2019. február 27., szerda

Trianon Himnusz (csak kép)


Minden libsi, balos, jobbikos és moslékzabáló áruló figyelmébe (csak kép)

Ez a kép legfőképpen azoknak a jobbikosoknak szól, akik elvtelenül eladták magukat a baloldali csőcseléknek.

Hegedűs Lórántné kilépése (csak kép)


A hazaáruló négyes (csak kép)

vége

Az arab - valójában indiai - számokról (csak kép)


vége

2019. február 26., kedd

Hegedűs Lórántné és a kilépése a Jobbikból

A mai nap legfrissebb híre, hogy a Hegedűs Lorántné - a négymúltú Hegedűs család tagja - a párt országgyűlési képviselője és egyik alelnöke vagy elnökségi tagja kilépett a Jobbik parlamenti frakcióból, a pártból és ezzel párhuzamosan lemondott minden ott betöltött korábbi tisztségéről. Tettét egy szűk közleményben a facebookon azzal magyarázta, hogy "sem neveltetése, sem múltja" nem egyeztethető össze azzal, hogy a Jobbik egyre jobban együttműködik a baloldali pártokkal. Én ezt megértem. Úgy látszik igazak a mende-mondák és valami nagyon nincs rendben a Jobbikban. Valami az elmúlt pár hónapban nagyon elromlott ott és tombol a belháború és sorra hullanak ki a korábban meghatározó arcok. Hol vannak már az igazán nagy és karizmatikus figurák a pártban, mint Zagyva György, Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztína, Leinhardt Balázs és sokan mások. Egyre jelentéktelenebb arcok tűnnek fel a pártvezetésben. Akik maradnak ezután is, azok kizárólag magukról állítják ki a bizonyítványt.

Persze azt is megértem, hogy elvből, naivitásból vagy csak valami csodavárásból kifolyólag kitartott a pártja mellett eddig. Hiszen tetszik vagy sem nem könnyű otthagyni azt a pártot, amire az életed egy igen jelentős részét feltetted. Azt az időt senki nem fogja visszaadni és rá kell eszmélned arra is, hogy elpazarolt idő volt az ember részéről, amit mennyi más és hasznosabb dologra is lehetett volna használni, ehelyett egy végső soron bukott ügybe fektette az ember így jelképesen.

Sokan úgy gondolják, hogy ez már egy kései lépés volt a részéről. Én viszont úgy gondolom, hogy helyesen dönteni jobb későn, mint soha. Lehet, hogy amikor nem kellett volna csendben maradt, de meghozta a döntést. Én őszintén mondom, hogy szívből gratulálok neki ehhez a nehéz döntéshez. Bátor és helyes döntés volt és nem kell, sőt nem is szabad foglalkozni a következményekkel. Tette ettől még példaértékű volt és lesz, azok számára, akik a jövőben hasonló lépésre akarják elszánni magukat. Attól függetlenül persze, mert azért ne legyünk illúzióink és maradjunk a realitásoknál, bizony sokan fogják a közeljövőben támadni és mocskolni őt - és persze a családját is -, de ha valami helyes azt vállalni kell annak minden jó és rossz következményeivel együtt is. Van egy-két ember, akitől még hasonló döntést várok, korábban ő volt ez egyik és nem is értettem, hogy a családja és a múltja végett mégis miért is tart ki ennyire a bukott Jobbik mellett. Az nem magyarázat, hogy mert fizetik az autója vagy tudom is én mijének a részleteit. De ezzel a lépésével pont került az ő története végére, legalábbis a Jobbikban. Azt nem hiszem és nem is feltételezem róla, hogy csatlakozni fog bármilyen párthoz - fél évig biztosan nem, mert erre semmilyen törvényes lehetősége sincs- a jövőben, legfőképpen nem a Mi Hazánkhoz, bár már erre is vannak azért spekulációk egyes kommentelők és elemzők részéről.

