2018. december 31., hétfő

A Huntington által meghatározott civilizációk hozzávetőleges térképe (csak kép)




vége

Hol mennyit túlóráznak a dolgozók a nagyvilágban (csak kép)


Rokon török és urali népek zászlói (csak kép)


Érdemes most tartózkodni a perpatvartól, mert különben az egész évet veszekedéssel fogjuk tölteni (Kurucinfó)



Miért sütünk szilveszterkor malacot? Miért kell lencsét enni újév napján? - megmosolyogtató babonák és kedves hagyományok, melyek kipróbálása esetén csupán annyi garantált, hogy kevesebb pénzünk bánja, mint a telejósdával. 


Takács Henrietta alábbi derűs írásával, ami a felvidéki Körkép.sk-n jelent meg, 
kívánunk minden kedves olvasónknak, szerzőnknek és hirdetőnknek, de legfőképp az összmagyarságnak, Kárpátokon innen és túl áldott, boldog új esztendőt, illetve további kitartást a nemzeti megmaradásunk érdekében folytatott küzdelemhez!

Magyar honvédek a "nagy háborúban" 1917 szilveszterén 

A szilveszteri és újévi szokások közös célja eredendően az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, boldogságot és szerencsét varázsoljanak. Ismerkedjünk meg tehát a legismertebb „szerencsehozó“ szokásokkal, babonákkal és hiedelmekkel! 

Történelmi tudnivaló 

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óesztendőtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott, végül 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elseje. 

A "nagy“ újévi fogadalmak 

Szilveszter: a legzajosabb, legvidámabb és legnyitottabb napja ez az évnek, s újév napjával közösen ehhez a két naphoz fűződik a legtöbb babona és szokás. 

Ez a nagy fogadalmak ideje, amiket (tisztelet a kivételnek!) ideig-óráig meg is szoktunk tartani. A karácsonyi eszem-iszom után a legtöbben néhány kilótól szeretnének megválni, vagy mások káros szenvedélyüktől szeretnének megszabadulni. Hányan fogadkoznak szilveszterkor, hogy ez az utolsó szál cigi ebben az évben, s elsejétől már leszokom? Gondolom, sokaknak ismerős ez a kijelentés. Akiknek viszont elég erős az elhatározásuk, azok valóban el tudják nyomni az utolsó szálat, és soha többet nem gyújtanak rá, sajnos ők vannak kevesebben. 

Babonák, szokások, hiedelmek 

Sok családban szokás szilveszter napján szerencsepogácsát sütni. A szerencsepogácsa úgy készül, hogy a sima pogácsák egyikének közepébe érmét teszünk, és aki megtalálja, azt éri abban az évben a legnagyobb szerencse. Fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon! 

Ha már a szerencsepogácsánál tartunk, térjünk ki azokra a hagyományos ételekre, melyeknek fogyasztása bőséget, szaporaságot, és főleg anyagi gyarapodást varázsol. 

A lencse, a bab vagy bármilyen más apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz. Viszont a szerencse csak abban az esetben következik be, ha a megfőtt lencse pontban éjfélkor a konyhaasztalra kerül. Jó tanács: aki bulizni megy, még indulás előtt tegye ki az asztalra a fazék lencsefőzeléket!


Szintén szerencsés lesz az az ember, aki újév napján malacot eszik. Tudniillik a malac előre túrja a földet, vagyis "kitúrja a szerencsét", sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk szerencsénket a következő évre. A lábasjószág, csirke vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja szerencsénket. Óvatosan kell bánni a hallal, mert a folyó menti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele együtt elúszik a háziak szerencséje is.


Tilalmak 


Újév napján TILOS a mosás és a teregetés, mert az valakinek a halálát hozza, továbbá TILOS levinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból. Ezen a napon TILOS kölcsönkérni vagy kölcsönadni bármit is, beleértve a pénzt és a használati tárgyakat is. Nem szabad orvoshoz menni vagy orvost hívni, mert akkor betegséggel töltjük az elkövetkezendő esztendőt. Ha újév napján az első látogató asszony vagy lány, az szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőként, az éppen az ellenkezőjét jelenti, mégpedig szerencsét. 

Rendkívül fontos: újév napján ne veszekedjünk! Tartózkodjunk a viszálykodástól, perpatvartól, mert különben az egész évet veszekedéssel fogjuk tölteni. 

Jó tanács, hogy a szerelmeseknél, házasulandóknál tele legyen a mézes bödön, ill. legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk.

Jóslatok

Természetesen ilyen jeles napon nem maradhatnak el a jóslatok sem, hiszen a kíváncsiság ördöge egy tiszta lappal induló újév hajnalán biztos ott mocorog mindenkiben. 

Szerelemjóslás: a régi hagyományok egyike volt az, hogy a lányok gombócok közepébe apró papírokat helyeztek, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontosan éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőként felbukkanó férfinév leendő férjük nevét árulta el. 

Régi korok szokásai közé tartozott az ólomöntés vagy a gyertyaöntés. Az egyiknél ólmot olvasztanak, a másiknál gyertyafaggyút, vagyis viaszt. Mindkét eljárás azonos. A felmelegített anyagot hideg vízbe öntik, és megnézik milyen alakot vett fel. Az alakok, formák jellegzetességei utalnak a jövendőre, a formák egymásutánisága az időben előre haladó eseményeket vetítik előre. 

Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek. 

Honnan ered a durrogtatás, a tűzijáték és trombitaszó? 

Régen a zajkeltő szokások célja az ártó és a rontó erők távol tartása volt. Magyar tájegységeken ennek a célnak felel meg az éjféli harangozás.

Miért éppen pezsgőt iszunk szilveszterkor? 

A pezsgő nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés, vagyis az az eljárás, amellyel hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. 


Érthető módon az új gyártási technika a pezsgő árának jelentős csökkenéséhez vezetett, és ezáltal a kiváltságosok itala az egyszerű földi halandók számára is elérhetővé vált. A luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz. 


vége

2018. december 24., hétfő

Abortusz a világ országaiban 2016-ban (csak kép)

Azóta Írország esetében módosult, annyiban, hogy most már őket is zöldre lehet átfesteni, mert teljesen liberalizálták az abortuszt.

2018. december 22., szombat

Acélajtó vs. Kunhalmi Ágnes (csak kép)


vége

A Jobbik szövetségesei (csak kép)

Jobbik és szövetségesei egykor (még NEMZETI RADIKÁLIS pártként)......


.....és "szövetségesei" ma (balliberális pártként)!?




vége


Mi a baj a nagy ellenzéki összefog(s)ással

Az ellenzéki pártok utóbbi időben produkált nagy összeborulásával és összefogásával az a baj, hogy csak egyetlen dolog köti össze őket igazán, hogy mindannyian a Fidesz ellen vannak és Orbánt gyűlölik, sőt mondhatnám azt is, hogy annyira elborította az agyukat az orbánfóbia, hogy ennek képesek alárendelni mindent, és önmagukkal is ellentmondásba keveredni, csakhogy első helyen lévő gyűlöletük tárgya végül eltűnjön. 

Ez az egyetlen egy közös pont valamennyi ellenzéki pártban, beleértve a Jobbikot is. Csakhogy erre nem lehet programot építeni és megvalósítani. Ez a fajta mentalitás végól horrorszövetségek megalakulásához vezet. 

Ami az önfeladást illeti a Jobbik korábbi önmagának már egy jelentős részét feladta az un. néppártosodás vagy találóbban népputrizmus érdekében, amely komoly presztízsveszteséggel járt a párt számára. Ha jobban belegondolunk az összes jelentősebb ellenzéki párt, az utóbbi években egy komolyabb pártszakadáson ment keresztül és tulajdonképpen ugyanazok képezik az ellenzéki pártokat, mint 2010-ben. Azt is tegyük hozzá, hogy az elvtelen politizálásnak a szimbóluma az összefogás a politikailag vállalhatatlan pártokkal való összefogás.

Fogalmazhatnák úgy is, hogy az ellenzéki pártok osztódással szaporodnak, párt spinoff-ok egész sajátos hálózatát kialakítva, mint az MSZP-DK, LMP-PM és a Jobbik-Mi Hazánk, bár az utóbbiból, pont azok távoztak igencsak nagy számban, akik pont ennek az egész nagy összefogásnak az ellenzői voltak. A szavazók nem lettek többen, még ha néha ezt is próbálják meg sugallni, vagy elhitetni önmagukkal. Csak aztán jön a soron következő választás és jön az újabb marginális pofáraesés, ami újabb kaotikus állapotokat eredményez az ellenzéki pártok soraiban. 

Persze lehet nagy reményeket fűzni a nagy összeboruláshoz, amit aztán persze megpróbálnak majd nagy hirtelen valamiféle politikai tartalommal megtölteni, feltölteni, amik nem lesznek többek üres jelszavaknál unalomig hajtogatott sablonoknál, de ez inkább a szánalmas próbálkozás kategóriája, hiszen komolyabb összefogás csak úgy képzelhető el, ha mindegyik párt felad nem is keveset a saját korábbi elveiből. Hogy közös elveket lefektetve közös célok mentén próbálják meg megvalósítani a politikai céljaikat. Az ilyen összefogások egyik legnagyobb buktatója, hogy magába hordozza a bukásukat is. És ahogy fentebb írtam, erre eddig csak a Jobbik volt hajlandó "komolyabban" aminek még a hosszútávú következményei nem ismeretesek a párt számára, és bár a többi baloldali kötődésű párt között sokkal nagyobb az átfedés az orbánfóbián kívül, és így nekik sokkal kevesebbet kell feladni és sokkal kisebb veszteségekkel, mint mondjuk a Jobbiknak. Persze voltak már mindenféle technikai próbálgatások a részükről, de eddig minden erőlködésük végül kudarcba fulladt. 

A sokszínű koalíciók, főleg ha nagyon szivárványszínűek - de ha még csak árnyalatokban is térnek el egymástól, akkor is -, mint a mostani formálódónak a legnagyobb problémája, hogy tiszavirágéletűek, mivel az abban részt vevő különböző színezetű és ideológiai hátterű pártok között meglévő feszültségek és konfliktusok előbb utóbb annyira szétfeszítik a viszonyukat, hogy emiatt eszkalálódnak és az első komolyabb elvi vita elemi erővel robbantja szét majd őket. Az ebben részt vevők pedig idővel elég komoly árat kell hogy fizessenek korábbi elveik feladásából. Persze a támogatóik és szimpatizánsaik egy része valamilyen perverz vágytól kifolyólag örül, ha az ellenzéki pártok nagy hirtelen megvilágosodnak és összefognak, még akkor is, ha ezzel korábbi elveiket is feladják. 

Azok, akik egy magasabb érdeknek álcázott ügy mellé beáll és ezzel feladja korábbi nézeteit és elveit, az az ember egy jellemtelen ember. Nem úgy kell politikai sikereket elérni, hogy közben lepaktálunk azokkal, akiket ugyanúgy el kellene takarítani a politikai életből, mint a hatalmon lévőket. A Jobbik legnagyobb bűne pont ez. Azt kommunikálják, hogy ők nem változtak - persze 5 évvel ezelőtti önmaguk, valószínűleg nem így látná - csak egy magasabb nemzeti ügy a nép mellé álltak, ahol a nép pár ezer főt tesz ki, akik unatkozó egyetemistákból, külföldi provokátorokból, fizetett tüntetőkből, állandó elégedetlenkedőkből, pártkatonákból, a pártok szimpatizánsaiból, parlamenten kívüli ellenzékiekből, rendbontókból, anarchistákból és nihilista csoportokból állnak, akik mindenféle párt és mozgalmi zászló alatt vonulva azt a képet akarják sugallni, hogy micsoda nagy egyetértés van közöttük, pedig csak mindenki a pillanatnyi politikai érdekei szerint cselekszik, hogy minél nagyobb népszerűségre és támogatásra tegyen szert a másik párt szavazótábora körében, miközben a szavazóinak egy része teljesen elfordul tőlük.

Állandóan azt olvasom, főleg ellenzéki oldalakon, hogy igenis fogjanak össze, mert különben akkor jön az orbán és mindennek vége. Még a Jobbik szimpatizánsok egy része is. Azt értem, hogy rühellik orbánt és mindenáron meg akarnak szabadulni tőle, csak azt nem értem, hogy ehhez miért kell a nemzetellenes a globalista és nemzetközi nagytőkés elitet szolgaian kiszolgáló pártokkal. 

Miből gondolják, hogy azok, akik éveken át a legkeményebben támadták őket, azokkal most nagy hirtelen egyetértenek. Ennyire fontos, hogy a globalizmus szolgapártjai között átvegye a fidesz szerepét a politikai palettán, miközben azok, ahová sóvárogva tartozni szeretnének - Európai Néppárt - még hallani sem akarnak róluk. Miközben, ahogy a mai Tesco Központi raktáros példa is mutatja a radikálisokról meg hallani sem akarnak. 

