arra, hogy a meghatározhatatlan "szélsőjobb". Kizárólag melegekből állna, bármennyire is próbálják összemosni az egyedi eseteket. Mert a példákból kiderül, hogy egyedi esetekről és bizonyítatlan rágalmakról van csupán csak szó, vagy olyan pártokat sorolnak egy politikai oldalra, akiknek a valóságban semmi közük sincs egymáshoz, vagy a radikális-nemzeti gondolkodástól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől, de ez az apróság a pletykák terjesztőit nem érdekli a cél szentesíti az eszközt az ő világukba.

Arról nem beszélve, hogy a felhozott példákkal az a baj, hogy a többség nem is vezető, vagy ha vezető már nem él, és nem is befolyásos nemzeti radikális vezetőkről van szó. Azért furcsa, hogy az UKIP libertariánusait egy lapon emlegetik az angol skinheadekkel, vagy a német NPD-t az AfD-vel, az senkit sem zavar, hogy ezek között a pártok között még az adott országon belül is óriási különbségek vannak. A Pegida pl. mióta szélsőjobb? Vagy mi, az hogy szélsőjobb? Mert ez sincs definiálva. Én még egy definíciót sem hallottam azoktól, akik mindenkit náciznak, szélsőjobboznak vagy nyilasoznak. Egyszerűen egy cimke, amit rá lehet aggatni bárkire, akinek kicsit is eltér a véleménye a balliberális gondolkodástól. Csak ha alaposabban megvizsgáljuk kiderül mekkora egy csúsztatásról van szó.

Majd a cikkben párhuzamot vonnak Hitler pártjának állítólagos melegjei és a mai "szélsőjobbos" melegek között. Én arra sem láttam semmilyen bizonyítékot, hogy a NSDAP tele lett volna melegekkel, biztosan volt, kb. annyira mint bármelyik más pártban. Rejtőzködő melegek mindenhol vannak, főleg egy olyan korban, ahol nem tolerálják őket. Az MSZMP is tele volt biztosan buzikkal, akkor ők egy homofil párt? Nem hiszem! Miközben a homoszexualitást meg büntették végig a rendszerben, az csak hab a tortán, hogy az utódpártja, ma a legnagyobb melegbarát párt, de ezen nincs mit csodálkozni. Még az igaz baloldaliak is elutasítják a homoszexualitást. Ezt az egész mesét a győztesek találták ki a háború után, hogy a náci kormányt, mint a vesztes kormányt minél jobban le tudják járatni, akkor ez volt a cél. 

A témához kapcsolódó cikk itt  itt itt és itt.

2017. június 20., kedd

Dől a lé II. (Tűzfalcsoport)