El kell fogadni, hogy aki egy ilyen döntést hoz, az azonnal támadások kérésztüzébe fog kerülni a korábbi pártja részéről és azok részéről is, akik korábban léptek ki és nem követte őket. Az is biztos, hogy ezzel a politikai karrierje is véget ért, még akkor is, ha formálisan 2022-ben fog csak véget érni. De az ember inkább legyen örökre egy bukott politikus, de becsületes, mint sikeres és becstelen és jellemtelen. Egyik szemem sír, a másik nevet. Annak örülök, hogy egy újabb nagy formátumú a néppártosodás mellett korábban kiálló tagnak jött meg az esze és hozott egy helyes döntést, de sírok is, mert az a párt, amiben egykor én is annyira hittem még közelebb került ahhoz, hogy kizárólag csak jellemtelen alakokból álljon. 

Azért vicces is ez valahol. Nyolc 6-7 éve még sajnáltam, ha valaki kilépett és imádkoztam, hogy senki ne hagyja el a pártot, most meg pont fordítva vagyok ezzel és azért imádkozok, hogy minél több mindenkinek jöjjön meg az esze és hagyja ott ezt a pártot, miközben én maradtam ugyanaz a nemzeti-radikális politikus, aki korábban is voltam. Volt idő, amikor még a  legvadabb álmaimban sem tudtam volna elképzelni mindazt, ami mostanában történik ebben a pártban, bármelyik jelenlegi parlamenti pártban el tudtam volna képzelni, csak a nemzeti radikális meggyőződésű Jobbikban sem. 

vége

Farsangi jelmez ötletek (csak kép)


Leoltottam Bundás Andit (csak kép)





vége

2019. február 25., hétfő

A belorusz identitás (Sima Márk Elemez Blog)


Fehéroroszországra ma sokan úgy tekintenek, mint a nagy putyini Oroszország kis testvérére. Fehéroroszország magyar megnevezése is azt a látszatot kelti, hogy itt tulajdonképpen oroszokról van szó, akik egy másik államba kerültek a Szovjetunió zavaros szétbomlása után. A valóságban egy gazdag történelemmel rendelkező nemzetről van szó, ami geopolitikai helyzete és kevés erőforrása miatt ritkán kerül Európa figyelmének központjába. 

kép: Minsk - Győzelmi tér (forrás: wikipedia)

A Fehéroroszország kifejezés egyénként nem a legszerencsésebb, annak ellenére, hogy magyarul ez az ország hivatalos neve. A legtöbb nyelvben nem próbálják lefordítani Bielaruś (Беларусь) kifejezést. Az ország nevében a "rus" rész sokkal inkább Ruténiára utal és nem Oroszországra. 

A beloruszok államiságának történelme épp ott kezdődik ahol az oroszoké és az ukránoké is, a Kijevi Rusz fejedelemségeinél. A belorusz történészek a Polocki fejedelemséget tekintik az ország előzményének, valóban a Polock volt a központja annak az államnak, ami a mai Belorusszia területén működött, de a beloruszok ekkor még csak mint nyelvi közösség léteztek. 

A 14. század folyamán a Litván Nagyfejedelemség terjesztette ki hatalmát a volt Kijevi Rusz területére. A mai Belorusszsia és Ukrajna területét magába foglaló birodalomban a litvánok nem éltek sokkal nagyobb területen, mint a mai Litvánia területe. A litván katonai és vezetői elit egy szláv birodalmon uralkodott. Az állam hivatalos nyelve a belorusz nyelv őse az ősrutén volt. Ez az időszak meghatározó lett a belorusz nemzeti identitás szempontjából, hiszen ekkor a rutén-litván állam erőfölényben volt az éppen felemelkedő moszkvai orosz fejedelemséggel szemben. 2005-ben az orosz párti belorusz állam pénzbüntetést szabott ki az 1514-es orsai csatára megemlékező ellenzékiekre. A csatában a belorusz Konstanty Ostrogski vezette győzelemre a lengyel-litván csapatokat a Moszkvai Fejedelemséggel szemben.

forrás:wikipedia

A lengyel-litván unió után a lengyelek asszimilációs kísérletei veszélyeztették a belorusz identitást, de Lengyelország felosztása után, már a sokszor erőszakos orosz asszimilációs törekvések jelentettek komoly veszélyt. A keleti-szláv nyelvű és ortodox vallású beloruszok sokkal jobban ki voltak téve az orosz népbe való beolvasztás veszélyének, mint a katolikus litvánok és lengyelek. 