Értem én, hogy jó dolog forradalmásdit játszani és a demagógiától átitatott mondanivalójukkal a nép csodálatában és imádatában fürdeni, ami persze csak időleges, mert egyszer és nem is olyan sokára eljön a kijózanodás pillanata. De ahogy a mondás is tartja minden csoda három napig tart, és amint rájön a lakosság nagyobbik része, hogy mennyire átejtették, újra elfordulnak inkább az ellenzéki pártoktól. Hogy ennek hosszú távon mi a politikai haszna, azt nem igazán vágom, biztosan van, csak én nem értem vagy nem mondják el.

vége

Szocik csodafegyvere: a polgi casting és más marhaságok

Miközben a baloldal (a jobbikkal kiegészülve) éppen szánkóforradalmat csinál - vagy mi a fenét, mert az utóbbi napok eseményei után kezd egyre zavarosabb lenni, hogy miről is szól itt a történet, és sikerült is már pár napja elvesztenem a fonalat - és épp azon ügyködik, hogyha napokon belül megbukik orbán - aki már valószínűleg csomagol ezerrel -, mintha ez kész tény lenne, és majd akkor mik azok a feladatok, amit az ellenzéki pártoknak közösen majd végrehajtanak, mint sürgős megoldandó feladatokat a  mostani kormány bukása után. 

Persze a mostani kormánybuktatás még várat magára és technikai okok miatt megint elmarad, de ami késik az nem múlik, eljön még a kedvező pillanat erre is.

De az MSZP - hogy, hogy nem - máris főpolgármester castingshowba kezdett, pedig ágica oscárdíjas ajtóeséses jelenetének sérüléseiből még ki sem gyógyult, a párt újra elővette a csodafegyverét - nem először persze - az állandóan hangoztatott előválasztást, vagy micsodát, mintha ezen bármi is múlna. Először is elárulom kedves szocik, hogy kellene egy megvalósítható és az emberek többsége által is támogatott és támogatható lokálpatrióta program, ami Puzsérnak van, legalábbis egy pont már megvan. Bár ahogy hallom végül ő is beadta a derekát és beállt a szoci castingshowba, feladva korábbi elveit. Pedig őt néztem is valamibe, de úgy látszik módosítani kell a vele kapcsolatos álláspontomon.

Nem tudom mi vitte erre az elhatározásra vagy mivel tudták meggyőzni, mivel korábban elég erősen támadta és kritizálta az elsüllyedőfélben lévő baloldali zászlós hajót az MSZPét. Igazából nem értem ezt a perverz vonzalmat az előválasztáshoz, de úgy látszik a szociknak ez kollektíven a fétisük. Biztosan izgalmas lehet, amikor két szoci egymás között kéjes sóhajok közepette beszélget az előválasztásról.

Úgy látom izgalmas évnek nézünk elébe, lesz min nevetnünk a következő években, mert a baloldal úgy látszik - a közszolgálat hiánya miatt - továbbra is ellát minket politikai kabaréval, amit még szegény szocifan Sas Józsi is megirigyelne. Ilyenkor biztosan fogja a fejét, hogy: "basszus, ez miért nem nekem jutott az eszembe!". Volt itt már minden civakodás, paktum, poénok, trollkodás, pofonok, apródzódás és persze ajtónak esés, amit le is védhetnének. Nem kell ide tv, elég a parlamenti közvetítést vagy egy balos pártkongresszust és még a tv előfizetést is megspóroljuk. Való világ minek, ott úgy is csak max a szexre kíváncsi mindenki, itt meg, hogy éppen melyik csinál bohócot magáról.

Két fantasztikus jelöltjük van, az egyik már lassan Horváth Csaba, akinek már lassan 20 éve csorog a nyála a főpolgármesterségért, de valahogy soha nem jön neki össze, vagy a pártja vagy valami faszság, amit mond ettől, mindig eltántorítja. A másik jelölt pedig a "nagyágyú" a párbeszédből importált Zuglóban már leszerepelt és balos kifizetőhellyé változtatta a főváros ezen kerületét, de mégis kiváló szoci bábfigura Karácsony Gergely, aki azt hozta a szocikhoz, amije van, magyarán a nagy semmit és a bamba vigyorát. A Horváth Csabát megértem, hogy négy-ötévente előhúzzák a sufniból, mint valami csodafegyvert, de a Karácsonyt, azt nagyon nem is értem minek indítják, hiszen nem az ő kölkük? Miért akarnak mindenáron leégni vele? Annyira biztosak a vereségbe, hogy kell egy balek, akire majd rá lehet verni a balhét, mert ez így elég átlátszó. Persze színjátszásban - főleg mostanság - a szocik igencsak verhetetlenek. Nagyon jól tudnak szerepet játszani és úgy tenni, mintha korábban semmi rosszat nem tettek volna. (És egyesek ezekkel közösködnek, a magukat radikális nemzetiek közül.)

Már nem is tudom hány éve próbálkoznak ezzel a szocik, mint valami atombomba tipusú csodafegyverrel, aztán valamiért mindig letesznek róla. Mintha ezen múlna bármi is? Nem ettől lesz sikeres és elfogadott a jelöltjük, mert a magszavazók lecastingolnak két rájuk erőltetett jelöltből egyet. Ha ezt komolyan akarnák csinálni, akkor vegyenek példát az USÁ-ból, induljon több jelölt és a tagság és alapszervezetek abból válasszák ki a legjobb jelöltet, természetesen alulról szerveződve és nem felülről megnevezni két, már többször besült és nem is annyira elfogadott jelöltet. Még ezt is bénán és erőltetve csinálják a szocik. 

Bár azt nem is tudom és nem is értem, hogy minek már külön dk-ról és szocikról beszélni, mert minden egyes alkalommal egymásnak esnek, mint a rossz házasok, akik folyton veszekednek, de amikor szexről van szó, akkor egyből nagy az egyetértés, természetesen jelen esetben a szex a választás. Olyankor egyből hagyják magukat megdugni, csak nehéz eldönteni, hogy ki a fiú és ki a lány, vagy hogy homo vagy hetero párról van-e szó? Persze a párkapcsolatuk lassan már grupiba megy át, mivel állandóan kiegészülnek valakivel, hol a pm, hol az lmp mostanság meg a Jobbik száll be harmadiknak egy kis élvezetért.

Summa summárum, ha idén is olyan erős lesz a mezőny, mint korábban, akkor nem kell attól félni, hogy egyszer tényleg leváltják Tarlóst - ezzel persze nem őt akarom védeni, de ami igaz az igaz -, aki így a győzelem biztos tudatában indulhat a főpolgármesteri székért, immár harmadjára, a szociknak meg egy újabb pofáraesés van kilátásban.

vége

A jobbik jelenleg (csak kép)



A Jobbik már nem is csicskapárt, inkább találóbb lenne kurvapártnak nevezni, bárki megszopathatja és ánuszba verheti aprópénzért. Ha kevés a tüntető, pár jobbikos alkalmazott szaszi parancsára szívesen kimegy tüntizni és goapartizni bármiért.

Frissítés: Úgy látom ez egy kurva erős kép lett, eddig ezt a posztot nézték meg a legtöbben összesen 160-an!

Karácsonyi filmajánló (csak kép)

Ha valaki unatkozik az ünnepek alatt

Akik elárulták és becsapták a nemzeti oldalt!



Újabb szomorú nap a nemzeti radikalizmus számára mai, amikor a JOBBIK meggyalázva nemzeti jelképeinket együtt tüntizik azokkal, akiket vasvillával kellene kizavarni ebből az országból, de talán egy nap igazságot szolgáltathatunk. Egyesek számára fontosabb a politikai karrier, az olcsó népszerűség, hogy képesek mindent felrúgni és gerinctelenné válni, vagy akár értékrend nélkül politizálni.

Íme egy lista azokról a szarházi, jellemtelen, elvtelen, magukat évekig nemzeti radikálisnak és hazafinak hazudó MÁRA MÁR TELJESEN BALOLDALIVÁ vált politikusokról, akik eladták mindazt, amit korábban képviseltek, akik szembeköpték korábbi önmagukat és a nemzeti oldalt. Az nem magyarázat, hogy egy balos csürhét átminősítek néppé, miközben a népet ez az egész nem érdekli!

Az, hogy egy baloldali vagy liberális hulladék áruló és köpönyegforgató, ezen meg sem kell lepődni, így velük kár is foglalkozni, de azok, akik a nemzeti meggyőződésűek voltak és nemzeti érzelműek, és mindent félredobtak pillanatnyi hírnévért és, azok oldalára álltak, akik eladták és tönkre tették ezt a nemzetet, azoknak SOHA nem szabad megbocsátani.

ÉS AMI A LEGFONTOSABB, BÁRMIT IS TESZTEK, BÁRMIT MONDOTOK, A NEVETEK MINDIG IS EGYET FOG JELENTENI AZZAL, HOGY ÁRULÁS! TI ÁRULÓK MARADTOK! TI LESZTEK AZOK, AKIK MIATT MEGBUKOTT A NEMZETI RADIKALIZMUS!

Én anno egy kommentben leírtam, ha a Jobbik méltatlanná válik a nemzeti radikalizmus képviseletére, akkor megy a süllyesztőbe és majd jön egy másik párt, amelyik méltó lesz az eszme képviseletére, hát ez bekövetkezett.

ÖRÖKRE LEGYEN ITT EGY LISTA RÓLUK, és ahogy egykor NEMECSEK ERNŐ nevét, úgy az ő nevüket is csupa kisbetűvel írom le ide:


  1. ander balázs JOBBIK 
  2. bana tibor JOBBIK 
  3. bencsik jános JOBBIK
  4. budai lóránt JOBBIK jászberény
  5. gyöngyösi márton JOBBIK 
  6. gyüre csaba JOBBIK 
  7. hegedűs lórántné JOBBIK 
  8. jakab péter JOBBIK 
  9. kepli lajos JOBBIK 
  10. makai tibor jobbik bp.
  11. mirkóczi ádám JOBBIK 
  12. pintér tamás JOBBIK
  13. sneider tamás JOBBIK
  14. staudt gábor JOBBIK 
  15. stummer jános JOBBIK
  16. szabó ervin jobbik Orosháza
  17. szabó gábor JOBBIK (pártigazgató)
  18. szávay istván JOBBIK 
  19. szegedi csanád exJOBBIK 
  20. szilágyi györgy JOBBIK
  21. tokody marcell gergely jobbik bp.
  22. vass zoltán géza jobbik nyh.
  23. varga- damm andrea JOBBIK
  24. vona gábor JOBBIK 
  25. zsiga-kárpát dániel JOBBIK 


vége

2018. december 21., péntek

Az NJSZ közleménye az elmúlt napok ellenzéki akcióiról, tüntetéseiről és az "önkéntes" túlmunkáról (Kurucinfó)


A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) felelős nemzeti elkötelezettségű jogvédő szervezetként szükségesnek látja, hogy rámutasson néhány fontos, elsődlegesen jogi összefüggésre az MTVA elleni ellenzéki képviselői akciók és az elmúlt napokban lezajlott tüntetések, illetve azok rendőri kezelésével kapcsolatban: 

1. Az NJSZ mindig határozottan állást foglal a magyarság érdekében cselekvő személyeket és szervezeteket ért jogtiprások ellen, és lehetőségeihez mérten jogvédelmet nyújt az e körben jogsérelmet szenvedetteknek. Az NJSZ kiáll a törvényes rend, jogállami intézményeink, és nemzeti értékeink mellett, az ezeket érő támadásokat - legyenek azok belülről vagy külföldről történő támadások – elítéli, azok, illetve az önkény ellen lehetséges eszközeivel fellép. Ezt tette különösen 2002-2010 között, amikor az államhatalmat gyakorlók rendszeresen és súlyosan megsértették az alapvető szabadságjogaikkal élő magyarok jogait, ennek 2006 őszén tapasztalhattuk meg legvéresebb, rendőrterror formájában jelentkező megnyilvánulását. 

2. Az ellenzéki pártok által a napokban gerjesztett, több esetben egyes mozzanataiban erőszakos tüntetések és az egyes ellenzéki képviselők által a MTVA székháza elleni akcióit nem tekintjük nemzeti jogvédő eszközökkel támogatandóknak, mivel azok pártérdekeket szolgálnak, illetve az idei országgyűlési választások során kialakult hatalmi erőviszonyok népakaratot önkényesen felülírni kívánó akciók részei. Az alapvető szabadságjogok gyakorlása mindenkit megillet, de azok visszaélésszerű alkalmazása és az egész ország destabilizálására való felhasználása elítélendő. Különösen visszautasítandó éppen azon ellenzéki politikusok rendőri erőszakra való alaptalan hivatkozása, akiket meghatározó politikai és jogi felelősség terhel a 2010 előtti tömeges rendőri brutalitások miatt. Esetükben megállapítható, hogy ismét erőszakkal, illetve azzal fenyegetve lépnek fel, de ezúttal az állami szerveket nem tudják céljaik szolgálatába állítani. Ismét rámutatunk ebben a körben az elszámoltatásuk szükségességére. 