Forrás
Számos nyitott kérdés a Nyílt Társadalom fedőnevű szervezetek pénzosztása kapcsán
Nyílt Társadalom: Soros egész európai hálózata az egymás közti elosztásra épül – A norvég állam a Soros-birodalom egyik fő finanszírozója – Kiknek mentek a pesti működési költség milliárdjai?
pozsonyi Nyílt Társadalom Alapítvány 2015-ös pénzügyi beszámolója feltünteti az alapítványt támogató szervezeteket az adományozott összegekkel. Ennek alapján 2015-ben 265,7 millió Ft-nak megfelelő eurót kapott az Európai Gazdasági Térség partnerség keretein belül a Norvég Alap kezelését felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodától (FMO), a szlovák nemzeti lottótársaságtól (TIPOS) 153,7 millió Ft-ot, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által szervezett tanulmányi ösztöndíjakra természetes személyekről 8,1 millió Ft-ot. A svájci és amerikai székhelyű OSF-től 54,3 millió Ft-ot, a szerbiai Nyílt Társadalom Alapítványtól 6,5 millió Ft-ot, a prágai Nyílt Társadalom Alapítványtól 9,2 millió Ft-ot, a pozsonyi amerikai nagykövetségtől 3,2 millió Ft-ot, a CEU-tól másfélmillió Ft-ot, vagy például az újságírói összejöveteleket szervező, Soros-pénzelt londoni Frontline Clubtól 7,5 millió Ft-ot.
A 2015-ös beszámoló alapján a pozsonyi alapítvány teljes bevétele 560 millió Ft-nak megfelelő euró, és ebből – a feltüntetett projektek alapján – több mint 200 millió Ft-nak megfelelő összeg mehetett ki szlovákiai civil szervezeteknek és egyesületeknek. Valószínű, hogy a többi európai OSF-hez hasonlóan Pozsonyból is mennek Soros-pénzek szerte Európába.
Összesen tehát az 560 milliós bevételből 266 millió Ft a Norvég Alaptól, 154 millió a szlovák lottótól, 70 millió a svájci-amerikai, a prágai és szerbiai OSF-ektől. Adott a CEU és más Soros-érdekeltségek is.
A budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány is hasonló elven működik, például a zágrábi Validus Felnőttoktatási Központnak 49 millió Ft-nak megfelelő összeget bocsátott rendelkezésre 2013-tól hároméves periódusra. A Budapestről 2015-ben szétosztott 16,5 milliárd Ft adományból alig 1,2 milliárd ment ki magyarországi szervezeteknek és egyesületeknek, a pénzek nagy része külföldre távozhatott (a budapesti alapítvány teljes bevétele 22,4 millárd Ft volt 2015-ben). Talán erre utal, hogy az OSF globális honlapján az Open Society Institute–Budapest Európában regionális adminisztratív és műveleti központként szerepel a Soros-kezdeményezések számára.
Mint arra elemzők már felhívták a figyelmet, a budapesti alapítvány 2015-ben 4,6 milliárd Ft-os működési költsége szokatlanul nagynak mondható, mivel – számítások szerint – ez az összeg elegendő volt 800 átlagbéren foglalkoztatott munkavállaló egész éves bérköltségének fedezésére, és így is maradna több mint egymilliárd Ft az anyagjellegű kiadásokra. A budapesti OSF alapítvány ezzel szemben alig 100 embert foglalkoztat. Kiknek, mennyi embernek fizették ki, és mik azok az anyag- és személyi jellegű kiadások, amelyekre egy év alatt 4,6 milliárd forintot fizetett ki a Nyílt Társadalom Intézet Alapítványnak? Hol itt az átláthatóság?
Bujtatott negatív kampány szakmai mázban, egymilliárdért kiszervezve – A hazai Soros-sajtóban és más baloldali médiumokban futatott álcivil szervezetek és egyesületek
Soros György 2015-ben mintegy négymillió dollárt, vagyis 1,2 milliárd Ft-ot fizetett ki több tucat magyarországi ellenzéki szervezetnek és egyesületnek.A Nyílt Társadalom kiadványa (Magyar Támogatottaink 2015) segítségével, azt kiegészítve megnéztük ezen szervezetek pénzügyi hátterét és közéleti profilját. A kiadványban a támogatások dollárban szerepelnek, itt Ft-ra átváltva vannak feltüntetve.
A helyzet világos: az amerikai milliárdos évi sok százmillió Ft-nak megfelelő támogatással lényegében „kiszervezte” a politikai negatív kampányt a balliberális ellenzék támogatására, csak éppen ezek a kormányellenes kampánytámadások a részben Soros-finanszírozott ellenzéki sajtóban sokszor szakmai mázzal vannak feltüntetve. A Soros-támogatásoknak csak elenyésző része ment ki valóban apolitikusnak mondható egyesületeknek. A cél így valójában a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai lejáratása, nem egyszer nyílt karaktergyilkossági kísérletek formájában.
1,2 milliárd Ft szétosztott budapesti pénz 2015-ben Magyarországon, a „politikai közép- és nagyhalakkal” – Közel 40%-ot vitt a TASZ és a Helsinki
A támogatottak (részletesen):