Oroszország elvesztette az első világháborút. A németek által megszállt kelet-Európában rendre jelentek meg az Orosz Birodalom elnyomott népeinek új országai. Ez az időszak a belorusz nemzeti ébredésnek is fontos időszaka volt. Először használták hivatalosan a belorusz nemzeti jelképeket, a piros-fehér nemzeti zászlót, amit a hajdan volt lengyel-litván állam színei inspiráltak, címerük pedig a litván jelkép által inspirált lovaskatona lett, a Pahonia. A Szovjetunió képében feléledt Orosz Birodalom megpróbálta visszaszerezni az elveszített területeit. A lengyel-szovjet háborúban mindkét oldalon harcoltak belorusz katonák, de egyik fél sem ígért önálló belorusz államot számukra. A balti népeknek és Lengyelországnak sikerült 20 év államiságot kiharcolniuk, de Belorusszia csak mint egy szovjet tagállam létezett ebben az időszakban. 

kép forrás: wikipedia

A második világháború alatt a németek felállítottak egy rövid életű báb államot, a beloruszok elkövetői és elszenvedői is voltak a kelet-európai népirtásoknak. Ez az állam elővette a 1919-es jelképeket is. Erre hivatkozva nevezte a jelenlegi elnök, Alexandr Lukasenko náci jelképeknek az ország szimbólumait. A második világháború után az ország újra a Szovjet Unió része lett és végleg ki lett téve az oroszosításnak. 

1990 után önálló belorusz állam keletkezett, de a nemzeti önállóság nem tartott sokáig. Az újonnan keletkezett államban két nemzeti identitás kelt harcra. A lengyel-litván múltra visszatekintő, nemzeti, demokratikus, Európa párti identitás vereséget szenvedett a szovjet nosztalgiára, orosz barátságra, orosz kötődésre épülő identitással szemben. 1994-ben Alexandr Lukasenko még egy demokratikus választáson került hatalomra. Az 1995-ös népszavazás volt döntő a poszt-szovjet Belorusszia történetében. A népszavazás döntött olyan kérdésekben is, amikben az alkotmány szerint nem lehetett volna népszavazást kiírni, és a OSCE nemzetközi szervezet szerint, számtalan visszaélés történt. A népszavazás biztosította az elnök hatalmának kibővítését, az orosz nyelv hivatalossá emelését, bevezette a szovjet időkre utaló nemzeti jelképeket, valamint döntöttek az Oroszországgal való mélyebb együttműködésről is. 

Fent: A nemzeti zászló és címer (1991-1995)
Lent: A népszavazás utáni szovjet ihletésű zászló és címer (1995-napjainkig)
forrás: wikipedia

Lukasenko azóta is hatalmon van, az orosz mellett a belorusz nyelv gyakorlatilag kisebbségi nyelvi státuszba süllyedt, az oroszokkal való együttműködés ott tart, hogy sokan lehetségesnek tartják a két ország egyesülését, azért, hogy ezáltal tovább maradhasson hatalmon az orosz elnök. A hajdan volt nemzeti jelképek az ellenzék jelképeit lettek, amik rendre elő is kerülnek ellenzéki tüntetéseken. 