3. A tüntetések biztosítása, kezelése során a rendőrség mértéktartóan, szükségesen és arányosan járt el és annak ellenére, hogy egyes tüntetések során tömegesen került sor a tüntetők részéről a közbiztonság és a rendőri erők elleni bűncselekményt megvalósító cselekményekre. Az irányadó nemzetközi gyakorlat szerint az erőszakos magatartást tanúsítókat elsődlegesen ki kell emelni, és ha az erőszak eszkalálódik, az egész tüntetés elveszti békés jellegét csak akkor oszlatható a tüntetés. Erre lett volna lehetőség egyes esetekben, de ezzel sem élt a rendőrség. Szemben a 2010 előtti időszak rendőri gyakorlatával nem került sor aránytalan és megtorló jellegű támadásokra a rendőrség részéről. Éppen a nemzeti jogvédők munkája és a nemzeti ellenállás tüntetései révén honosodott meg a spontán, előzetes bejelentés nélküli tüntetés lehetősége. De most azoknak, akik ezzel élnek és visszaélnek, nem kellett szembesülniük a hatalom fenntartása érdekében bevetett rendőri erőszakkal, önkénnyel és megtorlásokkal. 

4. Azon ellenzéki képviselők, akik a közszolgálati televízió és rádió épületébe behatoltak, visszaéltek képviselői jogaikkal, mivel túllépve az Országgyűlésről szóló 2012. XXXVI. törvény szerinti jogkörükkel nem információkérési célzattal léptek be a közmédia épületébe, hanem azért, hogy elérjék saját politikai nyilatkozatuk ismertetését, ezzel a szerkesztési szabadságot súlyosan sértő és veszélyeztető cselekményt követtek el. Ráadásul cselekményeik a közszolgálati szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét valósították meg. Nyomozó hatósági feladat annak kivizsgálása, hogy esetükben felmerül-e a hivatali visszaélés, illetve közérdekű üzem működésének megzavarása bűntette. A szolgálatot teljesítő biztonsági erőkről hozzájárulásuk nélküli felvételkészítés és közzététele, továbbá velük szembeni erőszakos, sértő, becsmérlő magatartás további bűncselekményeket vethet fel. 4. Ugyanakkor a köztelevíziónak és közrádiónak az ellenzéki pártok által megfogalmazott követeléseket közszolgálati feladataikból adódóan ismertetniük kellett volna, mivel a nyilvánosság sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatásához ez hozzátartozott volna. 

5. Az ellenzéki tiltakozásokat formailag kiváltó Munka Törvénykönyve módosítás az önkéntes túlmunkáról jogilag nem gyengíti a munkavállalói jogokat, mivel évi száz óra bérpótlék-köteles túlmunka elrendelhetőségét a munkavállaló hozzájárulásához köti. Ugyanakkor indokolt lett volna kormányzati előterjesztéssel élni, a szükséges társadalmi vitát lefolytatni, és munkavállalókat e téren esetlegesen veszélyeztető munkáltatói visszaélésekkel szemben garanciális rendelkezéseket beépíteni és egyúttal indokolt a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése, illetve a napi rendes munkaidőben végzett munkáért járó bérek fenntartható mértékű további növekedése. 

Ezúton kívánunk áldott karácsonyt és boldog új esztendőt minden magyarnak határon innen és túl!

vége

Bizonyítékok a Jobbik árulására (csak kép)













vége

2018. december 20., csütörtök

Válasz Tabajdi Péter nevű momentumos huligánnak

A következő bejegyzést találtam, valami Tabajdi Péter nevű momentumos huligán oldalán. Feltett egy videót Elolvasva nem tudtam elmenni mellette szó nélkül. Ugye az, aki jelenleg nem az un. ellenzékkel ért egyet, az egyből megkapja, hogy fidesznyik, a jobboldali sajtó meg egyszerűen azt kapja, hogy propagandista, PUSZTÁN azért, mert kormánypárti álláspontot képviselnek. Előre leszögezném, nem vagyok fideszes és nagyon sok olyan ügy van, amivel én sem értek egyet, de azt nem tudom és nem is akarom megérteni, amikor egyes "ellenzékiek" különbnek érzik magukat és ugyanolyan demagóg stílusban írnak, mint azok, akiket naponta ezzel vádolnak meg.



A videó címe az, hogy "tahók országa lettünk". Már ezzel is azt akarják sugallni, mintha ez valaminek az eredménye volna, de sajnos el kell szomorítsak mindenkit, ez nem így van. Először is ez egy mindennapos történet, naponta százával összeszólalkoznak az emberek nem csak politikai meggyőződésből, hanem mert az emberek alapból ilyenek. Ez így volt 20 vagy 30 vagy 50 éve is, és így van a világ bármelyik részén. Csak korábban nem volt okostelefon, meg facebook és nem lehetett ezeket élőben közvetíteni. Ha ebben valaki valamiféle kapcsolatot lát a jelenlegi kormányzat és a buszon más állásponton lévő fiatalember között, az az ember csúsztat, félretájékoztat, manipulál, hazudik, összemos vagyis - Papp Dánielhez hasonlóan - hírt hamisít.

Mondjuk engem érdekelne a teljes történet, hogy ki kivel szólalkozott össze meg hasonlóak. Csak a hitelesség kedvéért. Többet meg nem kellene ebbe a sztoriba belelátni, mint ami mögötte van.

Tényleg azt hiszed ennek magától vége lesz? Ennél nagyobbat nem is tévedhetsz, és erre itt az újabb bizonyíték... - Tényleg azt hiszed, hogy ennek az írásnak van bármilyen valós alapja? Egyszerű ferdítés, amit csináltál! Összemosol olyan dolgokat, amiknek semmi köze egymáshoz. Komolyan minek kéne vége lennie? Orbán Viktor kormányának? Az a választókon múlik. Te most tulajdonképpen manipulálod az embereket. És mire is bizonyíték ez a videó? Semmi olyanra, amire te gondolsz. Ez csak az bizonyítja és arra bizonyíték, hogy az emberek között vannak nézeteltérések. Volt egy srác, akinek nem tetszett valami tábla, igaz annyira nem voltatok polkorrektek, hogy legalább a fiatalember által nehezményezett táblát is mellékeljétek, vagy hogy a teljes történetet objektíven leközöljétek vagy a fiatalember álláspontját is ismertessétek. Hanem egyből összemostok két dolgot, aminek semmi köze egymáshoz. Ha már a hiteles és objektív tájékoztatás az, amit állandóan követeltek az un. "kormánypropagandán", ahogy ti nevezitek.

Az erőszakos tahók országa lettünk. A gyűlölködőké. Azoké, akik egy kanál vízben is megfojtanák a másikat, csak mert máshogy néz ki, vagy éppen csak mást gondol. - Na mert ez korábban nem így volt? Az emberek között mindennaposak a konfliktusok, félreértések, viták, összetűzések, és nem csak nálunk, hanem a világon bárhol. Menj el Olaszországba vagy Görögországba és okulj, de ne ferdítsél.

És ezek az arcok holnap érted is eljönnek... Mert szemüveges vagy. Mert túlsúlyos. Mert öreg. Mert nő. Mert vidéki. Mert budapesti. Mert van rajtad sapka. Mert nincs. Mert van táblád. Mert nincs. - Ezek az arcok? Kik? Ez megint egy manipulatív megjegyzés. Amúgy azt nem tudtuk meg, hogy az illető milyen politikai nézeteket vall, ha egyáltalán van neki és mi a pártreferenciája, de ti mégis azt akarjátok suggalni, mintha az illető, valami rejtélyes fidesz ügynök lenne, aki a békésen táblával utazó tüntizőkre vadászna és beléjük kötne. Meséljek neked a kilencvenes és kétezres évekről, amikor rendszeresen jártam Nyíregyháza és Debrecen között vonattal, ott napi szinten belém kötöttek a vonaton, a vasútállomáson vagy azok környékén a kisebbségiek tagjai. De ebből nem vontam le soha messzemenő következtetéseket. Vannak mindenhol nagyfiúk, akik keménynek érzik magukat és mindenkivel kötözködnek. Ennyi a sztoritok.

Nemrég még csak a "migránsok", a hajléktalanok, az egyetemisták, a lakástakarékosok, a devizások, a tanárok, az orvosok. Ma a metrón utazók. - Na ez is egy hatalmas nagy hazugság és csúsztatás. Senkit nem üldöznek Magyarországon, pláne nem azokat, akiket felsoroltál. A migránsokról annyit, ha annyira üldöznék őket, akkor minek is jönnek ide? Néha logika is kellene! A hajléktalanokat videók tucatjaival tudom neked bizonyítani, hogy senki nem üldözi, csak te és a libsi barátaid fantáziáltok erről, hogy bár így lenne. Én azt látom, hogy a hajléktalanok ugyanazt az életformát élik, mint korábban és a kutya le sem szarja őket. Az egyetemistákat ki üldözi neked? A CEUval mosod őket össze? A CEU sem ment el, csak az amerikai diplomát adó rész a Közép- Európai Egyetem továbbra is itt van. Vagy nem? Lakástakarékosokat senki nem piszkálja az állami támogatást vették le, ma a konstrukció ma is létezik. A devizásokat pont ez a kormány segítette meg nem is kicsit. A tanárokat és orvosokat, meg senki nem basztatja, a gondjuk főleg anyagi jellegű, de ez mindig is így volt és a világon mindenhol így van.

És biztos lehetsz benne: nemsokára pedig te jössz. Mert kussolsz. Mert nem mered felemelni a hangod. Mert csak akkor érdekel a probléma, ha már téged érint. Addig elfordulsz. Csak nem jut eszedbe, hogy mások ugyanígy el fognak fordulni, amikor téged ver szájba egy ilyen nyomorult a metrón, csak mert nem tetszel neki. - Ez mekkora túlzás és csúsztatás. Senkiért nem jön senki, eddig sem jöttek, ezután sem fognak. Nyugodtan elmondhatod a véleményedet példa erre ez a posztod is a facebookon, valaki is felkeresett emiatt? Max én, de én is azért, hogy cáfoljam ezeket az állításaidat. Tudom ma az a menő a baloldalon, hogy úgy tesznek, mintha diktatúra volna, pedig nincs az. Demokrácia van - akár annak tartod, akár nem, mert ehez is jogod van -, demokratikusan megválasztott kormánnyal és parlamenttel. Amit írtál nem több demagóg propagandánál, akkor te most egy propagandista vagy.

Rá kéne döbbenned: nincs hova hátrálnod. Lehet, hogy neked konkrétan nem fáj, amikor a legjobb egyetemet elüldözik, de a gyereked attól még kevesebb lehetőségből választhat majd. Ha kizsigerelik az egészségügyet és az ott dolgozókat, a te szüleid és nagyszüleid ellátása válik rosszabbá. Ő fog meghalni a rosszul felszerelt kórházban egy fertőzés következtében. - A szokásos sablon, amit állandóan fújnak. Mutass nekem egy olyan egészségügyi rendszert, amiben nem lehet hibát találni. Az orvosokat meg ne kezdjük el sajnálni, azért elég jól megy nekik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne gond az egészségüggyel, de ne ferdítsél itt, mintha naponta százak hallnának meg a rossz ellátás miatt. Van hová fejlődni, és a kormány az egészségügyre és korházfelújításra nem keveset költ, abban vitatkozhatunk, hogy mennyit kellene, de akkor sem kell ez a demagóg duma, aminek a videóhoz semmi köze, mint ahogy a srácnak sincs ehhez köze. Csak te magyarázod ezt bele, mintha ez a videó összefüggne azzal.

Attól, hogy nem neked ordít ez a barom a metrón, már most tudhatod: nemsokára neked is fog majd egy másik. Úgyhogy ideje felkelni a fotelból és cselekedni. Mindegy hogy veled történik-e, de felemelni a szavad az erőszak ellen, az elnyomás ellen, az igazságtalanság ellen. A Fidesz rendszere ellen. - Na ez az igazi hírhamisítás. Propaganda a köbön, mert ugye mostanában az az elterjedt, hogy az utcán vagy metróban mindenkibe belekötnek orbán emberei? Na ugye! Ilyen kötekedő hülyék mindig is voltak és lesznek, ezt nem tudod kikerülni, akárhová mész a nagyvilágban.

vége

vége

2018. december 19., szerda

A Bamba öö Balla ööö Bana Tibike letiltott.....

A Bana Tibike a nagy szánkóforradalmár a Facebookon letiltott engem, mert meg mertem neki írni az igazságot. Ahelyett, hogy elgondolkodott volna vagy legalább megmagyarázta volna a dolgot, dehát a gerincesség eltűnik az emberből, ha baloldalivá változik. Mondjuk ki is ő? Mi kapcsolódik a nevéhez? Hol is jegyzik az ő nevét? Na mindegy ez nem lényeges! Na nem mintha nagyon sajnálnám ezt, sőt kifejezetten büszke vagyok rá!