Nyitott Európáért Egyesület: ez a szervezet készíti az EUrologus blogot az egyik legolvasottabb magyar híroldalon, az Indexen. Cikkeik hatvanezer egyéni felhasználót érnek el hetente, Twitter feed-jük több száz követővel rendelkezik, Facebook-oldaluk 7000 felhasználóval. 2015-ben 6,9 millió Ft Soros-pénz ment az egyesületnek.
Történelemtanárok Egylete: 2015-ben tankönyvelemzésre 2,9 millió Ft. A szervezet többször is felszólalt tankönyvügyben: a kísérleti történelemkönyvek minőségét bírálta, és szerintük a korábbi tankönyveket a piacot korlátozó állami tankönyvpolitika már nem engedi használni (az Index 2017. január 9-ei cikke alapján).
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület (2015-ben 5,8 millió Ft Soros-támogatás): élesen támadja a kormány migrációs politikáját, és politikai célú jogszabály-változtatásokról beszél. Az Index 2017. március 16-ai cikkében például azért bírált az egyesület megszólaltatott igazgatója, mert szerinte a menekülteknek egyáltalán nem olyan egyszerű igénybe venni a különböző szociális juttatásokat, mint egy magyar embernek, és bírálta a jövedelemkiegészítő integrációs szerződés intézményének megszüntetését is. A cikk azt a címet kapta: „Egy forintot sem költ a kormány a menekültek beilleszkedésére”, ami hazugság, ugyanis a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal költségvetése tavaly 16,3 milliárd Ft forrást kapott, ebből csak menekültellátásra (beleértve az oktatást is) 6,7 milliárd Ft-ot.
Policy Solutions: a balliberális politikaelemző intézet (kft.) 2015-ben 6,1 millió Ft-ot kapott a Képviselőfigyelő nevű honlap elindítására, amely portált a baloldali sajtó (168 Óra, HVG stb.) visszatérően reklámoz, cikkeikben hivatkoznak rá. A 24.hu-n például ilyen című cikkben szerepeltették: „Orbán Viktor szinte sosem szavaz a parlamentben” (2016. december 19.). Néha persze mutatóba egy-egy ellenzéki politikust is betesznek az alapvetően fideszes, konzervatív politikusok parlamenti tevékenységét támadó cikkekbe.
Független Újságírók Alapítványa: 2015-ben 44,2 millió Ft-nak megfelelő támogatást kapott Soros révén, és az alapítvány egyes programjait a Norvég Civil Alap, valamint az Ökotárs Alapítvány finanszírozta. Támogatott újságírói például 168 órában és a 444.hu-n írhattak cikkeket, így a cseppet sem független alapítvány végeredményben a kormányellenes negatív politikai kampány működtetéséhez „szállított” szakmai utánpótlást.
Átlátszó: a portál mögött álló közhasznú nonprofit kft. 56 millió Ft-ot kapott a kormányt korrupciós botrányokkal besározni kívánó, politikailag markánsan egyoldalú politikai propagandatevékenységéhez. Ezzel a Soros-hálózat lényegében „kiszervezte” a hagyományos kampányidőszakokban jellemző negatív kampányt (melynek lényege a politikai ellenfél lejáratása például korrupcióváddal a választási siker reményében), így ez a feladat elsősorban nem a baloldali pártoké lesz, hanem az Átlátszó portálé, valamint az azt futtató hazai sajtóé.
K-Monitor: az Átlátszóhoz hasonlóan a közpénzekkel és korrupcióval foglalkozik, közel 28 millió Ft-ot kapott 2015-ben. 2017. május 29-én az egyesületi ügyvezető a Hír TV-nek azzal ócsárolta a kormányt, hogy EU-s adófizetők pénzéből építi saját klientúráját, és leegyszerűsítően korrupcióval vádolta a jegybankot is. A napi félmillió egyedi látogatóval álló Indexen „civil szervezet” megjelöléssel, az egyesület rendszeresen igyekszik lejáratni a kormányoldalt.
Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány: a szervezet küldetése elvileg a hazai civil társadalom erősebbé és fontosabbá tétele, oktató-nevelő programokat megvalósító civil kezdeményezések összegyűjtésével. Ezért a Nyílt Társadalomtól 6,9 millió Ft-ot kapott 2015-ben. Az alapítvány egyik kuratóriumi tagja Marschall Miklós, a szintén a Soros-pénzelt Transparency International igazgatója. Az egyesület programjait finanszírozza a Norvég Civil Támogatási Alap, az Ökotárs Alapítvány vagy az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft. is. Miként a Demokrata is megírta, a 2015-ben mindösszesen több mint 60 millió forint bevételű NIOK vezetője közel hétmillió forintos fizetést vett fel, miközben abban az évben 1 százalékos felajánlásokból alig 88 ezer Ft-hoz jutott az alapítvány.