A belorusz nyelv népszerűsítése is az ellenzék tevékenységének része lett. A lengyelhez és az oroszhoz is közel álló belorusz nyelvet ma az ország alig több mint 50%-a beszéli. Mindezek ellenére, 2014-ben a Alexadr Lukasenko belorusz nyelven tartott beszédet, és hangsúlyozta a belorusz nemzeti identitás fontosságát, mindez az ukrajnai orosz beavatkozás eredményeként történt. Az országban egyébként elterjedt a belorusz nyelv latin betűs írásmódja is. A jelenleg a belorusz állam súlyosan kivan téve az orosz befolyásnak, és tűnik a jelenlegi belorusz elit is erre építi hatalmát, de nem feltétlen biztos, hogy ez így marad. úgy tűnik ha kell, Lukasenko hajlandó építeni a belorusz identitásra is az orosszal szemben.

vége

2019. február 21., csütörtök

Farsang (csak kép)


vége

Ellenzéki iskolázottság vagy primitív bunkóság (csak kép)

vége

Kunhalmi Ágnes (csak kép)

vége

Modern magyar nyelvújítás? (csak kép)


A baloldal úgy gondolta, hogy a forradalmat a nyelv forradalmával kezdi és elkezdett új értelmetlen szavakat alkotni. 

vége

2019. február 20., szerda

Kunhalmi Ágnes és az ajtó (csak kép)



vége

Kunhalmi Ágnes és a helyesírás (csak kép)


vége

Kunhalmi Ágnes és a helyesírás (csak kép)

vége

Európa zászlai pár évtized múlva (csak kép)

vége

2019. február 18., hétfő

Feri megmondja az igazat magáról (csak kép)


Az igazság a DK-ról (csak kép)


Mémek Gyurcsányról és a pártjáról a degenerált kóklerekről (csak kép)










vége

Mi a közös a baloldalban és blankában? (csak kép)

Nézzétek meg alaposan ezt a képet. Szinte sugárzik róluk a gyülölet, rosszindulat, gőg, arogancia! Timmermans tipikusan mint egy rossz zsákos ember, tudjátok az a ped... il, Blanka pedig a tipikus kivagyok, mivagyok, arogáns, átgázolok mindenkin, kihasználok mindenkit.
Az arc a szem, nem hazudik.
Szégyen, hogy ez a lány kiállt gyülölködni, ocsmányságokat ránk szórni, és a baloldal új üdvöskéje.
Ez a bukott baloldal.

2019. február 15., péntek

Ambrózy Áron védelmében

Nem kenyerem megvédeni Ambrózy Áront és nem is áll szándékomban, de van amikor igenis fel kell szólalni mellette, mert egy olyan ügyben hurcolták meg és olyan vádak alapján, amiben nincs felelőssége. Nincs többről szó, mint egy műsorban elmondott szóviccről, amit nem azért mondta, amivel bevádolták, hanem pont az ellenkezője miatt. Azt, hogy ki mit tekint zsidózásnak és mit nem eléggé szubjektív dolog, főleg az utóbbi időkben. 

Minden politikai oldal előszeretettel keresi a zsidók barátságát. Ez ugyanúgy igaz a balliberálisokra, akik viszont a Jobbik egyre csökkenő szavazótáborára is ácsingóznak, és még az antiszemita kirohanásokat is megbocsátják nekik, sőt utólag máshogy magyarázzák. Ez mondjuk az ő szégyenük, hiszen ezzel is csak azt bizonyítják, hogy a baloldal és a Jobbik egy köpönyegforgató csürhe lett mára.

Előre leszögezném, hogy nem vagyok fideszes, nem vagyok orbánfan és eléggé kritikus vagyok a kormány intézkedéseivel és politikájával kapcsolatban, csak egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy egy újságírót egy műsorban elmondott szavai miatt letiltanak egy egész televízióban mindörökre. 

Ha jól tudom - és valahol olvastam is róla - maga Ambrózy Áron is zsidó felmenőkkel büszkélkedhet - bár én személy szerint erre nem lennék büszke -, és Vágó Pista szavaival élve: "egy zsidó nyugodtan zsidózhat", innentől kezdve senki nem vetheti Ambrózy Áron szemére, ha zsidózik egy kiadósat vagy viccelődik egy olyan ember zsidó származásán, aki egy olyan párt tagja, amelyik korábban rendszeresen zsidózott, sőt titokban egyes tagjai ma is ezt teszik. 