Íme, KORÁBBAN ezt írtam neki:



Íme, itt már látható, hogy tiltva vagyok:

vége

Üzenetem Szávay Istvánnak a Facebookon

Forrás

"Kedves Pistám, komolyan mondom én sajnállak téged. Függetlenül attól, hogy mit mondtam, vagy minek tartalak, milyen véleménnyel vagyok rólad, most nem lehet könnyű a helyzeted, és őszintén sajnállak téged. Ugye ott vagy te, kiállsz a székelyekért, kirakod Egész Magyarországot - és nem Nagy Magyarországot -, családi kapcsolataid vannak a határontúliakkal, radikális vagy meg minden, mindig is az voltál, szerintem a lelked és szíved mélyén még azt is tudod, hogy az, ahová tart a párt rossz, ezt még egy interjúban, ha burkoltan, de el is ismerted. (Jó volt egy faszpumpás hülyeséged, amiért kaptál hideget-meleget, de ilyen kinek nincs, nekem száz hasonló sztorim lenne, szóval ezen tényleg csak nevessünk. Jó zsidóztál egy kiadósat, amit én nem tartok akkora nagy bűnnek, és ha tényleg pofán vertél egy kampósorrút, remélem jó nagyot kapott tőled a szeme alá.) A helyedbe inkább kiléptem volna a Jobbikból és függetlenként, akár a Mi hazánktól függetlenül is, de folytattam volna a helyedbe, ez kiváló alkalom lett volna, hogy kiugorjál a balliberálissá vált Jobbikból. De te mindezek után kimész tüntizni, - amivel semmi baj nincs -, hiszen egy radikális az igenis menjen az utcára, vagy hívja oda a híveiket, de az, hogy mindezt Gyurcsánnyal és a ballal karöltve teszed? Anarchisták, vörös zászlók, momentumos hülyegyerekek, szánkóforradalmárok, balos barmokkal együtt teszed, ha te őszintén igaz magyar hazafinak és nemzeti elkötelezettségű magyarnak tartod magad, akkor lelkiismereti okokból soha nem mennél ki, ezekkel tüntetni! TUDOD én komolyan mondom, akkor nőnél sokat a szemembe, ha egyedül külön a balosok és a jobbik nélkül egymagad hirdetnél meg egy demonstrációt, teljesen függetlenül tőlük, és istenemre mondom büszkén állnék melléd! És ha csak ketten állnánk ott és a fél világ rajtunk nevetne életünk végéig, akkor is büszkén vállalnám, de akkor sem közösködnék balosokkal. NEKÜNK A NEMZETI RADIKÁLISOKNAK A CÉLUNK, HOGY MEGMENTSÜK EZT A HAZÁT, EZT A NEMZETET ÉS VELE A VILÁG ÉS EURÓPA VALAMENNYI KERESZTÉNY-EURÓPAI ÁLLAMAIT, NEM PEDIG, HOGY ELPUSZTÍTSUK AZT. Ennek pedig az a záloga, hogy eltakarítsuk azokat, akik az ország sírásói elsősorban a globalistákat, baloldaliakat, liberálisokat. Neked és a jobbikosoknak ha igazi radikálisok lennétek - téged mondjuk még annak tartalak, csak rossz lóra tettél - a balosokat, mszpéseket, dékásokat, elempéseket (a fidesszel együtt) ki kellene kergetni ebből az országból. A tvből az ablakon kellett volna kibaszni az összes balos, mszpés, dékás és tudom is én milyen pártok képviselőit! és nektek radikálisoknak kellett volna elfoglalni az egész TV-t, befejezve mindazt, amit Toroczkai 2006ban elkezdett! ÉS HA ITT NEM IS FOGOD ELISMERNI, AZÉRT MAGADBAN MOST AZT MONDOD, HOGY IGAZAM VAN! Tudod én nem voltam párttag soha, de 2010-14-18 ban vagyis most áprilisban a Jobbikra szavaztam, az utolsót kivéve örömmel tettem mindezt. De abban a pillanatban, hogy kivonultatok együtt tüntizni Gyurcsánnyal és a balos "civil" csürhével, én elfordultam a Jobbiktól. Számomra ez vállalhatatlan. És valahol szerintem még te is így gondoltad/gondolod! Ezt az írást ne vedd sértésnek vagy támadásnak, nem az volt a célom. Csak úgy gondolom, hogy a történtek ellenére is, te - és még néhányan - maradtatok a Jobbikban, akik még nemzeti érzelműek, ha csak azt elérem, hogy elgondolkozz magadba és azt mond, hogy igazad van, akkor azt hiszem már megérte írni neked. Te még - talán -menthető vagy, de vannak menthetetlenek - Mikóserczki, Gyöngyösi és hát persze a "kedvencem" a szegedi 2.0 Jákob Péter. Persze kinevethetsz, kiröhöghetsz a jobbikosokkal, lefideszcsicskázhatsz úgyis az a szokás, de akkor is tudod, hogy nekem van igazam! 

ADJON AZ ISTEN, SZEBB JÖVŐT!"

2018. december 18., kedd

Képek a mtva-s bohóckodásról (csak kép)






vége

Egy szimbolikus döntésemről

A mai napon a Jobbik a "szánkóforradalom" és tv-és baloldali műbalhé után, amikor teljes mellszélességgel beálltak a hazaárulók mögé és asszisztáltak a baloldali csürhének a randalírozásához és szimbolikusan is baloldali pártként gyakorlatilag újrapozicionálta magát és deklarálta népputrizmus végső célját a baloldali elkötelezettségét. Soha az elmúlt 10 évben nem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténik. Még az áprilisi közös tüntizés után sem a baloldallal. Számomra ott lett vége annak, hogy a Jobbikot továbbra is támogassam, bízzak bennük vagy szavazzak rájuk. 

Ahelyett hogy lábbal rugdosta volna ki a globalista elitet kiszolgáló balos-szaros libsi pártokat a TV székházból (és ami 2006-ban nem sikerült) most ők befejezhették volna és végleg elfoglalhatták volna - vagy legalábbis kísérletet tehettek volna rá egyedül - TV székházat, igaz nem a Szabadság téren, hanem a Kunigundán, ők inkább - bizton valami nem létező szolidáris elkötelezettségtől vezérelve - az összefogást (fosást) választották a baloldali hazaárulókkal. 

És ezzel még nem ért véget a történet, nem elég, hogy közös nyilatkozatot adtak ki, nem elég, hogy beállt a baloldal műbalhéja mögé, nem elég, hogy a tv székházban bújócskáztak a baloldaliakkal, most megint melléjük álltak és "egyeztetnek" az összes ellenzéki párttal és frakcióval parlamenten belül és kívül. Hogy is van ez? Most már a DK és az MSZP is XXI. századi párt lett? Azokkal kellene összefogni, akik 2006-ban ütötték verték a jó népet, akik a globalista pénzügyi hatalmi elit kiszolgálói, mint Orbán? Te ezekkel akarjátok megváltani a világot? Orbán is egy szar, de nem azért kell őt eltakarítani, hogy egy hasonló vagy nála is rosszabb csürhét juttassunk hatalomra. 

Nekünk nemzeti radikálisoknak, a nemzeti oldalnak az a célja, hogy megmentsük ezt az országot Magyarországot, hogy ezzel megmentsük a nemzetet és a fehér embereket és vele együtt az európai-keresztény országokat az egész világon, és nem elpusztítani mindezt. Aki a baloldallal akár csak formálisan, informálisan vagy szimbolikusan is összefog, az pont a pusztítás mellé állt.

Mindezek tükrében, ma megtettem egy világ számára teljesen jelentéktelen, de a számomra annál is szimbolikusabb lépést és töröltem a kedvelésemet a Facebookon a Jobbik oldalán. Ez nehéz döntés volt a számomra, mert ebben a pártban én majd egy évtizedig bíztam és valahol a lelkem mélyén bizakodtam és hittem abban, hogy a sok rossz után, amit Vona Gábor és az utána következő vezetés okozott végül csak visszatérnek az eredeti útra, arra az útra amiért 2003-ban zászlót bontottak, amiért 2006ban utcára vonultak és vérüket adták, azok akik később hittek ebben a pártban, tettek ezért a pártért és sikerre vitték ezt a pártot. 

Emlékszünk még a Gárda alapítására, arra, hogy kik tiltották be, és szidták véres szájjal, Gyöngyöspatára, Budaházy Györgyre - amikor még a Jobbik IT, neki és családjának gyűjtöttek a nagygyűléseiken -, akinek az áldozata nélkül, ma sehol nem lenne a Jobbik és akit manapság Jobbikos körökbe oly nagy divat köpködni, a Gyöngyösi féle listázásra, a Magyar Élet Menetére, amikor a szociktól a Fidesz székházig vonultunk vagy a gárda 5 éves szülinapjára, ahol pont azok köpködtek és gyalázkodtak, akikkel most összebútorozott a Jobbik frakció? Amúgy vicces, mert kb, pont 10 éve még a Jobbik az akkor ellenzéki Fidesz-KDNP mögé próbált meg felsorakozni és számos helyen és számos kezdeményezésben támogatta is, ma meg a baloldal szekerét tolja.

Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor élő egyenes adásban néztem, ahogy Vona Gábor 2010-ben (milyen régen is volt) a gárdamellényben tette le a képviselői esküt és utána elénekelte a Jobbik frakció a Székely himnuszt. Öröm volt nézni, ahogy még balos képviselők is állva maradtak és a Jobbikkal közösen énekelték a Székely himnuszt.

Lehet, hogy egy nap újból majd a Jobbik lesz az én pártom, ha egyszer végre a radikálisoknak sikerülne visszafoglalnia azt, de az a nap nem ma van. Sajnálom, de azt hiszem ez a párt végleg elveszett. Öröm lesz nézni, amikor végre egyszer majd eltakarodnak a parlamentből és szembesíteni őket a bűneikkel. Persze nem vagyok naív, nem is voltam soha az. Sok baj volt korábban is a Jobbikkal és nem egy olyan tagja van/volt - mint minden pártnak -, akikkel soha nem kellett volna semmilyen közösséget vállalni, 

És búcsúzóul kedves Jobbik: ADJON AZ ISTEN, SZEBB JÖVŐT!

vége

2018. december 17., hétfő

Így kapták el a vadhajtások a Gyurcsány kígyót (Youtube)

Vadhajtások



Saját



Indavideó


vége

A balos műbalhés csürhe, amint az MTVAban trollkodnak, az összefosás a köbön (csak kép)


A baloldali szeánsz résztvevői:

A nagy összefosás összenő, ami összetartozik. A csőcselék az MTVA-ban, amint visszaélnek országgyűlési képviselői jogaikkal. Ezeket ki kellene seperni a fenébe, nem hagyni hogy a TVben héderezzenek. Egy jól megkomponált balos színdarab. Vajon 2006ban miért nem mentek be a TV-be a balos politikusok, hogy segítsenek beolvasni Toroczkai László és az akkori tüntető tömeg követeléseit?

Nagyon gatya a helyzet: nálunk landoltak a Jobbik alelnökjelöltjeinek bizalmas szándéknyilatkozatai (Kurucinfó)


Mivel a saját magát leszalámizó Jobbikban a Volner János és Apáti István kilépése után megüresedett alelnöki posztokat ismét fel kell tölteni, ezért a párt - a Kuruc.info információi szerint - napokon belül újabb tisztújítót fog tartani. Ráadásul ezúttal nem is a kongresszust, hanem csak az országos választmányt trombitálják össze. Eddig még nem volt példa arra a párt történetében, hogy egy alacsonyabb szintű testületre bízzanak alelnökválasztást, de a vétózós alapszabályuk szerint ezt is megtehetik. Persze idén így is rendeztek már vagy három kongresszust, plusz-mínusz egy szeánsz már nem oszt, nem szoroz. Az azért vicces, hogy a kongresszuscunami ellenére a mai napig nem voltak képesek hivatalosan is pártelnököt választani (lásd itt és itt), így Sneider Tamás továbbra is csak úgy elnök, mint történész-demográfus: önjelölt.

De akad itt még másik kilenc önjelölt is: az alelnöki pozícióra vágyó tagok, akik írtak is egy-egy bizalmas, zárt körbe szánt alelnökjelölti szándéknyilatkozatot, melyek a "nemzeti ellenálló urak" akarata ellenére a Kuruc.info szerkesztőségében landoltak. Meg is osztjuk azokat az alábbiakban kedves olvasóinkkal, hadd lássa mindenki kristálytisztán, merre is robog éppen a néppártosodás marhavagonja. 



Hogy kik is lesznek a befutók, olyan tűpontosan sajnos nem tudjuk megjósolni, mint a látszólag a verbális heftiferdítés miatt háttérbe vonuló Szávay István, de a madarak azt csiripelik, a még ki sem hűlt képviselői helyére is jó eséllyel pályázó Gyüre Csaba, és a parlamenti padsorok között már vígan ellenálló Ander Balázs lehet a nyerő. De a finoman hektikus szándéknyilatkozatot produkáló, szegedi Tóth "Nagyon gatya a helyzet" Péternek is jól áll a szénája, annak ellenére, hogy elismeri: 
"A Jobbikon belül úrrá lett az emberek közötti bizalmatlanság, őszintétlenség és frusztráció. (...) meg szeretném változtatni ezt a rossz légkört és újra egy szerethető, attraktív pártot szeretnék felépíteni." 
A tanút lepipáló Tóth Péter-i magyarázat szerint ez egyébként "nem feltétlenül az egyes személyek megváltozásából eredt, hanem az ellenségeink és a közénk beépülő fideszes ügynökök hatékony tevékenységének volt köszönhető". 