Political Capital: a markánsan ellenzéki elemzőintézet mögött álló kft. 2015-ben 55,1 millió Ft-ot kapott, többek között a migrációval és populizmussal kapcsolatos kutatásokra. A Capital soha nem volt független: a balliberális kormányok idején politikai kifizetőhelyként működő elemzőcég 432,2 millió Ft állami megbízást kapott 2006 és 2010 között, ebből 190 millió Ft a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) érkezett. A minisztériumok számára akkor készített anyagok egy részéről nem tudni semmit, sőt az NBH-nak készített munkáik teljes nyilvánosságát 2027-ig titkosították (aztán állítólag kérték ennek feloldását), a szakmai iratok közlése azonban nem teljes. A Capital szakértőit rendszeresen futtatja a balos média, így szerepük valószínűleg a választási kampányban is lesz. 2015-ben egyetlen munkatárs 6 hónapos mentorálására (külön támogatásként) több mint 2 millió Ft-ot kapott a cég.
TASZ: a politikai faltörő kosként fungáló jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért 220 millió Ft-ot kapott 2015-ben a kiadvány adatai alapján. Mivel 1 százalékos felajánlásokból mindösszesen 6,3 millió Ft-ot kapott 2015-ben a TASZ, szükség volt a Soros-pénzekre. A TASZ-t támogató szervezetek vezetői (például az USA-ban bejegyzett Common Sense for Drug Policy-ben Dénes Balázs, drogelkötelezett korábbi TASZ-elnök) gyakran részt vesznek kormányellenes megmozdulásokon. A TASZ és támogató köréből többen tevékenységük során az ellenzék politikai kampányát segítik. A TASZ gyakori hivatkozási alap az ellenzéki médiában.
Magyar Helsinki Bizottság: 2015-ben 226 millió Ft támogatás a rendészet, a büntető igazságszolgáltatás, a jogállamiság, az egyenlő bánásmód és a menekültek, migránsok jogvédelme vonatkozásában. A jobboldal- és kormányellenes szervezet rendszeresen aktivizálja magát politikailag: emlékezetes, hogy például tavaly ősszel a „helsinkiek” a kvótanépszavazás meghekkelésére hívták fel a választókat: érvénytelen szavazatok leadásáért kampányoltak (nyilván a demokrácia egyik alapeszközének lejáratása is a jogállamiság és az állampolgári jogok ügyének szerves részét képezi). A politikai lejárató kampány miatt többek között Mészáros István László, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának korábbi (1990–1998) szabad demokrata alelnöke is kilépett a politikai szolgálóleánnyá silányult szervezetből.
Transparency International Magyarország Alapítvány: a világ legnagyobb korrupcióellenes szervezetének magyarországi leányvállalata, liberális elkötelezettségű. A magát függetlennek lefesteni kívánó szervezet csaknem 35 millió Ft-ot kapott Soroséktól 2015-ben (a hivatalos indoklás alapján nem is leplezetten) kommunikációs tevékenységre, társadalmi kampányokra, az emberek minél szélesebb körének elérésére és megszólítására. Az összeg az Alapítvány 152 milliós bevételének fényében is impozánsnak mondható. A 11 éve működő és eddig szelektíven érzékeny hazai Transparency például legutóbb, május elején az OLAF-botrány egykori szereplőivel, ellenzéki pártok részvételével tartott korrupciós konferenciát Budapesten. A szervezet már bőven működött a korrupcióba belebukott balliberális kormányok idején, amikor például az Alstom többmilliárd forintnyi kenőpénzt juttatott cégeken keresztül a BKV-nak, vagy elég a magyar költségvetésnek és adófizetőknek 4,5 milliárdos kárt okozó hospinvestes ámokfutásra gondolni, az akkori MSZP–SZDSZ-kormány asszisztálásával. A zavaros kárházi privatizációk és a baloldali politikusok milliárdos közpénzlenyúlásai akkor kevésbé zavarták a Soros-pénzelt alapítványt.
Partners Hungary Alapítvány: A roma integrációt segítő Soros-alapítványok közül több masszívan tartja politikai elkötelezettségét, így például az 1994-ben alapított Partners Hungary Alapítvány kuratóriumának elnöke, Rudas János pszichológus – nyilván a roma jogvédelem jegyében – egy írásait összefoglaló Anti-Orbán könyvet is megjelentetett 2012-ben Orbán Viktor és te címmel, amelyben lélektanilag elemzi ki Orbán személyét, illetve az olvasók „Orbán-rezsimhez” való viszonyát. Orbán személyének támadása pszichológusok segítségével egyébként régóta kedvelt politikai eszköz a balliberális oldalon, részben ezért is vehette fel ezt a régebben bevált, pártos könyvírói Kende Péter-szerepet a Soros-pénzelt roma jogvédő is. Négy különböző jogcímen 38 millió Ft-ot kapott a Partners 2015-ben a kiadvány szerint.
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet: 2015-ben Majtényi László tavaszi államfőjelölt, korábbi ombudsman intézete 27 millió Ft-nak megfelelő támogatást kapott. Az adat az OSF Budapesttől származik, de mi ettől eltérő adatot találtunk. Az intézet elemzéseiben folyamatosan támadja a kormányt a jogállam lebontásának vádjával, és gyakran megjelenik a médiában. A szervezet egyébként szépen hízik, 2016-ra megduplázta az elnyert támogatás mértékét.