Ráadásul úgy, hogy igazából semmi rosszat nem mondott csak gúnyt csinált egy olyan viccpolitikus nevéből, mint a Jakab Péter, aki ugye az utóbbi időben felfedezte, hogy zsidó származású, és aki egy olyan pártban politizált, amelyik rendszeresen a zsidók ellen szólalt fel, és amely párt antiszemita botrányhős politikusai még mindig a pártban vagy a párt parlamenti frakciójában ülnek. Ugye érthető a képmutatás Jakab Péterrel kapcsolatban. Ha másra tett volna hasonló megjegyzést Ambrózy vagy egy baloldalit illetett volna hasonló célzással még igazak is lehetnének a vádak, de egy jobbikos politikus esetében ez inkább csak cinizmus és irónia, és akinek van egy pici esze az érti is célzást és veszi, hogy itt nem zsidózásról van szó, hanem egyfajta görbe tükörröl, hogy egy zsidózó párt zsidó származású erősen antiszemita tagjának származásra céloznak, pont azért, mert ő és pártja korábban is előszeretettel zsidózott egy kiadósat nem egyszer.

Ő "büszke" zsidóként csendben maradt, amikor kiderült Szegedi Csanád zsidó származása, amikor Gyöngyösi Márton vagy a párt legifjabb képviselője Bencsik János éppen hobbiból zsidókat listázott, vagy Kulcsár Gergely a cipőkiállítást köpködte és persze folytathatnánk a sort Szávayval, Sneiderrel, Pörzsével és magával Jakab Péterrel. Nekem nem az bajom, hogy nem állt ki akkor az antiszemitizmus ellen, hanem az, hogy ennyire köpönyegforgató. 

Akkor persze egy cseppet sem zavarta a zsidó származása, sőt még szívesen el is játszotta a Jobbik hazafias érzelmű anticionista díszzsdó szerepét, most meg előszeretettel díszeleg a legnagyobb antifasiszta szerepében és a nemzeti oldalt szembeköpve libsikkel és bolsikkal barátkozik és fog össze nagy hirtelen.

A lényeg, ha valaki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha megfektetik és utána kurvának fogják tartani.

2019. február 10., vasárnap

Megerőszakolták, majd lovakkal tépették szét a szovjetek (Magyar Nemzet)

A nő, akit lovakkal tépettek szét


KITÖRÉS – BUDA SZOVJET OSTROMA UTÁN PERBÁLON CSAPTAK ÖSSZE A NÉMET ÉS MAGYAR KATONÁK AZ OROSZOKKAL

Hetvennégy évvel a második világháború vége után még mindig kínos óvatossággal fog az ember olyan riport megírásához, amelynek témája az 1945. február 11–16. között lezajlott budapesti kitörési kísérlet. Szerencsére még élnek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudná elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon ezekben a napokban. Ilyen kortanúra bukkantunk Perbálon Bauerné Palányi Mária személyében, aki tizennégy évesen látta meg a háború legborzalmasabb arcát.

Kilencszáznegyvennégy december 24-én délelőtt, amikor a Budapest körüli szovjet ostromgyűrű már majdnem bezárult, a városlakók szürreális módon karácsonyi bevásárlásaikat intézték. November eleje óta megszokták a közeli ágyúzást, de legalább az angolszász légierő felhagyott a terrorbombázásokkal. A küszöbön álló apokalipszis azonban távolinak tűnt számukra.

Így volt ez a perbáliakkal is. A Lánchíd budai hídfőjétől huszonhat kilométerre, a Zsámbéki-medencében fekvő települést a háború utáni erőszakos „lakosságcseréig” svábok és tótok lakták, mindössze két magát magyarnak és egy zsidónak valló család volt a kivétel. A félig tót, félig sváb családból való Bauer Antalné született Palányi Mária akkor még csak 14 éves volt. Félárvaként anyai nagymamája és bácsikája nevelte, de új családjával élő édesapja és rokonai is mind falubeliek voltak. Kivétel nélkül gazdálkodók, borosgazdák, mesteremberek. Ő ma is Perbálon él lányával, teljes testi és szellemi frissességben. Az ostrom és a kitörés napjaira hetvennégy év távlatából is tökéletes pontossággal emlékszik.