Ezután a néppárti vonalat összerezzentő, enyhe goebbelsi fordulattal úgy fogalmaz: 
"A populizmusra és a demagógiára én magam sohasem, mint valami rosszra tekintettem, hanem tömegkommunikációs eszközként, fegyverként igyekeztem használni." 

(Kép: Mérce) 

Kész Géza országgyűlési képviselőjelölt, jelenleg is választókerületi elnök viszont jó eséllyel inkább Szaszi levelét várhatja alelnöki megbízatás helyett, ő ugyanis nem akar hanukázást, és még a cigánybűnözéssel szemben is fellépne. 

Kész egy olyan Jobbikért akar dolgozni, amelyik 
- nem keresi a barátságát (nem küld üdvözlőlapot) azoknak, akik generációk óta töretlenül a magyar nemzet elpusztításán dolgoznak. (Amúgy újabban már a Hitgyülinek is küldenek levelet Mirkóczkiék, aki maga is cionista bizniszszektának nevezte azt rendszeresen, ráadásul nem csak kocsmában, hanem egyenesen parlamenti felszólalásban is - a szerk.)
- Nem rejti véka alá és bátran ki meri mondani, hogy igenis van cigánybűnözés, ami ellen drákói szigorral kell fellépni. Mindemellett a becsületes, dolgozó cigányokat tiszteli és a cigány közösség felemelését célként tűzi ki,
- Kiáll az elszámoltatás, a „Tiszta Kéz politikája” mellett (saját sorain belül 100-szoros szigorral és következetességgel!). A közvagyon megkárosítását hazaárulásként értékeli és a legsúlyosabb büntetést követeli érte.
- Az Árpád-sávos, Turul madaras, Szent Koronás zászlót emeli magasba. Adventi kettős keresztet állít. Felkarolja a valódi magyar őstörténetet, a rovásírást, a magyar keresztyénséget. - Amelyik kiveti magából az elvtelen érdekembereket, a baloldallal-liberálisokkal kacérkodókat, a tolvajokat, a nemzet iránt el nem kötelezetteket, a rovott múltúakat. 
De megfogalmaz továbbá olyan szentségtöréseket, amelyektől a Spinoza-ház függönye is kettéhasadna felülről egészen az aljáig: 
"Abban is biztos vagyok, hogy a magyar nemzet hosszútávú fennmaradását, gyarapodását nem lehet néppárti módszerekkel, a társadalom minden részének megfelelni próbálással biztosítani. Ha meg akarjuk nemzetünket menteni, ha a rablóktól és vérszívóktól meg akarjuk tisztítani, akkor egyenesen, keményen és megalkuvás nélkül a nemzetet kell képviselnünk. A Jobbik ezért jött létre, ez az útja. Ha nem ezen jár, megszűnik Jobbik lenni. Tudom, hogy Mozgalmunkon belül még mindig sokan éreznek így. Az ő hangjukat szeretném alelnökként hallatni, a nemzeti radikális értékeket képviselni és ezeknek a lehető legnagyobb teret nyerni." 
A két ellentétes példából való szemezgetés után pedig olvasgassuk vágatlanul az összes alelnökspiráns kortessorait! 

(Még a helyesírási hibákat is érintetlenül hagytuk a hitelesség kedvéért és az utókor okulására, ezért olvasóink elnézését kérjük!) 
---------------------------------------------------- 



Tokody Marcell alelnökjelölti szándéknyilatkozata

Tisztelt Tagtársaim! Közel egy évtized telt el azóta, hogy 2009-ben beléptem a Jobbikba.

Büszke vagyok arra, hogy ez a közösség számtalan megpróbáltatást, külső és belső bomlasztási kísérletet követően is töretlenül áll az orbáni rezsim által uralt politika viharában. Nem állíthatjuk, hogy nem szenvedtünk károkat, ugyanakkor mindmáig Magyarország utolsó reménysugara vagyunk arra, hogy a velejéig korrupt rendszer megváltozzon.


A Mandela parkot megszavazó Tokody Marcell, Magyarország utolsó reménysugara 

Az elmúlt évek során számos kampányban vettem részt, amelyek végén szinte sohasem értük el a kívánt célt. Legyünk őszinték: utoljára 2009-ben, az EP választáson elért sikernek tudtunk igazán és szívből örülni, a többi eredmény után – különösen igaz ez az utolsó, 2018-as országgyűlési választásra – mindig ott volt bennünk a csalódottság valamilyen mértékben.

Szeretném, ha végre – egy komoly és kitartó építkezést követően – a sorozatos sikerek kora érkezne el mindannyiunk számára. Én ezért kívánok tenni minden erőmmel.

Személyemben olyan alelnöke lehet ennek a pártnak, aki a versenyszférában és a közigazgatásban is több éves tapasztalattal rendelkezik, nem ismeretlen előtte a képviselői munka sem, továbbá igazságügyi és közigazgatási diplomákkal a kezében bízik benne, hogy tudását és ismereteit e közösség céljainak előmozdítása érdekében hasznosíthatja.

Nem kenyerem az ígérgetés, éppen ezért most sem ígérgetek, hanem konkrét vállalást teszek. Vállalom, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az elnökségi döntések a jövőben gyorsabban és minden eddiginél racionálisabb formában szülessenek meg. Célom a kommunikáció javítása, az aktívan és kitartóan dolgozó, hűséges tagtársak jobb megbecsülése, emberibb és valóban érdemelvű humánpolitika kialakítása.

Márton Áron püspöki jelmondatát idézve: Non recuso laborem – Nem futamodom meg a munkától.

Ehhez az előttünk álló nagy munkához kérem a bizalmatokat. Bármilyen kérdés esetén állok szíves rendelkezésetekre a 70/379-9020-as telefonszámon, valamint a tokody.marcell@jobbik.hu e-mail címen.

Tisztelettel, Tokody Marcell Gergely

Makai Tibor alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Kedves Bajtársam!
Amennyiben Te is úgy gondolod, hogy egy érettebb korú, tapasztalt terepmunkásnak is helye és fontos feladata lehet az országos elnökségben, kérlek, támogasd az alelnöki tisztségért való indulásomat. Biztos magánéleti egzisztenciával és elegendő munkára fordítható idővel rendelkezem.

Szándéknyilatkozat - Makai Tibor
Tisztelt Harcos és Bajtársaim!
2003, a Jobbik párttá alakulása óta együtt élek a párttal és veletek. Az eltelt tizenöt év minden fejlődését, minden hibáit, minden változását belső, személyes érintettséggel éltem át. Annak idején, mikor elhatároztam, hogy életemben először csatlakozom egy párthoz, azt is elhatároztam, hogy az utolsó is ez lesz. Minden kudarc - vagy amit annak érzünk – után arra jutottam magammal, hogy az „utolsó” úgy értendő: az utolsó lélegzetemig!


Makai Tibor, a Jobbik Nyugdíjas Tagozatának jelenlegi elnöke 

Életem hátralévő szakaszában még többet akarok tenni hazámért, nemzetemért és utódaimért. Ennek egyik, de nem egyetlen lehetősége, hogy megfelelő támogatás esetén induljak a Jobbik alelnöki tisztségének elnyeréséért.
Mint a Jobbik Nyugdíjas Tagozatának jelenlegi elnöke természetesen az idősek érdekvédelme az egyik fő célom, de fontosnak tartom a generációk mesterségesen szított ellentétének leküzdését és ugyanakkor az idősek, fiatalok egyöntetű felsorakozását elérni közös ügyünk mellett.
Az elmúlt időszakban – részben érthető okokból – az országos elnökség és a frakció, valamint az alapszervezetek, a tagság szerves kapcsolata meggyengült, ami távolról sem szolgálta céljaink elérését. Minden mozdulat egységesen, központilag került elhatározásra és elrendelésre, nem adva lehetőséget a helyi viszonyokat jobban ismerő alapszervezeteknek a hatékonyabb politikai munka végzésére. A legutóbbi idők egyáltalán nem fájdalommentes tisztulási folyamatai alkalmat biztosítottak számunkra, hogy az elkövetett hibákat kijavítsuk. Az alapelvek egységessége nagyon fontos, de egy-egy térség társadalmi összetétele, az iskolázottság, a gazdasági lehetőségek éles különbözősége eltérő hangsúly és stílusváltozatokat kíván.
A párt és mozgalmi élet építését elengedhetetlennek tartom. Ezt csak úgy látom végrehajthatónak, ha az országos és középvezetés visszanyeri szerves, közvetlen kapcsolatát a tagsággal. Ezért célom, hogy „forródrót „legyek köztük, amennyiben lehetőséget kapok rá.
Távlati vágyam és célkitűzésem a történeti alkotmány jogfolytonossága és az önkormányzatiság teljes körű helyreállítása. Hosszú az út ami ide vezet, de a nemzet fennmaradása a tét.
Támogatásotokat remélve kívánok mindannyiunknak szebb jövőt!

Makai Tibor

Dr. Gyüre Csaba alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Tisztelt Tagtársaim, Jobbikosok!

Sajnos ez év tavaszán sem sikerült a választás számunkra. Győzni szerettünk volna, végre megmutatni, hogy mire vagyunk képesek! Ezzel szemben ismételten a Fidesz 2/3-a ellen kell küzdenünk. Most sem sikerült kukába dobnunk a korrupció, a milliárdos oligarchák, az EU-s és állami pénzlenyúló politikusok világát! S nem elég a Fidesz győzelme, még kiderült, hogy tagtársaink, sőt vezetőink egy részéből is hiányzott a lojalitás, a hűség, az állhatatosság és esküszegő módon hagytak el bennünket. De nagy örömömre látom, hogy a hatalmas többség – e tisztulási folyamaton túljutva – hisz mozgalmunk további felemelkedésében, hisz a valódi nemzeti érték- és érdekképviseletben. Következetesebb, állhatatosabb és elkötelezetten nemzeti politikát kell folytatnunk, ahol hiszem, hogy a helyi tagság munkájának és akaratának nagy szerepe lesz!


Gyüre Csaba egy április 15-i tüntetésen, ahol már együtt vonult a Jobbik a Gyurcsány-félékkel 

Most támogatásotokat szeretném kérni, hogy minél nagyobb részt vállalhassak abban a munkában, hogy még erősebbé, egységesebbé, hatékonyabbá tegyük a Jobbikot! Hogy 4 év kihagyásával 4. alelnöki ciklusomat is elkezdhessem és folytassam azt a munkát, amit a Jobbik országos elnökségében korábban is végeztem. 2018. májusi tisztújításon 7. lettem, éppen elsőként lemaradva az alelnöki tisztségről.

Gyakorlatilag a kezdetektől vagyok a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja. 15 év nem kis idő egy ember életében. Mondhatom a Jobbik szerves része életemnek, mindennapjaim meghatározója. Életemnek csaknem 1/3-át itt töltöttem, ebben a nagy családban, köztetek.

53 éves vagyok, nős két gyermek édesapja. Eredeti foglalkozásom ügyvéd, de 2010-től 2018. májusig országgyűlési képviselő voltam. Rövidebb MIÉP-es előélet után gyakorlatilag a párt megalakulása óta vagyok Jobbik tag. Megéltem szervezőként azokat az időket, amikor sokan még nem is hallottak rólunk, 1 % alatti pártból mindannyiunk közös munkájával jutottunk el oda, hogy mára a legnagyobb ellenzéki párt lettünk. De ez még kevés! Mi az ország, a Magyar Nemzet vezetésére vagyunk hivatottak!

Nagy utat tettünk meg együtt! Épp 12 évvel ezelőtt az öszödi böszme nemzetellenes burjánzása vitt ki az utcára és tette 3 és fél évig életformámmá a tüntetést, s lettem 2006-ban a nyíregyházi Kossuth téri tüntetők vezetője. S mi is, akár csak a debreceniek, végig kitartottunk. A Jobbik mozgalmi jellegét ezekben az időkben szerettem meg igazán! (S ezt kell erősítenünk szerintem a jövőben is!) Mind a mai napig az utcai rendezvények azok, amelyeken igazán otthon érzem magam, ami leginkább az én terepem. Ezért is vállalok el szívesen szónokként minden ilyen rendezvényt, amire meghívtok. Most pedig újra aktuális az utcára vonulás! A Jobbiknak vissza kell foglalni az utcát! Ott eredményesebben működhetünk, mint a parlamentben a fideszes 2/3 ellen. S erre kiváló keret az a nemzeti ellenállás, amit meghirdettünk.

2008 – 2014. között ért az a megtiszteltetés, hogy a Jobbik alelnöke lehettem. Fontosnak tartom, hogy azt a szervezői tapasztalatot, amit 2003. óta a Jobbikban (és 2001-2002. között a MIÉP-ben) megszereztem, azt az alelnöki munkám során kamatoztassam. Ugyanilyen fontos a vidék hangsúlyosabb képviselete a központi munkában. Amennyiben bizalmat szavaztok nekem, úgy ígérem, hogy kiállok a vidék érdekei mellett is! És a határainkon túl élő nemzettestvéreink mellett is, akik egy és oszthatatlan ősi-őshonos magyar nemzet részei, akiknek járnak az egyéni és kollektív emberi jogok, az autonómia valamint az önrendelkezés szabadsága!