2017. június 17., szombat

Zagyva Gyula és a politikai elkurvulás

Kedves Gyula engem mindig szomorúsággal tölt el, ha nemzeti oldal képviselői egymásnak esnek, főleg ha két meghatározó arcról van szó. Varga Bíró Tamással én sem értek egyet sok mindenben, ennek többször hangot is adok az oldalain, sokszor esik túlzásokba a nemzeti oldal politikai szárnyával kapcsolatba, de ebben az ügyben, akár tetszik, akár nem neki kell, hogy igazat adjak. Én korábban nagyra tartottalak, nem egyszer kivédtelek a neten, amikor betámadtak a hetekes újságírókkal kapcsolatban, ahol teljesen neked volt igazad, de ebben az ügyben te - és Pörzse Sanyi - nagyot hibáztatok. Én soha semmilyen körülmények között nem szerepelnék egy olyan videóban, amit egy olyan hulladék anarchista-provokátor készített, mint ez a kamuhős Gulyás Márton, nagyon sajnálom - és kicsit szégyenlem is magam helyetted -, hogy megtetted. De ha már megtetted, akkor vállald fel és ne azokat támadd, akik - tegyük hozzá jogosan - felháborodnak ezen és kritikát fogalmaznak meg ezzel szemben. Olvastam Varga B. Tamás kritikáját, amiben semmi személyeskedést nem találtam, de mondjuk ki az őszinte igazságot, az aki ilyen Gulyásokkal, Gálvölgyikkel és Csintalanokkal vállal közösséget, az egy politikai kurva. Igen te elkurvultál. Emlékszünk még Csintalanra, ő az, aki miatt Budaházyt a mai napig meghurcolják, és te ezzel szerepelsz egy videóban? Ha nem lett volna benne, akkor sem adnám ehhez a nevemet, de így, hogy benne volt!

Anno mindig tetszett mikor a parlamentben felszólaltál, bár nem voltál egy született szónok, de pont az tetszett, hogy nem egy előre betanult szöveget mondtál el, amit előre megírt neked az erre felkért titkár vagy asszisztens vagy akármi. Hanem mindig őszintén a véleményednek adtál hangot a magad stílusában és ez becsülendő. Nem kurvultál el a parlamenti képviselőség kedvéért. De úgy látszik, azóta sok víz lefolyt a Dunán. A nép egyszerű fia voltál, most meg a baloldali felforgatók bohóca lettél és egy paprikajancsit csináltál magadból. Nyugodtan felveheted a bohócsipkát vagy nevezheted magadat udvari bolondnak, mert jelenleg ahhoz állsz közelebb nem a nemzeti radikalizmushoz. Tudod ezek kemény szavak, de remélem engem nem fogsz felkeresni és megfenyegetni.

Ami pedig a választást illeti, nem igazán értem mi a probléma? A választási rendszerünkben szerinted mi olyan igazságtalan, hogy addig rohantál, hogy a Gulyás Marci videójában kötöttél ki. Most hagyjuk a sablont, hogy a Fidesz lop, Orbán geci és hasonlókat, mert ennek ebben a kérdésben nem sok jelentősége van, bár én akkor sem szerepelnék egy Gulyás Marci videóban

Segítek kétféle választási rendszer van a világon a többségi és az arányos, valamint ezeknek a felsorolhatatlanul sok variációi, annyi van belőle, hogy napokig sorolhatnám és elemezhetném neked, de nem ez a célja ennek a posztnak.