– Szenteste délelőttjén tíz magyar huszár érkezett Szomorról – idézi fel Palányi Mária. – Bevezették lovaikat az istállónkba, ahol ellátták őket, a nagymamám pedig felkarikázott kolbásszal, szalonnával, kenyérrel és lila hagymával, valamint itteni borral kínálta meg a „vitéz urakat”. A valóban úriemberként viselkedő magyar katonák nem akarták összepiszkolni a tiszta szobát, felkérezkedtek a padlásra aludni pár órára, mielőtt szürkületkor továbbindultak Nagykovácsi felé.


Bauerné Palányi Mária 14 évesen volt szemtanúja a februári harcoknak

Az akkor 14 éves Marika felült az egyik katona mögé, elkísérte őket a malomig, ahonnan már csak a hegyen átvezető erdei utat kellett követniük. Visszafelé gyalogolt már, amikor feltűntek a falu határában a szovjetek. Harckocsival elöl, mögötte Katyusákkal (teherautóra szerelt rakétasorozat-vető) érkeztek a Zsámbék felőli úton.

– Ekkor az egyik udvarról két motoros magyar katona farolt ki, pánikszerűen próbáltak menekülni Piliscsaba felé, de az oroszok a harckocsiból tüzet nyitottak rájuk. Mindketten meghaltak, majd utánuk másik kettő is erre a sorsra jutott. Én ijedten szaladtam haza, de kisvártatva bejöttek hozzánk is az oroszok. Két szobánk volt, a nagyobbikból kizavartak minket. Behordták a málhájukat, pokrócaikat. Sokan voltak. Reggel felé hallottam a felnőttektől, mit csináltak mindjárt az első éjjelen.

Sok nő az ablakon kiugorva próbált menekülni, bele a téli éjszakába, isten tudja, hová, de elkapdosták őket. Én vékony, fejletlen kislány voltam még, szerencsére sem engem, sem a nagymamát nem bántották. De ettől kezdve minden este elmentek. Sejtettem, mit csinálnak, ami utólag bizonyossággá is vált. Amíg ott voltak áprilisig, megerőszakolták szinte az összes nőt, aki olyan életkorban volt.

Palányi Máriát még ma is felzaklatják az emlékek. Miközben mesél, kezét tördeli az asztalra terített csipketerítő alatt, majd remegve mutatja meg kevés megmaradt tárgyi emléke közül nagymamája portréját: jellegzetes kendős falusi nénike tekint ránk a fényképről, aki emberségből jelesre vizsgázott – mint megtudjuk később. Ahogy azt is, hogy az asszonyok megbecstelenítésén túl az oroszok a házakat is kifosztották. Náluk osztották el a lopott holmit egymás között.

– Ahogy ott válogatták az összehordott dolgokat, belestem a szobájukba, és felismertem a pap ruháját, meg másokét is. De volt ott mindenféle érték, ezüst, órák, hasonlók. 1945. február 11-én, a kitörés napján este az oroszok bezavartak minket a házba, és ránk parancsoltak, hogy nem jöhetünk ki. Nagy volt a harci készülődés. Nagymama éppen kelesztette a kenyeret a teknőben, másnap reggel vitték volna el a pékhez kisütni, de ezt sem engedték az oroszok, hiába könyörgött, hogy különben tönkremegy!