De a kiállás önmagában nem elég! Tennünk is kell! Az elmúlt 3 évben a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványával karöltve kb. 30 alkalommal vittem segélyszállítmányt a legveszélyesebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarságnak (főleg könyveket, új ruhákat, tartós élelmiszert, játékokat, melyet jórészt Jobbikos tagtársak gyűjtöttek össze szerte az országból. Ezúton is köszönet érte!).

Dolgoznunk kell azért, hogy – a Fidesz hazug propagandagépezetével szemben – egyre többen ismerjék fel hazánkban, hogy a valódi nemzeti érdekek és nemzeti értékek érvényesülése érdekében egyetlen párt, a Jobbik áll ki. Nagyon fontosnak tartom, hogy mielőbb tévé-rádió formájában meg tudjunk jelenni!

Nem lehet más választásunk, mint mielőbb kormány-váltópárttá növelni a Jobbikot, hiszen a nemzet megmaradása és gyarapodása az egyetlen elfogadható cél, melyet rajtunk kívül senki nem fog megvalósítani ebben a hazában! Ezért kiemelt cél a jó szereplés a jövő évi önkormányzati választáson.

És még egy nagyon fontos belső szervezeti kérdés. A Jobbik arra büszke, hogy ez egy alulról építkező párt. De ezt ne csak mondjuk, hanem markánsan szerezzünk is érvényt ennek az elvnek! Ma különösen fontos, hogy minél több településen ott legyünk, hallassuk a hangunkat. A Fidesz elképesztő média fölényével szemben csak a jól szervezettségünkkel vehetjük fel a harcot.

Végezetül: ma minden országos alelnök parlamenti képviselő. Szerintem szükség van olyanra is, aki nem az. Idén május 9. óta parlamenten kívülről szolgálom pártunkat. Fontosnak tartom, hogy az egyszerű tagság érdeke, véleménye is megjelenítésre kerüljön az elnökségben. Erre a feladatra szeretnék vállalkozni megválasztásom esetén.

Ehhez kérem támogatásotokat és bizalmatokat!
Adjon az Isten Szebb Magyar Jövőt! 
Nyíregyháza, 2018. november 30.

Dr. Gyüre Csaba
gyure.csaba@jobbik.hu
tel: 70/392-13-23 flottás

Dudás Róbert alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Tisztelt Szervezeti Elnökök!

Tisztelt Választmányi Küldöttek!

Engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzam és leírjam nektek, hogy mi motivál engem arra, hogy alelnöknek jelöltessem magam. Dudás Róbert vagyok és Mátraballán élek a családommal, mely nagy örömünkre jövő áprilisban egy kislánnyal bővül, így három gyermek büszke és boldog édesapja leszek.

2009-ben csatlakoztam a Jobbikhoz, ahol azóta számos pozíciót töltöttem be, főleg olyan területeken, melyek az önkormányzati szféra különböző szintjein jelentek meg. Jelenleg a megyei közgyűlési képviselőség mellett Mátraballa polgármestere vagyok, melyet 2014 óta társadalmi megbízatásban látok el.

Emellett tagja vagyok a magyar nemzeti delegációnak, mely az Önkormányzati Tisztségviselők Európai Uniós Közgyűlésében képviseli a hazai önkormányzati szektort.


Dudás Róbert, a Jobbik által gründolt házi civilszervezet, a Magyar Polgármesterek Közösségének volt elnöke 

A Jobbikon belül is régóta fontos megbízatásokkal tisztelt meg mind a Heves megyei tagság, mind pedig az országos elnökség, viszont most nem ezekre szeretném a hangsúlyt fektetni. Sokkal inkább arra, hogy a több mint nyolc év önkormányzati vezetésben szerzett tapasztalatával, hogyan tudnám segíteni a közösségünket az előttünk álló megmérettetéseken, így az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választára való felkészülésben. Azt gondolom kijelenthető, hogy az előző elnökségben helyet kapott polgármesterek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, viszont én továbbra is fontosnak tartom, hogy olyan személy is tagja legyen az országos vezetésnek, aki helyi szinten már bizonyított és megmutatta, hogy nem csak ellenzékből tud politizálni, de a kormányrúdhoz kerülve is sikeresen áll a kihívások elé. Sokan talán kevésbé tartják fontosnak az uniós választásokat, pedig rendkívüli jelentőséggel bír. Az elmúlt két európai parlamenti ciklust sajnos az ablakon kidobva, hozzá kell fognunk a nemzetközi kapcsolatok építéséhez is, ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy jó eredményt elérve nagy reményekkel fordulhatunk rá az őszi választásokra, ellenkező esetben viszont már tavasszal gyászos véget érhet az önkormányzati választás. A sok feladat közül egyet emelek ki, ez pedig az önkormányzati tisztségviselőinkkel való kapcsolattartás, a munkájuknak a segítése. Nagyon nagy hiányosságok vannak nálunk ezen a területen, így a jelenlegi képviselőink és polgármestereink közül sokan ezért csalódottak és sokan ezért fordultak el tőlünk. Minden segítséget meg kell adni nekik, hiszen az ő munkájuk nem csak helyben minősíti az adott személyt, de magáról a Jobbikról is véleményt mond. Higgye el mindenki, hogy nem egyszerű feladat ellenzéki településvezetőnek lenni, viszont ahhoz, hogy valaha is a kormányrúdhoz kerülhessünk, ahhoz önkormányzatokat kell megszereznünk és azokat hatékonyan kell tudnunk működtetni. Ehhez pedig komoly háttérre van szükség, ahol a gyakorlati tudás mellett komoly kapcsolatteremtő képesség és eredményes lobbi kell, hogy jellemezze a következő alelnököt. Mind a hazai közéletben, mind pedig a nemzetközi szinten szerzett tapasztalataimmal szeretném tehát segíteni a közösségünket és a jelenlegi helyzetben a szakmai felkészültség mellett olyan személyre van szükség az országos vezetésben, aki az elmúlt évek csalódásaitól, viharaitól és sok estben a mellőzéstől sem rettent el és lojális maradt a Jobbikhoz. Mátraballa, 2018-12-01

Dudás Róbert
Mátraballa polgármestere
Heves és Nógrád megye regionális igazgatója

BIZALMAS! Tóth Péter alelnökjelölti szándéknyilatkozata

Kedves jobbikosok! Kedves barátaim! Az elmúlt évek legnagyobb válságát szenvedte el a pártunk, ami sok olyan döntésből fakadt, amik kikerülhetőek lettek volna. A Jobbikon belül úrrá lett az emberek közötti bizalmatlanság, őszintétlenség és frusztráció. Ennek okai nem feltétlenül az egyes személyek megváltozásából eredt, hanem az ellenségeink és a közénk beépülő fideszes ügynökök hatékony tevékenységének volt köszönhető. Alelnöki indulásomban több olyan dologra szeretnék fókuszálni, amivel meg szeretném változtatni ezt a rossz légkört és újra egy szerethető, attraktív pártot szeretnék felépíteni.


Elég gatya a helyzet, ha Tóth Péterből a Jobbik alelnöke lehet 

A politikát a jövő tudományaként értelmezem, aminek mindig a legfontosabb társadalmi jelenségekre kell reagálnia, úgy hogy a közvéleményre hatást gyakorló interakciókban meghatározó, sőt a legtöbbször determináló hatása legyen az általunk képviselt ügyeknek. A programom összeállításának ez volt alapvető elve, mozgató rugója. Ennek megfelelően az területeken látom a legfontosabb teendőinket.

1) Identifikáció, önmeghatározás:
Amikor önmagunk és a politikánk értékeinek a meghatározására kerül sor, akkor még a saját tagjaink, képviselőink is elbizonytalanodnak. Kik is vagyunk mi? Ha egyszerűen akarom megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy: nemzeti ellenállók. Ennyivel azért nem lehet megúszni az önmeghatározásunkat, mivel ez a fajta szemantikai megközelítés koránt sem egyértelmű. A 'nemzet' fogalmát ugyanis ellopta és degradálta a Fidesz (nemzeti közművek, nemzeti trafik...stb.). Két dolgot tehetünk: elengedjük vagy feltöltjük saját tartalommal. Az előbbi, részben meg is történt a 2018-as választások alatt a 'nép' fogalmának a használatát helyeztük előtérbe a 'nemzet' fogalma helyett.
Hogyan is szerezzük vissza a nemzet fogalmát? A nemzethez való tartozást, a legjobban az alapvető értékeinek megjelenítésével, a nemzeti ügyek hiteles képviseletével és a jelenlegi politikai struktúrához érdemes viszonyítani. Értelmezésem szerint az olyan fontos ügyek, mint a Trianoni Gyásznap, őshonos európai kisebbségek helyzete, az európai autonómiáik jogi meghatározása mellett, legalább annyira fontos, mint a NER-hez való viszonyulásunk kialakítása.
Az utóbbihoz való kapcsolatunkat természetesen formába önthetjük, kiáltványt is megfogalmazhatunk ezzel szemben, de a legfontosabb hogy a kormány és az ellenzék relációjában ezt meg tudjuk határozni. Véleményem szerint, ez kulcsfontosságú lesz a 2019. évi helyhatósági választások szempontjából is.

2) HR politika
A Jobbik történetében számos siker és elért eredmény mellett, beszélnünk kell a legnagyobb kudarcokról. Veszteség alatt nem a személyes ambíciók, motivációk megtörését értem, hanem azt a fajta rossz kiválasztási metódust, ami számos igazságtalansághoz, frusztrációhoz vezetett. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet egy mindenki számára igazságosnak tartott párt listákat összeállítani, de a nagy többség által jól elfogadható személyzeti politikát ki lehet alakítani.
Hiszek a személyes evolúcióban, fejlődési képességben és a politikai tapasztalatok szerves tudásának a megszerzésében, számos nagyszerű emberi tartalék van még ebben a pártban. Ezt kell egy a győzelemre motivált közösség életében a legtisztábban és a legjobban kezelnünk. Ehhez azonban a három legfőbb szervezeti egységünk (Jobbik Országgyűlési Frakciója, a Jobbik szellemi holdudvara, apparátusa és a Jobbik szervezetei) között az összhangot, együttműködést megteremteni. Ez a három csoport eddig nagyrészt, egymástól elszeparált módon működött, ami számos konfliktushoz vezetett a párton belül.
A nemzetünk javát alkotó értelmiség körében van keresnivalónk, akik fontos részei lehetnek az általuk képviselt ügyeknek, szakpolitikai kérdéseknek, de semmiképpen nem szabad őket politikai pályával kecsegtetni. Tapasztalataim szerint, a legjobb szakemberek ambivalensek a politikával szemben és nem kívánnak annak részesei lenni – kivéve, ha a pénztárcájuk szerint döntenek. Ezen szempontok mentén kell elhelyeznünk azt az értelmiségi holdudvart és az apparátusunkat is, akikre támaszkodni akarunk. Nem megoldásként, hanem a politikai működésünk kiegészítőiként kell rájuk tekintenünk.

3) Szervezeti átalakítás
Nagyon sokáig szervezetelméletekkel foglalkoztam, aminek egyik legfőbb konklúziója az volt számomra, hogy a leghatékonyabb és a legeredményesebb működést az autokrata típusú szervezetek tudják elérni. A hozzám tartozó szervezeteket mindig is így vezettem és ezért származik tőlem a sokak által gonosznak tartott „vétójog” bevezetése az országos tisztújítással kapcsolatban. Nálunk Csongrád megyében és Szegeden is hosszú ideje, így működik az elnökségek megválasztása. Most azonban nem erről szeretnék értekezni, hanem a közép szervezettségünk megerősítésének a tervét szeretném bemutatni nektek. A legfontosabb átalakítás, amihez nyúlnunk kell az országos választmány feladatai, hatáskörei és a regionális igazgatói rendszer szerepének a tisztázása. Az országos választmány tagjait, jelenleg a megyei választmányok választják ki és minden megkezdett második választókerület után delegálnak egy-egy főt. A tartalmi javaslatom az lenne, hogy ezen az elven változtassunk és minden választókerületi elnök legyen a tagja az országos választmánynak (ov.). Jól kiszámítható, hogy 106 fő lenne az ov. küldötti létszáma. Az országos választmány elnökét a Kongresszusunk választja meg és az ov. elnökségét maga a választmányunk fogadja el az ov. elnökének a javaslatára. Célszerűbbnek látnám, ha az ov. elnökségét a regionális igazgatók adnák, mivel ez egy gyakran ülésező testület és hatékonyabban kötné össze az országos választmányt a párt felső vezetésével, elnökségével. Véleményem szerint, az ov. szervezeti, működési átalakítása mellett a testület tartalmi működését is meg kell változtatni. A stratégiai döntések fő színterévé kell átalakítani az országos választmányunkat. Jelenleg az országos elnökség terjeszt elő a Jobbik országos listáit, amit az ov. csupán véleményez. Jobb eljárásnak tartanám, ha az ov. elnöksége állítana össze egy országos listát, amin az ov. a jelenlévők 50%+1 fő elfogadása mellett érvényes módosítást javasolhat az elnökség számára. Az országos listára érkező komplett javaslati csomagot megkapná az országos elnökség és ez alapján, ennek figyelembevételével hozná meg a végső döntését a Jobbik Országos Elnöksége.