A többségi választási rendszer lényege, hogy egyéni jelöltekre lehet szavazni és a győztes vissz elve érvényesül, vagyis a töredékszavazatok elvesznek. Ilyen rendszer van jelenleg Angliában, az Államokban és Franciaországban.

Ezzel szemben van az arányos választási rendszer, amikor listákra szavaznak. Ilyen van Izraelben. Az ilyen rendszer hibája, hogy sok kis párt kerül be a parlamentbe és sokszínű koalíciókat kell létrehozni, ahol idővel egymásnak feszülnek az érdekellentétek. A stabil kormányzás elengedhetetlen feltétele a parlamenti többség, mert enélkül még a legjelentéktelenebb törvényeket sem lehet megalkotni.

Nálunk vegyes rendszer van, mint például Németországban. 5 %-os bejutási küszöbbel, amit az MDF-SZDSZ paktummal emeltek fel még 1990-ben, az addigi 4 % helyett. Van ahol ennél magasabb. Persze sok egyéb alapján is lehetne vizsgálni egy-egy demokratikus rendszert lehet összehasonlítani a választási fordulók, a törvényhozás házai, a szavazáson való részvétel vagy regisztráció alapján. De ezekre, most ha lehet nem térnék ki.

Az, hogy a választási határokat hogyan jelölik ki, igen az tényleg érdekes, mert ott mindenkinek a maga felé hajlik a keze, de ez sem jelent 100 % biztonságot, mert születhet más eredmény is.

Tehát komolyan érdekelne, hogy szerinted Gyula milyen hibák miatt igazságtalan a jelenlegi választási rendszer vagy csak a baloldal unalomig hajtogatott sablonját mondod nekünk? 

2017. június 15., csütörtök

Az újságírásról


A minap az egyik kollégám olvasott valami hírt, hogy a KDNP valami egymillió párszárezret költött borra, vagy miseborra már nem tudom, mert kb. annyira érdekelt. Annyi volt a kérdésem, hogy melyik média terméke volt a hír, csak annyit mondott Index. Ez a kollégám aki Indexet olvas - és ezzel gyakorlatilag mindent elmondtam a szellemi teljesítményéről - pedig minden nap, minden alkalommal elmondja, hogy ő micsoda nagy katona volt - ami mondjuk szintén nem érdekel, de ettől függetlenül az Indexet olvassa, ami tudja mindenki, hogy mennyire hiteles - és mennyi helyen járt a világba és szerinte az a férfi, aki volt katona, megjegyzem csak egy golyója van, vagyis azt a bizonyos szervét hugyozáson kívül semmi másra nem használja, így érthető, hogy az egyetlen férfias dolog, ami maradt a számára a katonáskodás, vagy a Magyar Honvédség esetében a bohóckodás. (A férfi az, aki úgy megcsinál egy nőt, hogy az az élete hátralévő részében csak vele akarjon nemi életet élni. De ezzel kicsit eltértem a tárgytól.)

Én is csak azt mondtam neki, hogy kb. annyira is kell azt a médiát komolyan venni. Aki pedig komolyan veszi, ne csodálkozzon, ha semmibe veszik a szellemi szintjét. 

Ami pedig az újságírást illeti, nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy újságíró, a legtöbb csak szenzációhajhász, akiket nem érdekel, hogy mi igaz vagy sem mindabból, amit leír, mert csak az olvasottság vagy nézettség esetleg mindkettő érdekli, hogy az adott média ezáltal még több bevételre tegyen szert az aktuális tulajdonos legnagyobb örömére. Mindegy, hogy mekkora médiaszart is nyomnak le az emberek torkán.

Az emberek, meg minden hazugságot, féligazságot, csúsztatást, mellébeszélést, összemosást, félramygarázást benyelnek, anélkül, hogy pontosan utána járnának az elhangzottaknak és akkor kiderülne mindenki számára, hogy mennyire is ferdíti a történteket az adott média. Én pontosan ezt szoktam tenni, minden egyes alkalommal utánaolvasok, nem csak a hasonló médiákban, hanem az ellenfél médiáiban is, és minden fellelhető forrást felhasználok, hogy tájékozódjak.

Az én véleményem szerint az újságírásnak is be kellene tartania néhány alapvető etikai szabályt, hogy az emberek komolyan vegyék a zsurnalisztákat, függetlenül, attól, hogy mi a tulajdonos érdeke. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve bárkiről, bármit írhatok büntetlenül, lényegtelen, hogy igaz vagy sem, amit leírok, vagy esetleg visszafordíthatatlan károkat okozok, annak, akit érint az adott cikk.