Éjszaka iszonyú lárma volt. Az ablakon át torkolattüzek, robbanások fényeit láttuk. A falu határában csata bontakozott ki, még másnap is tartott. Éjjel behoztak egy sebesült orosz katonát, aki meglepetésemre magyarul is tudott. A mi szobánkba került, így kikérdeztük. Azt mondta, „nagy baj van”. Tőle tudtuk meg, hogy a nagykovácsi erdőn keresztül és Tinnye felől is özönlenek a kitörni próbáló mieink, akik el akarnak jutni Szomorra, mert ott van az első német alakulat. Éppen nálunk állták útjukat. Éjjel hallottuk, hogy az oroszok rohamoznak: hurrá-hurrá! Utóbb tudtuk meg, hogy Perbálnál csak 16-17 ember jutott át a több ezerből.

Később Palányi Mária megtudta, János bácsikája – akit, német lévén, a Volksbundba soroztak be – szintén Szomorig verekedte át magát valahol. Onnan társával oldalkocsis motoron Sárisápra hajtottak, majd az utolsó percben menekültek Németországig. Ő a budapesti csata szerencsés túlélőinek egyike. A németeknél várta be a háború végét, munkát vállalt, aztán egy év múlva hazatért.

– Perbálon másnap reggel kilenc óra tájban csendesedett el a harc, ekkor kiengedtek a házból. Én csak azt láttam, hogy fönt, a pincesornál volt a németek és a magyarok arcvonala, a másik oldalon, a Szamár-hegyen az oroszoké. A falu határában lévő Békás-patak partja tele volt magyar és német halottakkal, de máshol is feküdtek elesettek, akiket a kertünkből is láthattam. Amint ott nézelődtem letaglózva, láttam, hogy megmozdult az egyik „holttest”. Intett, hogy menjek oda hozzá.

Nyilván sebesült volt, és segítséget kért volna tőlem. Sajnos ezt az integetést egy orosz, aki a ház falát támasztotta, szintén észrevette. Felemelte a puskáját, és messziről belelőtt a sebesültbe. A foglyokat nem kímélték. Volt egy 17-18 éves fiú. Szegénykém, ő csak egy levente volt, ma is emlékszem az arcára. Úgy kínozták, hogy órákon át mezítláb kellett állnia a hóban. Aztán hozzávágták a bakancsát, hogy menjen a többiekkel. Úgy tettek, mintha szabadon engedték volna őket. Futott szegény fiú is minden erejéből a temető felé, ott aztán már várták, és legéppuskázták valamennyit. A temetőben nyugszanak ma is.

Ezek a hadifoglyok még aránylag „olcsón” megúszták azzal, hogy golyót kaptak. Palányi Mária számára a legfelkavaróbb emléket mindmáig annak a fiatal nőnek az esete jelenti, akinek a példája nem egyszerűen idézőjelbe teszi a „népünket felszabadító dicsőséges Vörös Hadseregről” szóló legendákat. Esete ép ésszel egyszerűen felfoghatatlan.

– A csata másnapján feltartott kézzel közeledett egy magyar katonaruhában lévő nő, karján egészségügyi karszalaggal. Azt kiabálta, hogy „nekem jönni kellett!”. Az oroszok elfogták, elvitték a parancsnokukhoz. Ezek után többé nem láttam élve, de harmadnap az utolsó háznál, a patakban ott feküdt a széttépett holtteste, tanúja voltam. Az emberek, akik tudták, mi történt, azt suttogták, hogy rengeteg katona megerőszakolta, majd, hogy ne mondhassa el senkinek, a két bokájára kötöttek egy-egy kötelet, azok végére pedig két lovat. Még élt, amikor a lovakat ellenkező irányba elindították. Rettenetes kínokat élhetett át szegény! Állítom, ezek beteges, kegyetlen, elfajzott emberek voltak!

A többi fiatal nő, akiket az orosz katonák egyszerűen „csak” megerőszakoltak, szintén sok borzalmat élt át. Őket sokszor pincékbe vagy istállókba rángatták be megbecsteleníteni, de sokakat szervezetten vittek az erdőbe. Volt ott egy földbe mélyített állás, oda vitték ki legtöbbjüket Perbálról és a környékbeli falvakból. Két nőt is ismerek, aki teherbe esett, és ki is kellett hordania a gyereket. Az egyikük úgy várta haza a férjét a fogságból, hogy volt egy gyereke egy ismeretlen, aljas férfitól.