4) 2019-es választási felkészülés
Két választásra kell felkészülnünk a 2019-es évben. Az első, de nagy fontossággal bíró megmérettetés az Európai Uniós választás lesz, ami egy görbe tükröt fog mutatni az országos támogatottságunkra vonatkozóan. Várhatóan alacsony részvétel mellett meg fogja mutatni a pártok országos népszerűségét, mivel egy színtiszta listás szavazásról lesz szó. A 2014-es EP választásból az a tendencia rajzolódik ki a számomra, hogy a fővárosban az országos átlagot meghaladó részvétel volt, míg a megyei jogú városokban az országos átlagnak megfelelő részvétel. A 10.000 lélekszám feletti települések teljes áttekintését még nem tudtam elvégezni, de néhány adatból az látszik, hogy ugyanannyival maradtak el a részvételben, mint amennyivel több volt a fővárosi kerületekben az urnához járulók aránya. A legalacsonyabb részvétel egyértelműen a 10.000 fő alatti településeken volt. Budapest 23 kerülete és a 23 megyei jogú város a szavazatok felét tette ki. Jól látszik ezekből a tendenciákból, hogy erősen urbánus választásról beszélhetünk az EP kapcsán. Mindezeket figyelembe véve és néhány számítást elvégezve arra a következtetésre jutottam, hogy érdemes egy települési sorrendet felállítani, ami mentén lefolytathatjuk a kampányunkat. A jövő évi választásokon nekünk is érdemes észnél lenni és célzott stratégiát felállítani térben és időben, mivel ez lehet a sikerességünk záloga. Nem kell szégyellnünk a politikai szándékainkat, de kufárokká sem kell válnunk. Célunk a jelenlegi hatalom bástyáinak ledöntése, ha kell ebben politikai kompromisszumokat kell kötnünk – ahhoz, hogy a választói akaratot minél jobban meg tudjuk jeleníteni a saját településünkön élők számára. 

5) Tematizálás és kommunikáció 
A Jobbik felgyorsított néppártosodása során elvesztette a tematizációs készségét és olyan általunk fontosnak vélt üggyel, mint pl. a bérunió nem értünk célt a magyar társadalom többségénél. A legutolsó tematizálásra képes, sokakat foglalkoztató ügyünket 2016 telén veszítettük el, ami a migráció volt. Nem pusztán elveszítettük, hanem a Fidesz kezébe adtuk a fegyvert, amit mondjuk fájó szívvel: professzionális szintre fejlesztett. Meglátásom szerint, jó lenne ezt a témát visszaszerezni – sajnos nem fog sikerülni. Ilyenkor egyszerűen a követési technikát tudjuk alkalmazni és a normalitásunkat tudjuk megőrizni a témával kapcsolatban. Folyamatosan kutatva a magyar embereket érintő legégetőbb problémákat. A populizmusra és a demagógiára én magam sohasem, mint valami rosszra tekintettem, hanem tömegkommunikációs eszközként, fegyverként igyekeztem használni. Ennek megfelelően, a Jobbik elnökségétől többször kértem, hogy válassza szét a tömegkommunikációt a társadalmi csoportoknak szóló üzenetektől és mind a kettőt kezdje el professzionálisan használni. Amennyiben megkapom a felhatalmazást tőletek az alelnöki feladatok ellátására - ez lesz első feladat, amit rendbe kívánok tenni. Térjünk át az általunk kívánt kommunikációra. Fel kell állítanunk megyei szinten működő mini-videós stábokat, akik heti rendszerességgel egy rövid, fontos ügyeket tartalmazó maximum 2-3 perces riportot, anyagot készítenek a választókerületi elnökeinkkel, képviselőinkkel. Ezeket az anyagokat a Facebookra feltöltve, az illetékes területen meg kell hirdetni mindenkinek, mert csak így tudunk a köztudatban fennmaradni. Csongrád megyei regionális igazgatónkkal ennek fényében alakítjuk át a megyei sajtós feladatkörét, szerepét és késztetünk mindenkit a folyamatos kommunikációra abban a pillanatban, ahogy a finanszírozásunk stabilizálódik. Köszönöm, hogy végigolvastad a programomat és talán segít eligazítani minket a valós problémák és kihívások megoldásában. Célom, hogy a fent megnevezett területeken ugrásszerűen előre tudjunk lépni és az elképzeléseimet meg tudjam valósítani a Jobbik Országos Elnökségének a keretén belül. 

Sokatokat ismerem és a személyes bemutatkozásomat, ezért is hagytam végére. 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Csongrád megyei képviselője voltam 2010 és 2014 között. Jelenleg Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője és az Európa Tanács Regionális és Helyi Önkormányzatok Kongresszusának magyarországi delegáltja vagyok. Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem település- és területfejlesztő geográfus szakán végeztem. Az ott szerzett fejlesztéspolitikai és társadalomtudományi ismeretek, nagy segítséget jelentenek a munkámban. Feleségem, Tóthné Dr. Rosta Judit a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Élettani Intézetnek egyetemi adjunktusa. Fő kutatási területe a fejfájás, migrén, amit gyakran élő valósággá teszek számára a politikai tevékenységemnek köszönhetően. Három csodálatos gyermeket nevelünk Szeged egyik legszebb, történelmi részén Alsóvárosban. Hívő Római Katolikusként, nemzeti, konzervatív családot alkotunk mind az öten. 

"Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni." (Niccolo Machiavelli)

Tóth Péter 

Kész Géza alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Tisztelt Tagtársam! 

37 éves, nős, háromgyermekes családapa vagyok. Az elszakított Kárpátalján születtem és nőttem fel. Történelem-földrajz-turisztika szakos végzettséggel rendelkezek. Jónéhány évig a kárpátaljai magyar közösségben tevékenykedtem főiskolai tanárként, intézményvezetőként, magyar érdekvédelmi szervezet kulturális szervezőjeként. 2011-től részt vettem a Jobbik kárpátaljai szervezésében. 2015-ben családommal Kállósemjénbe költöztünk, ahol kiállításvezetőként, majd esti gimnáziumi tanárként dolgoztam. 2017 májusától a Jobbik szabolcsi 6. számú választókerületi elnöke vagyok. A 2018-as választásokon országgyűlési képviselőjelöltként mérettettem meg magam.


Kész Gézánál lassan csöngetni fog a postás a pártigazgató levelével 

Jelenleg felnőttoktatással foglalkozó gimnázium igazgatóhelyetteseként és tanáraként dolgozok. A Jobbikban egy rendíthetetlen nemzeti pártot ismertem meg. Ezért lettem tagja. Most pedig azért szeretnék alelnöke lenni, hogy hatékonyabban küzdhessek az általam megismert Jobbik helyreállításáért, mindazon elvekért, amelyek Mozgalmunk alapító nyilatkozatában lefektetésre kerültek. Egy olyan Jobbikért akarok dolgozni, amelyik: 

• Elsősorban a magyarokért küzd, és csak aztán minden magyarországiért. (Ez a különbség a nemzeti párt és a néppárt között.) 
• Se országos, se helyi szinten nem működik együtt a hazáját számtalanszor kirabló, eláruló baloldallal és az eleve idegen érdekek szolgálatára szerveződött liberális csoportokkal. 
• Nem keresi a barátságát (nem küld üdvözlőlapot) azoknak, akik generációk óta töretlenül a magyar nemzet elpusztításán dolgoznak. 
• Alulról építkezik. A párt jövőjét, irányait, vezetőit, képviselőit érintő döntések az alapszervezetek és a vidéki Jobbik akaratát képviselik. • Nem rejti véka alá és bátran ki meri mondani, hogy igenis van cigánybűnözés, ami ellen drákói szigorral kell fellépni. Mindemellett a becsületes, dolgozó cigányokat tiszteli és a cigány közösség felemelését célként tűzi ki. 
• Határozottan kiáll a trianoni békediktátum revíziójáért, az elszakított magyarság önrendelkezési jogáért, a Szent Korona teljes Kárpát-medence feletti felségjogáért. 
• Kiáll az elszámoltatás, a „Tiszta Kéz politikája” mellett (saját sorain belül 100-szoros szigorral és következetességgel!). A közvagyon megkárosítását hazaárulásként értékeli és a legsúlyosabb büntetést követeli érte. 
• Az Árpád-sávos, Turul madaras, Szent Koronás zászlót emeli magasba. Adventi kettős keresztet állít. Felkarolja a valódi magyar őstörténetet, a rovásírást, a magyar keresztyénséget. 
• Amelyik kiveti magából az elvtelen érdekembereket, a baloldallal-liberálisokkal kacérkodókat, a tolvajokat, a nemzet iránt el nem kötelezetteket, a rovott múltúakat. 

Ez csak néhány kiragadott példa, de jelzi, milyen Jobbik a célom. Meggyőződésem, hogy az európai és magyarországi folyamatok a keresztény nemzeti-radikális erők előretörését fogják hozni a következő években. Abban is biztos vagyok, hogy a magyar nemzet hosszútávú fennmaradását, gyarapodását nem lehet néppárti módszerekkel, a társadalom minden részének megfelelni próbálással biztosítani. Ha megakarjuk nemzetünket menteni, ha a rablóktól és vérszívóktól meg akarjuk tisztítani, akkor egyenesen, keményen és megalkuvás nélkül a nemzetet kell képviselnünk. A Jobbik ezért jött létre, ez az útja. Ha nem ezen jár, megszűnik Jobbik lenni. Tudom, hogy Mozgalmunkon belül még mindig sokan éreznek így. Az ő hangjukat szeretném alelnökként hallatni, a nemzeti radikális értékeket képviselni és ezeknek a lehető legnagyobb teret nyerni. 

Tisztelt Harcostársam! 

Ha Neked is ez van a szívedben, tegyél érte! A Jobbik olyan lesz, amilyenné tesszük. 

Áldott Adventet és Szebb Jövőt kívánva, 
Kész Géza 
Nemzeti, Radikális, Tiszta Jobbikért 

Rig Lajos alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Kedves Jobbikos Bajtársaim! 

A közelmúlt eseményei, a pártunk életében bekövetkezett nehéz időszak, és a kihívásokkal, tervekkel teli jövőképünk arra sarkalt engem, hogy megmérettessem magam alelnökjelöltként. Kérem olvassátok el, és fogadjátok szeretettel bemutatkozó levelemet. 

1974-ben születtem a Balaton-felvidéken, azóta is Tapolca az otthonom, ahol a feleségemmel négy gyermeket nevelünk együtt. Az egészségügyben ledolgozott több mint húsz évem alatt aneszteziológiai asszisztens, szakasszisztens és mentőápoló is voltam. Ebből adódóan mai napig szívügyem az egészségügy, ennek fejlesztését kiemelten fontos feladatnak tartom. 2009-ben a tapolcai kórház privatizációja miatt megalakult szakszervezet elnökévé választottak, 2012-től pedig újabb küzdelemben vettem részt a Deák Jenő Kórház megmentéséért. 


Rig Lajos - kommentár nélkül 

A Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz 2008-ban csatlakoztam, nemzeti érzelműként ebben a pártban láttam meg a lehetőséget, az országért tenni akarást. Tapolcán a helyi politikai életben 2010-től vettem részt aktívan, először önkormányzati képviselőként, majd 2014-től alpolgármesterként. A 2015-ös időközi választáson a Jobbik jelöltjeként indultam Veszprém megye 3. számú választókerületében, ahol április 12-én megszereztem a Jobbik történetének első egyéni választókerületi mandátumát. Mandátumom átvétele és az eskütételem után az Országgyűlés falai közé vittem a választókerületem problémáit, valamint az egészségügy szereplőinek érdekében szólaltam fel számos alkalommal. 177 önálló és 288 nem önálló indítvánnyal, 85 felszólalással, valamint sok személyes államtitkári és miniszteri egyeztetéssel küzdöttem az ország fejlődéséért. Az aktív parlamenti munka mellett állandóan jártam a kerületem 60 települését, igyekeztem közvetlen kapcsolatot kialakítani az állampolgárokkal, hiszem, így tudjuk megfelelően képviselni az érdekeiket. 

Az országgyűlési képviselőként eltöltött három évem sikerei között tudhatom többek között, hogy a helyi lakossokkal összefogva sikeresen megakadályoztuk a nyírlaki és lesencetomaji kastélyban élő pszichiátriai betegek falvakba költöztetését, hogy a helyi Fidesz által megfúrt piac-projekt az illetékes miniszterekkel illetve államtitkárokkal folytatott tárgyalásim következtében megvalósulhatott Tapolcán. Közbenjárásomra Tapolcán tanuszoda létesülhet, a halimbai iskola tornaterme és a sümegi általános iskola megújulhatott, az önkormányzati tulajdonú cégek kórházadósság miatti likviditási gondjai megszűntek. Németországi kapcsolataim révén több mint 100 millió forint értékben szerzetem adományokat, amelyek kollégiumokat, kórházakat, és szociális otthonokat gazdagítanak. Idén a tapolcai kórház érdekében tett erőfeszítéseimet is siker koronázta, márciusban sürgősségi fogadóhellyel és 15 aktív belgyógyászati ággyal bővült a helyi kórház. 