Az újságírás négy alapszabálya az első az objektivitás kerülni kell a magánvéleményt és a sablonosságot, nem szabad semmilyen formában, még a legkisebb utalással sem manipulálni az olvasókat, hogy aztán az adott cikk hatására téves következtetéseket vonjon le az olvasó.

A másik, amit a legtöbb újságíró elfelejt, vagy figyelmen kívül hagy vagy csak sajátosan értelmezi az a tényszerűség. Elég csak megemlíteni az oknyomozást, az adott üggyel kapcsolatos valamennyi információ és forrás felkutatása.

A harmadik az aktualitás, olyan témákról írjanak, ami az olvasókat az adott időszakban érdekli, legyen az akár irodalmi vagy történelmi akár tudományos téma is.

És a negyedik, ami szerintem a legfontosabb kellene, hogy legyen egy újságíró számára ismeretterjesztés. Vagyis, hogy új információkhoz új ismeretekhez juttasuk az olvasókat és ne valamelyik szűk csoport érdekeinek a szellemében cselekedjenek. A politikai újságírás manapság az információk helyett csak politikai manipulációra törekszik.

Persze a felsoroltak nem azt jelentik, hogy egy újságíró ne mondhatná el a véleményét, mert ehhez még neki is joga van, csak tüntesse fel mindenki számára, hogy amit leírt pusztán a saját véleménye. 

2017. június 10., szombat

FELDERITŐ - Aki nem adja el a házát, elveszi az önkormányzat (Youtube)





Kisajátítások, fenyegetések, és a fideszes becsületszó. Solton aki nem hajlandó eladni a kiszemelt házat az önkormányzatnak, azt kisajátítják. Persze van, aki örül ennek. Közel 14 millióért vette meg az önkormányzat a jegyző fiának putriját.

2017. június 9., péntek

Szépen hizlalja Soros a magyarországi álcivileket (Tűzfalcsoport)