A perbáli ütközetben elesett holttestek közül az oroszok csak a sajátjaikat temették el. A magyar és német katonák elhantolását a helybéliekkel végeztették. Többségüket vagy a temetőben helyezték örök nyugalomra, vagy az erdőben, sokukat sehol.

Amikor a harcok végeztével kezdett ocsúdni az élet, a helybeli asszonyok gyalog, vállukon túróval, sajttal és más terménnyel megrakott batyuval indultak Budára, hogy kereskedjenek. A hegyi utakat róva még hónapokkal, sőt évekkel később is botlottak az avarból előbukkanó holttestekbe. Valószínű, hogy a budai hegyek földjében mindmáig százak nyugszanak jelöletlen sírgödrökben.

Vérfürdő a Margit körúton

Budapest 51 napig tartó ostroma a második világháború egyik leghosszabb helységharca volt. 92 ezer német és magyar katonából álló védősereg állt szemben 176 ezer szovjet és román támadóval. A Hitler által „Budapest erődnek” nyilvánított városból való kitörést a náci vezető többször is határozottan megtiltotta. Februárra a budai várnegyedre és annak közvetlen környékére visszaszorított védők helyzete tarthatatlanná vált. Ekkor a városparancsnok, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok elküldte utolsó táviratát a főparancsnokságra, amely a következő volt:
„1. Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltény csőre töltve. Budapest védői választhatnak a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek.
2. Február 11-én sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor–Máriahalom térségében. 3. Fényjelzés: kétszer zöld = saját csapat. 4. Erők: németek 23 900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20 000, ebből 2000 sebesült; civilek 80-100 000.”
Minden katona maga dönthette el, hogy vállalja-e a kitörést a Vártól 30-40 km-re nyugatra elnyúló német vonalakig. Szovjet jelentések szerint csupán hét-kilencezer fő indította meg a kitörést, más források szerint 14 ezer német, kétezer magyar katona, valamint 2500 hungarista és civil vett részt a tragikus kimenetelű kísérletben.


A kitörés első hulláma néhány harckocsival az élen a Széll Kálmán térre, majd onnan a Margit körúton, illetve a Szilágyi Erzsébet fasoron haladva próbált meg utat törni magának, de jelentős szovjet ellenállásba ütközött, így az összecsapás kaotikus vérfürdővé vált. Kisebb-nagyobb csapatok rögtönözve, alternatív útvonalakat keresve próbálkoztak, közülük február 12-e reggelére nagyjából 16 ezren jutottak ki a város környéki hegyekbe. Ők a dermesztő hideggel és vastag hóval is küszködve a legnehezebb helyzetbe akkor kerültek, amikor az erdőből kiérve nyílt terepen kellett átjutniuk a német vonalakig. Ez német adatok szerint nem egészen 800 főnek sikerült. Pfeffer-Wildenbruch kisebb csoport élén az Ördögárkon át próbált menekülni, de végül Budagyöngye környékén egy villában kényszerült megadni magát. A hegyekben bujkálók után a szovjetek hajtóvadászatba kezdtek. Az elfogott német katonákat jellemzően kivégezték, a magyarok hadifogságba kerültek. Becslések szerint a kitörésben részt vevők fele meghalt. A Várban lévő hadikórházban maradt sebesülteket ápolóikkal együtt lemészárolták. Az ostrom alatt és után a szabadon fosztogató szovjet katonák százezres nagyságrendben követtek el nemi erőszakot a városban talált nőkkel szemben. Több tízezer civilt hurcoltattak el kényszermunkára, ahonnan a többség csak évekkel később vagy egyáltalán nem jutott haza. A szovjet veszteség Budapest ostroma során mintegy 80-95 ezer fő volt, a román veszteség nem ismert.


vége