Bár a 2018. április 8-i választáson az egyéni mandátumot nem sikerült megszereznem, a Jobbik harmadik legjobb eredményét értem el 40,24 százalékkal. A 2015-ös egyéni mandátumomhoz képest, több, mint 7000 szavazattal kaptam többet. Tapolcán nagy fölénnyel vezetve, és Ajkán jelentősen megerősödve sem sikerült elegendő szavazatot megszerezni a jelenlegi kormány félelemkeltő, manipulatív kampányával szemben. Ezt az 5 %-os erősödést egyrészt a Jobbik néppárti vonalának tudom be, ugyanis parlamenti munkám kezdete óta ugyanúgy igyekszem segíteni az embereknek, mint egészségügyi dolgozóként: az ember számít, nem a pártszín. 

A pártunk fájdalmas vereséget szenvedett el a 2018-as választásokon, de a a jövőre kell koncentrálnunk! Meg kell vitatni a gyengeségeinket, szembe kell nézni a hibákkal és tanulnunk kell belőlük. Egy egységesebb, rendezettebb szervezet kialakításában szeretnék alelnökként segédkezni. Véleményem szerint a Jobbiknak, mint nemzeti néppártnak erős alapszervezetekkel és megfelelő kommunikációval el kell jutni a megtévesztett, tájékozatlan magyar állampolgárokhoz, és fel kell nyitni a szemüket. Az emberközeliséget tartom továbbra is kulcspontnak. 

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” 

Kérdéseitekkel, észrevételeitekkel bátran forduljatok hozzám az alábbi elérhetőségeim bármelyikén: 

Telefonszám: 0630/446-5557 
E-mail cím: rig.lajos@jobbik.hu 
Baráti üdvözlettel: 
Rig Lajos 

Dr. Weller-Jakus Tamás alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Tisztelt Tagtársam! Először is szeretnék pár sorban bemutatkozni, majd röviden összefoglalni azt, hogy melyek voltak azok a körülmények melyek arra ösztönöztek, hogy induljak a jelenlegi alelnöki választáson. 

Dr. Weller-Jakus Tamás szerint hacsak nem jön egy globális világválság, akkor 2022-ben még rosszabb eredménnyel kell, hogy beérje a Jobbik

 Magamról nagyon röviden. 46 éves vagyok. Végzettségem jogász. Feleségemmel együtt 4 gyermeket nevelünk, mely közül három már egyetemista. Feleségem az Evangélikus Egyház nyugat-dunántúli nevelőszülői hálózatát vezeti, illetve hitoktatással foglalkozik. Én tavalyi évben 25. évnyi közszolgálatot hagytam ott, bízva egy szebb jövőben. Jelenleg a Jobbik Zala 02. választókerületi elnöke vagyok. A 2018-as választásokon a választókerületben képviselőjelöltként indultam. 

A kampány során a választókerületben lévő összes (106) települést végig jártam. Nagyon sok helyen – főleg a kistelepüléseken – szinte megszégyenülten távoztunk, köszönve a kialakított kormánypropagandának. 

Vidéken élő emberek ugyanis a megyei napilapból, a közszolgálati jellegét már rég elvesztett M1 és Kossuth rádióból informálódnak. Április 8-án olyan településen ahol 2014-ben a Jobbik győzött, nem értük el a 20%-ot! 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003. októberi megalakulása óta eltelt immáron több mint 15 év. Ha az elmúlt 15 évet megnézzük, akkor azt látjuk, annak ellenére, hogy beléptünk a XXI. századba a Jobbik a média területén igen gyenge lábakon áll. 

A nálunk gyengébb baloldalnak van egy tévéje, újságra és helyi lokális rádiói. Nem vagyok jós, de ha a jelenlegi helyzeten nem változtatunk – és nem jön egy globális világválság – akkor 2022-ben a jelenlegi vagy még rosszabb eredménnyel kell, hogy beérjük! 

Nincs mire várnunk, vagy elkezdjük létrehozni a saját média portfóliónkat, vagy megyünk a történelem süllyesztőjébe, ezt vegyük tudomásul! Tisztában vagyok a Mozgalmunk jelenlegi anyagi helyzetével, illetve a jövőbeni lehetőségeivel. Ettől függetlenül nincs, mire várnunk minél előbb neki kell állni a fenti feladatnak, mivel az idő sürget! 

Saját média nélkül az ország jelentős részére nem tudjuk eljuttatni üzeneteinket, nem úgy mint a kormánypropaganda. Jelenleg a választópolgárok egy rétegéhez tudjuk eljuttatni a valóságot és ez így is marad saját média nélkül. Olyan mintha valakit bezártak volna egy pincébe, és onnan kiabálna ki, a hangját csak a közvetlen szomszédok hallják meg. 

Ez az ok amiért úgy gondoltam, hogy el kell indulnom. Megválasztásom esetén szeretném a Jobbik saját médiájának kialakítását elkezdeni. Ezen munka során saját szakmai tudásomat is felajánlom! 

1./ Meg kell vizsgálnunk azt, hogy a környező országokból – a volt Szabad Európa Rádióhoz hasonlóan – hogyan tudunk analóg frekvenciához jutni, mivel hazánkban ez lehetetlen. 
2./ Az 1./pontban leírtak mellett mi a XXI. század pártja, alkalmazzunk XXI. századi megoldásokat. A Jobbik mindig úttörő volt ezen a téren, figyelembe véve, szavazóbázisunk fiatal összetételét. Jelenleg a rádiózás területén nincs egyetlen egy úgymond ellenzéki rádió sem. A jelenlegi rendszer valószínűleg nem is engedne egy ilyen földi sugárzású normál országos, vagy regionális rádiót, és hirdetője sem igen lenne, így a bevétel is minimális. Van viszont egy rohamosan fejlődő területe a rádiózásnak, ez pedig a digitális vagy internetes (stream) rádiózás. Lassan mindenhol elérhető az internet napjainkban. A digitális rádió elindítása minimális költséggel jár, az egész világon fogható, tehát mindenhol elérhető ahol internet van. A digitális rádiózás szabályai jelenleg kötetlenebbek a földi sugárzású állomásoknál; ez lehetővé teszi, hogy a műsorvezető lejátszott zenéivel és műsorvezetési technikájával alkalmazkodjon a hallgatók igényeihez. Véleményem szerint a Jobbik humánerőforrásában meg van az potenciál - főleg az IT-re gondolok, a fiatalabb generációra - akik egyben hobbiként is tartalommal tudnák e rádiót megtölteni. Tudom, hogy az első lépés mindig a legnehezebb, de kérlek benneteket, hogy a fent leírt pár sort gondoljátok át. A jogdíjakhoz szükséges minimális bevételt szerintem lehetne közösségi gyűjtéssel vagy egyéb rendezvény (pl. bál) bevételével előteremteni például. A fenti javaslattól nem várom azt, hogy rögtön áttörést fog hozni, mint minden üzlet beindításához idő kell. A rádiózás területén jelenlegi kialakult helyzet ennek most kedvez, ugyanis egyre többen hallgatnak digitális rádiót, melynek több oka is van... Változnak az idők, változnak a szokások. 
3./ A fentiekkel párhuzamosan, ahogyan Sneider Tamás is elmondta, szükséges egy televízió kialakítása is a médiában. 
4./ A fentiek mellett a Hazai Pályát, mint nyomtatott sajtót továbbra is szórni, terjeszteni kell. 
5./ A saját rádió híranyagait az Alfahír portálra lehet építeni. Amennyiben személyemet támogatjátok, akkor fő feladatomnak tekintem a fentiekben leírtak megvalósítását, melyre úgy gondolom már nagy szüksége lenne a Jobbiknak illetve Magyarországnak is! A feladat nem kicsi, de ha mindannyian akarjuk, akkor megvalósítható! Csak rajtunk múlik… 

Szebb jövőt! 
Keszthely, 2018. december 5. 

Ander Balázs alelnökjelölti szándéknyilatkozata 

Nagyapám húga - egy egész életét becsületes munkával végidolgozó, mindössze hat elemit végzett, de józan paraszti bölcsességének tisztánlátásával sokdiplomás tudorokat leiskolázó falusi asszony - halála előtt azt mondta, hogy nem tud nyugodtan eltávozni, mert rosszfelé mennek az ország dolgai. Nemzetünk sorsával kapcsolatosan én sem vagyok nyugodt. Nem véletlen, hogy a Jobbik volt az a politikai erő, amelyik egyetemi éveim MIÉP ifjúsági tagozatos ténykedése után végül magához vonzott. Amikor 2009-ben, Kaposvártól délre még csak 7 ember merte szervezett keretek között felvállalni, hogy szabadideje s energiái jelentős részét a Jobbik építésére áldozza, még balliberális rezsim volt uralmon. Azóta ugyan változott a kormány színezete, de a kiszolgáltatottság, az egzisztenciális fenyegetettség, az új Döbrögik kommunista párttitkárokat felülmúló úrhatnám pofátlansága csak fokozódott. Hitem szerint a Jobbik az egyetlen létező erő, ami ezen változtathat. 


A szociálisan érzékeny, néppárti Ander Balázs 

1976-ban születtem a Somogy megyei Nagyatádon. Édesapám a katasztrófavédelem nyugalmazott alezredese, édesanyám rokkantnyugdíjas népművelő. Mindketten kisparaszti származású szülők gyermekei. Húgom rendőr altiszt. 1992 óta Barcson lakom, s egyetemi tanulmányaim befejezésétől kezdve itt is dolgoztam. A Barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskolában érettségiztem, diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán szereztem. 2003-tól a barcsi Dráva Múzeum művelődésszervezőjeként álltam alkalmazásban, majd - ezzel párhuzamosan - a Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakiskola óraadó történelemtanára lettem. 2006 elejétől - immár teljes státuszú pedagógusként - ennek az intézménynek a tanáraként dolgoztam. Képviselővé választásomat követően fizetés nélküli szabadságra mentem. 

Nős vagyok. Feleségem a Nyugat-magyarországi Egyetemen diplomázott szociálpedagógusként. Házasságunkat 2005-ben kötöttük. Három gyermekünk van. Botond 2006-ban, Nimród 2011-ben, Koppány pedig 2015-ben született. 

Elnöke vagyok a Jobbik 2009 nyarán alapított Barcsi Szervezetének és a megye 77 települését felölelő 2-es választókerületnek. 2010 őszén, a Jobbik listavezetőjeként lettem a Somogy Megyei Közgyűlés egyedüli jobbikos képviselője. A megyei önkormányzatban először a Kisebbségi, Egyházi és Civil Bizottság elnökeként, illetve a Gazdasági Bizottság tagjaként, majd 2012 elejétől, a bizottsági struktúra átalakítását követően, a Területfejlesztési Bizottság tagjaként tevékenykedtem. 

2014 tavaszán, az országgyűlési választásokon a szavazók 24%-a tisztelt meg bizalmával, mely a somogyi 2-es választókerületben, a baloldali jelöltet megelőzve, a második legjobb eredmény. 2014-ben a Jobbik országos listájának 20. helyéről lettem országgyűlési képviselő. A 2014-2018-as ciklusban a Nemzeti Összetartozás Bizottságában, majd a Népjóléti Bizottságban tettem a dolgom. 2018 közepéig vezettem a Jobbik Munkavállalói Érdekvédelmi Munkacsoportját. 

A 2018-as választásokon a Dél- és Belső-somogyi választók több mint 38 százaléka adta rám szavazatát, de képviselői mandátumomat a Jobbik országos listájának 19-ik helyéről nyertem el. Jelenleg az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnökeként a Jobbik közoktatáspolitikájáért felelek. 

Hiszem, hogy a magyar társadalom megnyerésére csak a szociális érzékenységet hangsúlyozó néppárti politikával van esélyünk, de nemzeti identitásunk alappillérei legalább ilyen szilárd bázisát jelentik személyes filozófiámnak. 
---------------------------------------------------- 
(Kuruc.info)

Hétfői frissítés: Becsszóra, nem Pistától kaptuk a tűpontos infókat: tényleg Gyüre és Ander lett a befutó 

Alább olvasható a Jobbik közleménye a ma sebtében összerántott országos választmányról: 

Ander Balázs és Gyüre Csaba lettek a Jobbik új országos alelnökei – a Jobbik választmányi küldöttjei tüntetni indultak  
A mai napon a Jobbik országos választmánya ülést tartott, amelyen két új országos alelnököt választottak a küldöttek titkos szavazáson, Ander Balázs és dr. Gyüre Csaba személyében. Tíz személy jelöltette magát a választáson, akik közül négy jelöltet támogattak a jobbikos alapszervezetek kellő számban jelöléseikkel, hogy az országos választmányi ülésen elmondhassák a programadó beszédjeiket. Közülük választották meg a választmányi küldöttek Ander Balázst és dr. Gyüre Csabát a Jobbik országos alelnökének.  
A tisztújító ülés lezárása után a Jobbik országos választmányának küldöttjei mind elindultak, hogy csatlakozzanak az MTVA előtti tüntetéshez.
Szabó Gábor, a Jobbik Országos Választmányának elnöke 
vége