Forrás
Már nagyon vártuk május 31-ét, amely a civil szervezetek törvényes működése szempontjából kiemelten fontos határidő: eddig kell a szervezeteknek eleget tenniük a pénzügyi beszámoló letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettségüknek a Civil törvény alapján.
Nem titok, hogy előre tudtuk azt is, kiknek a beszámolóit fogjuk egy finom kávé mellett végigbogarászni. A teljesség igénye nélkül – hiszen túl sok Soros finanszírozású, álcivil szervezet van kis hazánkban – tekintsük végig a leghírhedtebbeket.
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
A TASZ minden évben frissíti az átlátható gazdálkodásról szóló cikkét a honlapján. Meg kell jegyezni, hogy a többi vizsgált szervezethez képest transzparenciában előrébb járnak: saját maguk emelik ki az adatokat, amelyek minket érdekelnek, még grafikonokat és táblázatot is készítenek hozzá. Természetesen az egekig magasztalják magukat átláthatóságukért, másokkal szemben viszont alapvető elvárásként állítják be ezt a jogállami követelményt.
Hat különböző szervezettől kaptak pályázati támogatást 2016-ban, ezek közül az egyetlen, ahol nem egyértelmű a Soros-szál, az a Magnet Magyar Közösségi Bank Zrt. A többi pedig már majdnem kivétel nélkül, ismerősen cseng:
  • Nyílt Társadalom Alapítvány, összesen 78.739.309 Ft támogatás
  • Norvég Civil Alap, összesen 11.149.741 Ft támogatás
  • Magyar Helsinki Bizottság, 2.321.540 Ft partnerségből származó támogatás
  • Sigrid Rausing Trust (egyik tagja Chris Stone, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke), 77.256.770 Ft támogatás
  • Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a támogatás 2.771.096 Ft
Fontosnak érezték megjegyezni, hogy „a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítványtól kapott támogatást a külföldi források között tüntetjük fel, holott jó érvek szólnak amellett is, hogy ne tekintsük külföldi forrásnak, hiszen az alapítvány egy Magyarországon bejegyzett jótékony szervezet”. Így mossa saját, nagyon átlátszó kezeit a TASZ. Mi pedig megjegyeznénk, hogy nekünk nem a jótékony jelző jut először eszünkbe az alapítványról.
Ami a Soros támogatáson kívül közös a vizsgált szervezetekben (amint majd láthatják), az a TASZ-ra is igaz: éppen, forintra pontosan ugyanannyi aktívája, mint passzívája van a mérlege szerint. Bár spórolni ezek szerint nem tudnak, mégis példát vehet róluk minden ember, hogy nem nyújtóznak túl a takarójukon (érdekes módon a 2015-ös beszámolóra is igaz ez az állítás).
Magyar Helsinki Bizottság
A Helsinkinél már kevésbé átláthatóak, mint a TASZ-nál. Míg utóbbi a hírei között szerepelteti a beszámolót, addig a Helsinkinél kicsit jobban utána kell keresni a honlapon. Ezen kívül nem láthatjuk támogatónként lebontva a bevételeket, csupán százalékosan kifejezve. A legnagyobb, 34 százalékos támogatást nyújtó szervezet – nem meglepő módon, a Nyílt Társadalom Alapítvány.
Ha már „üvegzsebnek” nevezi a honlap eme fülét a szervezet, akkor szeretnénk egy átláthatóság szempontjából fontos kérdést feltenni. Lehetséges, hogy mi tévedünk, de a honlap szerinti összes bevétel összege 365.135.622 Ft, míg a pénzügyi beszámolóban összes bevételként 386.017.000 Ft szerepel. Azért tartjuk fontosnak a pontos adat tisztázását, mert nem tudjuk eldönteni, hogy 40 vagy 60 millió Forinttal kaptak-e többet 2015-höz képest. Ennek megállapításához szükségünk lenne a helyes összegre. (Megnyugtatásképpen mondjuk a Helsinkinek, hogy a kiadásoknál mind a honlapon, mind a beszámolóban megegyezik az összeg, ne aggódjanak.)
Ők is nagyon óvatosan költekeztek, éppen annyi aktívájuk volt, mint passzívájuk, 2015-ben és 2016-ban is. Vajon ki nyerné a Gazdálkodj okosan! játékot, ha ennyi tehetség együtt játszaná?
Eötvös Károly Intézet (EKINT)
Egy kis késedelemmel ugyan, de ők is feltöltötték a 2016-ra vonatkozó közhasznúsági jelentést (pénzügyi beszámolót azonban nem). A hírek között nem szerepel, de meg lehet találni a honlapon, ha valaki kitartóan keresi, és nem kerüli el a „működés” alcímet.
Mellékesen említjük meg, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is éppen annyi aktívájuk volt, mint passzívájuk, a közzétett mérleg szerint.
A bevételeket összehasonlítva 2014-ben 11.038.000 Ft volt, 2015-ben több mint a duplája, pontosan 24.154.000 Ft. Ha azt gondolná a kedves olvasó, hogy ezt már nem lehet überelni, téved! 2016-ban ugyanis az összes bevétele az intézetnek 52.300.000 Ft volt. Ez azt jelenti, hogy az előző éves bevételnek több mint duplája, a 2014-es bevételhez képest pedig több mint négyszerese. Gratulálunk, szép teljesítmény!
Támogatóik között szerepel a Nyílt Társadalom Intézet Budapesti Alapítványa, a Rockefeller Testvérek Alapítvány, a Friedrich Ebert Alapítvány (a német szociáldemokrata párt alapítványa, a közérthetőség kedvéért Martin Schulz bandája) és a Civil Kezdeményezések Fóruma (Forum for Civic Initiatives, egészen pénzmosásra hajazó módon, de ide is juthat pénz a Nyílt Társadalom Alapítványoktól, de ez már más téma).
Transparency International Magyarország
Feltételezzük, hogy egymással megoszthatják a pénzügyi tudásukat, hiszen nem meglepő módon a Transparency is nullára gazdálkodta ki magát 2015-ben és 2016-ban is.
Valamit bizonyára jól csinálhattak – legalábbis egyesek szerint – hiszen egy év alatt 50 millió forinttal nagyobb bevételt értek el, méghozzá úgy, hogy nem folytattak vállalkozási tevékenységet! Ezt tanítani kéne! Sőt, a Freedom House is úgy ítélte meg, hogy 2011 után először 2016-ban ismét megérdemli a támogatásukat.
2015-ben az összes bevételük 139.441.000 Ft volt, míg 2016-ban 189.584.000 Ft.